zoé

Quick update:
          
          Naszóval, élek, bármennyire is nem tűnik úgy. A Widerstanddal egyszerűen képtelen vagyok haladni, pedig higgyétek el, én magam imádom a történetet és rengeteg ötletem van. A megírásuk már egy fokkal nehezebb. Valamint majd a jövőben teljesen át tervezem alakítani az első pár fejezetet, mert kitaláltam a jelenleginél valami sokkal jobbat. A könyvet publikálva hagyom, akkor is, ha nem igazán dolgozom rajta súlyos motivációhiány miatt, mert miért ne. XDD
          
          Vannak ám új ötleteim is, teljesen más munkákhoz. Gyarapodnak a verseim és rövid gondolataim, így lehet, ezeknek gyártok egy könyvet valamikor. Na meg szeretnék írni novella-szerűségeket is, ha ráveszem magam.
          
          stay home, take care meg minden
          
          ~z

Quarantine day sok: 
          
          Kezdek elveszni a házi feladatok tengerében, csak egy kávét iszom, de azt egész nap, lusta vagyok másik inget felvenni, még mindig nincs Netflixem, ha van valami ötletem, két perc múlva már nem emlékszem rá, félek a videóhívásoktól, felpróbáltam anyám régi ruháit, nem találtam új hobbikat és élvezem a hóesést.

Oké, ti is utáljátok, ha akkor támad egy fényévekkel jobb ötletek, mint az eddigiek, amikor már valaminek a kellős közepén jártok? I feel ya, éppen megint egzisztenciális krízisben vagyok, mert teljesen át akarom írni a Widerstand elejét - ami magamat ismerve el fog tartani egy darabig. 
          
          Nem tudom biztosan, mi lesz még ebből, de szerintem életképesebb ötlet, mint a klisés "elrablós" változat. Ez lenne egyelőre az új prológus legeleje, fogalmam nincs, meddig jutok majd ezen a vonalon:
          
          "  A feldőlő szék koppanása a parkettán. 
            Idegtépő csend.
            Egy csattanás, egy sikoltás, majd végül kiabálás. 
            Xaver Meyer mindig előbb ütött, mint beszélt. 
            Az emeleten pedig kinyílt egy ajtó; először csak résnyire, hogy a szoba foglya bátortalanul kileshessen a folyosóra, majd hallgatózni kezdhessen. Odalent nem szűnt a hangzavar, sőt, a férfi szitokszavai már az egész házban, és az ajtónál álló lány fejében is egyaránt visszhangoztak. Először mozdulni sem tudott a bénító félelemtől, majd ösztönei működésbe léptek, és elindították őt az útján. Az ajtó halk nyikorgását elnyelte a földszinten uralkodó káosz fülsértő zaja, amint átlépte a küszöböt. Remegő lábakkal elindult a lépcső felé, majd félúton megállt, s visszanézett. Az ajtó tárva-nyitva állt mögötte, ő pedig életében először nem vágyott az apró szoba által nyújtott fikarcnyi biztonságérzetre. Le akart menni, mintha csak tudta volna, hogy ha megteszi, már soha többé nem kell visszatérnie piciny börtönébe..."
          
          Jóval több lenne a háttérsztori benne, igen. XD
          Érdemes ezzel próbálkoznom..? 
          
          ~z

Y'all, ha van egy kis időtök, kedvetek és lelki erőtök, szívesen fogadom, ha megdobtok pár visszajelzéssel, észrevétellel a Widerstanddal kapcsolatban! Csak puszta kíváncsiságból, kíváncsi vagyok, hogyan tudnék javítani rajta, és ki mit gondol. 
          (Igen, most úgy teszek, mintha nem ugyanaz a körülbelül tizenkét ember olvasná mindig a történetet, és híres lennék vagy valami. XD) 
          
          ~z

Igen, még létezem, csak az élethez is fáradt vagyok. XD
          
          Részlet a nyolcadik fejezetből: 
          
          "Fejben valahol egy évekkel azelőtti emlékkép közepén jártam, melyből néhány különös hang szakított ki. Motoszkálás, könnyű léptek, egy koppanás, halk szitkozódás, majd végül halk nyikorgás hallatszottak. Több sem kellett nekem, felkaptam a fejem, és felültem az ágyon. 
            A szoba közepén Vincent állt, a pulóvere felett fekete bőrdzsekit viselve, kezében egy öngyújtóval, melyet pillanatokkal azelőtt ejtett ki a kezéből, majd vett fel a földről. Az ablak tárva-nyitva állt. "
          
          ~z

Részlet a hetedik fejezetből, ami majdnem kész van, csak meggyűlik a bajom egy párbeszéddel benne: 
          
          "- Kezd elegem lenni.
            Amint az asztalon heverő, kényelmesen jobb keze ügyében lévő revolverére pillantott, mintha ki akart volna csúszni a lábaim alól a föld. Éreztem, amint a mellkasomat belülről feszegető nyomás miatt egyre inkább nehezemre esik levegőhöz jutnom, és az agyam egyre csak járt. Nem értettem, miért táncolnék pengeélen, hiszen Vincent elmondása szerint senki sem panaszkodott rám. Mielőtt jobban belegondolhattam volna, hogy a mindig kedvesen mosolygó férfi esetleg hazudott nekem, a Főnök folytatta a beszédet.
          - Maga kihágásokat követett el, parancsokat tagadott meg, és helyenként mérhetetlenül pofátlan volt... 
          - D-de uram, én nem is... - próbáltam szóhoz jutni. 
          - CSENDET! - kiabált rám, mire nekem nem csak a szó forrt a torkomra, de az egész testem megbénult. A férfi a revolverét tartotta a kezében."
          
          Ezután a fejezet után már végre történni is fog valami a könyvben, esküszöm. XD
          
          ~z

Boldog karácsonyt mindenkinek! 
          Próbálok valamilyen szinten produktív lenni a szünetben, és írni, ha még egyáltalán érdekel bárkit is a nemlétező munkásságom. XD
          
          ~z

IGEN, MÉG ÉLEK ÉS ÍROK.
          Amúgy egyre csak gyűlnek az elvontabb, műfajilag nem mondanám, hogy behatárolható, nagyrészt rövid, de komolyabb irományaim, majd lehet, csinálok nekik egy külön könyvet. 
          
          A Widerstand is készül, csak egyelőre naggggyon lassan, írói válságban szenvedek konkrétan szeptember óta. 
          
          Részlet a következő fejezetből, aminek a közepe nem nagyon akar összeállni:
          "- De, nekem azt mondta, hogy... 
          - Azt mondtam, hogy gondolkozom, egyszer sem kérdezte, hogy miről - vont vállat.
            Federsen pillanatok alatt feldolgozta, hogy a Főnök egy újabb játékának áldozata lett, és megkeményítette arcvonásait."
          
          ~z

Megnéztem a Jokert és egyszerűen ZSENIÁLIS volt; ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma. *-*
          
          Részlet a következő fejezetből, amit jó lenne végre befejezni: 
          
          "- Bernstein, mi van már? Két perce itt óbégatok magának, nyisson ajtót! - hallatszott kintről. 
            A fekete hajú férfi csak morgott valamit az orra alatt, mire a kint álló személy megelégelte a várakozást, és lassan benyitott. Rögtön el is fintorodott az odabent terjengő tömény, cigarettafüst és dezodor egyvelegéből álló bűzfelhő hatására. 
          - Becker - biccentett Bernstein érzelemmentes arccal, majd végre-valahára megállj parancsolt lábainak, és megállt egy helyben, hogy a beosztottjára nézhessen. 
          - Ágyneműért jöttem, magánál van a tartalék. 
          - Mi a francnak kell az? 
          - Weiternek. 
            Bernstein egy pillanatig csendben méregette a társát, majd hirtelen felnevetett. 
          - Ilyen jóban van vele, a nevén hívja, jól hallottam? Parancsot tagad, Becker, nem így kell bánni azzal a semmirekellővel! "
          
          ~z

Részlet a negyedik fejezetből, és esküszöm próbálok írni, csak éppen másfél hónapja írói válságban vagyok:
          
          "A székében ülő Főnök a formaságokat mellőzvén tért rögtön a lényegre. 
          - Tudja, ki vagyok, Grace? - kérdezte. 
          - Nem, uram. Nem tudom - válaszoltam tisztán, érthetően, de még mindig lefelé nézve. 
            A férfi elismerően bólintott a helyzethez képest határozott válasz hallatán, és bemutatkozott. 
          - A nevem Raphael Wernermann, a maga jelentéktelen élete pedig egyedül az én kezemben van."