Ebben a pár napban szerintem az idegeim tropára mentek, hiszen megállás nélkül folyamatosan kattog az agyam és most már nem csak Ethan miatt, hanem magam miatt is. Az a férfi olyan komolyan mondta a szemembe végítéletemet, hogy ha akarnám, se tudnám elfelejteni, nem foglalkozni vele. Ráadásul mindezt egymagam próbálom feldolgozni, egyszerűen nem vágyok társaságra, nem akarom senki lelki segítségét kérni, Savannah így is mindennap felhív, próbálva lelket önteni belém, de egyetlen telefonhívásánál sem érzem azt, hogy jobb lenne. Pedig ő aztán mindig helyre tud tenni bennem mindent, legalábbis eddig sikerült neki. Bridget és Apa is próbálkozik, de őket is elhessegetem, ahogy Olivert és Dariót is. Miután megtörtént az a bizonyos eset, Dario kikelve magából, elkezdett velem ordítani, mindenféle felelőtlennek nevezve, amiért egyáltalán eszembe jutott az, hogy megnézzem azt a férget a pincéjében, a megöléséről már nem is ejtek szót, azt hittem megrángat ott helyben. Ehhez természetesen társult Oliver is, aki Dario monológja után hazarángatott, egyenesen magukhoz, ott pedig megmutatva milyen az eltitkolt habitusa, másik énje, sikerült rendesen kiadnia magából. Ami azt illeti, meg is ijedtem tőle, hiszen félelmetesen viselkedett, ahogyan ordított, káromkodott, soha a büdös életben nem láttam még ilyennek, ráadásul a saját anyukáját sem kímélte. Mintha attól a lövéstől, hogy megölt valakit, más ember lett volna, nem tudom, de úgy érzem az én hibám, hiszen ha nem megyek oda, vagy én lövöm le, akkor nem neki kellett volna megtennie. Hiszen lehet ez volt neki az első eset, azóta sem mertem felhozni, hiszen félek a válaszától. Pedig lehetett volna rá alkalom, hiszen mindennap megkeres Oliver, ezt a történést kihagyva szerencsére. Attól is félek, hogy mi lesz, ha megtudja mindezt Ethan, vagy ha szembesül azzal, hogy az egyik szervezet ki akar iktatni, bosszúból. Azóta minden éjszaka arra riadok fel, hogy pánikrohamom van, és szörnyű, amiért olyankor nem bújhatok oda Ethanhez, aki megtudna nyugtatni a szavaival, és a babusgatásával. Úgy érzem, nem bírom már ki tovább nélküle, egyszerűen nem megy, legszívesebben cserélnék vele, én feküdnék ott, önkívületi állapotban, fájdalommal, de legalább nem éreznék, hanem végtelen nyugalomban lehetnék, érzések, félelem, lelki fájdalom nélkül. Az őrült magányomból, önsajnálatomból, Apa hirtelen jelenléte rángat ki, amint érdekes tekintettel vizslat az ágyamra leülve. Sírva fekszem, pizsamában, Ethan alvós pólóját szorongatva, amin rajta van az illata, és amit Oliver ordítozása után emeltem magamhoz.
- Joshua ebben a pillanatban hívott, Ethanből reggel kiszedték a csövet, jobban van, tud oxigénmaszk nélkül lélegezni, és ébren tartják már. Hívott téged is az orvos, de nem értek el, ezért keresték fel Joshuát.
Annyira le se szartam magam körül mindent, hogy a telefonomra is elfelejtettem figyelni, totál lemerült. Apa csak mondja magáét, én pedig már öltözködök, nincs mese, muszáj most azonnal bemennem a kórházba. Apám szabályosan lohol a nyomomban, ahogy rohanok a folyosókon a célom felé. A kis ablakon benézve látom, Ethan sápadtan, ülő helyzetben fekszik, Joshua az ágya mellett üldögél, valamit nagyon magyaráz neki, azonban Ethan megforgatja a szemét, és az átadott telefonjára tapad a tekintete. Benyitok, és amikor felnéz, olyan kedves mosolyra húzza a száját, hogy rögtön kedvem támad bemászni mellé és agyonpuszilgatni, de nem tehetem, uralkodnom kell magamon.
- Szia, Szerelem! – csókolja meg a kezemet, amikor mellé lépek.
- Ethan, te jó ég, annyira örülök, hogy jól vagy! – nem bírom magamat megostorozni és keménynek mutatni, elkezdenek folyni, ömleni a könnyeim.
- Shhh, semmi baj. – simogatja meg a kezemet. – Most már minden rendben lesz.
Ha tudná az igazat, nem jelentené ki ezt ilyen könnyedén, bár akkor se esne annyira kétségbe, mert azt mondaná majd ő elintézni, nem kell aggódnom, ő kézben tart mindent, ne idegeskedjek. Apa lép be az orvossal az oldalán, aki illedelmesen biccent felénk.
- Nos, összecsomagolhatnak Mr.Hale-nek, az eredményei jók lettek, itt van a zárójelentése, ahol feltüntettem, hogy hány hetente kell majd kontrollra járnia. Pihenés, stressz mentes életmód, gyógyszerek rendes szedése, légző torna egy gyógytornásszal, fizikai munka kizárólag egy hónap múlva, addig szigorúan pihenés, semmi megerőltetés és hamar rendben lesz. Vigyázzon magára Mr.Hale!
- Köszönöm, hogy megmentette az életemet Doktor Úr! – fognak kezet egymással.
Oliver berobban a kórterembe egy hátizsákkal, amit odadob a bátyjának, aki a gyors reakcióinak hála elkapja, azonban felszisszen a fájdalomtól a gyors mozdulat miatt.
- Kint várunk, amíg felöltözöl. – indulnak meg kettesben hagyva minket.
Feláll, azonban meginog a lába ennyi fekvés után, amire egy szitokszó hagyja el a száját. A kórházi ruhájából kibújik, így elém tárul mindene, a zavartságomat próbálom elrejteni azzal, hogy felállok a kis székről és az ablakhoz sétálok, kikémlelődve rajta. Azonban amikor odanézek, látom a szórakozottságot rajta, ahogy elneveti magát a fejét rázva, miközben a gatyája övét csatolja be.
- Segítenél a felső ruházatok felvételében? – vigyorog folyamatosan engem nézve.
Készségesen a kezembe veszem a pólóját, amire rámarkol a kezemre, magához húzva, lehajol, és azonnal birtokba veszi a számat, amibe a lábaim beleremegnek, olyan régen éreztem ezt a fenomenális érzést. Nem foglalkozva vele, hogy éppen egy kórházban vagyunk, simán rámarkol a fenekemre, még közelebb húzva magához, a szabad kezemet a duzzadó erekciójához vezeti, a farmeranyagon keresztül érzem, hogy szabályosan mindjárt szétrobban.
- Mindjárt szétrobbanok, annyira kívánlak Szerelem! Az első dolgom, ahogy hazaérünk, hogy megduglak, de lehet, még a kocsiban megteszem, annyira nem tudok uralkodni magamon. – súgja a fülembe a mély baritonján, amire megfeszül az alhasam, mert már a gondolatától is nedves leszek.
- Indulás! – ront be Joshua, amire egyből szétrebbenünk. – Azt hittem már rég felöltöztél, ezt nem hiszem el, benneteket nem lehet együtt hagyni, mert abból minden más lesz, csak aminek kéne lennie az nem. – rázza a fejét hitetlenkedve.
- Külön kocsival megyünk Zojával kettesben vissza a nyaralóhoz, kíséret nélkül. –jelenti ki végig a szemembe nézve, Joshuának címezve.
- Felejtsd el! – horkan fel. – Még nagyobb testőrség kell, mint ami eddig volt, és most nem ellenkezhetsz, mert nem rólad van szó. – billent felém a fejével.
- Mi a faszról maradtam le? – húzza át a fején idegesen a felsőjét.
- Majd a repülőn megbeszéljük, itt most nem alkalmas. De annyit elárulok, gáz a helyzet, ezért Dario is velünk tart Kaliforniába.
Erre eluralkodik rajtam újra a pánik, bután hangzik, de meg is felejtkeztem róla, ennyire tudja uralni az elmémet és a testemet Ethan, hogy csak rá, és ránk koncentrálok, minden mást így kitudva zárni.
- Bassza meg! – ennyi hagyja el a száját.
- Nagyon sok mindenről kell beszélnünk, tervet kell szőnünk minél előbb, ezért a feleségem és Zoja is Eric-el tartanak haza a magángépükön, az apja testőrei védelmében. Tudom, nem tudnál odafigyelni, ha ott lenne Zoja, és jobb is, ha ő sem tud mindenről. Remélem megérted Zoja. – lép közel hozzám megölelve. - Kifogunk találni valamit, ne aggódj, nem fog bántódásod esni! Bízz bennünk!
Otthon, édes otthon, azonban ismét egyedül találom magamat. Ahogy hazaérünk, Ethan egyből bevonul az embereivel az irodájába, amióta leszállt a gépről, csurom roncs, idegesség. Az idetartó úton a kocsiban egymáshoz sem szóltunk, folyamatosan telefonálgatott vagy e-maileket küldött. Pikk pakk elillant az a vágy, boldogság, ami a kórházba volt kettőnk közt. De nem panaszkodhatok, hiszen éppen azért tárgyal, intézkedik, mert továbbra is életben akar tudni engem. A cuccaimat szanaszét hagyva a földön, a hűtőbe nyúlok, és annak ellenére, hogy megfogadtam, hogy többet nem iszok alkoholt, most éppen az ellentettjét teszem, mert egy üveg vörösborral, pohárral távozok a konyhából. Teletöltöm a poharat az édes nedűvel, a feléig leiszom ültő helyembe, miközben valami filmet keresek a tévébe. Elterelő hadműveletként. A ruháimat ledobálom magamról, melltartó- bugyiba ülök ki a hálószoba teraszára, a kanapéra, ahol kényelmes ülőhelyzetbe tovább iszogatok. Késő este van már, a gyönyörű csillagos eget kémlelem, miközben a dugi cigimből meggyújtok egy szálat. Jólesően fújom ki a füstöt a kellemes, langyos éjszakában.
- Utálom, amikor cigizel. – dől a korlátnak velem szemben Ethan.
- Jelen pillanatban szükségét érzem. – válaszolom.
- Jelen pillanatban nem erre lenne szükségedet, hanem valami egészen másra, azzal egy időre biztosan eloszlatnám a kételyeidet, aggodalmadat. És még ezerszer jobban is esne, azt garantálom. – nyalja meg az ajkát.
Leül mellém, a maradék whisky-t lehajtja, majd egy határozott mozdulattal magára emel. A kemény farmeranyagon keresztül érzem az ágaskodó férfiasságát, amin elkezdek ringatózni, érzem, hogy tiszta nedves vagyok.
- Nem tudok már tovább várni, dugjál meg kérlek! – mondom kérlelően, annyira extázisba estem.
- De türelmetlen vagy Szerelem! – csókolja a nyakamat mindenhol, aprókat szívogatva rajta. – Én nem egy gyors dugást terveztem estére, hanem egy elnyújtott, túlfűtött szeretkezést, hiszen annyi ideje nem tudtam már hozzád nyúlni, mindig valami szarság miatt.
- Akkor mire vársz még, éppen ideje bepótolnod, különben így fogok elmenni, az ujjaid és a farkad nélkül, amikor másra sem vágyok, mint, hogy végre magamban érezhesselek. - veszem le róla óvatosan a felsőjét.
Egy pillanatra se emel le magáról, inkább úgy szenvedi le a farmerját, a térdéig, a bokszerből kiszabadítja magát, és végre félrehúzza a bugyimat, magára igazítva. Jólesően felsóhajtok, amikor elkezd lassan mozogni bennem.
- Hiányoztál! – suttogom a szájába.
- Nekem is kibaszottul hiányoztál! Soha senki nem választhat el minket, mindentől és mindenkitől megfoglak óvni, nem eshet bántódásod! Megértetted Szerelem? – fogja meg az arcomat, mélyen belenézve a szemembe, várva a válaszomra.
- Igen, megértettem. – felelem szaggatottan.
- Most pedig mutasd meg mennyire hiányoztam! – mar bele a fenekembe az ujjaival, a számra tapadva.
Fel- le mozgok rajta, az egyik kezét leemelem a mellemről, és a csiklómhoz nyomom, becsukott szemmel veszek el ebben a mámoros pillanatban. Túlságosan is hamar megyek el, ezért lepattanva róla, a számba veszem a hímtagját, amit olyan intenzítással, mélyen kezdek el szopni, hogy egy hiper- szuper pornósztár is megirigyelné.
- Azta kurva Zoja, mi a faszt művelsz a száddal. – kapaszkodik meg a copfomban.
Amikor reggel kinyitom a szememet, megnyugvással tölt el a kép, ami elém tárul, Ethan békésen szuszog velem szemben, az egyik karjával átölelve. Amire megmozdulok, hogy elmegyek lezuhanyozni, egyből magához ránt, úgy, hogy mozdulni sem tudok, a hátamat csókokkal lepi be, a kezével pedig a lábaim közé nyúlna, de összeszorítom, így nem sikerül neki.
- Ez meg mit jelentsen? – kérdezi felháborodottan, fölém könyökölve, maga felé fordítva.
- Gyere utánam! – pattanok ki az ágyunkból, csábosan hívogatva a fürdőszobába.
Elkezdem magamra engedni a langyos vizet, amikor mögöttem teremve, a kezébe veszi mindkét mellemet, miközben a nyakamat kezdi el csókolgatni.
- Hihetetlen mennyire nem tudok veled betelni. – lök neki a hideg csempének.
A lábamat szétterpeszti, egészen a tarkómtól kezdve végighúzza az ujját, a nemi szervemen megállapodva.
- Imádom, hogy ilyen hamar nedves leszel tőlem! – csúsztatja magát belém óvatosan. – Most gyorsnak kell lennünk, apám volt jobb keze váratlanul bejelentkezett, tíz perc múlva az ajtóban fog állni, nem akarok álló fasszal tárgyalni vele.
Ethan szó szerint értette a gyors menetet, mert kíméletlen ütemre kapcsolva dug meg, ami számomra nem igazán esik jól, főleg amilyen mérettel áldotta meg a jó Isten. Talán megakarja magát nyugtatni a leendő beszélgetés miatt, meg az eddigi felgyülemlett feszültséget így adja ki magából.
- Ne haragudj. – lihegi a fülemben. – Ez most muszáj volt. – nehezedik a hátamra.
Pillanatok alatt lemossa magát és sietősen távozik mellőlem. Amikor én is végzek, a vizes hajamat kifésülve hagyom megszárítás nélkül, teszek fel szempillaspirált aztán meztelenül lavírozva a szobában ruha után kutakodok. Olyan furcsa a nagy hideg után újra melegben lenni, de bevallom, a jó időt ezerszer jobban szeretem. Rövid farmergatyába bújok, abba egy tapadós fehér pólót tűrők, papucsot veszek és leindulok a konyhába valami reggeli félét keresni. A nappaliból nyíló teraszon, bőséges megrakott reggeli előtt üldögél Ethan, és az apja volt barátja, aki egy idősebb, nagyobb darab ősz hajú ürge, majdnem az összes ujján aranygyűrű díszeleg, fekete hosszú ingben, nadrágban van, és nem valami bizalomgerjesztő a jelenléte, látványa. Főleg, hogy nem messze tőle két öltönyös, feketébe öltöztetett férfi álldogál.
- Azért nem volt szép, hogy senki sem tájékoztatott az állapotodról, és te sem, amikor hazafele tartottál, különben is, tudod jól, a fiamnak tekintelek, egyedül Clara hívott fel, de azt is csak tegnap este tette meg.
Ethan elmeséli mi történt, amire a férfi elkezdi nem tetszően rázni a fejét.
- Túl puhány lettél fiam! – erre Ethan kicsit hangosabban teszi le a poharát az asztalra.
- Miért gondolod ezt? A kezemben tartok mindent, új kapcsolatokat építek, ráadásul több területe van a szervezetnek, mint eddig valaha. – vonja kérdőre.
- Azért Ethan, mert ez a lány elgyengített téged, borzasztóan elgyengített! Érzelmes lettél, akivel nem kéne, azzal is egyességet kötsz csak a háború elkerülésé végett. Kurvákkal már nem foglalkozol, pedig ők aztán nagy hasznot hoznak, apád szerette is csinálni, te meg egyenesen megszakítottad azokkal az emberekkel a kapcsolatot, akik szerezték nektek az árut. Nem folyik vér, helyette egyességeket kötsz, még ha nem is olyan sokat profitálsz belőle. Csak mert a kis barátnőd nem szeretné, ha erőszakos lennél. Megmondta apád, kapcsold ki az érzéseidet, szerelmes meg aztán végképp ne legyél, mert romba dönt a picsába. Amikor még nem voltál vele együtt, a legrettegettebb voltál, aki meghallotta a nevedet már attól vigyázzban állt, annyira féltek tőled. Most meg árnyéka vagy önmagadnak, talán egy fél évben kétszer ölsz és ennyi, mindent az embereiddel intéztetsz. Apád nem ezt nevelte beléd! Nem ezért adta át neked a stafétát, hogy szégyenbe hozd! Megbízott benned, ne bazd el kérlek! Ráadásul golyót is kaptál, ami majdnem az életedbe került, előtte ilyen nem volt, ki mert volna rád lőni! Tudták volna, hogy biztos a haláluk. A másik meg, a barátnőd fejét akarják. Én azt mondom, engedd el őt, életben marad és élheti azt az életet, amiről mindig is álmodozott, férj, gyerekek, stressz mentes élet, úgy, hogy nem lohol a sarkában állandóan a halál. Te pedig újra szárnyalni fogsz. Kurvákat úgy is mindig találni fogsz, akik a kedvedre tesznek, minden ellenállás nélkül. Zoja mindig célpont lesz, te pedig ezáltal befolyásolható, megszorongatható. Ne az a hír járja tovább, hogy szerelmes, könyörületes és gyenge vagy, mert ez igazából nem te vagy, és ezt te is nagyon jól tudod!
- Most jobb lesz, ha távozol! – áll fel Ethan. – Másrészt, nagy szerencséd, hogy tisztellek, különben szétlőtt fejjel vonszolhatnának a kocsidhoz a testőreid, ha őket egyáltalán életben hagynám. – mondja szigorúan.
- Megértem a dühödet, de ezeket csakis a saját érdekedben mondtam, remélem, legalább elgondolkozol rajta! – vállveregetés után eltűnik a testőreivel.
A hűtőhöz megyek úgy csinálva mintha valamit keresnék benne, nem akarok lebukni, hogy hallgatóztam. Ethan gondterhelt arccal lép be hozzám, a telefonja máris a fülén lóg.
- Szétbasz az ideg, azonnal legyél itt a többiekkel, az öcsémet is intézd ide, nekem most nincsen idegzetem hívogatni őt is. – ennyit mondd a telefonban.
- Ennyire nagy a baj? – hezitálva rákérdezek.
- Ma éjszaka elpusztítom a másik klánt, velem aztán senki nem fog baszakodni! – vágja rá feldúltan.
- Kérlek, ne dönts elhamarkodottan, nehogy bajod legyen belőle, meg az embereidnek, akik hűségesen szolgálnak. Az orvos különben is azt mondta, nem végezhetsz fizikai munkát, ezt tartsd be, ha már a stressz mentes életet lehetetlen.
Mintha valami rosszat mondtam volna, úgy emelkedik fel-alá a mellkasa, az orrlyuka teljesen kitágul, a szemeivel meg egyenesen megölne. Váratlanul, az öklével úgy megüti a konyhapultot, hogy szerintem eltört a keze, vagy a konyhapult repedt meg.
- Ne szóljál bele a dolgaimba, és lehetőleg ne mondd meg, hogy mit csináljak! Így is elégszer hatottál rám, uralva az érzéseimet, ezzel szépen csökkentve az igazi énemet és a hatalmamat mások szemében. Befejeztem! Mától semmiről nem tudhatsz, ami a szervezetben folyik, nem szólhatsz bele, csakis a legfőbb embereimmel fogok róla beszélni, és ha valamelyik, ki meri neked pofázni, az életével fog fizetni érte, akár legyen az az öcsém vagy Kaden, úgy tartsd számon. Ha meghalnak, az a te hibád lesz! – fordul ki teljesen önmagából.
Sarkon fordulva otthagyom, én ezt nem fogom tovább hallgatni. Gyűlölöm, amikor ilyen, egyenesen ki nem állhatom, ilyenkor legszívesebben lekevernék neki egy hatalmas pofont, de az a baj, még az sem tenné helyre. Hallom, ahogy felfele trappol utánam, és istenem, de nincsen kedvem most ehhez, azt hittem minden helyreállt köztünk, nem lesz több olyan durva nézeteltérés, ami szokott lenni, de tévedtem, mert tuti még csak most fog jönni a java, hogy utánam jött. Leül az ágyra és nyugodtan nézi, ahogy bepakolom a kis táskámba a legszükségesebb dolgaimat, aztán cipőt húzok, és szó nélkül leindulok a kocsi kulcsomat szorongatva.
- Most jelenleg elhagyni készülsz? – szól keményen, amire visszanézek rá a szobaajtóból.
- Azt érdemelnéd, amilyen bunkó és igazságtalan vagy velem, hogy végérvényesen kilépjek az életedből. Különben is, nem mindenki azt akarja? Elegem van ebből az egészből! Tudod mi lett volna a legjobb? Ha helyetted engem lőttek volna le, ahogy tervben volt, és nem ébredtem fel volna soha többet. Legalább visszakapta volna mindenki a régi érzelemmentes gyilkoló gépet.
- Nem gondolhatod ezeket komolyan Zoja! – hökken meg.
Felállva az ágyról, elindul felém.
- Ne gyere a közelembe! – rivallok rá. – Most az egyszer hagyj elmenni.
- Nem tehetem, most végképp nem engedhetlek el, óriási veszélyben vagy, a másik meg, nem lennék benne biztos, hogy visszajössz hozzám. Nem kockáztatok többé. – jön felém határozott léptekkel.
A nagy kezeivel egy pillanat alatt lefogja a sajátjaimat, időm sincsen védekezni, nem mintha sok esélyem lenne vele szemben. A táskámat fél kézzel kitépi a kezeim közül, a mobilomat és a kocsi kulcsot azonnali hatállyal a zsebébe mélyeszti.
- A saját érdekedbe teszem. – próbál megnyugtatóan beszélni.
- Ezt már hallottam tőled, pontosan akkor, amikor bezártál egy kibaszott hotelszobába, és szemét módon viselkedtél velem. Most is ezt fogod tenni?
- Ez az ára annak, amiért ilyen kibaszott engedelmetlen vagy, állandóan dacolnom, veszekednem kell veled. Hogy leszel így jó maffiafeleség? Mert nekik pont az ellentétük vagy, és ez nem igazán lesz így jó. Ezen gondolkozz el! A kérdésedre a válaszom pedig, igen, de most mozoghatsz a házon belül.
- Nem fogok rajta gondolkozni, hiszen nem akarok így a feleséged lenni, nem fogom tűrni a megalázást, nem az anyád vagyok, aki egész életében csak tűrte és tűrte az apád megaláztatását. Egyszerűen te soha nem fogsz megváltozni, hiába is hittem azt, kizárt dolog, és ennél már csak rosszabb leszel minden egyes alkalommal, amikor elfojtod az indulataidat és a valódi énedet. – mondom neki kegyetlenül őszintén, és fáj, szó szerint fáj kimondanom neki ezeket a szavakat.
Felbőszült vad módjára ront nekem, az ágyon találom magamat, a kezét a nyakamra tapasztja és vérben forgó szemekkel néz velem farkasszemet, de én meg sem mukkanok, mozdulok, hagyom kitombolni magát, úgysem lenne esélyem leszedni magamról.
- Ne merd még egyszer az apámat a szádra venni! Megértetted? A ribanc anyád tehet egyes egyedül róla, hogy nem volt tökéletes a kapcsolatuk, mert totál magába bolondította az apámat. Különben meg, jobb lesz, ha hozzászoksz a régi énemhez, mert megölöm azt a férfit, akinek soha nem kellett volna lennem. – ordítja magából kikelve.
Azt kívánom, bár elájulnék, és legalább észrevenné magát, hogy mit művel. Hirtelen mintha kattanna, elenged és szégyent vélek felfedezni a szemeiben. Kihátrál a szobából egy szó nélkül, én pedig összetörve fekszem az ágyban.
Késő este van, egyedül fekszem a sötét szobában, az egész napot végigaludtam, a táskámban lévő altatóból beszedtem egy párat, ami segített abban, hogy ne agyaljak, csak aludjak megállás nélkül. A fürdőbe veszem az irányt, a tükörben egyből a nyakamra téved a tekintetem, amin piros foltok éktelenkedek, Ethan keze szorításának a nyomai. Sírva érintem meg őket, nem tudom elhinni, hogy idáig elmerészkedett, eddig soha nem emelt rám kezet, de ha már egyszer megtette, máskor is megfogja. A betegeimnek azt szoktam ilyenkor javasolni, hogy amint tudnak, lépjenek ki abból a kapcsolatból, ahol már testi erőszak is jelen van, soha nem szánják rá magukat elsőre, de még a másodiknál sem, aztán a harmadiknál már kék lila foltokkal, vagy töréssel jönnek vissza, hogy nem bírják, véget vetnek az egésznek. Nekem most ugyanezt kéne tennem? Túl sok minden történt amióta újra összejöttünk Ethannel, és abban több a rossz, mintsem a jó. Elég lesz ide a szerelmem, szeretetem iránta, hogy fennmaradjon ez a különleges kapcsolat? Érdemes küzdenem? Vagy meneküljek el? Hagyjam a hátam mögött ezt az országot, és kezdjek új életet valahol Európában, új személyazonossággal, külsővel? Jelenleg fogalmam sincsen mit kéne csinálnom. Hallom, ahogy a bejárati ajtó csapódik, kikukucskálok az emeletről, Ethan jött haza, a magára biztosított fegyvereket, mellényt, könnyedséggel a nappali kanapéjára dobja. Felül nekem háttal a bárszékre, és whisky-t kezd el kortyolgatni.
- Lyukat égetsz a tarkómba Zoja! – mondja hangosan, lassan felém fordulva.
A lábaim maguktól megindulva, lefele visznek hozzá, tölt magának még egyet, amikor a konyhapult másik felére állok vele szemben, alaposan elkezd vizslatni, a szemei döbbenten állapodnak meg a nyakamon.
- Basszameg! – mormolja, és abban a pillanatban vágja a falhoz az üres üvegpoharat, amiből pár másodperce ivott.
Rápillantok, de egy szót sem szólok, kiveszek a hűtőből egy palack vizet, amivel visszamegyek az emeletre. Én nem fogok beszélgetést kezdeményezni. Mivel teljesen kialudtam magamat, nyilván egy szemhunyásnyit sem vagyok álmos, veszek egy frissítő zuhanyt, magam köré csavarom a törölközőmet, bekenem az arcomat, amikor Ethan megállapodik az ajtóban, a kezében az altatós dobozt meg a nyugtatómat csörgetve, amiket véletlenül az ágyon felejtettem.
- Nem akarom, hogy bántsad magadat, főleg miattam ne! – teszi le a dobozokat.
Mögém lép, az ujjait végigfuttatja a nyakamon, aztán megcsókolja a piros csíkokat, a tükörben összetalálkozik a tekintetünk, ezzel, hogy nem löktem el magamtól, tovább folytatja a csókolgatást, a szívem pedig egyre hevesebben kezd el verni. A törölközőt leoldja rólam, felkap könnyedén az ölébe, és az ágy közepére dob. Az egész testemet nyálas csókokkal hinti be, a lenti részemen megállapodik, lassan elkezdi szívogatni a csiklómat, aztán belém dugja két ujját, amire még a csillagokat is látom, lehunyt szemmel nyomom a vissza a fejét, amikor megáll. Még intenzívebben kezdi el csinálni, és én már nem tudok tovább csendbe maradni, hangosan adom a tudtára, hogy teljesen megőrölök attól, amit csinál, és milyen jól esik. Az orgazmus hullámokban törik rám, azt érzem, mindjárt kiugrik a helyéről a szívem. Ethan rám mászik, úgy csókol, mintha az élete múlna rajta, szenvedélyesen, vadul, a keze mindenhol bejárja a testemet.
- Elég fura módon mutatom ki, tudom, de kibaszottul odavagyok érted, szeretlek Szerelem! – fordul velem szemben, megsimogatva az arcomat. – Ugye te is szeretsz? Belehalok, ha elveszítelek!
- Szeretlek Ethan! – csókolom meg.