Agatha
Christie
HERKULES MUNKÁI
Európa Könyvkiadó Budapest, 2006
Agatha Christie: The Labours of Hercules
The Labours of Hercules © 1947
Agatha Christie Limited, a Chorion company.
All rights reserved.
Translation entitled „Herkules munkái” © 2006
Agatha Christie Limited, a Chorion company.
All rights reserved
Hungarian translation © Tábori Zoltán, 2006
HCJ ISSN 0865-980X
Szeretettel ajánlom ezt a könyvet
Edmund Corknak,
akinek Hercule Poirot érdekében végzett munkájáért
mélységes hálával tartozom
Előszó
Hercule Poirot lakását csupa krómtól csillogó, modern bútor uralta. Még a süppedő fotelek is meg nem alkuvást sugalltak szögletes körvonalaikkal.
Az egyik ilyen fotelban, annak is pedánsan a közepén foglalt helyet Hercule Poirot. A vele szembeni fotelban Dr. Burton ült, az oxfordi egyetem All Souls kollégiumának oszlopos tagja, és nagy élvezettel szürcsölgetett egy pohárkával Poirot Château Mouton Rothschildjából. dr. Burtonból teljesen hiányzott a pedánsság. Kövérkés, ápolatlan férfiú volt, ősz haja boglyája alól pirospozsgás, jóságos ábrázat kandikált elő. Szokása szerint mély, reszelős hangon kuncogott, és lehamuzott maga körül mindent. Poirot hiába bástyázta körül hamutálcákkal.
– Árulja el – faggatta dr. Burton –, miért pont Hercule?
– Úgy érti, miért ez a keresztnevem?
– Még hogy keresztnév! – fitymálkodott dr. Burton. – Egyértelműen pogány név. De nem ez az érdekes, hanem a miért. Arra lennék kíváncsi. Atyai vonzalom? Anyai szeszély? Családi hagyomány? Ha jól emlékszem, megengedve, hogy a memóriám már nem a régi, önnek volt egy Achille nevű testvére, ugyebár?
Poirot gondolatban átfutotta Achille Poirot pályafutásának főbb állomásait. Ezek a dolgok valóban mind megestek volna?
– Csak egy rövid ideig – felelte.
Dr. Burton tapintatosan átsiklott az Achille Poirot-téma fölött.
– Az embereknek körültekintőbben kellene nevet adniuk a gyermekeiknek – morfondírozott. – Nem kell messzire menni, ott vannak a saját keresztlányaim. Az egyiküket Blanche-nak hívják, de ahelyett, hogy szőke lenne, olyan fekete, akár egy cigánylány! Flóra meg, mondhatom, szép kis virágszál! Sokkal inkább bogáncs. És Diana… – Az öreg klasszika-filológus megborzongott. – Még csak tizenöt éves, de már nyom legalább háromnegyed mázsát! Nekem mondogathatják, hogy ez csak gyerekkori dundiság, ki fogja nőni, én nem úgy látom. Diana! Eredetileg Helennek akarták keresztelni, de itt már a sarkamra álltam. Látni kell hozzá az apát meg az anyát! És a nagymamáról se feledkezzünk meg! Minden igyekezetemet latba vetettem, hogy rábírjam őket a Marthára, a Dorothyra vagy valami hasonlóra, de hiába, csak az időmet pocsékoltam. A szülők, az egy sajátságos népség…
Finoman kuncogni kezdett. Apró, kövérkés arca ráncokba gyűrődött. Poirot kérdőn meredt rá.
– Elképzeltem egy beszélgetést az ön édesanyja és a néhai Mrs. Holmes között, ahogy varrogatnak meg kötögetnek, és közben mutogatják egymásnak: ez a kis Achille-nek készül, ez Hercule-nak, ez Sherlocknak, ez Mycroftnak…
