Az életben megtanultam, hogy mindig éljek túl, hogy találjam meg az utat, ami kivezet a pokolból. Miután erőszakkal elvették az ártatlanságomat, megfogadtam, hogy küzdeni fogok és megvédem magam, kerül amibe kerül. Amikor lehetőséget láttam, éltem vele, azt is tudtam, hogy ezzel egy olyan embernek fogok fájdalmat okozni, aki fontos lett a számomra. Nem akartam Aaront szenvedni látni, mert a saját stílusával lopta be magát a szívembe és megmutatta nekem azt, hogy a történtek ellenére valóban megkedveltem őt. A kapcsolatunk tényleg hamuból épült fel, de azt hiszem, hogy ma véget vetek mindennek, ami hozzá kötött. A japán kertből kézen fogva sétáltunk ki, közben történeteket meséltünk egymásnak. Rajongással töltött el Aaron udvariassága és a vonzó stílusa, aminek valóban nehéz ellenállni. - Tíz évesen ültem először póni lovon, de annyira megijedtem tőle, hogy azonnal elsírtam magam - nevetve lesütöttem a szemem, ő közben megállt előttem és a fülem mögé tűrte egy tincsemet.
- Gyönyörű vagy, amikor nevetsz - fürkészte az arcomat. A szemébe néztem, közben hevesen dobogott a szívem. Közel kerültem hozzá ami azt jelentette, hogy az embereihez is közelebb kerültem. Fél szemmel mindig figyeltem őket, a mozgásukat és, hogy miről beszélnek. Aaron fontos volt a számomra, de muszáj volt megtennem. - Itt várj meg engem! Dario beszélni szeretne velem valami fontos dologról ami nem várhat! - miután beléptünk a házba, a nappaliban ácsorogtam és mosolyogva pillantottam Aaron felé, akit Dario az arany színű lépcső korlátja mellett várt. Végig néztem Aaron testén, miközben kényelmesen felsétált a lépcsőn és hallottam, hogy becsukják maguk után a dolgozó szoba ajtaját. Tudtam, hogy eljött a pillanat arra, hogy cselekedjek, ezért szapora léptekkel sétáltam a folyosó vége felé, ahol Aaron szobája volt. Tudtam, hogy rajta kívül senki nem léphet be a szobába, de csak az a cél lebegett előttem, hogy menekülni tudjak. Nem maradhattam, akartam a régi életem, vágytam a saját életemre. Remegő kezekkel löktem be magam előtt az ajtót és szapora léptekkel kezdtem el kutatni valami után. Aaron szobája elegáns volt. Mindenhol fekete bútor és elegáns fekete szekrény foglalt helyett. A tapéta fekete színű volt, fehér és arany színű csíkokkal, a plafonról pedig egy hatalmas kristály csillár lógott. A szoba harmóniája és a festmények különleges ízlésre vall, ezért kizökkentem, de hirtelen kinyitottam az éjjeliszekrény második fiókját és szembe találtam magam egy fegyverrel. - Még jó, hogy apám rendőr volt! Jó apa - lánya program volt - emlékeztem vissza az időkre, amikor apa megtanított fegyvert tartani és használni. Hátra csúsztattam a nadrágom alá, majd kilöktem az ajtót és nem álltam meg a bejárati ajtóig. A biztonsági őrök a főbejáratnál álltak és egymással beszélgettek. Az egyik sövény mögé rejtőztem és gondolkoztam, hogy járhatnék túl az agyukon. - Gyerünk, Ariana! Haza kell végre menned! - suttogtam könnyes szemmel. - Haza kell menned a nővéredhez - hátra futottam a ház mögé, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a magasba emeltem a kezem, meghúztam a ravaszt és a magasba repítettem egy golyót. A fegyver tompa hangja után háromig számoltam, majd eldobtam, előre futottam. A biztonsági őrök felém futottak, ezért hátra mutattam. - Kérem! Lövés hangot hallottam! Nagyon félek! Kérem...nézzék meg!
- Minden rendben! Maradjon itt kisasszony! - és miközben ők hátra futottak, addig én ott álltam a főbejárat mellett. Egy gomb választott el a szabadságtól. Mielőtt megnyomtam volna a gombot, visszanéztem a hatalmas házra, könnyes szemmel megráztam a fejem, majd egy gombnyomás után kiléptem a kapun. Így szöktem meg. De a szökésnek is voltak következményei, ahogy minden tettnek van.
Késő este a taxi leparkolt a takaros házam előtt. Amint megpillantottam a kicsi kapun végig futó zöld borostyánt, a mellkasomra helyezte a kezem, a kutyámra pillantottam, aki a lábam mellett ült és nagy szemekkel engem nézett. Az ablakon keresztül láttam, hogy a nappaliban égett a lámpa, ezért miután kifizettem a taxist, becsaptam az ajtót és belöktem magam előtt a rozsdás kaput. - Itthon vagyunk - leguggoltam a fekete fehér foltos kutyám elé, aki fülét hegyezve izgatottan leskelődött. - Itthon vagyunk - öleltem át a nyakát, majd egy hirtelen mozdulattal elfutott, én pedig a bejárati ajtóhoz futottam, feltéptem a kilincset és beléptem a kicsi nappalimba, ami már annyira hiányzott. A házam nem változott, csak lehetett érezni, hogy senki nem takarított, mert dohos szag és por volt mindenhol. Megálltam a bejárati ajtóban és könnyes szemmel rúgtam le magamról a fehér félcipőmet. A kezemet a zöld kapucnis pulcsim egyik zsebébe csúsztattam, kicsi léptekkel sétáltam a konyhába, ahol már jóideje nem főztek vagy sütöttek. A pult felett található lámpát egy mozdulattal kapcsoltam fel, majd köhögtem, miközben letöröltem a felületéről a port. Mivel égett az ablak előtt található lámpa, tudtam, hogy a nővérem itt van nálam. Mozgást észleltem magam előtt, ezért jobbra fordítottam a fejem, majd megpillantottam őt, ahogy telefonnal a kezével, könnyes szemmel lép ki a szobámból. - Nővérkém! - a hangomra felém fordult, a telefont egy hirtelen mozdulattal eldobta, majd felém futott és olyan erővel ölelt át, hogy fél testtel a pultra borultam. A nővérem puszilt ahol csak tudott, közben sírt és remegett mint a kocsonya. - Sonja... - suttogtam sírva a karjai közt.
- Hugocskám! Gyönyörű, egyetlenem! Hol voltál az Isten verjen meg?! - eltolt magától és megvizsgálta az arcomat, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben van velem. Ez a nap megterhelő volt a számomra, nem csodálkoztam, hogy nem tudtam félbeszakítani a sírást. Otthon vagyok, végre biztonságban voltam. - Ariana egy hónapja nem láttalak! Hol a pokolban voltál?! - kicsit megrángatott, mert a gondolataim Aaron körül forogtak. Úgy éreztem, hogy csalódást okoztam neki azzal, hogy elszöktem, de nem volt más választásom. Nem volt joga elzárnia engem az életemtől, még akkor sem, ha kezdtem élvezni a társaságát. Aaron Díjaz egy olyan személy lett az életemben, akit utálok de szeretek is. Nem tudtam pontosan, hogy mit éreztem iránta, nem szerelmet, de barátságnál sokkal többet. Ezért volt a mi kapcsolatunk gyönyörű, mégis bonyolult, de szenvedélyes.
- Itt vagyok! Jól vagyok! - simogattam a haját, miközben a kanapé felé kísért engem. Beszívtam a lakás illatát, ami kicsit dohos volt, de végre itthon voltam. Próbáltam a nővéremre, és nem Aaron Díjazra koncentrálni. - Nem fogod elhinni, hogy mi történt velem... - a fenekem alá húztam a lábamat és levettem a kapucnis pulcsimat, miközben Sonja félig idegrohamot kapott. - Még én sem hiszem el!
- Egy nagyon jó magyarázattal kell előállnod, hogy mégis miért tűntél el egy teljes hónapra! - a mutató ujját fenyegetően felmutatta jelezve, hogy jól válogassam meg a szavaimat. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elmesélnem neki mindent, de a nővérem megértő és biztos vagyok abban, hogy megérti, amit mesélni fogok. Miután befejeztem a mesélést, a nővérem két pislogás között, csak ennyit kérdezett: - Milyen japán kertben romantikáztál és milyen sakura fa alatt kaptad meg életed első csókját!? - megfogta a vállamat és közelebb hajolt hozzám, hogy mélyen a szemembe tudjon nézni.
- Én csak... - kerestem a szavakat fáradtan, de valamiért nem tudtam mit mondani. Egyszerre voltam nyugodt és feszült a szökésem miatt. Nyugodt voltam, mert végre otthon lehettem, de feszült voltam, mert rossz érzés kerített hatalmába. Aaron olyan sokszor mondta, hogy azért tart fogva, hogy megvédjen...de most, hogy nem a biztonságos lakásán voltam, mintha veszélyben éreztem volna magam. Mai napig nem értettem, hogy miért hajtogatta mindig azt, hogy védeni szeretne engem, soha nem láttam a dolgok mögé, vagy gondolkoztam logikusan. - Az a lényeg, hogy végre itthon vagyok veled! - öleltem át a nővérem nyakát.
- De ez az Aaron...tényleg az a férfi aki...bántott téged nyolc évvel ezelőtt? - suttogta mintha hatalmas titok lenne, vagy egy olyan dolog, amiről az emberek nem beszélnek nyíltan. Oldalra pillantottam és könnyes szemmel bólintottam. Nyolc évvel ezelőtt...bélyeget nyomott a jövőmre a tettével és pokollá tette az életem, de most minden változott. Változott, mert megmutatta, hogy milyen mikor gyengéd, mikor udvarias és érzéki...Aaron tényleg feláldozta a szabadságát arra, hogy elnyerje a szívemet, tényleg csak azzal foglalkozott, hogy elnyerje a bizalmam, de én cserébe elárultam őt és elszöktem, mert haza vágytam, az otthonomat akartam.
- Inkább ne beszéljünk erről, jólvan? - suttogtam, miközben a kutyám folytonos ugatásba kezdett. A szemöldökömet ráncoltam, mert nem értettem, hogy mi váltotta ki ezt a viselkedést, ezért a nővérem szemébe pillantottam, aki természetesen nem értette, hogy miért lettem feszült. - Mi a baja? - suttogtam, majd magamra vettem a zöld kapucnis felsőmet és az ajtóhoz sétáltam, de álmomba sem kívántam azt, ami azután történt, miután kinyitottam az ajtót. A másodperc töredéke alatt az ajtót valakik berúgták, majd egy határozott mozdulattal olyan szinten gyomorszájon rúgtak, hogy hátra zuhantam és az esés közben beütöttem a fejem. Tompa hangokat és zúgást éreztem, miközben a padlón fekve hunyorogva helyeztem a fejem alá a tenyerem, amin a vérem jelent meg. Aprókat pislogtam, a pokoli fejfájás közben próbáltam tisztábban látni, de foltokban láttam, hogy férfiak sétálnak el mellettem. - Nőv...Sonja... - ekkor egy fekete maszkot viseli alak jelent meg előttem, fél füllel hallottam Sonja sikolyát. - N...nagyon fáj a fejem.... - az arcom elé helyeztem a vértől fénylő tenyerem, de ekkor a férfi egy mozdulattal hátra húzta a fekete maszkját és egyenesen a szemembe pillantott. Tisztábban láttam, de éreztem, hogy meleg folyadék csíkban folyik le a halántékomról az arcomra. A férfi vigyorogva a fejét rázta. Semmit nem értettem, csak a káosz vett körbe, és az, hogy betörtek a lakásomba. Minden gyorsan történt, én csak ott voltam vérző fejjel és próbáltam mindent elkövetni, hogy végre észhez térjek.
- Gyönyörű vagy - felém nyúlt, de én a maradék erőmet összekaparva elhúztam a fejem. - Te vagy a legdrágább kincse, ugye tudod? - nézett végig rajtam, majd kezével egyenesen a felsőm cipzárjához nyúlt. - Aaron Díjaz legnagyobb kincse valóban egy angyali teremtés!!
"Aaron Díjaz legnagyobb kincse?!"
- Hagyjon...takarodjon... - maradék erőmet összekaparva magasba emeltem a kezem és bemostam egyet a férfinak. Arcán ott maradt a kezem véres lenyomata, ezért a menekülés esélyében a padlón kúszva igyekeztem a konyha felé, de ekkor rám vetődött és egy erős szagú rongyot erőszakkal az orromra szorított.
Képzelődtem, de láttam Aaront és magamat a japán kertben a rózsaszín virágok közt nevetve. Ő hozzám hajolt és megsimogatta ujjával az ajkamat. Minden békés és tökéletes volt. Hófehér ruhát viseltünk, közben szemtelen csókot loptunk egymástól. Képzelődtem, mert a fejem óriási ütést kapott. Hallottam hangokat, az ő hangját, a saját nevetésem és a madarak énekét is. A képzeletem lassan szállt el és erőtlenül magamhoz tértem. Először csak foltokban pillantottam meg egy ajtót, de fejben még mindig ott voltam egy elképzelt pillanatban, egy tökéletes emberrel. Aaron...veled kellett volna maradnom. Egy sötét helyiségben voltam, büdös volt és hideg. Éreztem, hogy a vér megszáradt a halántékomon, de a fejem még mindig hasogatott. - Sonja?! - kiabáltam erőtlenül. A gusztustalan helyiséget egy régi lámpa fénye világította meg, olyan volt az egész mint egy rémálom, de tudom, hogy a valóság és az álom közt mi a valóság...nem ébredtem fel.
- Végre, hogy magadhoz tértél! - a hang irányába pillantottam és megtaláltam az egyik férfit, aki betört a lakásomba. - Csúnya ütést kaptál a fejedre - egy telefont tartott a kezében, amit egyenesen felém irányított. - Viszont még így is roppant izgató vagy...fel sem tudom fogni, hogy tudta visszafogni magát eddig... - tippelnem sem kellett, tudtam, hogy videót készített rólam. De kinek? Azt sem volt nehéz kitalálni.
- Aaron... - biccentettem oldalra a fejem és próbáltam felállni, de úgy éreztem, hogy minden erőm elfogyott. Egy raktár helyiségben voltam, és egy koszos poros fal mellett ültem, miközben igyekeztem felfogni a történteket, de biztos voltam abban, hogy soha nem fogom tudni felfogni. A fejem fájt, a torkom kiszáradt és úsztam a saját izzadságomban. - Aaron...
- Úgy, úgy! Köszönj a lovagodnak! Biztos vagyok abban, hogy a videó után azonnal eljön érted! Hát nem romantikus? Akkor felvázolom a helyzetet! - egyenesen mellém guggolt, majd szelfi módba állította a kamerát és hozzám hajolt, hogy az ő arca is tökéletesen látszódjon a felvételen. A másodpercek csak gyorsan teltek, én csak sodródtam az árral. - Aaron Díjaz! Az embereid megölték az embereimet, ezért fizetni fogsz! Van egy befejezetlen ügyünk, kokainbáró!
"Kokainbáró"
- Kokain? - pillantottam a kamerába, de a sebezhetőségemet és a gyengeségemet azonnal kihasználta ez a rohadék, mert a nyakamra helyezte a kezét.
Undor...
Gyötrelem...
Könnyek...
Hányinger...
Érintés...
Vér...
- Engedjen el! Engedjen el! - kiabáltam, a videó másodpercei pedig gyorsan teltek.
- Gyönyörű nőd van! Nagy nehezemre esik visszafogni magam! - ekkor egy határozott mozdulattal a pulcsimhoz nyúlt és széttépte rajtam az anyagot. Rettegve üvöltöttem és segítségért könyörögtem, a forró könnyek megállás nélkül folytak a szememből, a testem verejtékezett és remegtem, mint azon az éjszakán. - Ha nem jössz ide és nem fejezzük be az ügyet, akkor videóra veszem, hogy lehámozom a nődről ezt a ruhát és a szemed láttára úgy megbaszom, hogy utána nem fog magához térni! Ezt a videót pedig a telefonod képernyőjéről fogod végignézni, ezért javaslom, hogy told ide a segged! Tik - tak! Ketyeg az óra! - ekkor az arcom elé helyezte a telefonját és így szólt: - Jön a lovagod, gyönyörűm! - és elküldte a videót Aaron Díjaznak.
Édes Istenem...most adj erőt kérlek szépen...