Odaléptem Lexihez és akkora pofont adtam neki, hogy még a tenyerem is bizsergett.
Nem pazaroltam rá több időt. A vállam még mindig rázkódott a sírástól. Utálatos egy világ ez. Nem törődtem a hölgy aggódó-kutató tekintetével, sem Lexivel, aki kezét az arcára szorítva nyelte vissza a könnyeit. Arca piroslott az ütés erejétől.
- Heaven!- kiáltott utánam valaki. Egy másodpercig azt hittem Marcus az, de csak Dylen futott utánam. Mögötte Carmen igyekezett tartani a lépést. Lexi arca egy pillanat alatt felderült és el is sötétült, amikor észrevette Carment. Lexi főnöke csak tátogott.
- Mr. Deeks, nem tudom mi történhetett, de bocsássa meg ezt a fennforgást.
- Felesleges szabadkoznia Natalie. Nincs probléma- villantotta rá a világsztár mosolyt. - Csak néhány szót szeretnénk váltani Ms. Boydal.
- Persze- bólogatott Natalie, aki teljesen beleesett Dylen Deeks bűvkörébe.
Dylen óvatosan megtaszította a vállam és odébb terelt a két újságírótól. Carmen egy zsepit tartott a kezébe, majd mikor megálltunk odaadta. Elvettem, és kifújtam az orrom.
Dylen néhány másodpercig hallgatott, majd kifújta az eddig benntartott levegőt.
- Egyáltalán miért jöttél ide?- semmi él nem volt a kérdésében. Nem volt bunkó vagy szemrehányó.
- É-én...éhn...nehm akhartahm- hüppögtem. Konkrétan nem tudtam egy normális mondatot összehozni. - A-a...tahanár adta a feh-fehladatot. Éhn csakh...csak jöttem- igyekeztem tovább, de a hangom minden alkalommal elcsuklott. - Nem tudtam- zokogtam bele a zsepibe. Carmen vigasztalóan átkarolt és a karomat simogatta.
- Tehát te nem is tudtad hová jössz?- vonta fel Dylen az egyik szőke szemöldökét. A számba haraptam, hogy elfojtsam az újabb zokogásrohamot és csak a fejemet ráztam. Carmen még egy zsepit szedett ki a táskájából és a kezembe nyomta.
- Nyugi- suttogta. - Nyugi Chica, minden rendben lesz.
Dylen a zsebébe nyúlt és kivette belőle a telefonomat. Elvettem, és gyorsan feloldottam. Az interjú eltűnt. A srácok valószínűleg kitörölték, de ha nem tették volna, magam töröltem volna ki. Gyorsan zsebre vágtam.
- Hidd el Heaven- simította meg Dylen is a karomat. - Tudnod kell, hogy nagyon fontos vagy neki- nézett mélyen a szemembe. Ha megnyugtatásnak szánta hatalmasat tévedett. Csak még jobban rákezdtem.
- Fohntos?! Nem hinnéhm- zokogtam tovább. Az elmúlt hetek összes szenvelgése kijött. - Utálom őt! Utálom- suttogtam, de a heves zokogásom másról adott tanúbizonyságot. - Hülye- szipogtam- rocksztár- hajtottam le a fejem.
- Chica...nekünk menni kell- mondta Carmen - Beleírtam az én número de teléfono. Bármi van, hívj! - fejezte be, és megölelt. Olyan szorosan, hogy még sírni is elfelejtettem egy pillanatra, de aztán újra rám jött, és már szinte szorongattam Carment. - Semmi baj. Valamikor felugrunk a lányokkal usted entiende?
Beszélni még mindig nem tudtam, ezért inkább csak nagyokat bólogattam. Carmen és Dylen aggódó arccal vissza-vissza pillantott, majd eltűntek a fényűző szálloda ajtajában.
Remegő kézzel elővettem a telefonom, és tárcsáztam az első számot, ami eszembe jutott.
- Gyere...-szipog- gyere éhrtem- zokogtam bele a telefonba.
- Te jó ég, Heaven mi a fasz van?- kérdezte Hel. A hangjából sütött, hogy jól ráijesztettem.
- Semmi...minden...csak gyere- mondtam és leraktam. Néhány másodperc múlva újra csörgött.
- Jössz már?
- Nem mondtad meg hová menjek- válaszolta a bátyám, de hallottam, hogy a háttérben felbőg a motor. Nem a kocsijáé, hanem a motoré. Utálok motorozni. De jelenleg tök mindegy mivel, csak vigyen el innen.
- A Four Seasons előtt állok.
- Jövök- mondta és lerakta.
Lexi és Natalie még mindig ott álltak. Az előbbi a testsúlyát helyezte zavarában az egyik lábáról a másikra, az utóbbi pedig felém tartott.
- Mi van az interjúval?- kérdezte és ő is egy zsepit adott nekem. A könnyeim még mindig folytak, és nem is tűnt úgy, hogy egyhamar elapadnak.
- Hát az...nincs- vontam meg a vállam, majd szaggatott lélegzetet vettem. Natalie nem mondott semmit, csak bólintott, és visszament Lexihez.
- Csináld meg az interjút- hallottam meg fél füllel a parancsot. Lexi bólintott, mire a hölgy beszállt a fekete Mercedesbe és elhajtott.
Lexi ottmaradt egyedül. Végül megacélozta magát, és felém sétált, majd megállt előttem. Kifújtam az orromat és még mielőtt megszólalt volna én szólaltam meg.
- Ne gyere a közeleme- suttogtam, és odébb álltam. Menjen csak, csináljon interjút Marcus-szal, úgyis ez volt az álma. Ki vagyok én, hogy az álmok útjába álljak?
Lexi nem jött oda többet. Hangosan ciccegve trappolt be szállodába. Én közben az összes zsepin igyekeztem egy szárazabb részt keresni. Öt perce, ha várhattam, amikor leparkolt előttem egy fekete motor. Hel hosszú haja kilógott a kobak alól.
- Mennyivel száguldozhattál, hogy máris itt vagy?- motyogtam, de hálás voltam a gyorsaságának.
- Kuss és gyere- mondta, majd felém nyújtotta a rózsaszín bukósisakot. Ez általában a szerencsés hölgyeknek van fenntartva, nem nekem, pedig igazából az enyém. Elvettem tőle, és gyorsan összegumiztam a hajam, hogy ne fújja a szél a szemembe.
- Nincs egy zsepid?- suttogtam rekedten. Már jelentősen csillapodott a bőgésroham, de még mindig könnyek szöktek a szemembe, ha rágondoltam a történtekre. Helios csak a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy kis csomag zsepit.
- Kösz- hálálkodtam, és rögtön fel is téptem a csomagolást. A használtakat a zsebembe gyűrtem, és gyorsan kifújtam az orrom, majd megtöröltem a szemem.
Pechemre ekkor csörtetett ki az egész Spotlight az épületből.
- Felejtsd el Landon- puffogott Marcus- biztos, hogy nem csinálok végig még egy interjút, pláne nem azzal a csajjal.
A lábam gyökeret eresztett. Hel meglökött, és a fejével intett, hogy menjünk. Mégsem tudtam elszakítani a tekintetem róluk.
- És miért nem? Csak egy riporter- kötötte az ebet a karóhoz Ogi, akinek a karján még mindig ott mosolygott Charlotte - Csoda, hogy még mindig vállalja, már ahogyan elküldted. Nagyon elemedben vagy ma barátom.
- Megbántotta Heavent- mondta Dylennek, mintha ezzel bármit is megmagyarázott volna. Dylen csak felvonta a szemöldökét.
- Miért, te szerinted mit csináltál?- kérdezte a vezető, és felém intett. Marcus csak akkor vette észre, hogy ott állok. Kisírt szemmel, pirosra fújt orral, taknyos zsepivel a kezembe és egy csomó másikkal, amik a zsebemből kandikálnak ki.
- Szomorú a néni- mondta Charlotte az apjának.
- Miatta sírsz?- kérdezte Hel halkan, úgy, hogy a srácok ne hallják. Respect a tesómnak, hogy nem vágta hozzá a motort Marcus Mardenhez.
- Nem- suttogtam halkan, de nem tudtam elszakítani a tekintetem a vizsgálódó whisky szempártól.
- Heaven, miatta sírsz?- kérdezte még egyszer Hel, hangosabban, de kihallatszott a hangjából, hogy nagyon is jól tudja a választ a kérdésére.
Marcuson is látszott, hogy szeretné tudni a választ a kérdésre. A szemében fájdalom csillant. Helyes. Fájjon csak neki is.
- Menjünk Hel- mondtam és, erőszakkal ugyan, de elszakítottam a tekintetem az övétől, felkaptam a sisakot és felültem Hel mögé. -Menjünk- kértem még egyszer. Hel berúgta a motort, és szó nélkül elhúzott a parkolóból.
Másfél hónap.
Ennyi telt el azóta.
Most nem a jól viselős fajta, hanem kőkemény szívfájdalom lett úrrá rajtam. Kócosan, büdösen fetrengtem az ágyban. A karácsonyt úgy ahogy átvészeltem és igyekeztem jó képet vágni az unokatesóim kérdezgetéseire. Néhány órán át tartottam a "jól vagyok" álarcot, majd hazaérve ismét begubóztam. Hel nem faggatott. Látta rajtam, hogy rohadtul nincs kedvem beszélni a témáról. Anyuék sem tették, de valószínűleg csak azért, mert Hel nagy vonalakban elmagyarázta nekik a történteket.
- Elég ebből- jött be anyu a szobámba szilveszter napján. Elhúzta a sötétítőt és meglepődve tapasztaltam, hogy az éjszaka majdnem fél méter hó esett. A hó vakított a rásütő napfénytől. Olyan dél körül járhatott az idő.
- M-m- nyögtem, és a fejemre húztam a takarót. Anya nem tágított. Megfogta a paplant a lábamnál, és maga felé rántotta. -Nemár, hideg van- nyafogtam. Még egy kicsit hisztiztem, aztán miután az agyam beért, rájöttem, hogy nem fogom viszontlátni a takarómat, kinyitottam a szemem.
Anyu frissen mosott hajjal, világoskék blúzban és fehér nadrágban állt az ágyam végében. Kezét csípőre tette, fél szemöldökét felvonta, száját elhúzta és a fejét csóválta.
- Kislányom, - kezdte - nem tudom mi történt. Helios csak azt mesélte el, amit ő kibogozott a félszavaidból. Mondd el mi történt! Nem csinálhatod ezt az örökkévalóságig!
Felültem az ágyban. Fél másodperc alatt felmértem a helyzetet: Ha nem mondom el mérges lesz, ha visszafekszem aludni esélyes, hogy a lábamnál fogva rángat ki az ágyból, ha pedig elmondom neki talán megérti, és nem fog többet kérdezni róla. A három opció közül az első lenne a legrosszabb.
Nagy levegőt vettem és igyekeztem úgy elmondani a történetet, hogy ne remegjen meg a hangom.
- Nem érzett irántam semmit- mondtam inkább a lepedőmnek, mert nem akartam, hogy anyu lássa, mennyire megbántott.
- Ezt honnan veszed?- tette fel a kérdést, miközben leült az ágyamra.
- Onnan, hogy megkérdeztem- anyu halkan levegő után kapott. Keserűen bólintottam.- Ja, megkérdeztem, és azt mondta, hogy nem. Pedig előtte nagyon úgy tűnt, hogy megvan köztünk a kémia, de úgy tűnik tévedtem. Írt egy dalt. Még Apsenben. Azt mondta én ihlettem. Erre a videóklippben azzal a lánnyal hempereg, aki megcsalta, és aki miatt képtelen volt megbízni bennem- a mondat végére elcsuklott a hangom. Könny már nem folyt, három hete körülbelül elapadtak a könnycsatornáim, így csak száraz hüppögés lett belőle. - Láttad a klippet?
- Igen, láttam. De azt hozzátenném, hogy amikor itt volt a fiú, nem úgy tűnt, mintha semmit nem érzett volna irántad. Nem lehet, hogy ezt csak a te érdekedben mondta?
Elöntött a pulykaméreg.
- Ne mondjon ilyeneket az én érdekemben! Még ha így is volna, ki kérte, hogy olyan döntéseket hozzon, amik engem is érintenek?! Elkönyvelte magában, hogy ez az együgyű Heaven úgysem értené meg, és ennyi?! Hát kapja be!
- Szépen- szólt rám lágyan. - Erre csak egyet tudok mondani: Férfiak. Önfejűek. De neked ez így jó? Azt hittem te az a fajta vagy, aki kirittyenti magát és megmutatja annak a bunkónak, hogy nem érdekli. Még akkor is, ha esetleg mégis- kacsintott rám. - Fiatal vagy szívem. És szilveszter van. Menj el valakivel és érezd jól magad- biztatott.
- Anya, lefeküdtem vele- vallottam színt.
Nem lepődött meg.
- Sejtettem. De örülök. hogy elmondtad. Azt hittem csak az elsőről fogok tudni- mosolygott rám.
- Rosszul tettem?
- Te úgy érzed, rosszul tetted?- kérdezett vissza. Egy kicsit elgondolkoztam. Felötlött bennem a gondolat, hogy nemmel válaszolok, de aztán eszembe jutott az az egy éjszaka. Nem, nem cserélném el.
Megráztam a fejem.
- Akkor nincsen gond- csapott a combomra. - Na, keress valakit magadnak, akivel elmész egyet szórakozni- mondta, és felpattant. - Mi is szeretnénk kettesben lenni apáddal.
- Nem akarom hallani!- tapasztottam a kezem a fülemre, de azért nevettem. Másfél hónapja először. Anyu is csak nevetett és kilépett a szobámból. - Anyu!- szóltam utána.
- Igen?- fordult vissza az ajtóból.
- Szeretlek- néztem mélyen a szemébe. Anyu visszajött, és jól megölelgetett.
- Én is téged- puszilta meg az arcom, majd tényleg kiment.
Magamban mosolyogva vettem kezembe a telómat. Nem törődtem a sok nem fogadott hívással és SMS-sel, haenm a kontaktokra léptem. A végén találtam meg azt, akiben reménykedtem.
Rányomtam és vártam, hogy felvegye.
- Haló?
- Szia, Heaven vagyok.
A vonal túlsó végén csend lett, majd hitetlenkedő nevetés hallatszott.
- Azt hittem már sosem hívsz- mondta Tobby és folytatta. -Mizujs?
- Mit csinálsz ma?- kérdeztem, miközben feltápászkodtam az ágyamból és a tükör előtt szörnyülködve bámultam magam. Te jó ég.
- Öhm...bulizom, mint mindenki más?- tette fel a nyilvánvaló kérdést.
- Nincs kedved inni velem egyet? Nem kell az éjfélt megvárnod velem, de nagyon ki szeretnék mozdulni.
Nem tétovázott a srác.
- Mikorra menjek érted?
- Nyolc?- kérdeztem. Mindig nyolckor mentünk mindenfelé, amikor még együtt voltunk. Ez az ő figyelmét sem kerülte el, mert felnevetett.
- Jó, akkor nyolckor felszedlek.
- Oks, szia- köszöntem el és leraktam. Ennek azért elég randi szaga van nem?
A fürdőbe indultam. Másfél hónap könnyét kellett leszednem magamról. Még fekete szempillaspirál maradék is volt a szemem alatt. Azt sem tudtam mikor használtam utoljára sminket. A forró zuhany alá léptem, kétszer megmostam a hajamat, majd miután kiszálltam a vízsugár alól, a fogamat is kétszer mostam meg. Kinyúlt bandás pólót vettem, megszárítottam a hajamat, és letrappoltam valami kajáért.
- És még él!- kiáltotta apu, amikor meglátott. Elmosolyodtam. - Még mosoly is! Heaven, beteg vagy?
- Szerintem inkább most lettem jól- kacsinottam, mire apu arca boldog mosolyba futott. Szeme alatt a ráncok mosolyráncok lettek, és megvillantotta azt a híres mosolyát, amivel anyut is mindig levette a lábáról.
A konyhába léptem és a tegnapi maradék után kotortam a hűtőben.
- Ha a tésztát keresed, azt megettem- lépett mögém Hel, és kiemelt egy dobozos sört a hűtőből. Anyu éppen arra járt, és azzal a lendülettel kikapta a kezéből. - Öt előtt nem iszunk- mondta szigorúan, ezért Hel inkább egy poharat vett le a szekrényből, és vizet engedett bele.
- Igazságtalan...-morogta. - Felnőtt vagyok, basszus- suttogta.
- Mit mondtál, napsugaram?- kérdezett vissza anya.
- Semmit- mondta inkább, és felém nézett. - Veled meg mi van? Megszálltak? Nem az ágyban kéne kuksolnod?- kérdezte, mire nyelvet öltöttem rá.
- Heaven ma elmegy itthonról. Igaz?- simította meg anyu a vállam, és leült apu mellé az étkezőasztalhoz.
- Hová mész?- jött rögtön a kérdés a bátyámtól.
- Csak iszogatunk egy régi baráttal.
- Ugye nem Lexivel?- fintorodott el azonnal.
- Nem vagyok hülye- ráncoltam az orromat.
- Csávó?- kérdezte, mire bólintottam. Erre apu is felkapta a fejét.
- Ki az?
Megforgattam a szemem.
- A volt barátom. Tobby.
Apu elgondolkodott egy pillanatra.
- Az nem Tony volt?- kérdezte apa, mire Hel felvisított.
- Nem- zártam rövidre.
Gyorsan csináltam magamnak egy szendvicset, és felbaktattam a szobámba. Belenéztem a tükörbe. Hát ebből jó móka lesz valami elviselhetőt kreálni.