Nem volt könnyű dolgom, mert úgy kellett készülni a bálra, hogy konkrétan senki ne tudjon róla.
Egy párszor már említettem, hogy nem nagyon járok társaságba (ha mégis, akkor csakis olyan helyre, ahol nincs ismeretlen), ezekre a helyekre pedig nem öltözök ki. Így nem meglepő, hogy például csinos cipőm nem nagyon volt. Ezt Junenal szereztük be egyik délután. Egy piros magassarkú mellett döntöttem, mivel ígéretemhez híven piros rózsát kellett raknom a hajamba.
Egyébként rájöttem, hogy túl sokat agyaltam azon, hogy ki lehet "reality". Úgyse tudok semmit biztosat, csak annyit, hogy Oliver és Briant gyanús. Valószínűleg közülük valaki, amit igazából nem is bántam volna. Ismertem őket, mindketten rendesek és ki tudtam volna nézni belőlük, hogy valamelyikük "reality". És ebbe belenyugodtam. Nem is mondtam neki, bár szinte biztos voltam benne. Ezeket a furcsa szavakat nagyon kevés ember hasznája, és lehet, hogy hülyeség, de majd úgyis meglátjuk.
A csapattal is egyre többet voltunk együtt. Elmentünk moziba, kávézni, vagy csak egyet beszélgetni. Furcsa volt, hogy szinte egy délután sem voltam otthon, mint ahogy egyébként szoktam. Úgy voltam vele, hogy ennél jobb nem is lehetne. Úgy látszott, hogy Elison is lenyugodott egy kicsit, mivel nem piszkált (mármint nem Skylart hanem "destiny"-t). A suliban is már szerencsére inkább a bálra koncentráltak, és a normálisabb tanárok már nem írattak dolgozatokat.
Liammel pedig változatlan volt a helyzet. Nem meséltem se neki, se Nolannek amit a csapattal beszéltem. Nem tartottam fontosnak. Ők pedig bár nem ígérték meg, tudtam, hogy nem mondják el senkinek amit hallottak. Bízhattam bennük.
-Kell még valami a bálra? - kérdezte June miközben a folyosón sétáltunk.
-Minden megvan, csak az álarc hiányzik, anélkül meg nem megyek sehova.
-Várj csak, milyen is a ruhád? - állt meg, én pedig előkerestem a telefonomat, hogy megmutassam neki a képet. -Nagy szerencséd van - folytatta miután meglátta a ruhát -Én kettőt rendeltem, mert nem tudtam dönteni. Van még egy fehér, ha érdekel - ajánlotta fel, én pedig megkönnyebültem. Semmit kedvem nem lett volna a délutánt különböző üzletekben tölteni. Főleg úgy, hogy megbeszéltük, hogy este átmegyek Junehoz. Rég csináltunk már ilyen ottalvós - beszélgetős estét.
-Akkor most hazamegyek és összeszedem a cuccomat. Este talákozunk - öleltem meg búcsúzóul, aztán elindultam a parkoló irányába, ahol Nolan már türelmetlenül várt az autóban.
-Fogtok valami izgit csinálni Junenal? - érdeklődött hazafelé.
-Beszélgetünk, esetleg sorozatot nézünk, nasizunk...
-Meg lelkiztek, miközben befonjátok egymás haját - fejezte be helyettem. -Azt kérdeztem, hogy valami izgalmasat csináltok - e.
-Miért, szerinted milyen egy izgalmas ottalvós "buli"? - mutattam macskakörmöt az ujjaimmal. -Taníts mester
-Elsősorban jó társaság kell. Nem akarlak megsérteni, de nem igazán értem, hogy Junenal hogy lehet jót szórakozni. - Nehezen bírtam ki, hogy ne szóljak közbe, de sikerült visszafogni magam, ő pedig folytatta. - Aztán valami jó videójáték...
-Inkább hagyjuk - szakítottam félbe, mert rossz volt hallgatni.
-Más lányok biztos fiúkról álmodoznának ilyenkor.
-Most kitaláltad a titkomat. Ez lett volna a mai nap fénypontja...
-Ugyan, Sky, ne haragudj meg azért amit most mondani fogok, de tudom, hogy te nem vagy egy ilyen típus.
-Mármint?
-Te nem szívesen beszélgetnél fiúkról. Mármint nem olyan értelemben. Neked az össze fiú ismerősöd a barátod - magyarázkodott.
-És mi lenne, ha valaki bejönne?
-Neked? Ez valahogy nem tűnik elképzelhetőnek.
-Csak tegyük fel, hogy egyik délután úgy jönnék haza, hogy van valakim? Nem olyanra gondolj, hogy összejövünk (mert ilyen nem lesz), hanem mondjuk úgy mutatom be, mint a vőlegényemet? - fantáziáltam.
Nolan mintha kicsit összezavarodott volna, komolytalanul nézett rám. Pár pillataig az arcomat fürkészte, aztán a homlokomra tette a tenyerét.
-Lázas vagy?
-Komolyan kíváncsi vagyok, hogy mit szólnál hozzá.
-Hát... Az biztos, hogy nem lenne egyszerű dolga az illetőnek - vakarta meg a fejét. -De ugye nem így szeretnéd közölni, hogy van valakid? - kérdezte csak a biztonság kedvéért.
Valószínűleg nem most kéne elmondanom, hogy megismertem valakit...
Felnevettem, hogy minden kétségét eloszlassam.
-Dehogy, ne szórakozz! Bár... Lehet hogy ideje lenne felkészülnöd lelkiekben, hogy nem maradok örökre itthon.
-Pedig jó lenne. Ha nem változna semmi, minden így maradna, mint most.
-Figyelj Nolan, és válaszolj őszintén: miért vagy ilyen? Mármint ennyire "védelmező"? Te is tudod, hogy nem vagyok kisgyerek.
-Tudom. De nehéz elfogadni, hogy már felnőttél. Félek, hogy ha tényleg beleszeretnél valakibe, az megint összetörne. Nem bírnálak megint úgy látni mint Peter után - komolyodott el.
-Ne aggódj, senkit nem engedek megint olyan közel magamhoz, hogy igazán fájdalmat tudjon okozni - nyugtattam meg, de eszembe jutott "reality". Nem akartam beismerni, hogy már megtörtént. Ő össze tudna törni, és ettől kicsit megijedtem.
-Na mesélj erről a valakiről - kérte néhány órával később June.
A szobájában voltunk és valami szappanoperát néztünk. Ettől egy kicsit lelkizős állapotba került, mint általában ilyenkor.
-Nincs mit mondani róla.
-Még mindig nem tudod, hogy kicsoda?
-Csak sejtéseim vannak.
-Na? - sürgetett, miután elhallgattam.
-Oliver vagy Briant - feleltem és elmeséltem neki a két esetet.
-Érdekes... - gondolkodott el.
-Mi?
-Nekem ez furcsa. Nem lehet, hogy direkt csinálta, hogy összezavarjon? - vetette fel a lehetőséget.
-Ezt kicsit bővebben - kértem, mert meg mindig nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.
-Szóval: az is lehet, hogy ott volt, amikor ezeket mondták, és direkt használta ugyan azt a furcsa kifejezést. Legalábbis a másodiknál.
-Ebbe így még nem gondoltam bele...
-De az is lehet, hogy csak jóban van Briantnel és Oliverrel, aztán eltanulta tőlük - folytatta June.
-Igazad van, de ezzel most nem segítettél. Csak jobban összezavarodtam - fogtam a fejem nevetve. Ez így egyre rosszabb.
-És a bálban találkoztok, nem?
-Igen. Ezt beszéltük meg.
-Lehet egy tanácsom? Szerintem tedd félre a két fiút, mert egyátalán nem biztos, hogy igazad van. Mármint, ezek lehetnek véletlenek is.
-Megpróbálom.
-És szerinted ki fog derülni pénteken a bálban? Hogy ki kicsoda?
-Nem hiszem. És nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt ebbe az egészbe beleegyezni. Ha egyszer kiderül, félek, hogy csalódni fog...
-Több önbizalmat Sky! Nem szabad azt hinned magadról, hogy egy senki vagy. Én személy szerint nem ismerek nálad nagyobb szívű lányt, és ami manapság ritka: nem vagy tömeg. Egyedi vagy. Van stílusod, humorérzéked, és ha ez nem lenne elég, gyönyörű vagy - sorolta, én pedig elmosolyodtam.
-Te mindig tudod, hogy kell feldobni engem.
-Ezeket nem csak ugy mondtam, hanem mert tényleg így gondolom. És csak hogy tudd, ezzel nem vagyok egyedül. Tegnap beszélgettem valakivel, aki ugyan ezt mondta.
-Kivel? - csodálkoztam.
-Ez most lényegtelen, és hiába faggatsz, mert úgyse mondom el. Majdnem ugyan ezeket a szavakat használta, amikor rólad beszélt és elég őszintének tűnt.
-Ismerem az illetőt?
-Igen, de soha nem találod ki. Csak azért mondtam el, hogy kicsit felturbózzam az önbizalmadat. Mert úgy látom, rádfér.
-Köszi. De most ezen fogom törni a fejemet. Azt nem tudod véletlen, hogy ki "reality"? Nem mondta el neked?
-Nem, de én úgy látom, hogy nem ő az egyetlen, aki érdeklődik irántad.
Az este további részében ezen gondolkodtam.
-Na de beszéljünk a bálról. Tudod már, hogy fogsz elkészülni úgy ,hogy Nolan ne vegye észre? - kérdezte June miközben az ágyamat csináltuk. Volt a szobájában egy kihúzható kanapé pont az ilyen esetekre.
-Bezákózok a fürdőszobába és azt mondom, hogy veszek egy jó meleg fürdőt. El fogja hinni. Ott békésen elkészülhetek. Smink, frizura, ruha meg a többi.
-Mi pedig eljövünk érted apával. Majd vigyázunk, hogy csak az után álljunk meg a házatok előtt, hogy Nolan és Liam már elment.
-El tudom képzelni apukádat, hogy a sarkon áll az autóval mint a rossz kémes filmekben és várja, hogy Nolanék elmenjenek - képzeltem el a jelenetet.
-Én is ettől félek - rázta meg a fejét, mire mindketten elnevettük magunkat.