Fintorogva néztem körbe azon a környéken, ahová bratyó bekanyarodott. Az utcán a szemét szanaszét hevert, a lehullott levelekkel együtt. A házak udvarát látványosan elhanyagolták. Némelyiken az ablaküveg berepedt, vagy teljesen kitört. Az egyik épületből egy nagydarab fickó lépett ki görnyedten, tántorogva haladt előre, majd cifra káromkodásba kezdett.
Lars az egyik sarkon megállt, a padka mellé irányítva a kocsit leparkolt.
– A harmadik házban laknak – mutatott előre, egy még rozogábbnak tűnő ház felé.
Elkerekedett szemmel lestem előre. Már bántam, hogy belevágtam ebbe, a hideg futkosott a hátamon, de miután mindenkit elrángattam, nem visszakozhattam. Kezembe fogtam két tojást, a többit Viljarnál hagytam, ahogy megbeszéltük, majd elindultam. Lars a nyomomban loholt. Az épület mellé érve a fal mellett megállt, míg én a kezemet hátul tartva a bejárathoz sétáltam. A szívem a torkomban dobogott, nagyon féltem, hogy mi lesz ebből, de mély levegőt vettem, összeszedtem minden bátorságomat, és bekopogtam.
– Ki a faszom az ilyenkor? – hallottam bentről Theo hangját, majd pár pillanattal később résnyire nyílt az ajtó. Kivételesen nem volt belőve a haja, csupán kuszán meredt felfelé. Unottan bámult rám, mintha nem értené, ez hogyan fordulhatott elő. A szeme vöröslött az írisze körül, és a lakásból fura, émelyítő szag kúszott ki a résen át. – Tüncike – vigyorodott el –, te mit keresel itt? Csak nem leváltottad azt a félkegyelműt, és rájöttél mire van igazából szükséged? – felhúzta jobb szemöldökét, megnyalta az alsó ajkát.
Ökölbe szorult volna a kezem, de időbe észbe kaptam, így nem törtem össze a magam mögött rejtegetett tojásokat. Mosolyt erőltettem a képemre. Theo kitárta az ajtót, így megláttam a kezében a jól megtömött cigit, amiben biztosan mást is tömött, mint sima dohányt. A pólója lógott rajta, pizsamaalsóhoz hasonló gatyában feszített. Mezítláb volt, és a küszöbön belül megállt.
– Mi bajod van Sanderrel? – kérdeztem rá kertelés nélkül.
– Hogy egy kis puhapöcs – horkantotta. – Egy nyámnyila anyámasszony katonája. Életképtelen. A homlokára volt írva, hogy lúzer vagyok, üssetek! – A homlokához érintette a kezét L betűt formázva.
– Csak ezért basztattad a focitáborban?
– Ja – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon, ami miatt szívesen felképeltem volna.
– És most? Már nem vagytok egy csapatban, akkor miért nem tudod békén hagyni?
– Mert rács mögé juttatta a haverom.
– Kicsodát? – vontam össze a szemöldököm.
– Elmentek kirabolni egy boltot, de az a köcsög stukkert vitt...
– Azt nem ő vitte, hanem a haverod. Sander nem is emlékezett semmire a drog miatt, annyira ki volt ütve.
– Ó, erről képes volt pofázni – a cigarettáját meglengette az orrom előtt. Szeme villámokat szórt, de elnyújtotta a szavakat, ahogy kiejtette, ebből érződött, hogy nem józan. Az, amit szívott, már biztosan csak hab volt a tortán. – Ha annyira nem emlékezett semmire, akkor hogy a faszomba nyomta fel? He?
– Nem hiszem, hogy ő tette. Gondolom a felvételek miatt csukták le. Biztonsági kameráról nem hallottatok? – kérdeztem vissza kissé gúnyosan.
– Legalább egy ideig jó pénzt hozott a konyhára – fintorodott el. Úgy megszívta a cigijét, hogy felizzott a vége, és egy nagyobb rész leégett, lágyan kacskaringózva szállt fel a füst belőle.
– Mi?
Theo gyanakodva méregetett. Kicsit előre hajolt, körbe kémlelt.
– Tőlem vette a cuccot – bökte ki. – Remek kísérleti alany volt jó ideig, de azt mondta, most ez kell neki. Megkapott minden újdonságot, mégsem döglött bele. Ha nem kapják el őket, a mai napig éjjel-nappal nyomná magába a sok szart, és úgy leépült volna, hogy fel se ismernéd.
Elképesztő...
Ledöbbentem, hogy Theo volt az, aki ellátta Sandert droggal. Oldalra pillantottam, Lars még mindig a falhoz lapulva állt, a mobilját a kezében tartotta. Megbeszéltük, hogy felveszi a beszélgetést a biztonság kedvéért, és ez most nagyon okos döntésnek bizonyult.
– Amikor egy csapatban játszottatok, már akkor is...?
Theo hevesen megrázta a fejét, elszívta a maradék cigit. A megmaradt darabot szétnyomta a falon, majd egy könnyed pöccintéssel elhajította a vállam felett.
– Sokkal később találkoztunk újra, amikor megkínáltam, és rögtön rákapott.
– Aha. És miért is akartátok az apját megszorongatni?
– Lisa apja kő gazdag. Még együtt voltak, mikor Melissa összejött az apámmal, és megállapodtak, hogy lehúzzák a csávót, amennyire csak tudják, mert állandóan kurvázott. Csak a faszi hamar rájött, és válni akart. Sander apja minden bizonyítékot úgy alakított, hogy Melissa a vagyon felére se legyen jogosult. Nem kapott az égvilágon semmit! – Theo köpött egyet, ami pár centire a lábamtól ért földet. – Ezért rohadunk ebben a koszfészekben – mutatott maga mögé.
Felfordult a gyomrom, de tartottam magam.
– És miért volt olyan fontos, hogy minket is összeugrasszatok?
– Sikerült? – kérdezte önelégült vigyorral, ami miatt megint majdnem összeroppantottam a tenyeremben tartott tojásokat. – Sander sosem lesz normális, jobb, ha egy olyat keresel, mint én – húzta ki magát.
A szemöldököm a homlokomra szaladt, és csodálkozva néztem végig a slampos kinézetén. Arról már szót se ejtenék, hogy drogozott, ami nálam kizáró ok volt.
– Mivel tudsz te többet nála? – kihívóan pillantottam rá.
Theo büszkén kihúzta magát. Megragadta az államat, mire összerezzentem, de még mielőtt bármit tehetett volna, teljes erőből a fejébe nyomtam az egyik tojást, melynek héja tompa koppanással zúzódott szét. Barna hajából csöpögött a fehérje. A srác levegő után kapkodva lépett hátra, úgy tűnt, hirtelen nem esett le neki, hogy mi történt. Lassan rám emelte dühös tekintetét.
– Most meghalsz, te ribanc! – A kezét felém lendítette, mintha a torkomat akarná elkapni.
Hátráltam egy lépést, de csak annyira, hogy kartávolságban maradjon, és a másik tojással teljes erőből pofon vágtam. Theo felém lendítette a karját, de Lars elkapta a csuklóját.
– Nem ajánlom! – szólt rá a bratyó szikrázó tekintettel, és úgy megszorította a srác csuklóját, hogy valami megroppant benne.
Theo felszisszent, védekezőn felemelte a karját, úgy hátrált, mire Lars elengedte. Intettem Viljárnak, majd gyorsan elléptem az ajtóból, és a bátyámmal együtt elindultunk a még mindig pufogó srác közeléből. Viljar megállás nélkül dobálta rá a tojásokat, amíg el nem fogyott a készlet. Theo támasztotta az ajtót, de eszébe se jutott, hogy becsukja. Kilépett a verandára, és átkozódva küldött el minket melegebb éghajlatra, miközben a mellkasán placcsant szét a legtöbb.
A biztonság kedvéért visszaszaladtunk a kocsihoz, még mielőtt Theo összehívná a társaságát, hogy úgy támadjon ránk. A hátsó ülésre vetődtem be Viljárral együtt, majd átnéztük a képeket, amiket készített. Közben Lars elindította az autót, és beletaposott a gázba. Remek fotók készültek arról, amikor fejen nyomtam a tojással, és jót nevettük az idióta képén, amit vágott.
Megtudtam mindent, amit akartam. Theo egy szemét dög volt, aki örömét lelte abban, ha egy gyengébbnek ítélt személyt piszkálhatott. Aztán díler lett, és pont Sandernek szállított. Nem örültem ennek az információnak, de miután Sander a történtek után jó eséllyel látni sem akarta, biztos voltam benne, hogy nem fogja felkeresni ilyen igénnyel.
***
Anyám péntek délután korábban végzett a munkahelyén, ezért azt az időpontot választottuk ki, hogy átugorjunk hozzájuk. Alig vártam, hogy lássam Sandert, aki továbbra sem akart hosszasan csetelni velem, de már azzal is megelégedtem, hogy tőmondatokban válaszolt.
A tenyerem izzadt, a gyomrom diónyira zsugorodott, amikor kiszálltam a kocsiból a házuk előtt. Reszkettem, mint a nyárfalevél, mert a szótlansága miatt kifejezetten rossz előérzetem volt. Bár úgy véltem, csak bemagyaráztam magamnak, mert annyira pánikoltam az utolsó emlék miatt, amely eszembe jutott a napokban. Valószínűleg a saját félelmem okozta ezeket a tüneteket.
Megfogtam anyukám kezét, amíg arra vártunk, hogy valaki ajtót nyisson. Közben végig olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy mi van, ha mégis hazudott, nem beteg, és nincs itthon? Vagy, ami még rosszabb, valaki más már ápolgatja.
Az idősebb mása jelent meg az ajtóban. A fekete inget a farmerjába tűrte, őszülő haját hátra fésülte, és döbbenet ült ki az arcára, ahogy meglátott minket.
– Szia, bocsánat a zavarásét, de Nina...
– Beszélnem kell Sanderrel – jelentettem ki határozottan. Ellentmondást nem tűrően néztem fel rá.
– Gyertek be! – tárta ki előttünk az ajtót Thomas. – Nem bánom, de Sander nagyon beteg.
– Írta, hogy beteg, de muszáj... – rámosolyogtam, ahogy besétáltunk.
– Jól van – Thomas kelletlenül sóhajtott. Anyámat hellyel kínálta, majd elkísért a fia szobájáig. Előbb kopogtatott, lassan nyitott be. – Sander, látogatód van – szólt kissé bizonytalanul.
– Ne már – Sander orrhangon beszélt, és annyira berekedt, hogy alig lehetett érteni, amit mondott. – Senkit se akarok látni!
Megtorpantam az ajtóban a kijelentése hallatán, a gyomorgörcsöm még erősebbé vált. Thomas komoran biccentett felé, ahogy oldalazva kiosont mellettem. Mély levegőt véve léptem be. Sander az ágyban feküdt, nyakig betakarózott. Körülötte használt papírzsepik voltak elhajigálva, és gyógyszerszag terjengett a levegőben.
– Szia – remegett a hangom. – Látom tényleg jól lebetegedtél.
Sander nehézkesen ülő helyzetbe tornázta magát. Az orra kipirosodott a sok dörzsöléstől, az arca sápadt volt. A barna haja tincsekbe összeállt, a homlokára tapadt.
– Miért? Talán nem hitted el, amikor írtam? – morogta, majd heves köhögő roham vette kezdetét, amely csak lassan csillapodott.
– De morci vagy betegen – próbáltam viccelni, de arra is csak felmordult, a torkát köszörülte.
Egyre rosszabbul éreztem magam amiatt, hogy így rátörtem, de annyira gyötört a bűntudat, és az attól való félelem, hogy megismétlődik a múlt. Hogy újra elválnak útjaink, ami miatt nem látom többet.
– Én csak... el akartam mondani, hogy sajnálom, hogy kételkedtem egy percig is, és remélem nem haragszol rám.
Sander szomorúan tekintett rám, de hamar elfordította a fejét, mintha látni sem bírna.
– Miért haragudnék? Nyilván én voltam a gyökér, hogy hagytam idáig fajulni a dolgokat.
Más esetben jót nevettem volna, mert annyira vicces volt ez a dörmögős, reszelős hang, ahogy kiejtette a szavakat, azonban az, hogy ennyire nem örült nekem, ráadásul ilyen mogorván viselkedett, kissé a szívembe mart.
– Theot jól megbüntettük ezért. – Előkaptam a telefonom, hogy megmutassam a képeket, amiket Viljar átküldött nekem. Ekkor szedtem össze annyi bátorságot, hogy közelebb sétáljak hozzá, úgy toltam az orra elé.
Sander döbbenten nézte a kijelzőt, és még jobban lesápadt.
– Nem vagy normális... Ki csinálta a képeket?
– Viljar.
– Remek – fortyogott Sander. Tiszta zsebkendő után kutatott az ágy szélén, hogy kifújja az orrát. – Nem kellett volna ezt csinálnod. – Még csak el sem mosolyodott.
– Tudni akartam, hogy miért utált ennyire.
– Most már tudod?
Bólintottam. Zsebbe csúsztattam a mobilom. Nagyon zavart, hogy így beszélt velem, kifejezetten rosszul esett.
– Csodás. Akkor akár el is mehetsz – mondta Sander, és a kezét a takaró alá dugva még magasabbra húzta azt, egészen az álláig.
Valami nagy baj van...
– Haragszol – állapítottam meg. Egy tapodtat sem mozdultam.
– Nem.
– Akkor mi a baj? Miért írtad, hogy jobb lenne minden, ha nem emlékeznék rád? – A torkomban egyre jobban nőtt a gombóc, szinte már fojtogatott.
– Majd megbeszéljük – hárított, és lebiggyesztett ajakkal elfordult.
– Nincs mit megbeszélnünk, de majd megbeszéljük? – kötözködtem egyre kétségbeesettebben.
– Nina, menj el, kérlek!
– Nem megyek, amíg nem mondod el, hogy mi történt – keresztbe fontam a karom, úgy álltam az ágya sarkánál.
– Jó, akkor essünk túl rajta – Sander még feljebb ült. – Vége van. Mert tudod, az a picsa addig fúrta az apámat, mígnem bevállalt egy szerződést Dortmundba. Tudod, hol van az? Németországban! Szóval a következő félévet már ott kezdem, már ha nem csuknak le a visszaesés miatt, amivel felnyomtak ezek a... De kinek kellene egy sittes?! A távkapcsolatnak nincs értelme, mert fogalmam sincs, mikor jövünk vissza, már ha egyáltalán... – Sanderre újabb köhögés tört rá.
Földbegyökerezett lábbal álltam, miközben minden érzés elpárologott belőlem.
– Szóval... Nincs értelme folytatni, mert minél tovább húzzuk, annál rosszabb lesz. – Sander fejét ingatva bámult maga elé, rám sem nézett. – Menj el, kérlek!
Elfelejtettem lélegezni, annyira súlyosak voltak a szavai, összeroppantottak egészen. Szó nélkül fordultam meg, mert fel sem fogtam teljes valójában, amit hallottam. Egyre csak az visszhangzott a fülemben, hogy vége van. Még pislogni is elfelejtettem. Szellemként kullogtam előre a nappaliba, ahol anya Thomasszal beszélgetett, de amint meglátott, felpattant a kanapéról, és hozzám sietett.
– Kincsem, jól vagy? – ragadta meg a vállamat.
A szívem dobogását egyre távolabbról éreztem, mintha kiléptem volna a testemből. Bágyadtan bámultam anyukámra, aztán Thomasra emeltem a tekintetem.
– Megint... – elcsuklott a hangom, de mély levegőt vettem, hogy beszélni tudjak, mert kikívánkoztak belőlem a szavak. – Miért csinálod ezt? Jól tudod, hogy Sander még nincs rendben teljesen, valami még nyomasztja, ami miatt visszaesett. Ráadásul elvinnéd egy új helyre, ahol senkit sem ismer, ahol nincsenek barátai. Tudod jól, hogy nem ismerkedik olyan könnyen. De én szeretem, és segíteni akarok neki. Ha másként nem kellek, hát a barátjaként. Elkísérném a kezelésekre, vagy bárhová, mert marha nagy szüksége van egy barátra, aki teljes vállszélességgel támogatja... De te megint elveszed tőlem őt... – A szemem könnybe lábadt.
Thomas sajnálkozva nézett rám, majd más irányba pillantott. Követtem a tekintetét, de már csak Sander hátát láttam, miután megfordult, hogy visszamenjen a szobájába. Az ajtaja hangosan csapódott be.
Nincs tovább, ennek itt a vége....
Meg se próbált tenni ellene, feladta ezt az egészet, ami köztünk valaha volt. Keserű sóhajjal kísérve horgasztottam le a fejem. Anyám átkarolt, a kijárat felé vezetett.
– Jó lenne, ha elbeszélgetnél a fiaddal, és egyszer az életben vedd figyelembe, hogy ő mit szeretne – mondta anyukám magabiztosan, Thomasnak intézve a szavait.
Nagyon szerettem anyámnak ezt az új tulajdonságát, ami azóta jött elő, hogy apával megromlott a kapcsolata. Végre kiállt az igazáért, és szembeszállt bárkivel.
A hűs levegő az arcomba csapott, ahogy kiléptünk, és olyan érzésem támadt, mintha egy moziban ülnék. Láttam magam kívülről, ahogy szomorúan lépkedek a kocsi felé. Ugyanakkor belül a lelkem a tükörképemmel együtt üvöltött torka szakadtából, hogy aztán ököllel szétverje azt. A tükör millió apró darabra törött, ahogy az én szívem is, és a szilánkokon megcsillant a fény, ahogy a porba hullottak, apró koppanások kíséretében.
Az elmúlt napok annyira nyomasztottak, mégsem készültem fel erre. A szemem égett, de nem sírtam. Csak bámultam ki a fejemből, és néztem az elcseszett mozifilmemet.
Némán szálltunk be az autóba. Anyukám első dolga volt, hogy jól magához szorítson. Talán a szeretetét éreztem, amely eszembe juttatta, hogy mit veszítettem el, mert ekkor szakadt ki belőlem minden fájdalom. Özönvízként hullottak alá a könnyeim, és rázkódva zokogtam a karjában.