„A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa."
(Kosztolányi Dezső)
Sziasztok!
Köszönöm, hogy benéztetek hozzám.
S.A. Locryn néven írok, amiből a két első betű a valódi nevemből származik, a Locryn-t pedig az egyik kedvenc brit íróm (Harper Fox) tiszteletére választottam. Ez egy Anglia délnyugati részéről, Cornwallból származó férfinév. Gondoltam, érdekességként megemlítem a bemutatkozásom elején, mivel még sehol máshol nem írtam meg ezt. 😅
A két blogom mellett hoztam létre ezt a profilomat, mert szerettem volna, hogy jobban követhető formában és egy helyen legyenek elérhetőek a hosszabb írásaim.
A történetek egy része megtalálható a blogjaim valamelyikén is, de vannak exkluzív tartalmak is, amik vagy csak itt, vagy ott érhetőek el. Az új novelláim például a blogomra kerülnek fel először, és pár hét elteltével érkeznek meg a Novellárium című gyűjteménybe. Illetve az eddig megjelent könyveimhez kapcsolódó mini-történetek, kivágott jelenetek, vagyis Pillanatszilánkok is csak az írói oldalamon olvashatók. A Szépek és szörnyek című történetem viszont az első fejezeteket leszámítva csak itt érhető el. 😉
Jó szórakozást kívánok mindenkinek. És köszönöm még egyszer, hogy itt is adtok egy esélyt. 💖
Ahol még találhatóak tőlem írások:
Salocrynwrites.com
(Az itt található történetek mind saját írások, saját szereplőkkel.
A fejezetekhez használt képek az Unsplash nevű stock photo oldalról származnak, kivéve, ahol a fejezet végén más forrás van feltűntetve.)
- JoinedAugust 16, 2019
- website: salocrynwrites.com
- facebook: SALocryn's Facebook profile
Sign up to follow @SALocryn
OR
If you already have an account,
By continuing, you agree to Wattpad's Terms of Service and Privacy Policy.
SALocryn
May 10, 2024 08:31AM
Sziasztok!Hamarosan elérkezünk a Három lépés II. – Megfojtott béke című kötetem végéhez. A mait leszámítva már csak két fejezet van hátra belőle, ami azt jelenti, hogy jövő pénteken fog kikerülni. A...View all Conversations
Stories by SALocryn
- 12 Published Stories
Három Lépés II. - Megfojtott béke
452
97
51
Egy százötven éve húzódó konfliktus.
Egy emberöltők óta elzárt város.
Egy lehetetlen küldetés.
A csapat tagj...
#140 in fantasy
See all rankings
Edinburgh Handmaid's Tale
581
54
13
Vészterhes idők, amikor Nagy-Britannia ketté szakad Newcastle upon Tyne vonalában. A két Írország is behódol...
+17 more
Három Lépés I. - A történelem hatá...
1.5K
212
61
Egy százötven évvel korábbi háború.
Egy küldetés, amit három lépésre terveztek.
Egy szupermodern világ, amit...
#25 in történelem
See all rankings