Drake :
Frusztráltan dőlök neki a szerszámos szekrénynek, hiába szeretnék megnyugodni, egyszerűen nem tudok. Egy hete semmi máson sem jár az eszem, csak a feleségemen és a lányomon, nem holtan szeretném viszont látni őket. Josephine-nel a házasságom már nem olyan, mint húsz évvel a megismerkedésünkkor, a kapcsolatunk válasz út elé érkezett, ő válni akar. Minden az én hibám, a munkát és a karriert választottam a feleségem helyett. Minden mérgemet az autómon töltöttem ki, cserébe ma a garázsban tölthettem minden szabad percemet. Tizenhét éves korom óta kerülöm az utcai versenyeket, ma pedig kénytelen vagyok újra kezdeni, azt amit oly régen a hátam mögött hagytam. Josephine egy gyönyörű nő, a mosolya mindig boldogabbá tett engem, holott már hosszú évek óta nem is volt közöttünk semmilyen kapcsolat. Meg sem csókoltam őt. Könnyes szemmel mosolyodom el ahogy a Ford-ra nézek, ennek az 1975-öt évjáratú verdának köszönhetem,hogy Josephine és én lefeküdtünk egymással, egy diszkós este után. Bármit megadnék azért,hogy újra szerelmesen nézzen rám. Talán emiatt is hallgatok már legalább három órája retro zenéket, a feleségem nagyon jól táncol, a mai napig megbabonáz a mozgásával.
– Hallod, kapcsold már ki ezt a szart! – üvölt rám mérgesen a fiam,majd kikapcsolja a lejátszót
– Minek nyomtad ki? – kérdezem értetlenül a kómás fiamtól, közben pedig a sajgó csuklómat masszírozom
– Tudod te egyáltalán hány óra van? – mered rám Xavier kialvatlan tekintettel – Tíz, éjjel tíz! Baszdmeg, aludnék! Ha már nem engedsz versenyezni, akkor legalább pihenni had lehessen jogom! – sorolja a vádakat, és mutogat felém,mint egy félőrült
– Most már csend van, megnyugodhatsz! – felelem a hangomban némi haraggal, és kidobom a kólás dobozom a szemetesbe.
– Nekem kellene a pályán lennem! – mutat szemrehányóan a saját autójára amely kint a garázs előtt parkol – Én sokkal jobban értek ehhez, mint te!
– Fiam, meglőttek, majdnem meghaltál, nem versenyezhetsz! Erről pedig a továbbiakban nem nyitok vitát, itt maradsz! – közlöm határozottan, és mindvégig le sem veszem a szemem a fiamról. Tudom,hogy haragszik, de nem sodorhatom újabb veszélybe őt, így is én miattam keveredett bele ebbe a pokolba.
– Kösz,hogy aggódsz értem – motyogja Xavier undorral a hangjában, és hátat fordít nekem.
Hiába szeretnék beszélni a fiammal, ő meg sem hallgat. Hosszú évek óta rossz a kapcsolatom a gyermekeimmel,elhanyagoltam a családom a munkám miatt. Ha létezne díj a szar apák számára, akkor azt minden bizonnyal én nyerném.
– Xav, a fiam vagy. – kezdem bizonytalanul a mondandómat és megfogom a vállát. – Nem veszíthetlek el.
– Hirtelen most már számítok, én és anyáék is. Az elmúlt öt - hat évben nem igazán erőltetted meg magadat, szinte itthon sem voltál. Semmit sem tudsz rólunk, anya és te már idegenek lettetek! – fordul felém könnyes szemmel, és ellöki a kezem,mint ha megégettem volna őt.
– Hibákat követtem el! Mindent helyre akarok hozni!
– A beismeréshez komolyan az kellett,hogy anyáékat elrabolják? – kérdezi tőlem szemrehányóan. A fiamnak sajnos igaza van, addig fel sem fogtam,hogy milyen kincs is a családom, amíg meg nem csörrent a telefon,hogy a nejemet és a lányomat elrabolták.
Határozottan szégyellem magam,minden az én hibám, gyerekként az utcát, a bűnözést választottam és nem kértem segítséget a gondjaim kezelésére, a sportautók töltötték be az űrt, amit az anyám elvesztése okozott.
Pillanatokkal később feszült csend telepedik közénk Xavier-al, végül már szemben állunk egymással, a fiam tekintete a szívembe markol, semmi mást nem látok rajta, csak is csak a színtiszta gyűlöletet.
Haragszom magamra,hogy ilyen a kapcsolatom vele, vissza szeretném csinálni, minden újra akarok kezdeni, ezúttal figyelve a szeretteimre. Kinézve a garázsból, Xavier autójára, még jobban arcba vág a felismerés,hogy ő már nem kisgyerek, hanem egy felnőtt férfi.
– Nagyon szeretem az anyádat, belehalnék, ha őt és Savannah-t elveszíteném. – szólalok meg végül hosszas hallgatás után, miközben végig a fiamat nézem. Mindent szavamat komolyan gondolom, és remélem ezt ő is érzi.
–Szereted – mondja megvetően, és a szőke hajába dúr. – Vicces,mert az elmúlt években észre sem vetted, hogy ő miattad szomorú, és sírja végig az éjszakákat.
– Tudom,hogy...
– Mit tudsz te?! Semmit!! – förmed rám mérgesen és közelebb lép hozzám, én automatikusan hátrálni kezdek. – Bánatos volt melletted! Minden ami most vele történik, az a te sarad! Gyűlöllek és teljes szívemből azt kívánom,hogy rohadj meg!
Xavier haragban izzó tekintettel mered rám, mind két keze ökölben van, ő a fiam, és azt szeretném, hogy ha megbocsátana a hibáimért, de ehhez az kell,hogy megmentsem a feleségemet és a lányomat, nekik is vissza kell nyernem a bizalmukat. Josephine hitét meg főleg. A fiam folyamatosan motyog, a kezével hadonászik, közben a szét szórt csavarokat rugdossa, tudom,hogy vallomással tartozom neki, van amit ő sem tud, a bűntudatom pedig már nem hagy nyugodni engem.
–Xavier rám figyelnél egy kicsit. – veszek egy mély levegőt és össze szedem a gondolataimat – El kell mondanom neked,valami nagyon fontosat, és az nem fog tetszeni.
– Mit akarsz?! – kérdezi gorombán, és szembefordul velem, majd keresztbe teszi a kezét.
– Amikor ...– hirtelen elcsuklik a hangom és nem tudok a fiam szemébe nézni, gyűlölöm magam a hibámért – Josephine beadta a váló keresetet ellenem, az nem volt jogtalan, valóban rosszul bántam vele, és nem csak arról van itt szó,hogy nem foglalkoztam vele. Én..
– Apa ki is nyögnéd nekem végre,hogy mi a fasz van?! – szakít féle türelmetlenül
– Hat hónappal ezelőtt, megcsaltam Josephine-t, a titkárnőmmel az irodában. Anyád pont akkor jött be hozzám, amikor – megállok néhány pillanatra és letörlöm a könnyeimet – én meg az a nő, szeretkeztünk – vallom be szégyenkezve, nem nézve a fiamra.
– Te – mutat rám fenyegetően – Anyát, őt csaltad meg, aki mindent megtett érted, apa viszonyod volt azzal a bigével? – kérdezi tőlem rekedten, és ekkor a szemébe nézek.
– Igen, emiatt is jártam haza későn. Josephine azóta válni akar, fiam én sajnálom, hibát követtem el, ha tehetném vissza csinálnám, a feleségemnél jobb és szebb nőt nem is kívánhatnék. Ne haragudj!
Xavier vicsorogva néz rám, a kezét olyan erősen zárja össze,hogy az ujjai elfehéredtek a megerőltetéstől. Időm sincsen feleszmélni, amikor az ökle az arcomba csapódik.. Képtelen vagyok védekezni, hiába vannak sérülései a fiam piszkosul erős. Nem is tudom,hogyan és mikor kerültem földre, ő akkor sem hagyta abba. Folyamatosan üvölt, a térdével a gyomromat célozza meg, majd újra az arcomat kezdi el verni ököllel.
– Xav elég, állj le! Hülye állat fejezd be! Megölöd!! – hallom a távolból egy férfi hangját, aki idővel megragadja a gyermekem vállát és elkezdi eltaszítani tőlem.
– Hagyj békén Daniel! – förmed rá a haverjára. – Én megölöm! Kitaposom a belét!
– Ha megteszed, te mehetsz a börtönbe, és anyád meg a drága nővéred soha a jó büdös életben nem látják viszont a napfényt! Szóval engedd el szépen az apád torkát!
– Megölöm,és ezt a faszt elásom!! – lihegi Daniel-nek dőlve, miközben már az oldalát szorongatja, megerőltette magát azzal,hogy nekem esett.
Xavier sokáig némán állt a haverja mellett, lassan vette a levegőt, majd letérdelt hozzám és ismételten megpróbált arcon vágni engem, melyre én maximálisan fel is készültem, hagynám neki, mert megérdemlem. De Daniel máshogyan gondolta, megragadta a fiam vállát és hátra rántotta őt,majd a honalja alá nyúlt és felrángatta a földről, utána egyenesen a garázs falának nyoma őt.
– Drake egy pöcs, de te sem vagy különb ha szétvered a fejét. Most nem ez a fontos! – parancsolja megállásra a fiamat, és elengedi. Daniel sokkal erősebb, mint Xavier, és határozottabb is, meg sem kísérli,hogy szembe menjen a barátja akaratával, helyette csak duzzogva motyog.
A fiam a szemét forgatja majd vissza megy a garázsba és leül egy hokedlire, közben a véres kezét törölgeti a farmernadrágjába. Nekem nehezen megy a felkelés a földről, de idővel megbirkózom ezzel a feladattal is. Nem megyek a fiam közelébe, inkább a garázs előtt figyelem őket.
– Miért jöttél? – kérdezi Xavier kíváncsian a haverját.
– Mondjuk ez engem is érdekelne. – Egészítem ki a fiamat a hangomban némi szemrehányással.
–Segíteni, eltapossuk a Morelli maffia nyakát! – feleli Daniel határozottan mialatt a keze ökölben van. Az arcán megjelenik időközben az a tipikus, gyilkos vigyor is.
–Várj, Tatyana mégis csak belement?! – teszi fel a kérdést reménykedve Xavier.
–Hallani sem akar róla, de én és Jamie közösen úgy döntöttünk,hogy titokban, de segítünk nektek. – meséli Daniel, közben mindvégig bennünket figyel.
– Ha ezt Tatyana megtudja, nektek végetek van, kitépi a tökötöket és azt a homlokotokra ragasztja! – jelenti ki határozottan a fiam, de az arcára kiül a megkönnyebbülés első mosolya.
Hiába a fiam megbízik benne, de én egy kicsit sem. Daniel-t a hírneve már régen megelőzte. Egy balhés fazon, akinek csak három dolog a fontos, a drog, a pia és a nők. Ahol ő megjelenik, ott általában valami orbitálisan nagy balhé készül. A lányom közelébe soha sem engedném.
– Daniel. – szólítom meg rekedten.
– Igen Drake? – kérdezi némi akcentussal a hangjában.
– Köszönöm,hogy segítesz, de tudd, hogy nekem egy kicsit sem vagy szimpatikus!
– Oh, te sem nekem, nem is miattad vagyok itt, hanem a lányok miatt. – közli mosolyogva, majd visszafordul a fiam felé
Már éppen vitába szállnék vele, amikor is a telefonom az autóban elkezd csörögni, ahogy oda botorkálok és meglátom a nevet a telefon kijelzőjén elsápadok, a lábam remegni kezd, és megszédülök, képtelen vagyok leülni, így beszállok az autóba. Nyelek egyet, és csak utána veszem fel a telefont a Morelli család vezérének.
Marco a maga rekedt hangján komoran indítja a hívást.
– Remélem versenyezni indultál?! – kérdezi tőlem fenyegetően.
– Igen, oda indulok, uram!
– Kár lenne, ha veszítenél, annyira szép nejed van. – tart egy kisebb szünetet, majd folytatja.–Josephine egy kincs, te pedig eldobtad egy kibaszott titkárnőért.
– Ha egy ujjal is bántani merted – fenyegetem meg Marco-t vicsorogva,majd ökölbe szorítom a kezem
– Szerintem te nem vagy abban a hatalmi helyzetben,hogy kioktass engem, vagy máskülönben, meg kell fojtanom a feleségedet! – közli velem ridegen.
– Hallani szeretném őt – kérem esedezve, miközben próbálok nem összeomlani a rám nehezedő tehertől – Kérem!
Sokáig nem érkezik válasz, már kezdem azt hinni,hogy letették a telefont, de ahogy ránézek a kijelzőre, látom,hogy még vonalban van. Kisebb zörejeket hallok csak, és némi sutyorgást olaszul, majd egy ajtó nyikorgását. A számat harapdálom idegességemben, de amikor meghallom a nejem sírdogálását a szívem darabjaira hullik.
– Josephine – szólítom lágyan őt, közben az ajkamat harapdálom – Én vagyok az, kérek mondj valamit!
Semmi mást sem hallok, csak az ő zokogását. Gyűlölöm magam,amiért odakerültek a lányommal.
– Hallani szeretnélek – bátorítom finoman
Újabb szünet a vonal túloldalán, a nejem pityergését hallom csak és Marco lihegését. A telefont olyan erősen szorítom,hogy attól félek a végén még összetöröm a készüléket. Lassan kezdem feladni, ám a nejem végül suttogva beszélni kezd.
– Félek – szólal meg halkan, közben még mindig sír – Soha sem mehetünk haza?
– Haza fogtok jönni, a szavamat adnom!
– Kérek, gyere ide értünk, nem akarok itt ... – a vonal hirtelen megszakad és a nejem hangját elnyeli a homály.
Mérgemben magamra csapom a Ford ajtaját és beindítom az autót, majd elhajtok. Josephine hangja nem megy ki a fejemből, folyamatosan csak ő rajta jár az eszem, és csak dühösebbé válok tőle.
Mérgemben olyan erősen nyomom a gázpedált,hogy csak késve veszem észre,hogy áthajtottam a piroson, de a legnagyobb szerencsémre senki sem jött velem szemben, így a balesetet most kicseleztem. A mai versenyt az egykori műanyaggyár helyén tartják a külvárosban, a legelsők között akarok harcba szállni a pénzért, minél többet nyerek, annál hamarabb kaphatom vissza a családomat. A dübörgő zene és az elhasznált benzin szaga térít észhez, és elkezdek lassítani, majd keresve egy szabad helyet, leparkolok az autómmal. Amerre a szem ellát csak embereket és spéci autókat látok, mindenki fogad mindenkivel, a nők megkörnyékezik a gazdagabb sofőröket. Engem egyikük sem érdekel, a tömegben sem őket nézegetem, hanem az est házigazdáját kutatgatom, Paul Hale-t. Kiszállok a Ford-ból, megmozgatom az elgémberedett hátamat, majd bambán pásztázom az embereket.
Tíz perc könyörtelen várakozás után meg is látom a tömegben Paul szőke haját, és a vörös ingét, amely már a védjegyévé vált. Intek a férfinak, aki viszonozza a köszöntésemet, és megindul az én irányomba.
Fáradtan fogok vele kezet, majd átadom neki a verseny díjat.
– Xavier nem jön? – kérdezi Paul kíváncsian, közben pedig körbe néz körülöttem.
– Megsebesült,nem tud jelenleg vezetni.
– Értem. – feleli röviden, majd neki támaszkodik az autómnak szorosan én mellettem. – Mit tudsz róla?
– Semmit, egyszer beszéltem vele, fél. – közlöm megtörten, és veszek egy mély levegőt.
– Marco egyik emberével kezdesz, csak egy dologra, az útra figyelj, semmi másra! – vereget vállba Paul, és elsétál mellőlem. – Sok szerencsét Drake!
Szerényen mosolyodom el a szavain, nehéz nem arra gondolni,hogy a feleségem és a lányom életveszélyben vannak, és a fiam jelenleg gyűlöl. Még egyszer körbe nézek a tömegen, majd vissza ülök az autómba, és egyenesen a rajtvonalhoz vezetek. Hiába zajlik körülöttem az élet, én semmi mást sem látok magam előtt csak a közeledő vihart. Idővel megjelenik mellettem egy vörös színű Mercedes, ahonnan egy szőke hajú fiatal srác néz vissza rám, az arcán széles vigyorral.
– Hé Morgan, tudod,hogy Marco dugja a nejedet?! – néz rám önelégülten a fiatal sofőr, majd megnyalja a száját és erősen rámarkol a Mercedes kormányára.
Szívem szerint megmondanám a magamét, de tudom jól,hogy ezzel csak a feleségem és a lányom helyzetét rontanám. Helyette próbálok megnyugodni, a célra összpontosítani, nyernem kell, nem veszíthetek. A kíváncsi tömeg duruzsoló hangja kezd egyre elviselhetetlenebb lenni a számomra. Mint két kezem a kormányon pihen, a jobb kezemen a karikagyűrűm már egyenesen gúnyolódik rajtam. A hűségemet kellene jeleznie a szerelmem felé, csakhogy én szembefordultam vele, amikor megcsaltam. Emlékszem, hetekig csak sírni tudott, nem szerette a saját tükörképét, csúnyának és visszataszítónak gondolta magát, összetört. Most mindent megteszek,hogy újra kezdhessük a kapcsolatunkat.
Paul visszaszámlálása zökkent ki az elmélkedéseimből, a jobb kezemet azonnal a váltóra teszem, a lábamat pedig a gázpedálra. Amint elhangzik a legutolsó szó, én már tövig is nyomom a gázt. Émelygés tör rám a hirtelen rám telepedő sebességtől, de nem engedem el magam. A cél előtt kezd el élesedni a verseny, másodpercek vannak hátra, nekem a legkisebb előnyre is szükségem van melyet a nitro örömmel megad nekem. Megnyomom a vörös gombot a kormányom mind két oldalán, az autóm hiper tempóba kapcsol. A célvonalat úgy lépem át,hogy fogalmam sincsen a verseny eredményéről. Lihegve kapcsolom ki a biztonsági övet és állítom le az autómat, közben igyekszem összeszedni önmagam.
Nyöszörögve kászálódok ki a Ford-ból, majd azonnal magam mögé lesek. Mosolyogva veszem szemügyre,hogy én nyertem, a Mercedes egy méteres hátránnyal zárja a futamot.
Paul lélekszakadva rohan felém, a kezében a nyereményemmel. Megkönnyebbülten teszem zsebre a pénzt, amely most fél millió dollár.
– Szerencséd volt. – súgja a fülembe Paul, majd elhajolt tőlem.
– Tudom. – felelem szárazon.
– Drake ki kell találod valamit, mert ez egyenes út a sitthez, a lányodéknak pedig a halálhoz!
–Baszd meg , mint ha nem tudnám, de mit tehetnék egy – veszek egy mély levegőt, majd higgadtabban folytatom – Egy bűnbanda ellen?!
– Vannak a városban erre szakosodott emberek, kérj segítséget.
– A fiam megpróbálta,és pofára esett! – közlöm ingerülten, és hátat fordítok.
Érzem a hátamon Paul tekintetét, de nem foglalkozom vele. Néhány pillanat múlva egy erős szorítást, és egy pisztoly csövét érzem meg a halántékomon, próbálok nem pánikba esni, de a szívem máris iszonyatosan elkezd verni. Nem fordulok meg, hagyom,hogy Marco embere beszéljen.
– Lehet,hogy most nyertél te szarházi, de a nejed még a markunkban van és az eszméletlen dögös lányod is. Három heted van Drake, vagy vérbe fagyva találod meg őket. Holnap reggelre legyél a főnök házánál, add át a pénzt!
– Csak ne bántsátok őket, ott leszek!
A férfi nem felel semmit, csak fogja magát és elment. Megkönnyebbülten rogyok térdre a betonon, sírva mondok hálát a győzelemért. Nem számított most semmi, egyedül csak az,hogy mára épségben tudhatom őket. Néhány perc múlva felkelek a földről és vissza ülök az autómba, örömmel megyek haza, pedig tudom jól,hogy a neheze még csak most követezik. Holnap szemtől szembe találom magam Marco Morellivel és az Úr irgalmazzon nekem azért, nehogy megöljem.
⭐️ 𝑺𝒛𝒊𝒂𝒔𝒛𝒕𝒐𝒌 ⭐️
❤️🔥⭐️❤️🔥
𝐍𝐚𝐠𝐲𝐨𝐧 𝐒𝐳𝐞́𝐩𝐞𝐧 𝐊𝐨̈𝐬𝐳𝐨̈𝐧𝐨̈𝐦,𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐞𝐥𝐨𝐥𝐯𝐚𝐬𝐭𝐚𝐝 𝐚 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐞𝐭𝐞𝐦, 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐨𝐧 𝐡𝐚́𝐥𝐚́𝐬 𝐯𝐚𝐠𝐲𝐨𝐤 𝐧𝐞𝐤𝐞𝐝 🥹. 𝐊𝐨̈𝐬𝐳𝐨̈𝐧𝐨̈𝐦 𝐧𝐞𝐤𝐞𝐝,𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐢𝐭𝐭 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐞́𝐬 𝐚𝐳 𝐢𝐝𝐨̋𝐝 𝐫𝐚́𝐦 𝐟𝐨𝐫𝐝𝐢́𝐭𝐨́𝐝, 𝐦𝐞́𝐫𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧𝐮̈𝐥 𝐛𝐨𝐥𝐝𝐨𝐠 𝐯𝐚𝐠𝐲𝐨𝐤❤️ 𝐌𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧 𝐤𝐨𝐦𝐦𝐞𝐧𝐭𝐞𝐭 𝐞́𝐬 𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚𝐣𝐞𝐥𝐳𝐞́𝐬𝐭 𝐧𝐚𝐠𝐲 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭𝐞𝐭𝐭𝐞𝐥 𝐯𝐚́𝐫𝐨𝐤, 𝐧𝐞 𝐫𝐞𝐣𝐭𝐬𝐝 𝐞𝐥 𝐚 𝐠𝐨𝐧𝐝𝐨𝐥𝐚𝐭𝐚𝐢𝐝𝐚𝐭 𝐚 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭𝐞𝐥 𝐤𝐚𝐩𝐜𝐬𝐨𝐥𝐚𝐭𝐛𝐚𝐧 , 𝐞𝐳𝐳𝐞𝐥 𝐞𝐧𝐠𝐞𝐦 𝐢𝐬 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐛𝐚𝐧 𝐦𝐨𝐭𝐢𝐯𝐚́𝐥𝐬𝐳 𝐚𝐫𝐫𝐚,𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐭𝐨𝐯𝐚́𝐛𝐛 𝐟𝐨𝐥𝐲𝐭𝐚𝐬𝐬𝐚𝐦 𝐚 𝐤𝐨̈𝐧𝐲𝐯𝐞𝐦🌟
💕 𝐁𝐢́𝐳𝐨𝐦 𝐛𝐞𝐧𝐧𝐞,𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐚 𝐫𝐞𝐠𝐞́𝐧𝐲𝐞𝐦 𝐞𝐥𝐧𝐲𝐞𝐫𝐭𝐞 𝐚 𝐭𝐞𝐭𝐬𝐳𝐞́𝐬𝐞𝐝𝐞𝐭, 𝐞́𝐬 𝐚 𝐭𝐨𝐯𝐚́𝐛𝐛𝐢𝐚𝐤𝐛𝐚𝐧 𝐢𝐬 𝐯𝐞𝐥𝐞𝐦 𝐭𝐚𝐫𝐭𝐚𝐬𝐳 𝐚 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐞𝐭 𝐟𝐞𝐣𝐥𝐨̋𝐝𝐞́𝐬𝐞́𝐛𝐞𝐧 💕
𝐌𝐞𝐬𝐞́𝐥𝐣𝐞𝐭𝐞𝐤 𝐞𝐝𝐝𝐢𝐠,𝐦𝐢𝐥𝐲𝐞𝐧 𝐞́𝐫𝐳𝐞́𝐬𝐞𝐤𝐞𝐭 𝐯𝐚́𝐥𝐭𝐨𝐭𝐭 𝐤𝐢 𝐛𝐞𝐥𝐨̋𝐥𝐞𝐭𝐞𝐤 𝐚 𝐤𝐨̈𝐧𝐲𝐯𝐞𝐦 :) 🌟
𝐇𝐚́𝐥𝐚́𝐬𝐚𝐧 𝐯𝐚́𝐫𝐨𝐦 𝐚 𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚𝐣𝐞𝐥𝐳𝐞́𝐬𝐞𝐤𝐞𝐭 🌟🙌🏻🌟
𝐊𝐞𝐥𝐥𝐞𝐦𝐞𝐬 𝐍𝐚𝐩𝐨𝐭 𝐊𝐢́𝐯𝐚́𝐧𝐨𝐤 𝐌𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐤𝐢𝐧𝐞𝐤 ❤️❤️
𝐓𝐨𝐯𝐚́𝐛𝐛𝐢 𝐢𝐧𝐟𝐨𝐫𝐦𝐚́𝐜𝐢𝐨́ :
💕 𝐓𝐢𝐤𝐓𝐨𝐤 𝐨𝐥𝐝𝐚𝐥𝐚𝐦 : @𝐚𝐝𝐫𝐢𝐞𝐧𝐧𝐠𝐞𝐦𝐞𝐬𝟏𝟑
💕 𝐈𝐧𝐬𝐭𝐚𝐠𝐫𝐚𝐦 𝐨𝐥𝐝𝐚𝐥𝐚𝐦 : 𝐠𝐞𝐦𝐞𝐬𝐚𝐝𝐫𝐢𝐞𝐧𝐧𝐰𝐫𝐢𝐭𝐞𝐫