Külső szemszög
– H-hannie, itt vagyunk.. N-nem kell sietni! – lassított le Lee Know.
– Ja, itt vagyunk – vont vállat Han, elfelejtve, hogy az idősebb kezét fogja, ami miatt a másik egy aprót mosolygott, követve a kávézóba.
– Hogy-hogy ide jöttünk? – kérdezte Lee Know. Szerencsére nem voltak sokan, mármint délután kettő volt, hétköznap. Ami nekik ebédszünet az másoknak már a munka utolsó pár 10 percét jelenti.
– Ismerek egy itt dolgozót – válaszolt egyszerűen, majd a pulrhoz ment, tudaton kívül elengedve Lee Know kezét.
– Jó– Oh! H-hello! – hajolt meg a lány.
– Seoyoon! Elhoztam ide egy nagyon jó barátom! – rángatta maga mellé Lee Knowt.
– Hmm? – nézett rá a fiatalabbra. – Ah! – görnyedett le egy aprót Lee Know, amikor Han a pult alatt megrúgta a lábát, a viselkedése miatt.
– Mi- Ja~ L-Lee Know – mutatkozott be gyorsan a lánynak, mielőtt Han megint megrúgná.
– Én Jeon Seoyoon! Örülök a t-találkozásnak! – nyújtott a kezét az idősebb fiú felé, aki csak bámúlta azt.
– Nem az a beszélős típus – nevetett kényelmetlenül Han.
– Oh, é-értem – húzta vissza a tenyerét Seoyoon.
– Na mindegy! Kettőt a szokásos kávéból, és egy epres meg csokis sütit – mosolygott Han, enyhítve a feszültséget.
– Rendben, múltkor a 'Changbin' néven volt a rendelés, most is az legyen? – kérdezte a bariszta.
– Nem, most 'Han' alatt legyen
– Rendben, akkor H-A-N, szép c-családnév – mosolygott piros arccal Seoyoon.
– Kösz—
– Tch – mindkettejük tekintete egy Lee Knowra terelődött.
– Siethetnénk? 10 percünk van – nyújtotta a kártyáját egy szemforgatással.
– You're no fun – duzzogott a legfiatalabb fiú.
– Oh. A-akkor sietek a rendelés elkészítésével!
– Azt megköszönnénk! – vedte vissza a kártyáját Lee Know. – És elvitelre kérjük – adta hozzá.
– Rendben – bólintott egy aprót Seoyoon.
Seoyoon nem hazudott, mindössze 5 perc alatt készen volt a rendelés.
– További szép napot Han, – mosolygott az említetre. –, és... Lee Know – maradt a tekintete Hanon.
– Oké – ragadta ki a kezéből a legidősebb a rendelést, majd kezen ragadta Hant.
– Oh, szia Seoyoon! – integetett Han, amit a lány viszonyzott.
– Totál hisztis voltál oda benn – fordult a bal oldalán lévőhöz, amikor kiértek a kávézóból.
– Inkább ő volt egy ku—
– Egy mi?
– Semmi, siessünk! – kezdett el rohanni.
– YAH! LEE KNOW! – szaladr utána Han.
☆-------♡-------☆
– Phu. Még időben visszaértünk! – nézett rá a telefonjára Lee Know.
– Han, Hannie? – nézett körbe, de sehol sincs semmi nyoma a fiatalnak.
Egy nagy sóhajjal visszament a hidegbe.
– Hannie, HANNIE! Hannie? – ahogy a sétányra visszaért, szipogást hallott.
– Ha— Hannie! – látott meg egy összekuporodott fiút.
– Mi történt? – kérdezte, ahogy leguggolt elé.
– E-Elestem... – dünnyögte.
– Awh! Ne ülj így itt, megfázol! Plusz láttam ahogy a másik irányba szalad egy kisgyerek, mert azt hitte csöves vagy! – tekerte a saját sálát a nyaka köre, ami után felsegítette.
– Nem kell sietni, már így is késésben vagyunk – ölelte át oldalasan Han aki mondta ezeket.
– Köszi – mondta és gyorsan elhúzódott, ott hagyva egy meglepődött Lee Knowt.
– HANNIE?! EZ MI VOLT!? – kiáltotta utána.
– A SZÉL! – kuncogott.
Előbb még ott sírt! Forgatott a gondolaton szemet Lee Know.
Valójában Han nem is esett el. Csak megakarta ölelni Lee Knowt, már akkor amikor a kávézóban dühösen nézett, csak nem tudta miért és hogyan tudná. De szerencsére sikerrel járt!