Raynek és a fiúknak volt még egy szemeszterzáró meccsük, amit két hét pihenés követett. A Harvard ellen játszottak hazai pályán, mi Staceyvel és Britthanyvel a lelátón ültünk, és vártuk, hogy elkezdődjön a meccs. Jól látható volt a hatalmas csarnok két szurkoló tábora, a Harvard csapat hozzátartozói és barátai pirosban pompáztak, míg mi fehér-kékben. Mivel itt tartották a meccset, a Columbiás szurkolók többségben voltak, viszont ez nem fogja befolyásolni a játék kimenetelét.
- Szerintetek hogy fog menni nekik? – kérdeztem, és próbáltam ellensúlyozni a tömeg morajlását.
Britthany elhúzta a száját.
- A Harvard csapata nagyon erős. Mindent be kell vetniük, ha nyerni akarnak.
- Én szart se tudok a fociról, csak azért vagyok itt, mert dögösek – jelentette ki nagyszájú barátnőm.
Erre még Britthany is oda kapta a fejét, hatalmasra tágult pupillákkal, de egy pillanat után hangosan felnevetett.
- Bírlak téged!
Stacey kihúzta magát, és rámosolygott.
- Amúgy neked nem kéne lett hadonásznod éppen pomponokkal?
Britthany, a feltételezéseim szerint Deantől kölcsön kapott, focistadzseki zsebeibe csúsztatta a kezét.
- A vizsgaidőszakban játszott meccseken nem lép fel sosem pompon csapat.
Ekkor elcsendesedett a tömeg, mert kihívták a Harvard csapatát. A szurkolók ujjongtak, a csapat pedig a pályára kocogott.
- Nagyképű barmok! – kiáltotta be Britthany.
Nevetve ráztam a fejem. Hihetetlen ez a lány.
Majd a mieink jöttek. Mindhárman felálltunk és ugrálva ujjongtunk és tapsoltunk. A szememmel rögtön a tizenötös számú mezt kerestem, ami alatt Ray bújt meg. Ahogy elnéztem a két oldalamon ülő lányt, ők is a tekintetükkel keresték a többieket.
- Dean meze hanyas? – kérdeztem.
- a tízes – felelte Britthany.
- Dylanné a kettes – jelentette ki Steacey, mielőtt megkérdezhettem volna.
Lenéztem és ezek alapján beazonosítottam őket. Egymás mellett álltak, és ha jól emlékszem Tonyé a tizenhármas.
Beálltak a kezdő pozícióba, a bíró pedig a sípjába fújt. Mi kezdtünk, egy számomra ismeretlen srác küldte hátra a labdát, amit Dean kapott el. Rögtön szétszóródtak, Dean tovább passzolta a hetes számú játékosnak, ő futott vele, és közben kémlelte a csapattársait. Eldobta a labdát, ami Tony felé repült, már nyújtotta ki a karjait érte, mikor a semmiből feltűnt egy Harvardos játékos, és Tonyt megtaszítva elkapta a labdát. Tony elbotlott, de gyorsan összeszedte magát. A labda most a mi vonalunk felé haladt. Az ellenfél csapata oda-vissza passzolgatta a labdát, és a mieink nem voltak elég gyorsak, a Harvardosok touchdown-t dobtak.
- Csalók! - pattant fel Britthany – Húzzatok a pályáról!
Visszahuppant mellém, és magában puffogott még kicsit.
A meccs végig nagyon szoros volt. Egymás után értek el pontot hol a mi csapatunk, hol a másik. Csúnyákat estek, Dylan olyan könyököst kapott a bordái közé, hogy biztos voltam benne, be fog lilulni neki. Ezért kiállították a Harvardos játékost, így ember előnyünk lett. Ezt ki is használták a fiúk, és egy idő után már szép előnnyel rendelkeztünk. A torkom már szinte belefájdult a sok ordításba, Britthany viszont szerintem még órákon át bírta volna. Olyanokat káromkodott néha, hogy megértettem Ray egykori szavait, mikor azt mondta, hogy tökéletesen összeillenek Deannel. Az utolsó egy percben hozzánk került a labda, ami járt Dylan, Dean és Tony kezében is, végül Rayhez került, a Columbiás szurkolók pedig felpattanva buzdították. Én hang nélkül koncentráltam minden lépésére, olyan sebességet diktált, hogy az ellenfél játékosai nem tudták utolérni. Ray touchdown-t dobott, az egyetemünk pedig egy emberként kezdett el őrjöngeni. Én is ugráltam és tapsikoltam, nem tudtam levakarni az arcomról a vigyort.
A két csapat levonult a pályáról, és a közönség is szállingózni kezdett. Mi hárman az öltöző hátsó bejáratánál vártunk. Bár nem csak mi, egy csomó lány, akik bálványozták a foci csapatunk tagjait, is várakoztak, izgatottan nevetgéltek, és az ajtót kémlelték, hogy mikor dugják már ki végre az orrukat a srácok.
Mi tudtuk, hogy ilyenkor még lezuhanyoznak, és az edzővel is megbeszélik a meccset.
- Ma este olyat fog tőlem kapni Dean, amit még tíz év múlva is emlegetni fog – nyalta meg a száját Britt, én pedig igyekeztem nem elképzelni, hogy mire is gondolhat éppen.
Abból tudtuk, hogy a fiúk jönnek kifelé, hogy a rajongó lányok egyszerre sikoltottak fel. Mindenki szerezni akart magának éjszakára egy focistát.
Hülye csitrik.
Ray, Dylan, Dean és Tony átverekedték magukat a tömegen, és felénk tartottak a sporttáskájukkal a vállukon.
Britthany Dean nyakába ugrott, a csípője köré fonta a lábait, Dean pedig hipersebességgel reagált erre, és simán megtartotta. Szenvedélyes csókba kezdtek, viszont nem nagyon volt időm reagálni, mert Ray mellém lépett. Ledobta a táskáját, átkarolt, és egy puszit nyomott a halántékomra.
- Gratulálok! Nagyon jók voltatok – vigyorogtam fel rá.
- Persze, hogy azok voltunk, mi mást vártál?
Vigyorgott ő is, és lehajolt egy gyors csókra.
Öklendező hangra figyeltünk fel. Tony egyedül állt, és ujját a szája felé irányította.
- Hát jó, akkor reggel találkozunk srácok!
Ledobta elénk a táskáját, ezzel jelezve, hogy azt vigyük haza, és elindult a csajozós lépteivel a lányok felé. Mosolyogva ráztam a fejem, ahogy utána néztem.
- Mehetünk? – kérdezte Dylan – Jól esne egy sör most már!
Megbeszéltük, hogy egy bárban fogunk ezután összeülni, akárhogy is alakul a meccs kimenetele. Többen is ott lesznek a csapatból, és én kíváncsian vártam, milyen az, amikor egy focicsapat kirúg a hámból. Az eddigi bulikon már találkoztam pár játékossal, de ez mégis csak egy nyertes meccs utáni iszogatás lesz.
- Persze – mondta Ray.
Elköszöntünk Deantől és Britthanytől, és megbeszéltük, hogy a bárban találkozunk. A srácok bedobták a táskáikat, és Tony táskáját a kocsiba, és haza indultunk. Én és Stacey átsiettünk a koliba átöltözni, addig a fiúk is lepakoltak, és felvettek valami laza, esti iszogatós hacukát.
Gyalog mentünk, mert a bár alig tízpercnyire volt a kolinktól.
Belépve már voltak ott páran a csapatból, vigyorogva üdvözöltek minket, mikor észrevettek.
Ray és Dylan lepacsiztak velük, és rögtön kaptak egy-egy sört. Bemutattak nekik, bár nem tudtam mindenki nevét megjegyezni. A fiúk a meccsről kezdtek el beszélgetni, a különböző cselekről, és lépésekről, amihez mi nem tudtunk hozzá szólni, ezért inkább kértünk magunknak egy-egy pohár vodka-szódát.
Visszasétáltunk a fiúkhoz, és ekkor lépett be Dean és Britthany az ajtón. Dean átfogta a lány derekát, mindketten vigyorogtak, mintha már lehúztak volna pár felest. Hajuk kuszaságából és arcuk kipirultságából tudtam, hogy valószínűleg lenyomtak egy-két menetet a kocsiban.
- Mi vagyunk a legjobbak! – kiáltott fel Dean, mikor oda ért hozzánk – Apám, annyira király szétrúgni az ellenfél seggét!
Az egyik srác, azt hiszem Tylernek hívják, egyetértően válaszolt neki pár szóval, és nekik adott egy-egy üveg sört.
- A lelkembe markolsz Dean.
Eddig észre sem vettem a mögötte haladó fiút, aki Harvardos dzsekit viselt. Összehúztam a szemöldököm és Rayre néztem. Látva rosszallásomat rám mosolygott, és enyhén megrázta a fejét.
- Jó srác. Ő Dean legjobb barátja. Pisis koruk óta ismerik egymást, és az egyetemig mindig egy suliba jártak.
- Hát, én mondtam neked anno, hogy ne a Harvardot válaszd, te stréber pöcs!
Vigyorgott rá Dean a barátjára, mire ő bele boxolt a fiú karjába, de közben szintén vigyorgott.
- Tavasszal visszavágó! Akkor nem lesz kegyelem!
- Én a helyedben vigyáznék Owen! – mosolygott rá Dylan, miközben lepacsiztak – Ha körül nézel, talán észreveszed, hogy rajtad kívül itt mindenki Columbiás.
Jobban megnéztem Owent, és végülis be kellett látnom, hogy eléggé szimpatikus volt. Mindenkire barátságosan mosolygott, és látszott, hogy a fiúk is kedvelik, annak ellenére, hogy a pályán ellenfelek voltak ma.
- Jó, elég a szivatásomból! – ült le egy üres bárszékre Owen – Azért jöttem, hogy jól érezzem magam.
*****
Dylan úgy kiütötte magát, hogy Stacey haza vitte. Azt mondta, hogy a koliba viszi, mert ott tud adni neki gyógyszert szükség esetén, nem kell kutakodni a fiúk apartmanjában, illetve jobban figyelni tud rá.
Jelentsen ez akármit is.
Rayjel hajnali háromra értünk vissza hozzájuk. A ház teljesen üres volt, Tony is máshol töltötte az éjszakát. Be voltunk kicsit csiccsentve, de inkább jókedvünk volt, mint részegek lettünk volna. Nevetgélve szökelltem felfele a lépcsőn, mikor hírtelen megragadott hátulról, és szorosan átölelt, én pedig a kezére szorítottam az enyémet.
- Tudod, mihez lenne most kedvem? – suttogta a fülembe, meleg lehelete csiklandozta a bőrömet.
Elvigyorodtam, és az alsó ajkamba haraptam.
- Fogalmam sincs – tettettem a tudatlant.
Belecsókolt a nyakamba, mire nagy levegőt vettem, lehunytam a szemem, és a vállára hajtottam a fejemet.
- Akkor megmutatom.
Épp hogy kimondta, már fel is kapott a karjába, és a szobája felé vette az irányt.
Bevetődtünk az ágyba, én a hátamon feküdtem, Ray félig mellettem, félig rajtam.
Végig simított az arcomon, majd lágyan folytatta a karomon, egészen a kézfejemig. Kicsit megszorította, hüvelyk ujjával cirógatta, és közben nézte a kezeinket.
- Tudod – kezdte egészen halkan. – Valamit már rég el kellett volna mondanom.
Megállt bennem az ütő. Egy újabb titok?
Lassan felém fordította a fejét, és elnevette magát, mikor meglátta az arckifejezésemet.
- Nyugi, nem rossz dolog.
Kicsit megnyugodtam, de továbbra is csendben figyeltem, próbáltam leolvasni az arcáról, de semmit sem tudtam megfejteni belőle.
Nyelt egyet, és kinyitotta a száját.
- Szeretlek.
Elnyílt a szám, és megint megállt bennem az ütő. A reakciómat figyelte, a szemei enyhe aggodalmat sugároztak. Az én szemeimben pedig valamilyen idióta okból kifolyólag könnyek kezdtek gyülekezni.
Erre csak még jobban elkerekedtek a szemei, és idegesen mocorogni kezdett, mivel még mindig nem tudtam kibökni egy szót sem.
Szóra nyitotta a száját, de én megragadtam a tarkóját, és lehúztam magamhoz. Számat az ajkára tapasztottam, Ray megfeszült izmai pedig rögtön megkönnyebbülve lazultak el. Keze átvándorolt a bordáimra, és gyengéden simított végig rajta, miközben a nyelve felfedezte a számat. Az arcára simítottam a kezem, és lassan elhúzódtam a szájától, hogy csak a homlokunk érjen össze.
- Én is szeretlek – nyögtem ki alig halhatóan.
Az arcén látott kifejezés, ahogy lenézett rám, egyszerűen leírhatatlan. Hála, és szeretet csillogott a szemében, elsimított egy tincset az arcomból, és mosolyogva hajolt vissza a számhoz. A csókja ezúttal nem szenvedélyes, hanem érzéki volt. Közelebb húzódott, én pedig egyik kezemet a tarkójára tettem, másikkal végig simítottam izmos karján.
Percekig csókolóztunk így, a szívünk hevesen dobogott. Végül megragadtam a pólója szegélyét, és felfele kezdtem el ráncigálni. Csak addig szakadtunk el egymástól, míg levette, és a padlóra dobta a ruhadarabot. Végig húztam a kezem selymes hátán, Ray pedig a fülcimpámba harapott. Ívbe feszült a hátam, a nyakába csókoltam.
Lassan kihámozott a pulcsimból, és apró csókokat kezdett hinteni a kulcscsontomra, a melltartóm között, végig a hasamon, míg el nem ért a nadrágom szegélyéig. Kigombolta a farmerem, felemeltem a csípőmet, hogy könnyebben megszabadíthasson tőle.
Ő is lerúgta a nadrágját, ami követte a többi ruhadarabot a padlóra. Feljebb másztunk az ágyon, Ray a combomtól vezette végig a kezét egészen a melltartóm alsó részéig. Felhúzott ülőhelyzetbe, és miközben megcsókolt, kikapcsolta és lehúzta rólam a fehércsipkés darabot. A hajába túrtam, miközben visszafektetett az ágyra, és mellkasát az enyémnek préselte.
Kemény pénisze nekem feszült, engem pedig elfogott a vágy. Levezettem a kezemet a fenekéhez, és belemarkoltam. Felmordult, és a csípője akaratlanul is előre lendült, mire én nyögtem fel.
Egy pillanatra mozdulatlanná váltunk, egymás szemébe néztünk, és elnevettük magunkat.
- Istenem, te lány – mondta, és már rá akartam kérdezni, hogy mit akart ezzel mondani, de elhallgattatott a szájával.
Megmarkolta a mellemet, ráérősen írt le köröket a hüvelykujjával rajta. Kis idő múlva a szája vette át a keze helyét, és nedves puszikat lehelt rá. Lehunytam a szemem, és a hajába túrtam, jobb lábamat átvetettem a csípőjén. Óvatosan megszívta, és áttért a másik mellemre is.
A csípőmet megemeltem és kissé nekidörgölődtem, jelezve, hogy kicsit gyorsítanék a tempón. Egyik ujját beakasztotta a bugyim szélébe, és lassan lehúzta rólam. Én ugyanezt tettem az ő boxerével.
Óvszert vett elő, és fölém kerekedett. Lágy puszit nyomott az orrom hegyére, de mielőtt belém hatolt volna, a mellkasára tettem a tenyerem, taszítottam rajta egyet, és lenyomtam az ágyra. Meglepődve nézett fel rám, mikor átvetettem rajta a lábamat. Lehajoltam, és puszit nyomtam erős mellizmaira, majd kezembe vettem férfiasság, és lassan ráereszkedtem. Mindketten felnyögtünk, mikor teljesen magamba fogadtam, mellkasomat az ő mellkasának préseltem. Lassan ringtunk egyszerre, míg mindkettőnknek el nem kezdett izzadság gyöngyözni a homlokán. Ray a csípőmbe vájt körmeivel, és hirtelen fordított rajtunk egyet, így én feküdtem a hátamon, ő pedig rajtam.
Megcsókolt, és csípőjét lassan, de határozottan tolta előre újra és újra. Egyre szaporábban kapkodtuk a levegőt, testünk teljesen egymásba fonódott, főleg mikor a lábaimmal átkaroltam a csípőjét, hogy még mélyebben hatolhasson belém.
A levegő izzott körülöttünk, nyögéseink egyre sűrűbbek lettek, és Ray is gyorsabban mozgott. A feszültség egyre jobban nőtt a testemben, míg végül egy határozott lökéssel élveztünk el. A testünk remegett, de Ray nem hagyta abba, lassan mozgott bennem tovább, míg mindketten végig nem mentünk az orgazmuson.
Mellém hanyatlott, és a mellkasára húzott. Percekig csak a csillapodó légzésünket hallgattuk, majd puszit nyomott a hajamba.
- Ez... - kezdte, és tudtam mire gondol – ez elképesztő volt.
Válaszul puszit nyomtam a szíve felé, és tovább hevertünk az ágyon.
- Szeretlek – mondta megint, hangja rezgését a mellkasán éreztem. – Már rég ki kellett volna mondanom.
Felnéztem rá.
- Én is szeretlek, és nekem is kellett volna már mondanom.
Rám mosolygott, én adtam egy puszit a szájára, majd visszasimultam a mellkasára.
*****
Pirítóst reggeliztünk, a fiúknak még nyoma sem volt a tegnap esti buli után. Egy uborka karikát vettem a számba, és elégedett voltam a világgal. Mindössze Ray egyik hosszú ujjú, világoskék színű inge volt rajtam, és egy bugyi. A fiún pedig egy rövidnadrág.
Csendben eszegettünk, közben néha egymásra mosolyogtunk. Az előző este más volt, és ezt mindketten éreztük. Kimondtuk az „sz" betűs szót, és hihetetlen nyugalom fogott el minket. Reggel arra keltem, hogy Ray puszit ad az arcom minden egyes pontjára. Én rávigyorogtam, és újra egymásba gabalyodtunk. Egy gyors zuhany után rájöttünk, hogy farkas éhesek vagyunk, így levonultunk a konyhába, és a leggyorsabban elkészíthető ételhez nyúltunk.
Miután befejeztünk, a tányérokat betettem a mosogató gépbe, és elindultam az emelet irányába. Ám amikor a zongora mellé értem, Ray átkarolt hátulról, pont mint előző este.
- Ha így riszálod magadat előttem, akkor néz szembe a következményekkel.
Oldalra billentettem a fejem.
- Nem is riszáltam magam, Ray. Normálisan sétáltam, mint egy ember.
- Hmm – ennyi volt a reakciója.
Oldalra lépett, ezzel engem is arra kényszerítve, hogy tegyek így. Elengedett, elém került, kissé elfordított és addig hátráltatott, míg a derekam a zongorának nem ütközött. Megfogta a csípőmet, és ráemelt a lecsukott zongora tetejére. Kissé szétnyitotta a térdeimet, hogy hozzám léphessen. Átkarolt, és a fülemhez hajolt.
- A zongorán akarlak magamévá tenni, Lia.
Levegőért kaptam, és a szívem kihagyott egy ütemet, mielőtt sebesen neki lódult volna.
- Na? – kérdezte, miközben végig simított a hátamon. – Mit szólsz?
- Igazán hízelgő – feleltem -, de mi lesz, ha Tony vagy Dylan pont ezt az időt látja jónak haza jönni?
A hajamba túrt.
- Délelőtt tuti nem érnek haza, főleg Tony.
Hittem neki. Dylan valószínűleg a WC csészét szorongatja, Tony meg kitudja hol töltötte és kivel az éjszakát.
Átkaroltam a nyakát, és hagytam, hogy hozzám hajoljon. Kezei az oldalamon kalandoztak le-fel, én pedig fedetlen mellkasát simogattam. Az ajkaink összeforrtak, és éreztem magamban a lassan életre kelő vágyat.
Ray az ingemet, pontosabban az ő ingét kezdte lassan kigombolni. Már a harmadiknál járt, mikor kopogást hallottunk a bejárati ajtón. Azonnal szétrebbentünk, én pedig villámsebességgel gomboltak vissza az inget.
Ray nagyot sóhajtott.
- Ki a franc lehet az?
- Tök mindegy, ne nyisd ki – mondtam neki, és magamhoz húztam.
Újra csókba kezdtünk, de a látogató nem tágított, másodszor is bekopogott, ezúttal hangosabban.
- Ez nem lehet igaz – húzódott el Ray, és mérgesen nézett az ajtóra, mintha csak a szerencsétlen fadarab tehetne róla, hogy megzavartak minket.
- Megnézem ki az, és elküldöm a picsába – mondta és elindult az ajtó felé.
Én lehuppantam a zongoráról és a szoba azon pontjába siettem, ahol tuti nem lát meg az illető, bárki is legyen az.
Ray odaért, és feltépte az ajtót. Már nyitotta a száját, de ekkor teljesen ledermedt. Még sosem láttam ilyennek. Egyáltalán nem mozdult, szerintem még levegőt sem vett. Összeráncoltam a szemöldököm, és közelebb léptem.
- Ki az? – kérdeztem.
Semmi reakció. Ray olyan mozdulatlanul állt, mintha egy fényképet néztem volna róla. Lassan oda sétáltam, de még ekkor sem adott semmiféle életre utaló jelet. Megkerültem, és váratlan vendégünkre néztem.
A lánynak vörös haja és kék szeme volt, arcát apró szeplők borították. Fekete kabátot viselt, ami alól bordó szoknya villant, vastag fekete harisnyával, és magas talpú csizmával. A vállára egy nagyobbacska utazó táskát vetett. Feje enyhén le volt hajtva, úgy nézett fel boci szemekkel Rayre.
Én is a fiúra néztem, aki még mindig bámulta a lányt. Az alsó ajka megremegett, és egy nevet suttogott, ami hallatán én is ledermedtem a döbbenetről, és újra a lány felé fordítottam a fejem.
- Emily.
Helókás!
Meghoztam nektek az új részt!
Puszi a hasatokra!
-Tunderpocok99