Szeptember elseje volt, amikor a kisfiam és én felültettük az apját az Egyesült Arab Emírségekbe tartó repülőgépre. Könnyekkel küszködve búcsúztam el a férjemtől, a kisfiam a lehető legszomorúbb arcot és a legédesebb boci szemeket vágta, hogy az apja itthon maradjon. Egy szenvedélyes csók és ölelés után Balázs elindult, hogy bemutatkozzon az új csapatának. Szomorúan néztünk utána, ám egy utolsó hátra integetés után elindultunk a parkolóba, hogy megkeressem a fehér BMW-t. Viktort beraktam a gyerekülésbe, majd alapos biztonságiöv ellenőrzését követően hazaindultunk, Fehérvárra.
Remek érzés az, hogy Vityust elhozhatom magammal az edzésre, hiszen egy nagyon nyugodt babáról van szó, így csendben elalszik a hordozójában. Az anyósülésre helyeztem a táskám – benne a kisbabám ebédjével és játékaival -, majd ráadtam a gyújtást a kocsira, és a kellemes egy órás út kezdetét is vehette. Csendben utaztunk, amit a telefonom csörgése szakított félbe. A műszerfalra kirakott telefonom Branislav Dzunic neve villogott. Elhúztam az ujjamat a „Hívás fogadása" feliraton, majd köszöntöttem a kollégámat:
- Jó napot, mester! Mi újság?
Tudni illik, hogy Dzunic már fiatal kora óta Magyarországon játszott, talán ha a zalaegerszegi csodacsapatot említem, akkor eszébe jut sok embernek, hogy bizony ő is nyert magyar bajnokit és kupát egy bajnokság alatt a Zalakerámia ZTE KK csapatával. Nagyon régóta ismerem őt, egyik legkedvesebb edző a mostani ligában.
- Rebikém, hogy vagy? Balázs sikeresen elindult?
- Igen mester, a kisfiam és én egy húsz percre lehetünk a Csarnoktól, nemsokára ott vagyunk. HA nem érek oda időben, akkor kezdjék el az edzést nélkülem.
- Nem, szó sem lehet róla, kedvesem. Hiszen te vagy a vezetőedző, én már csak edző vagyok.
- Mégis a mestert jobban tiszteljük. Szóval nemsokára ott vagyunk a kicsivel, addig is minden jót, uram!
Dzunic egy kevés hibát vétve leköszönt tőlem, hiába van itt hazánkban már évek óta, még mindig töri a nyelvünket, hiába segítünk neki a csapattal.
Pontosan, ahogy ígértem húsz perc múlva már az Alba Regia Sportcsarnokhoz, kivettem a csomagtartóból a kisfiam hordozóját, beleraktam az alvó csöppséget, majd a táskámat a vállamra helyezve, bezártam az autót és bementem a csarnokba. Horváth Hajni, a fiziotrénerünk sietett elém, hosszú szőke haja kivételesen össze volt kötve, arcán ott ragyogott a makulátlan mosolya, majd egy rövid köszöntés után a munkájára sietett, én pedig beléptem a terembe. Harmincnégy kíváncsi szempár firtatott engem és kisfiamat, majd elsőként Dzunic mester jött oda hozzám:
- Rebi, hát ide értél. Ó, és ha jól látom a kisherceg is itt van. Szia picur, én Branislav Dzunic vagyok, még sokszor fogunk ám találkozni – gügyögött a babámhoz, majd szoros ölelésbe vont engem
A másik két edzővel – Góbi Henrikkel és Blahó Barnabással – csak kezet fogtam, majd egy székre raktam Vityát, és kezébe adtam a plüss elefántját. A játékosaim felé néztem, akik még mindig nem értették a szituációt, hiszen nem mindennapi dolog egy női edző a férfi ligában, aki a gyerekét is elhozza az edzésre:
- Sziasztok, srácok! Dzsudzsák-Szalai Rebeka vagyok, az idei évben én leszek a vezetőedzőtök. Igen, nem mindennapi dolog, hogy női edző legyen a férfiak körében, de nálunk most kivételes esett lesz. Van esetleg valami kérdés?
Keller Ákos, aki a válogatott játékosom is, nagy mosollyal az arcán jelentkezett. Felé mutattam, majd belekezdett a mondandójába:
- Hú, de jó téged látni. Na, szóval, majd babázhatunk?
Fejemet fogtam, hiszen egy huszonnyolc éves, egyedülálló férfitól nem ezt a kérdést vártam. A többi srác vadul bólogatni kezdett, hogy ők is szívesen babáznának, majd egy sóhaj és egy bólintás után vidáman nevetni kezdtek, majd elkezdhettünk edzeni.
Hey! Igen, megírtam az első részét a harmadik évadnak, és próbálnám nektek bemutatni a magyar kosárlabda csapatokat, és játékosokat, illetve edzőket. Most inkább Keller Ákira (fent a képen) és Dzunic mesterre hegyeződött ez ki, de majd a ZTE csapatát szeretném nektek még jobban bemutatni, ha már nekem ők a csapatom. Ezen kívül kezdésnek egy közel hatszáz szós részt hoztam el nektek. Remélem élveztétek, és, hogy megfogott titeket Dzsudzsi és a kisebbik Szalai története.
Puszi: Iv.