- Te is készülődj!- Kiáltott vissza a folyosóról. - Zuhanyozz le, és öltözz melegen. Síelni megyünk.
Síelni?
A zuhanyzás nem segített. Olyan helyeken volt izomlázam, amiről nem is tudtam. Nem voltam szűz, de azért túl jártas sem voltam a témában. Hajat nem mostam, csak gyorsan beálltam a zuhany alá. Nem hiszem el, hogy belementem ebbe! Nem szoktam ilyet csinálni, mint mondtam, én hosszú távra szoktam tervezni, nem csak egyhetes afférokra. Nem ismerek magamra.
Letöröltem a párát a tükörről és megvizsgáltam magam.
A járomcsontom vörös volt, a szemem csillogott. A legfeltűnőbbek, a lila csóknyomok voltak a mellkasomon. Még jó, hogy ezeket könnyen el lehet takarni. Sose volt kiszívva semmim, és sosem hittem, hogy az ember annyira el tudja ragadtatni magát, hogy nem is érdekli.
Fura.
Visszamentem a szobámba, de a fürdőszoba ajtaját nyitva hagytam, hogy a gőz kijöjjön. A törölközőt szorosan magam köré csavartam, és reménykedtem, hogy nem futok bele Marcusba. Bugyi ugyan volt rajtam, de kicsit korai lenne topplszen rohangálni egy olyan házban, aminek a fali háromnegyede üveg.
Szerencsére mindenféle pirulás és szájharapdálás nélkül értem vissza. Megálltam a szekrény előtt, és szemügyre vettem a kínálatot. Mit szoktak az emberek felvenni, ha síelni mennek? Sosem voltam még. Oké, sok filmet láttam már, de azért abban csak a bazinagy neonszínű overálok látszódtak. De az alatt mi szokott lenni?
Odébb toltam a laza blúzokat és ujjatlan toppokat és a tekintetemmel valami vastag után kutattam. A kezembe akadt a hosszú ujjú fekete garbó. Nem valami vastag, de jó lesz. Felkaptam az első melltartót, ami a kezem ügyébe került, majd egy spagettipántos felsőt húztam, végül a garbót.
És mit kéne alulra vennem? Nyilván nem farmert. Magamat ismerve abban a pillanatban eltaknyolok, amint a lábamra lesz csatolva a léc.
Hosszú jóganadrág mellett döntöttem alulra, vastag zoknit vettem, és tanácstalanul ácsorogtam a szekrény előtt, amikor Marcus -csak ő lehetett- kopogott.
- Gyere!- Úgy kiáltottam, hogy oda sem néztem. Az ajtó nyílt, Marcus pedig belépett.
- Wow- mondta és még füttyentett is hozzá.
- Mi az?- Még mindig a szekrényt bűvöltem, hátha kimászik belőle valami, és elmondja mi a jó francot is kéne felvennem.
- Szexi vagy!
- Azért ne legyél ennyire meglepett- kértem ki magamnak, és már felé fordultam.
- Csak reagálok a női test szépségeire. És a tiéd igen szép, pláne ebben a nadrágban- mondta kajánul és kacsintott. Kacsintani nagyon tudott.
Marcuson tökéletes síelős aláöltözet volt. Vagy mi a neve. Fekete volt néhány szürke csíkkal, hogy dizájnosabb legyen. Olyan volt, mint a spandex ruha a búvárokon, csak nyilván nem az volt.
- Nekem nincs ilyenem- mutattam végig rajta és figyelmen kívül hagytam az előbbi beszólását.
- Meg is fogom köszönni a lányoknak, hogy nem küldtek! Többet kéne cicanaciban járnod.
- Jóganadrág- javítottam ki.
- Ugyan az.
- Nem is!
- Bébi, mindkettő szűk, csak az egyiket felveszik hosszú póló nélkül is.
Összefontam magam előtt a karomat és feltettem az egymillió dolláros kérdést.
- Melyiket?
- Azt a jóga cuccot.
Elismerően bólogattam.
- Grat.
- Na látod, nem vagyok én olyan hülye gyerek.
- Csak néha- mondtam, majd visszafordultam és a farmerok között kezdtem turkálni.
- Mit keresel?- A kérdés közelről jött. Marcus átfogta a derekamat és a vállamra támasztotta az állát.
A gyomrom összeugrott és bizsergés futott végig a gerincemen. Istenem. Nem kéne így reagálnom, ahányszor hozzám ér. Miért kapok mégis mindig majdnem szívrohamot, és nem a rossz értelemben?
- De felgyorsult a légzésed- jött a pimasz hang, és csókot nyomott az arcomra. - Mire gondolsz?
Felesleges tagadnom.
- Lesz valaha olyan, hogy nem ugrik ki a szívem a helyéről, ha hozzámérsz?- Magamat is megleptem azzal, hogy a teljes igazság csúszott ki a számon. Kicsit visszafogottabbra terveztem.
- Remélem nem. Legalábbis amíg itt vagyunk- emlékeztetett az egyezségünkre. Mély levegőt vettem. Igaza van.
- Hát én meg remélem, hogy sikerül hozzászoknom a szexi aurádhoz!- Mi a franc van velem? A kényszeres igazmondás átka ül rajtam, vagy mi? Az arcom kigyulladt. - El sem hiszem, hogy ezt kimondtam- temettem a tenyerembe az arcomat.
Marcus ráharapott a fülcimpámra, mire kifutott az összes levegő a tüdőmből , és még a térdem is megremegett.
- Nem hiszem, hogy ez sikerülne, de ez csak egyféleképpen derülhet ki. Sok ölelés, csók és simogatás után, talán egyszer megszokod a ... hogy is fogalmaztál? A szexi aurámat. Meglátjuk, amikor újra az ágyadban leszünk. Vagy az enyémben, esetleg a kanapén, a zongorán, a konyhapulton... tök mindegy, a lényeg a sok simogatás. Meztelenül- tette hozz úgy, mintha csak mellékes lenne.
- Ó, miért, ki mondta, hogy leszünk még az ágyamban nagymenő?- A hangom számon kérő tónus helyett rekedten és erőtlennek tetszett.
- Senki, épp ezért soroltam még sok különböző lehetőséget. És még nem is mondtam végig. Még a zuhany is ott van, a jakuzzi...a fal?
Az arcom a naplemente ezer árnyalatában játszott, és az egész testemben pulzált a pulzusom. Kell nekem ennyit olvasni. Túl vizuális vagyok tőle, ennek következtében a szemem előtt megjelentek a forró, fülledt képek rólam és Marcusról. Hogy honnan szedi az agyam ezeket a képeket, fogalmam sincs.
- Marcus...-figyelmeztettem, de inkább könyörgésnek hangzott.
- Szerintem te már most is ott akarsz lenni- suttogta rekedten a fülembe. - Szerintem már el is képzelted, hogy ott áztatjuk magunkat a jakuzziban, miközb- Nem engedtem végigmondani.
- Nem, én síelni akarok!- Vágtam közbe. Csoda, hogy nem szakadt rám a plafon a hatalmas hazugságtól. Marcus gyors csókot nyomott a számra, majd elhúzódott tőlem.
- Kívánságod számomra parancs!- Na persze. Meghajolt előttem, majd hozzátette. - A lenti nagy szekrényben vannak a síelős cuccok. Kétlem, hogy Carmen bánná, ha kölcsön vennéd valamelyiket. Sőt. Szerintem fel sem tűnne neki.
Az énekes rácsapott egyet a fenekemre, majd kuncogva, de halál lazán kisétált a szobából.
- Ésszel harapdálj meg fenekelj öregem!- Kiáltottam utána, mire kintről harsány nevetés szűrődött be. Az én ajkaim is akaratlanul mosolyra húzódtak.
Lángoló arccal botorkáltam ki a szobából, hogy megkeressem az említett szekrényt és találjak végre valami elfogadható vastagságú nadrágot.
Nem is értettem, hogy hogyan nem vettem észre eddig. A szekrény a plafonig ért, és szó szerint tele volt mindennel, amire szükségünk volt. Kis kutatás után találtam egy világos rózsaszín kezeslábast, ami ugyan nagynak tűnt, de szélességben talán megfelelt. Kicipzároztam és gyorsan beleugrottam.
Hát igazam volt. Az overál hosszú volt. Nem is csoda, hisz Carmen Rivera vagy tíz centivel magasabb nálam. Nem véletlenül modell. Kicsit felhajtottam és máris olyan volt, mintha rám öntötték volna. Kikaptam még egy pár vízálló Quechua bakancsot. Legalább a lábméretünk egyezett Carmennel.
A nadrágot felvettem, de a felső részt nem húztam fel. A házban még mindig meg lehetett dögleni, így is a sok rétegtől majd' megfulladtam.
Marcus dúdolva jött le a lépcsőn kettő sporttáskával. Roppant boldognak tűnt. A dalt nem ismertem, de valahogy nem is lepődtem meg rajta. Jól hangzott.
- Mit dúdolsz?- A kérdésemre abbahagyta, és mosolyogva nézett rám.
- Tetszik?- A kérdésre hirtelen nem tudtam, hogy cinizmussal válaszoljak-e. Marcus letette a két táskát, és nekiállt kiszedni a szekrényből a szükséges holmikat.
- Aha- mondtam és elvettem a felém nyújtott thermo kesztyűt.
- Te ihletted- válaszolta rám sem nézve. Kiesett a táska a kezemből.
- Mi? Te dalt írtál rólam?- Nem akartam elhinni. Hitetlenkedve nevettem.
- Aha- válaszolt ugyan olyan hangsúllyal, mint én neki az előbb.
Nem kaptam szikrát. A Spotlight énekese írt egy dalt rólam! Rólam! Ő természetesen még mindig nem nézett rám, hanem megállás nélkül adogatta a cuccokat. Összeszedtem magam, felvettem a táskát és pakoltam: két zoknit, símaszkot, szemüveget, termoszt, térdvédőt.
- Hogy szeretnéd? Főzzünk teát és vigyük el, vagy megnézzük a bénázásodat, és utána beülünk valahová?
Mindkét ötlet vonzónak tűnt, bár az utóbbival volt egy kis problémám.
- Legutóbb, amikor beültünk valahová címlapsztori lettünk, rémlik?
Marcus hallgatott.
- Ja, rémlik- szólalt meg néhány másodperc után. - Akkor csináljunk teát, vagy kávét, vagy amit szeretnél, és majd a csúcson megisszuk. Megnézhetjük a naplementét. Szép fentről.
- Ugye tudod, hogy még csak tíz óra van?- Kérdeztem, miközben a konyhába sétáltam, és kipecáztam egy kancsót. Feltöltöttem vízzel, és a gázrózsára tettem. A teafiltert, meg a cukrot hamar megtaláltam, így csak a pultra könyökölve vártam arra, hogy felforrjon a víz. Meg Marcus válaszára.
- Igen tudom, de mire téged rendbe rakunk, addigra úgyis lemegy a Nap - kacsintott rám, majd fura alakú táskákat vett elő és belerakott két sílécet, meg botot, a másik, normálisabb táskába meg kettő síbakancsot.
- Miért csak két lécet raksz el?- A víz felforrt, így nekiállhattam a teának.
- Mert én nem síelek.
- Nem?- Magasba szökött a szemöldököm.
- Én snowboardozom.
A kocsiban ültünk, amikor már annyira fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy csak arra a dalra tudtam gondolni. Mit írt vajon rólam? És akarom egyáltalán tudni? Persze, hogy akarom, ez nem is kérdés. Marcus nem izgatta magát miatta. Teljes nyugiban bepakolt a kocsiba, felvette az enyémhez hasonló fekete kezeslábast, és néhány perc múlva már a hegy felé száguldottunk.
Természetesen egy szót sem szólt arról a számról. Mintha nem is mondott volna semmit. Az idegeimen táncolt ezzel a hallgatással.
- Komolyan egész nap ezzel fogsz kínozni?- A kérdés akkor bukott ki belőlem, amikor a síközpontnál leparkoltunk.
Marcus a fejébe nyomta a bojtos sapkáját, a sálát pedig az orráig húzta, hogy ne ismerjék fel. Nekem is mondta, hogy tegyek így. Nem hiányzik nekünk, hogy felismerjenek.
- Mivel?- Persze, még el is hiszem, hogy nem esik le neki, hogy miről dumálok neki.
- " Írtam rólad egy számot bébi, nem, nem mondom meg milyen meg, hogy miről szól, szóval legyél jó kislány és találd ki magad. "- Elmélyítettem a hangom és úgy utánoztam. Bár az ő gyönyörű hangjához fel sem ért, de a lényeget valószínűleg levágta.
- Nem rémlik, hogy ezt mondtam volna. Bébi.
- Akkor elmondod, hogy miről szól?- Odamentem hozzá, és átfogtam a derekát. Vagy így, vagy úgy, de kiszedem belőle.
Marcus nem habozott. Átkarolt, és a homlokát az enyémnek támasztotta. A sálat lejjebb húzta, így a teljes arcát láthattam.
- Mire vagy kíváncsi?- A hangja alig volt több suttogásnál.
Elégedetten elmosolyodtam.
- Milyen hamar belementél, hogy beszélj róla.
Marcus csak megvonta a vállát.
- Mindenre ráveszel- mondta, és csókot nyomott a homlokomra.
- Énekeld el nekem!- Kértem.
Marcus halkan nevetett.
- Majd este. Otthon.- Az otthon szótól megremegett a szívem. Mintha a közös otthonunk lenne. A jókedvem lángra kapott és nem engedtem meg, hogy a gondolataim olyan irányt vegyenek, amik azt mondanák, hogy az idő, amit együtt tölthetünk véges.
Magamhoz húztam, és megcsókoltam. Lassan és édesen, hogy tudja milyen sokat jelent ez nekem.
- Hát ti meg mit csináltok?- Jött egy hang, mire szétrebbentünk. Randy és egy lány tartott felénk.
Marcus röviden felsóhajtott, majd megindult Randy, és gyanítom Kim felé.
Elkaptam a karját.
- Mi az? - Fordult hátra.
- Csak a címét mondd el- kérleltem.
Marcus pimaszul elmosolyodott, a fülemhez hajolt és belesúgta.
- Skin on skin
Összeszaladt a szemöldököm.
- Mikor írtad ez?
- Amíg zuhanyoztam- vonta meg a vállát. - Bár még csak a refrén van meg- mondta, majd Randyékhez fordult, akik pont odaértek hozzánk.
- Miért van az, hogy te mindig a legszarabb pillanatban bukkansz fel?
Randy és Kimmy megálltak előttünk, és Randy sokat tudóan elvigyorodott.
- Tehetség öcsisajt, tehetség. De mit tudhatsz te arról?- Marcus vele együtt röhögött a beszóláson, kezet fogtak, mi meg Kimmy-vel összemosolyogtunk.
A lány magas volt, hófehér bőrű és nem viccelek, piros hajú. Jobb orrcimpájában karika volt, és a körmei feketére voltak lakkozva. Profi cicatus keretezte hatalmas zöld szemét.
- Randy nem felejtettél el valamit?- Kim oldalba bökte Randyt, és az állával felém bökött. Amint megszólalt a nyelvén megcsillant valami. Nyelvpiercing.
- Ó, bocsi. Szerelmem engedd, hogy bemutassam a méltán híres Heaven Boydot, aki úgy tűnik másfél hét alatt elcsavarta a világhírű rocksztár, frontember, a Spotlight énekesének, Marcus Mardennek a fejét.
Kimmy szemében elismerés csillant, és felém nyújtotta a kezét.
- El ne hidd, csak véletlen lefotózták őket- lombozta le Randy.
- Kim Nenge vagyok- mutatkozott be, és nem törődött Randyvel. Nenge a vezetékneve. Ezek szerint házasok.
- Heaven Boyd- ráztam meg a kezét.
- Örülök, hogy végre megismerhetlek.
Randy topogott a lábával.
- Na, most hogy túl vagyunk a formaiságokon menjünk, hisz az ország legjobb csúcsa vár ránk.
Nagyon hamar kiderült, hogy a síelést nem nekem találták ki. Amint elindítottak a gyerek gyakorlópályán mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy engem Isten nem sílécre teremtett. A lábaim sosem akartak egyenesben maradni, mindig szétcsúsztak, így én is rengeteget zakóztam.
Kimmy nem síelt, Randy meg Marcus pedig minden erejükkel azon voltak, hogy legalább egy teljes percig talpon maradjak.
- Zárd össze a lábad! A lábad, ne a szemed! Tündérlány, ne hagyd, hogy szétcsússzon!- Randy próbált nekem segíteni, de hiába. Taknyoltam.
Marcus mellém jött, és segített felállni. Hál' istennek, nem ismerte fel senki.
- Próbáld újra, nem olyan nehéz ez. Koncentrálj arra, hogy ne ess el, és gondolj, bele: Ha Randynek megy, mennyire lehet nehéz?
- Hé!- Hangzott Randy "válasza".
Marcus figyelmen kívül hagyta.
- Mehet?- Biztatóan mosolygott rám. Elkámpicsorodtam.
- Nem.
Marcus nem ezt a választ várta.
- Nem?
- Nem- ismételtem. - Elegem van! Órák óta próbálkozunk és én még mindig nem tudok megállni ezen a szaron! Fáj a térdem, a fenekem, a könyökömet is beütöttem! Nem megy ez nekem! - A duzzogásomat néhány gyerek megmosolyogta, és hibátlan technikával suhantak tovább. Felvágósok. - Szóval nem érdekel. Éhes vagyok, fáradt és csurom víz. De menjetek csak nyugodtan fiúk- néztem Randyre, akinek őszinte megkönnyebbülés ült ki az arcára.
- Hát...nincs mit tenni. Menjünk Marcus- ragadta karon Randy Marcust, de ő lerázta magáról a kezét, és aggódva nézett engem.
- Minden oké Heaven?- Mélyen nézett a szemembe. Megnyugtató whisky színű tekintete elűzte belőlem az idegességet.
- Igen- bólintottam, majd rácsaptam a vállára- Na, menj játszani- vigyorogtam rá.
Marcus nevetett, majd mielőtt elindult volna lehúzta a nyakvédőjét, majd az enyém után nyúlt. Óvatosan meghúzta, így lecsúszott az államra. A rocksztár lazán elmosolyodott, majd nem törődve azzal, hogy hány felnőtt és gyerek van köröttünk az államnál fogva finoman magához húzott, és megcsókolt. Gyengéden, óvatosan, mintha csak ismerkedne velem. Teljesen más volt, mint az eddigi heves csókcsatáink, amik szinte mindig konkrét ölelkezésbe torkoltak. Vagy többe. A gyengédségétől a szívem gyorsabban vert, és fehér fejű rétisasok költöztek a gyomromba. Semmilyen jóindulattal nem lehetett őket pillangónak nevezni.
Elhúzódtam, mivel rájöttem, hogy egy csomó gyerek figyelhet minket, és lehet nem ez a legjobb előadás, amit látniuk kéne.
- Menj- mondtam még egyszer.
- És te mit fogsz csinálni?- Nem engedett el.
Megvontam a vállam.
- Szerintem leülök Kimmyhez beszélgetni- válaszoltam, majd visszahúztam rá a nyakvédőt.
Marcus visszaigazgatta az enyémet.
- Kár, hogy ő nem jött. Fantasztikusan síel, és fogadok jobb tanár lenne, mint Randy és én. Mi baja lehet...remélem semmi komoly.
Komolyan a fiúknak mit tanítanak az iskolában? Tisztán emlékszem arra a biológiaórára, amelyiken a terhesség fázisait vettük. Vagy ez csak belénk, nőkbe van bekódolva.
- Szerintem nagyon komoly- mosolyogtam mindentudóan.
Marcus pillantása elidőzött a hegyeken. Havas volt a csúcs, az erdő, minden, az ég mégis tiszta volt, a Nap pedig hét ágra sütött. Tökéletes síelős időjárás.
- Tudod mi baja?- Felém fordult, és felvonta az egyik szemöldökét.
- Van sejtésem- bólintottam.
Marcus várakozón nézett.
- Nem mondhatod el Randynek. Nem akarom elrontani Kimmy meglepetését, és az első hetekben még bármi történhet- emeltem fel a kesztyűbe bújtatott ujjamat. Marcus elgondolkozott, és szinte láttam felcsillanni a szemében a felismerést.
- Hetek...bármi történhet...meg Kimmy rosszul van és sokat alszik...terhes?!
Megpaskoltam az arcát.
- Ügyes vagy-kacsintottam rá, most én a változatosság kedvéért.
- Randy apa lesz? Na, ha én ezt elmondom a srácoknak- nevetett, de leállítottam.
- Ne mondd el senkinek.
Marcus elhúzta a száját, de csak bólintott.
- Hősszerelmes, mehetünk?- Randy hangja mögülem szólt. Megugrottam. - Ne ijedezz, csak én vagyok- nyugtatott.
- Mehetünk.
- A kávézóban leszek- kiáltottam utánuk, és néztem, ahogy Marcus a felvonó felé megy, a hegy tetejére, vagy tudom is én hová.