ladyjolt

Drága mindenki!
          	Bár általában a Blogger felületén vagyok jelen (az egyéb fontos megjegyzéseket, üzeneteket ott teszem közzé), azt hiszem, ideje volna ezen a platformon is valamiféle aktivitást produkálni, tekintve, hogy immár százan követtek.  Bizony, százan, én magam is alig hiszem ezt el! Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvas tőlem, ti vagytok az én oxigénmaszkom ebben a szmogos betontömbben!
          	
          	A Stinger és a Windfall pillérei folytatása késni fog, mivel mindig előre megírom a kötetek nagyját, valamint belefogtam egy új projektbe, ami nem más, mint a Gladiátor. Ez a kötet elsősorban dráma, és a karakter-interakciókra épül. Középpontjában egy lassan formálódó, amolyan mentor-tanítvány kapcsolat áll.
          	Mivel a rejtély is egy fontos elem, sokat ködösítek benne, a felmerülő kérdésekre nem érkezik mindig rögtön válasz, hanem teret adok nektek, olvasóknak arra, hogy spekuláljatok.
          	Mivel a szerkezete hajaz a Csillagtolvajéra, a fejezetek láncolata lazább (novellafüzér felé hajlik), és előfordulhat, hogy nem mindig időrendben fogok haladni (de ez persze a fejezetekben mindig kiderül).
          	
          	Nekem ez a kis történet jelenleg a kedvencem (bár mindig az a sztorim a kedvencem, amelyiken épp dolgozom), és nagyon bízom benne, hogy sikerül átadnom azt, amit terveztem.
          	
          	Még zárásképp ezer köszönet a követésekért, a vote-okért és kommentekért, ti vagytok a legjobbak!

magpielisa

Kedves @ladyjolt!
          
          Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki a követést, de borzasztóan köszönöm. A sci-fi a fantasy műfaja mellett az egyik kedvencem, így biztos, hogy majd még meglátogatom a könyveidet is. :) 
          
          Sok sikert kívánok a továbbiakban is az íráshoz, kedves ladyjolt, és ismételten köszönöm szépen a követést!

ladyjolt

Drága mindenki!
          Bár általában a Blogger felületén vagyok jelen (az egyéb fontos megjegyzéseket, üzeneteket ott teszem közzé), azt hiszem, ideje volna ezen a platformon is valamiféle aktivitást produkálni, tekintve, hogy immár százan követtek.  Bizony, százan, én magam is alig hiszem ezt el! Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvas tőlem, ti vagytok az én oxigénmaszkom ebben a szmogos betontömbben!
          
          A Stinger és a Windfall pillérei folytatása késni fog, mivel mindig előre megírom a kötetek nagyját, valamint belefogtam egy új projektbe, ami nem más, mint a Gladiátor. Ez a kötet elsősorban dráma, és a karakter-interakciókra épül. Középpontjában egy lassan formálódó, amolyan mentor-tanítvány kapcsolat áll.
          Mivel a rejtély is egy fontos elem, sokat ködösítek benne, a felmerülő kérdésekre nem érkezik mindig rögtön válasz, hanem teret adok nektek, olvasóknak arra, hogy spekuláljatok.
          Mivel a szerkezete hajaz a Csillagtolvajéra, a fejezetek láncolata lazább (novellafüzér felé hajlik), és előfordulhat, hogy nem mindig időrendben fogok haladni (de ez persze a fejezetekben mindig kiderül).
          
          Nekem ez a kis történet jelenleg a kedvencem (bár mindig az a sztorim a kedvencem, amelyiken épp dolgozom), és nagyon bízom benne, hogy sikerül átadnom azt, amit terveztem.
          
          Még zárásképp ezer köszönet a követésekért, a vote-okért és kommentekért, ti vagytok a legjobbak!

ladyjolt

Drága olvasóim! Feltettem a blogomra egy kis szavazót. A kérdés egyszerű: melyik történetemet olvassátok legszívesebben? Ennek a szavazásnak nincs semmi tétje, egyszerűen megesz a kíváncsiság. :) Amennyiben úgy határoztok, segítetek ezt a kíváncsiságot oltani egy kicsit, itt a link: http://atjolt.blogspot.com/2017/07/szavazas_15.html

Krisztina098

Szia.
          Szeretnèm kèrdezni,h mikor lesz új rèsz fent a Csillagtolvajból?
          Előre is köszi

ladyjolt

@Krisztina098 Szia! Már íródik, de mivel érettségi időszak van, késni fog. Magyar emelt szóbeli után lazábban leszek, szóval már nem kell sokat várni rá. :)
Reply

ladyjolt

Halihó, Csillagtolvaj-olvasók!
          Az eddig feltöltött fejezetek a mai napon (05. 31.) frissítve lettek! Igyekeztem kijavítani néhány hibát, gondolok itt szóismétlésre, nyelvhelyességi bakira, stb. Tudom, elhanyagoltam a történetet, de a folytatás készülőben van, így hamarosan érkezik!

marlboro_2001

Szia! Csak nemrég találtam rá a Stinger-re, de már is elolvastam az összes részét. Nagyon tehetséges vagy és látszik, hogy ez egy jól kidolgozott komoly történet. Gondolkoztál már azon, hogy kiadod könyv formájában? Ha nem akkor gondolkozz rajta, mert a Stingernek a könyvespolcokon a helye:) Sok sikert a folytatáshoz és már alig várom a következő részt:)

marlboro_2001

@Hedervari már várom a következő részeket és örülök, hogy felderítettelek:)
Reply

ladyjolt

@Hedervari Szia! Először is, hatalmas köszönettel tartozom, és örülök, hogy elnyerte a tetszésed a Stinger. Nem, nem gondolkoztam rajta, a könyvkiadás távol áll tőlem, de roppant felderítették azzal, hogy így gondolod! Heti rendszerességgel érkezni fognak a 2. kötet fejezetei, remélem, nem fogok csalódást okozni. ^^
Reply

ladyjolt

Kedves Stinger-olvasók!
          
          Több javaslat és unszolás hatására végre döntöttem, és hamarosan frissíteni fogom a Partra mosott hal fejezeteit. Mit értsetek ez alatt? A jelen időt át fogom csúsztatni múltba. A cselekményt természetesen ez a frissítés nem fogja érinteni. Remélem, senkit sem fog túlzottan megzavarni ez az időugrás, a könyvolvasók nagy része egyébként is élevezesebbnek titulálja a múlt időt.
          
          A frissítés 1-2 héten keresztül bekövetkezik, Az Égisz nem alszik fejezetei utána folyamatosan érkezni fognak!

Recent Activity