TIZENÖTÖDIK
- Te voltál. - fordulok ledöbbenve Nate felé. Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy elbőgjem magam. A hangom, mint egércincogás, érzem, hogy a szemem megtelik könnyel. Itt vége. Nincs tovább. - Hogy tehetted? - vágom a mellkasának Liz telefonját.
- Miről beszélsz? - háborodik fel. - Egész éjjel veled voltam, nem tűnt fel? Még a kibaszott telefonom is lemerült! - halássza elő a zsebéből és hiába nyomkodja oldalt a gombot, a képernyő sötét marad.
- Csak te tudtál róla! Csak te! - verek egyet tenyérrel a mellettem lévő szekrénybe. Nem tudom tovább játszani a szerepem és talán már felesleges is. Dühös vagyok és úgy érzem elárultak. Újra én leszek az őrült picsa, aki végigszabdalta egy lány arcát körzővel. Sosem mosom le magamról.
- Azt elfelejted, hogy a laptopomon tároltam azt a kurva videót és az a szar pedig rohadtul nincs nálam! - emeli meg a hangját. - Ezt mondtam! A titkod nálam biztonságban volt. Hónapok óta tudok róla, mégis melletted voltam! Nem árultalak el. Ez valaki másnak a sara.
Nem figyelek eléggé, nem tudom kontrollálni az érzelmeim, önkéntelenül is Daxton-ra vezetem a pillantásom. Ez pedig Nathan figyelmét sem kerüli el. Teljes testével abba az irányba fordul, ahova nézek. A fekete hajú fiú mereven állja a szemkontaktust, mégcsak nem is fél a lebukás veszélyétől. Tudja, hogy ezzel elárultam őt, mégsem rezzen egy arcizma sem. Összefont karokkal, rágóját csettintgetve figyeli minden mozdulatunkat.
- Nála van? - fordul vissza felém idegbeteg módjára. - Nála van, Daisy? - emeli meg a hangját.
- Honnan tudjam? - felelem ingerülten. Nem akarok nagyobb balhét, még akkor sem, ha ő tette ezt. - Folyton őt gyanusítgattad, mégis ki másra nézzek?!
Eltörik a mécses. A kezeimbe temetem az arcom, patakokban folynak a könnyeim. Talán már nem is azért, mert mindenki rólam beszél. Nem azért, mert kattantnak hisznek. Nem a félelem miatt. Hanem azért, mert a jelen állás szerint úgy tűnik, Daxton Scott szíven szúrt és kétszer megforgatta bennem a kést. Ennél pedig soha nem fájt semmi jobban.
Miközben engem ráz a zokogás, Liz a hátamat simogatja. Észre sem veszem, hogy Nate eltűnik mellőlem, csak egy csattanásra leszek figyelmes. Kipattannak a szemeim és hirtelen az összes könnyem elapad, amikor látom Daxton-t a szekrényeknek csapódni.
Azonnal lépnék egyet előre az irányukba, de Jackson a mellkasomnál megállít a kezével, majd megrázza a fejét, hogy nem lenne okos dolog közbelépni.
Riadtan fordulok vissza a két fiú felé.
- Te csináltad! - ordítja Nate, miközben ököllel Daxton felé üt, az utóbbi viszont hátrál egy lépést és könnyedén kikerüli. - Az én életemet tedd tönkre, ne Daisy-ét! Mi volt ezzel a célod?
Dax rámvezeti a tekintetét, én viszont elfordítom róla. Az egész aula síri csendbe burkolózik. Természetesen mindenki rohadt kíváncsi a jelenetre. Imádják a drámát és a balhét. Lesz min csámcsogni. Biztos van olyan is, aki videózik.
Mikor újra rájuk nézek, a fiú még mindig engem bámul. Olyan áthatóan, ahogy szokott, de az én pillantásom valószínűleg a csalódottságon kívűl semmi mást nem árul el. Lassan visszafordul Nate felé. A testartása laza, az arca flegma és felsőbbrendűséget tükröz, még akkor is, ha már megint az ő szája sarka vérzik. Farkasszemet néz a szőke fiúval, aki gúnyosan elmosolyodik.
- Minek is kérdezlek, úgyis néma vagy. - köpi felé. - Azt hiszed, ha nem beszélsz...
- Nem én voltam. - vág a szavába Daxton, mire Nate szemei kitágulnak, ha tudna szerintem lemenne hídba. Hatalmas morajlás fut végig az aulán. Az emberek összesúgnak, hihetlenkedve pillantanak körbe, olybá tűnik Daxton hangja méginkább felkorbácsolta a kedélyeket. - Ezt mindketten tudjuk.
- Hazudsz! - kiállt rá Nate. - Minden szar dolognak te vagy az okozója! Daisy nem ártott neked semmit, ahogy Carmen és az öcséd sem!
Nathan taktikája mindig a provokáció volt és most is ezt teszi az egész iskola előtt. Felhánytorgatja a vélt vagy valós bűnöket, ezzel terelve el magáról még a gyanú szikráját is a közvélemény előtt. Tisztán látom ezt, viszont most lehet, hogy nem hazudik. Nate nem tehette fel azt a videót.
Daxton állkapcsa megfeszül, de rendíthetetlenül Nate arcába bámul.
- Valóban. - feleli higgadtan. - Itt inkább az a kérdés, hogy neked mit ártottak. - húzza fel a szemöldökét, majd lekezelően végigméri a vele szemben álló fiút. Ha arroganciából doktorálni lehetne, bizonyára már a PhD fokozatot is teljesítette volna.
- Én nem...
- Eddig a napig aludhattál nyugodtan, mert nem beszéltem. - lép egy lépés előre Daxton. - Tudom az összes mocskos titkodat Evans és nem csak a tiédet. Mindenkiét. - Látom, hogy Lizzie megrezzen mellettem. - Remélem emlékszel még arra a napra hét hónappal ezelőtt, amikor azt mondtam, hogy egy napon azt fogod kívánni, bár soha nem ismertél volna. Nos, elkezdhetsz rettegni, mert most hogy kinyitottam a számat, többé nem maradok kussban. - húzza gúnyoros mosolyra a száját. - Nem vagyok Jézus, hogy megbocsássak és Alzheimeres sem, hogy felejtsek. Úgyhogy tik-tak. - fordít hátat a fiúnak, majd hirtelen megtorpan. - Ja, valamit majdnem elfelejtettem. - fordul vissza, majd az ökle akkorát csattan Nate arcán, hogy amaz megtántorodik és a földrezuhan.
Utoljára hosszan rámpillant, majd nemes egyszerűséggel végleg hátatfordít és a hátsó udvar felé veszi az irányt. Feltételezem rágyújt.
Az aulában még a légy zümmögését is hallani lehet, helyettem Jackson az, aki Nate segítségére siet, habár hiába, mert lerázza magáról a fiút.
- Tünés a dolgotokra! - kiállt a tömeg felé Nathan, így az emberek felocsúdnak a döbbenetből és elkezdenek szétszállingózni. Vérző orrát tapogatva indul vissza felénk. Ideges. Nagyon. - Kinyírom ezt a fasszopót! - mormolja az orra alatt. - Biztos lehet benne, hogy eltüntetem a föld színéről!
- Nate, mi lesz a...
- Kussolj, Jackson! - dörren rá. - Visszaszerezzük azt a szart! Ne aggódj!
Becsengetnek, Nate még el sem köszön tőlem, úgy viharzik be a termébe. Úgy tűnik, már kevésbé érdekli, hogy ugyanúgy célkeresztbe kerültem, mint ő, mert a megalázottsága hatalmasabb teher számára. Lizzie csendben lépked mellettem a kémia labor fele. Azon törheti a fejét, mi lesz, ha az ő videója is napvilágot lát. Szinte érzem a belőle áradó félelmet.
- Daisy... - torpan meg a termünk előtt pár méterre. - Akarsz róla beszélni?
- Nem igazán. - rázom meg a fejem. - Te akarsz valamit mondani?
- Azt hiszem... sajnálom. Nem hibáztatlak. Mindannyian követünk el kibaszott gáz dolgokat. - húzza el a száját.
- Akarsz róla beszélni?
- Azt hiszem, még nem. - rázza meg ő is a fejét. - Szerinted Daxton volt?
- Fogalmam sincs, Liz. - sóhajtok. - Elég ha annyit mondok, hogyha ő volt, az nagyobb csalódás, mintha Nate tette volna?
Aprót bólint, de közben talán nem egészen érti ezt. Nem is baj.
Én lépek be elsőként az ajtón, természetesen az összes szempár rámszegeződik. Még a lélegzetüket is visszatartják. Gondolom Daxton is ugyanezt élte át, merthogy ő már padra pakolt lábakkal ül a széken az ablak mellett.
- Daisy helyett a szüleidnek a Lily nevet kellett volna adniuk. - röhög fel David kibaszott Baker. - A liliom is csodaszép, akárcsak a százszorszép, csakhogy az előbbi összes része az embereknek halálos méreg.
Azt hiszi ez vicces? Páran felkuncognak, én pedig összeszűkült szemekkel méregetem. Érzem, hogy az összes idegszálam a pattanásig feszül.
- Mi az virágszál, adjak egy körzőt? - teszi hozzá gúnyosan.
- Szinte könyörögsz a pofonért, Baker - szólal meg egy látszólag érdektelen hang. Pedig már nyitottam a számat, a kezem már ökölbeszorult közben. Hitetlenkedve pillantok Daxton felé, a szorításom így enyhül. - Ugye tudod, hogy jövök még neked eggyel a múltkori miatt? - úgy beszél, hogy közben rá sem néz, de én tisztán látom Dave megilletődöttségét. - Anyád életet adott neked, de én elveszem, ha túlfeszíted a húrt.
Most az egyszer az osztályra telepedik csend, míg Daxton beszél. Az ember könnyen hozzászokik egy megszokott sémához, de ha a rend felborul, már nem tud mit kezdeni a helyzettel. Most is ez történik. Fordul a kocka.
A némaságot Mrs. Murray szakítja meg, mikor a helyünkre tessékel minket. A labor az egyetlen, ahol Liz mellett ülhetek órán.
- Háromfős csoportokban fogtok ma dolgozni - kezd bele a tanár. - Egy kísérletet fogunk elvégezni, ehhez vegyétek fel a köpenyeteket, kesztyűt és a védőszemüveget. Felírom a táblára a kísérlet menetét, ketten elvégzik, a harmadik dokumentál.
Felsóhajtok, majd Liz felé fordulok. Láthatóan mindenki messziről elkerüli a mi padunkat. Miattam. Lizzie megrántja a vállát, hogy ne is törödjek ezzel, majd a háta möge sandít.
- Gyere. - ragad karon, majd egyenesen Daxton padja felé rángat, aki mit sem törődve a feladattal a tollát mozgatja fel-alá az ujjai között.
- Ezt nem mondhatod komolyan? - tartok neki ellent az egész testemmel.
- Van jobb ötleted? - húzza fel a szemöldökét, mire fájdalmas arcot vágok, mert tulajdonképpen nincs.
Liz végül megragad egy széket és lehuppan rá a fiúval szemben. Kelletlenül én is így teszek. Daxton kifejezéstelen arccal hol rám, hol Liz-re pillant. A barátnőm nem szól semmit, csak előkészíti a kémcsöveket, én pedig kesztyűt húzok.
- Én dokumentálok. - szólal meg végül Daxton, mire Lizzie felhorkan.
- Nemár! Én hülye vagyok ehhez, nekem kell írnom! - tolja a feje búbjára a szemüveget.
- Ahhoz is hülye vagy, hogy leírd a kísérlet menetét Lizbeth. - vág vissza a fiú és a becézése kimondottan meglep. Gondolom megszokásból jött a szájára, pedig Liz azt mondta régebben, hogy nem is voltak annyira jóban. - Még a kémiai jeleket sem ismered.
- Jó, akkor szerinted mit csináljak?! - fújtat Lizzie. Sosem állította magáról, hogy okos lenne. És hát mindannyian tudjuk, hogy nem is az. Neki nem is kell annak lennie, valószínűleg őmaga is tudja, hogy nem az eszével fog érvényesülni az életben.
- Daisy megcsinálja egyedül, én pedig leirom, te meg csak... - futtatja végig a lányon a szemeit. - Lélegezz.
Elizabeth grimaszt vágva tolja le az orrára az átlátszó szemüveget. Én úgy döntök nem kommentálom a helyzetet és inkább a feladatra koncentrálok. Lemásolom a tábláról az arányokat, majd a tanári asztalról elhozom az előre odakészített anyagokat.
- ...azon te is szerepelsz ember! - mondja dühösen Lizzie, mikor újra visszaérek az asztalunkhoz. Ám újra csend lesz, amint érzékelik a jelenlétem.
Már megint kihagynak mindenből. Én vagyok az új lány még mindig, aki soha semmiről nem tud. Mostmár az is, akit mindenki elkerül. Belefáradtam a titkokba. Mindenkinek köze van mindenkihez, elhallgatott dolgok, ellentmondó állítások, közös múlt, aminek én nem voltam részese. De miért gondolják úgy, hogy így már egyáltalán nem is tartozik rám?
- Na jó, elég! - csapom le a nátrium-acetátot az asztalra. - Mit titkoltok? Elegem van abból, hogy mindig mindent én tudok meg utoljára.
- Semmit! Csak...
- Csak mi, Lizbeth? - szándékosan használom ezt a becenevet, hogy jelezzem nem kerülte el a figyelmem. A lány kérdő pillantást vet Daxton-ra, aki idegesen csettint egyet a nyelvével, miközben frusztráltan az ablak felé fordítja a fejét. - Nem mindegy már? Mi rosszabb jöhet még? Mindenki egy idegbeteg, kattant libának tart! Miért nem vagytok őszinték?
- Oké, figyelj! - csattan fel Liz. - Én és Dax... szóval mi régen...
- Lefeküdtünk egymással. - fejezi be a mondatot a fiú. - Párszor. Sokszor. - Nem néz rám, miközben ezt mondja, inkább az üres papírlapot bámulja. Most először érzem úgy, hogy szégyell valamit a múltjából. - Nem jelentett nekünk semmit, oké? - vezeti rám a tekintét lassan. Dupla átverésként élem meg. Ez valószínűleg az arcomon is meglátszik.
- Nem jelentett semmit?! - hülledezek.
- Ez nem olyan volt, Daisy... - szorítja meg a karom Lizzie, de kirántom azt a szorításából. Hazudott. Újfent. - Nem szerettük egymást sosem, csak... csak levezettük a feszkót, érted? Ez mindennapos. Nem nagy ügy.
- Nem nagy ügy lefeküdni valakivel? - cikázik a szemem kettőjük közt. - Hát akkor úgy látszik én kibaszott prűd vagyok erre a világra.
- Nem, te normális vagy. Mi vagyunk elbaszottak. Mindig is azok voltunk. - vonja meg a vállát a lány. - Rólam is van egy mappa. Többekközött ez is szerepel benne. Senki sem tudott erről, de Nate rájött és jópárszor lefotózott minket. - Szinte megvilágosodok. Hitetlenkedve nézek Daxton-ra. Hát ezért nem akarta, hogy megnézzem a lány mappáját. Nem a baleset miatt, hanem önmaga miatt. Látja rajtam, hogy azonnal összeraktam a képet és bűnbánóan megrántja a vállait. - Hatalmas port kavarna és Jackson...
- Ó, igen! Jackie szerelmes beléd, igaz? Te meg csak baszakodsz vele, mert egy ribanc vagy! - csattanok fel. Át sem gondolom a szavaim, Lizzie lesüti a szemeit és tudom, hogy mennyire megbántottam. - Hazudtál nekem! Azt mondtad, hogy soha nem voltatok jóba. Erre... - túrok bele a hajamba. - Miről kamuztál még, mondd? Nate-nek is szétetted a lábad? Vagy esetleg még most is?
- Jézusom, dehogyis! - emeli fel a hangját ő is. - Nate egy faszfej! - csap az asztalra. - Egy faszfej... de szeret téged, Daisy. Komolyan szeret. Hidd el, tudnék róla, ha ő rakta volna fel a videót. De nem ő volt. Nem tudom miként és hogyan... de nem ártana neked.
- Ezért csal meg? - prüszkölök fel, Liz szemei elkerekednek. - Ha szeretek valakit, akkor nem teszek ilyet!
- Igazán, Izzy? - húzza fel a szemöldökét Daxton. - Ez egy kissé képmutatásként hangzik a te szádból, nem gondolod?
- Miről beszéltek? - kapkodja a fejét köztünk Liz.
- Te beszélsz? Megbíztam benned! - sziszegem. - Te voltál az egyetlen, aki mellett önmagam voltam. Cserébe tönkretetted a maradék fél évemet ebben a szaros gimiben! - dobom el a tollamat.
- Nem én voltam! - csap az asztalra. - Bármit megtennék azért, hogy megvédjelek!
- Ezzel csak az a baj, hogy már nem hiszek neked! - Olyan gúnnyal mondom ezt, hogy Daxton arca megrezzen.
- Kibaszottul nem akartam ma megszólalni! - néz velem farkasszemet. - Azért tettem, hogy eltereljem rólad a figyelmet. Azért, hogy inkább én legyen a téma, minthogy rajtad csámcsogjanak!
- Miattam kár a gőzért, partner! - szalad ki a számon.
- Felfogtam. - húzódik gúnyoros mosolyra a szája. - Majd észbentartom.
A nyomasztó csend ránktelepedik és óra végéig csak a kémcsövek összekoccanása és a toll susogása töri azt meg.
♡
- Mondd el az igazat! - zárom be magam mögött az infóterem ajtaját. - Most azonnal, Chester!
- Nem tudok semmit, hercegnő! - teszi fel védekezően a kezeit. - Nem tettem semmit! A barátom vagy.
- Hát ez kurva érdekes! - kiabálok. - Se Nate, se Daxton, se te! Én nyilván nem baszok ki saját magammal, szóval csak ti hárman lehettek, de egyikőtök sem volt állítólag.
- Honnan tudod, hogy Evans-nek nincs ezekről másolata? - tárja szét a karjait.
- Nem, ő nem lehetett. - rázom a fejem. - Egész éjjel velem volt. A videót pedig hajnal egykor posztolták. És Lizzie is azt mondta...
- Azaz Elizabeth, aki egészen eddig hazudott neked mindenről?!
- Abban a szituációban elmondta volna az igazat! - támadok vissza. - Csakis Dax lehetett.
- Ő nem tenne ilyet! - rázza meg a fejét.
- Miért véded ennyire? - csapok a két combomra. - Tiszta sor, hogy...
- Nem tenne ilyet, mert beléd van zúgva, hát ennyire vak vagy? - vág a szavamba dühösen.
- Nem, dehogyis... - nyögöm ki letaglózva.
- Te tiszta hülye vagy, Daisy. - dörzsöli meg a homlokát. - Pedig te vagy a legokosabb lány, akivel valaha találkoztam, de esküszöm néha úgy viselkedsz, mintha értelmi fogyatékos lennél. Semmit nem veszel észre az emberek szándékaiból.
- Derítsd ki, honnan töltötték fel a videót, Ches. - terelem el a témát. - És ha azt mondod, hogy nem tudtál rákeresni, tudni fogom, hogy hazudsz és te voltál.
- Rendben. Jelentkezem, ha van valami. - bólint egyet, én pedig sarkon fordulok az ajtó irányába. - Légy önmagad, királylány. Már megteheted. Járhatsz kényelmes ruhákban, hát nem csodás?
- Bazd meg, Harmon! - mutatom fel a középső ujjamat, majd izomból becsapom magam mögött az ajtót.
♡
A nap folyamán emelt fővel tűrtem a megvető pillantásokat és feltételezem csak azért nem csesztettek, mert Nathan egész nap a seggemben volt jóformán. Órák után már a terem előtt várt és egy tapodtat sem mozdult mellőlem becsengőig. Ezenkívül vagy tízszer hallottam a szájából azt a mondatot, hogy: megoldjuk, édes. Meg azt, hogy: nem hagyom, hogy baszakodjanak veled.
Nos, ezek egy percig sem nyugtattak meg.
Főleg azért nem, mert tiszta ideg volt ő maga is és nem mondja, de tudom, hogy az én titkom számára is nagy érvágás. Azt várták tőle, hogy ezekután biztosan dobni fog. Valójában nem is értem, miért nem tette. Próbál jó barátként viselkedni, de tudom, hogy egész nap Daxton-on kattogott.
Délután bementem dolgozni a könyvesboltba, Nathan egyáltalán nem is bánta szerintem. Kötelességének érezte volna velem lenni, de úgy nem tudott volna százszázalékosan a saját dolgaira koncentrálni, így nem is erősködött, hogy töltsük együtt az estét. Végülis talán jót tesz majd egy kis magány, hogy rendezzem én is az érzéseimet.
A videóm még mindig fent van a neten és bár reggel óta rá sem néztem a telefonomra, alig volt forgalom a munkában, így a legrosszabb, amit tehettem, hogy kommenteket olvastam.
A videó privát, csak azok tudják megnyitni, akiknek elküldik. Természetesen az iskolában futótűzként terjedt.
Elszörnyedtem a sok negatív kommenten - nem sok jót vártam - de ez a gyűlöletcunami, ami felém áradt még így is lesokkolt.
Jól megjátszotta magát a kis szende úrihölgy.
Szegény, mint a templom egere, de azért Gucciban nyomja. Biztos nem volt ingyen.
Felkapaszkodott mások hátán.
Vigyázzatok az arcotokra! Az ebédlőben szigorúan műanyag kés!
A narkó rossz, vágod?!
És még sorolhatnám...
Igaza volt Chesternek. Csak az számít, amit én elkövettem. Az előzmények nem mérvadóak. Egy idő után inkább kikapcsolom a telefonom és az üzeneteket meg sem nyitom.
A műszakom végén már a sírás kerülget, de kibírom hazáig. Amint magamra csukom az ajtót, kitör belőlem és úgy érzem, soha nem fogom tudni abbahagyni. Magzatpózba gömbölyödök az ágyon és megállíthatatlanul zokogok. Fogalmam sincs, hogy fogok újra kimászni ebből a gödörből.
Mindenki azzal bíztat, hogy nem vagyok egyedül, de mégis úgy érzem, hogy nem számíthatok senkire. Nate és Liz csak a saját bőrüket féltik, Chester-ben megingott a bizalmam, Daxton pedig... szavakkal el sem tudom mondani iránta mit érzek. Olyan mintha gyűlölném és szeretném egyszerre. Létezik egyáltalán ilyen?
Órák telnek el, míg én csak fekszem egy helyben. Már ég az egész fejem a bőgéstől. Kopognak az ajtón.
- Nem vagyok éhes, anya! - kiabálok ki. - Légyszi, hagyj magamra.
Általában tiszteletben tartja a kérésemet, de most mégis nyílik az ajtó válasz nélkül.
- Még jó, hogy ez csak anyukádra vonatkozik. - csukódik be az ajtó. - Engem nem említettél.
- Mit keresel itt? - pattan ki a szemem. - Menj el!
- Most jöttem. Anyukád jobban örült nekem, mikor beengedett. - guggol le az ágy mellé Daxton. - Elhoztam a jegyzeteim, mivel nem válaszoltál.
- Nagyon kedves tőled, partner, de mostmár te is beszélsz, szóval megírhatod a saját részed. - törlöm meg az arcom a kézfejemmel. - Menj el.
Daxton rendíthetetlenül bámulja az arcom, én meg csak arra tudok gondolni, milyen szarul nézhetek ki a felpuffadt arcommal, meg a vörös szemeimmel. A fiú megemeli a kezét, majd az ujbegyével a fülem mögé tűr egy hajtincset, aztán az arcomra simítja a tenyerét.
- Csússz beljebb.
- Azt kértem, hagyj magamra! - a hangom hisztérikus hangzása még engem is meglep.
- Én meg azt, hogy csússz beljebb!
Felsóhajtok, de megteszem, amit kér, mert tisztában vagyok vele, hogy úgysem fog elmenni. Lekapja magáról a bőrdzsekit, majd hanyagul a földre dobja a jegyzeteivel együtt. Az ágy besüpped mellettem, ahogy ránehezedik, majd a párnát a feje alá húzva oldalt fekve felém fordul. Az arcunk egy vonalban van egymással.
- Folytathatod a bőgést, ne zavartasd magad. - a hangja cinikus, de a szemei nem ezt tükrözik. A tekintete gyengéd.
- Fogd be, éppen utálni próbállak, meg siránkozni a nyomorult életemen. - szipogok egyet. - De nyilván te még ezt sem hagyod. Miért vagy itt?
- Mert itt akarok lenni.
- De miért?
- Meg kell magyaráznom? - húzza fel a szemöldökét. - Gyere ide.
Átvezeti az egyik kezét a nyakam alatt, a másikat pedig a derekamra téve húz közelebb a mellkasához. Beszívom a dohánnyal kevert parfüm illatot. Az állát a fejemen támasztja, míg az ujjai keszekusza köröket írnak le a hátamon. Lehunyom a szemem és arra gondolok, hogy nem vagyok képes utálni őt. Azt utálom, hogy szeretem.
- Ez egy katasztrófa, partner. - mondom csendesen. - Amit most csinálunk pedig nem helyes.
- Lehetne rosszabb. - játszik egyik hajtincsemmel. - Sok mindent bánhatnék, amit elkövettem, de ezt, ami most történik, soha nem fogom helytelennek érezni.
- Mi lesz ezután? - nézek fel rá. - Mi lesz, ha minden rosszabbra fordul?
Daxton elmosolyodik.
- Akkor harcolunk. - vonja meg a vállát. - Együtt.