- Ezek nem olyan dolgok, amiket az ember a családja előtt megbeszélhet. Kellett nekünk némi kettesben töltött idő. Holnap horgászni megyünk és tiszta fejjel rendbe tesszük az életünket.
Már épp nyitottam volna a számat, hogy felajánljam a kíséretemet, de ezt látva rajtam újra megszólalt.
- Kérlek ne gyere. Ez a mi ügyünk.
Nem akartam, s tudtam, ő sem szeretné ha tovább boncolgatnánk ezt a témát. Ezért inkább megfogtam a kezét, majd magamhoz öleltem. Belepuszilt a hajamba, aztán eltolva letörölte csordogáló, sós könnyeimet. Egyre sűrűbben potyogtak, ezért felültetett a konyhaszigetre és lecsókolta azokat. Mosolyogni kezdtem tettére, Ádám vigyora is egyre jobban szélesedett és végre az enyéimre tapasztotta ajkait.
Meleg kezeivel közre fogta az arcomat, miliméterekre tőlem suttogta szavait.
- Szeretlek, Ems. Kibaszottul szeretlek - csókolt meg újra, míg én a hajába túrtam.
- Én is nagyon szeretlek, Szalai Ádám - bújtam mellkasához, majd halkan hozzátettem. - és veled megyek Németországba.
Tudtam, hogy meghallotta, mert rögtön eltolt magától.
- Tessék? - kérdezte meglepetten, mint aki egyáltalán nem számított a döntésemre.
- Össze akarok veled költözni, te hülye! - pusziltam meg az állát, mire ő örömében lekapott a pultról és megforgatott.
- Úgy tudtam! Tudtam, hogy nem bírod ki nélkülem! - mondta önelégülten, ezért megütögettem, hogy letegyen a földre.
- Ne bízd el magad! Csak Németoszág miatt teszem. Érdekel, hogy milyen az élet Hell... Heldburgban.
- Heidelberg. Nem baj, kicsim. Lesz időd megtanulni - mosolygott rám, teljesen magán kívül volt a gondolattól, hogy ezentúl együtt élünk majd.
- Te Ádi, nem úgy volt, hogy hozod a dessz...
Berci lépett be a helyiségbe, tisztára megzavarodva, ahogyan meglátott minket.
- Bocs, én nem akarok zavarni - tette maga elé kezeit, de közbevágtam.
- Nyugodtan gyere, viszont én szívesen beviszem a desszertet, csak mondd meg hol találom - ajánlottam fel mosolyogva, miközben egy puszit nyomtam az arcára.
- Ajaj. Mit tettem? Vagyis... Ádi, mit műveltél vele? - kérdezte meglepetten, még mindig engem méregetve.
- Beköltözik a heidelbergi házamba - vigyorgott a bátyja.
- Na, jól van, a gerlepár egy fészekbe repül. Csak Vilinek nincs senkije, legközelebb be is szólok neki - mondta, mialatt a hűtőben kotorászott. - Emmie, édes tőled, hogy segíteni szeretnél, de ha bármibe belevonnálak, anya kinyúvasztana. Nem viccelek - nézett rám komolyan, nekem viszont muszáj volt felnevetnem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen határozott anyukájuk van.
Összeségében az ebéd remek volt, nem számítottunk arra, hogy ilyen jól sikerül majd. Valószínűleg Ádámék kapcsolata előbb-utóbb újra a régi lesz, és akkor végre én is megismerhetem a valódi családfőt.
- Holnap délelőttre lepasszoltalak Katáékhoz - jelentette ki barátom amolyan mellékesen, amikor körbejártuk az udvarát.
Leszedtem néhány elszáradt levelet a rózsákról és a világos rózsaszínű bokorból pedig vágtam egy csokornyit az asztalra.
- Tessék? Lepasszoltál? Hát köszönöm szépen! - mordultam rá csípőre tett kezekkel, mire felém fordult.
- Jó, hát na. Dzsudzsival már leegyeztettem. Ő úgyis ma este repül Berlinbe.
- Berlinbe? És mi köze van ennek Dzsudzsihoz? - kérdeztem értetlenül, de amint feltettem a kérdést, leesett. - Ó! Óóó...
- Ó?
Még a gondolatra is elpirultam. Az egyik barátnőm és Szalai legjobb haverja...
- Basszus annyira örülök nekik! - ujjongtam, s hozzábújtam barátomhoz, aki a hajammal babrált.
- De shhh, nehogy elmond Katának, hogy tudod! Megölne, ha nem ő mesélhetné el.
- Ne is mondj semmi mást! - távolodtam el tőle, Ádám mégis visszahúzott magához. - Alig várom, hogy találkozzak vele! Ez tudod, mit jelent?
- Na, mit? - kuncogott rajtam már azelőtt, hogy elmagyaráztam volna. Látszott rajta, mennyire élvezi az izgatottságomat.
- Duplarandik! Duplarandira mehetünk Balázsékkal! - vigyorogtam a fiúra, ő viszont totál ledermedt.
- Nem, nem! Nincs az az isten! Mi nem valamiféle díszbuzik vagyunk! Nem, nem megyünk duplarandira! - háborodott fel teljesen, amit sehogy sem értettem.
- Miért nem szeretnél randira menni velük?
- Hogy nézne ki az? Focisták vagyunk az isten szerelmére! Neeeeeem...
- Jól van, szívem, hagyjuk - egyeztem bele, majd egy nyugtató csókot nyomtam ajkaira.
- Látod? - hümmögött, majd egy újabb csók után folytatta. - Ilyeneket nem csinálhatok veled előttük. Ahogy ilyet sem - mondta, majd elhúzódva tőlem újra magához vont, ekkor már lovaglóülésben helyezkedtem el a csípőjén. A nyakamat kezdte el behinteni nedves, forró csókjaival, én pedig egyedül arra tudtam gondolni, hogy milyen hihetetlenül boldog és szerencsés vagyok.
Másnap délelőtt hosszúra nyúlt búcsút vettem Szalaitól, aztán elindultam Kata lakására. Drága barátnőm ügyesen nem Balázs házához hívott, hogy még véletlenül se sejtsek semmit. Még csak egyszer voltam nála, ezért megcsörgettem a mobilját, nem tudtam melyik gomb az övé.
Megmásztam a két emeletet, ahol barátnőm mosolygós, vidám arca fogadott. Egy nagy ölelés után beinvitált a lakásba. Ismételten nem győztem csodálkozni kuckója nőies vonásain, a bordó falakon, illatgyertyákon és a gyönyörű, színes virágokon.
- Olyan jó illat van itt - szippantottam a levegőbe, majd rögtön a lányra pillantva a reakcióját figyeltem. Otthonát átjárta az a tipikus Dzsudzsák Balázs illat, ami összetéveszthetetlen.
- Aha. Múltkor is ilyen volt.
- Nem, nem. Nem - nevetettem fel, aztán ráeszmélten, hogy ideje lenne visszafognom magamat.
- Kérsz valamit inni? A múltkor egy vendégem isteni bort hozott. Megkóstoljuk? - Hát persze, nyilván Balázs. Állítólag az apjának borászata van.
- Persze, na és hogy vagy mostanság?
Igyekeztem oldalni a feszültséget. Éreztem rajta, hogy elképesztően ideges, pedig nincs miért. Felnőtt nő, ráadásul pontosan tudhatná, hogy a kapcsolatuknak én örülnék a legjobban. Egy nagyot kortyolt a borból.
- Minden rendben. Jövő héten továbbképzésre megyek Berlin egészségközpontjába, hogy ezentúl a srácok rehabilitációjában is segíthessek - mosolygott teljesen feldobottan, nem lehetett letörölni a vigyort az arcáról.
- Berlin? Hm... érdekes. A napokban valahogy mindenki - direkt hangsúlyoztam a "mindenki"-t - a fővárosban köt ki. Te... és Dzsudzsi...
- Hát igen, én is meglepődtem, amikor kiderült, hogy Berlinbe költözik. Dárdai úgy tűnik, igyekszik a válogatottat a németekhez csábítani. Azt hiszem, magához szeretné láncolni a fiait. Nagyi, állítólag Némó és most Balázs... - mondta lelkesen, a körmeivel babrálva. Amik mellesleg pink színűre voltak festve.
Tisztán emlékszem az egyik Marseille-i esténkre, amint Dzsudzsi enyhén ittas állapotban azt ecseteli, mennyire vonzónak tartja, ha egy nő körmei pinkre vagy vörösre vannak lakkozva. Khm... érdekes. Most majdnem meglepődtem. Csoda, hogy még nem szóltam el magam.
Kényelmesen nekidöntöttem a hátamat a garnitúra támlájának és körbenéztem a szobában. Hoppá.
- Öhm... Kata?
- Igen? - nézett fel rám ártatlanul, az egyik szőke tincsét igazgatva.
- Jól látom, hogy az állólámpádon egy melltartó lóg? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, s egyre jobban élveztem a helyzetet. Barátnőm paradicsompirosra pirult.
- Egy pillanat. Ki kell nyitnom az ablakot, annyira levegőtlen a nappali - indult a függönyhöz, majd folytatta. - Pont a minap olvastam egy újságban, hogy az ember oxigénszükségletének a...
- Szívem, gyere, ülj vissza. Beszélgessünk - paskoltam meg magam mellett a helyet.
- Oké. Nem is tudom hol kezdjem...
- Mondjuk az elejétől?
- Rendben. Szóval tudod, hogy már egy jó ideje nincs senkim és úgy döntöttem, végre nem ártana felszednem valakit - mesélt, de lerítt róla, hogy ez valami eszméletlen nagy, kitalált hülyesége.
- Az igazat, kérlek! - szakítottam félbe, mire Kata letette a poharát az üvegasztalra és nagy levegőt véve felém fordult.
- Összejöttünk Dzsudzsival! - mondta halvány mosollyal ajkain, látszott rajta, fogalma sincs, mit fogok reagálni a hírére. Én viszont egyből ráugrottam.
- Nem hiszem el, hát végre! - kiáltottam, karjaimmal közre fogva őt, s szinte megfojtottam szeretetemmel.
Annyira örültem a hírnek, hogy amikor másodszorra hallottam, akkor is úgy tudtam rajongani, mint először, mindenféle tettetés nélkül.
- Ez azt jelenti, hogy a képzés után Berlinben maradsz? - szűrtem le a lényeget, mire bólintott. - Végülis csak hat órányira leszünk egymástól.
- Ja, egy köpésre - nevetett fel, miközben újra magához ölelt. - Nagyon fogsz hiányozni - suttogta szomorúan.
- Te is nekem, masszőrlány.
Nem sokkal később Kata megmutatta a kedvenc kínai kajáldáját. A város egyik rejtett zugában helyezkedett el a hangulatos, családi étterem. Körülbelül egy óra alatt degeszre ettük magunkat garnélarákkal és mézes-chilis csirkegolyókkal. Csoda, hogy nem úgy kellett bedőlnöm Ádám autójába.
Hazaérve leültem az étkezőbe és felhívtam az öcsémet. Vele akartam először tudatni a tervemet, miszerint Szalaival megyek Németországba.
- Már azelőtt tudtam, hogy ez lesz, mielőtt elmondta volna neked. Megkérdezett, mit gondolok a dologról - válaszolt, éreztem, hogy mosolyog. - Nagy lehetőség. Anya ki fog akadni.
- Tudom. Kénytelen leszek neki elmagyarázni, hogy ez a lehető legjobb, ami történhet velem.
- Nem kell. Inkább én beszélek vele, jelenleg nekem előbb elhiszi. A te győzködésedet elkönyvelné annak, hogy elvakult szerelmes vagy - röhögött fel, mégis neki kellett igazat adnom.
- Menj a fenébe! - mosolyogtam. - Köszönöm Levi! - hunytam le szemeimet.
További huszonhat percet csevegtünk, muszáj volt beszámolnunk egymásnak az életünk apró történéseiről. Az elmúlt pár napban, mintha két különböző világban éltünk volna. Szükségünk volt egy-két olyan pillanatra, amikor ugyanúgy viselkedhettünk, mint régen.
- Na, kipletykáltad magad a mai nap folyamán? - csipkelődött a focistám, ahogyan leült mellém. Egy puszit nyomtam az arcára, de ő nem érte be ennyivel. Belemarkolt a fenekembe, míg magához vonva egy hosszú csókot nyomott ajkaimra.
- Minden rendben ment? - kérdeztem rá, mivel napközben megölt a kíváncsiság, ugyanakkor legalább elterelhettem a szót az én problémáimról. Hiszen annyival könnyebb másokét megbeszélni, mint törődni a sajátjainkkal, nemde?
- Ja, egész jó volt. Fogtam egy pontyot - büszkélkedett kisfiúsan, amin muszáj volt elmosolyodnom. - Valamikor elvihetnélek egy horgászásra. Kiülnénk a partra, vinnénk kaját...
- Ne is folytasd, már most imádom - lelkesedtem egy puszit adva az arcára.
- Viszont lassan akkor ezt le kell szerveznünk, mert nem sok időnk van a költözésedig - húzta el a száját, én pedig hozzá hasonlóan ledöbbentem.
Hamarosan kezdődik a szezonja, Ádám nem maradhat itt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy én sem. A szüleimnek még fogalmuk sincs a terveimről. Bármelyik pillanatban megtudhatják, hogy Szalaival fogok lakni a németeknél és a következő percekben majd meg is csörren az a bizonyos telefon. Remélhetőleg anya azért egy köszönést megejt, mielőtt közli velem, hogy ezzel a lépéssel fogom tönkretenni az életemet.
Szép jó estét!😄💕
Az utolsó tartalékaimat felhasználva pötyögöm az üzenetet, ami remélhetőleg célba is ér majd.
Szeretném megköszönni azt a lelkes támogatást, amit nap mint nap kapok tőletek, higgyétek el, néha egy-egy csillag is mosolyra tud késztetni, s szebbé teszi a fárasztó pillanatokat😊
Szerintetek hogy fogadja/fogadta Emma anyukája a hírt, miszerint a lánya összeköltözik Szalaival, ráadásul külföldön, messze a családtól? Vajon elég biztos a kapcsolatuk ahhoz, hogy egy ilyen lépes ne rontson el mindent, amit eddig felépítettek?
PS: Igen, tudom, kegyetlen dolog így itthagyni titeket, de csupán szeretetből teszem!😄❤