Reggel amikor kinyitottam a szemem, Nathan nézett vissza rám. Mintha elgondolkozott volna, mert összehúzott szemekkel fürkészte az arcomat. Próbáltam úgy csinálni mintha nem zavart volna, de igazából felháborított. Nem értettem a hangulatingadozásait. Az egyik nap úgy csinál mintha utálna, máskor pedig úgy mintha fontos lennék a számára. Nathan egy féreg. Ezért sem akarom megérteni a lelki világát. Soha nem kérdeztem meg tőle, hogy hogy érzi magát. Egyszerűen nem érdemelte meg. A viselkedésével már évekkel ezelőtt eljátszotta a bizalmamat. Tudtam, hogy mi lesz az első kérdése, ezért gyorsan magamra húztam a köntösömet és a fürdőszoba felé siettem.
- Szar érzés úgy aludni, hogy nem érhetek hozzád. Olyan mintha egyedül aludnék – sziszegve támasztottam meg magam az ajtófélfánál és mérgesen pillantottam felé.
- Nem érdekel, hogy mit gondolsz – mondtam ki egyszerűen.
- És ehhez már hozzá is szoktam – Nathan magához húzta a párnát, a feje alá húzta és félig kitakarta magát. Nem kérdés, hogy gyönyörű férfi volt. Éjfekete haja alatt ravaszkásan csillogott a mély zöld szempár. És amíg Nathan más nőket csábít el, engem addig egyre távolabbra taszít el. – Nem akarod inkább megkérdezni, hogy hova megyek? – húztam össze a szemem. – Hiszen minden reggel megszoktad kérdezni!
- Már unom – hátat fordított nekem, majd a párnára hajtott a fejét.
- Mi a baj? - kérdeztem hírtelen. Nathan nem válaszolt, csak nyakig betakarta magát és aludt tovább. – Nem kell dolgozni menned? – nem akartam beszélni vele, de eddig nem tapasztalt viselkedést észleltem nála, ezért jobbnak láttam megkérdezni, hogy mi van vele. – Vagy inkább ne is beszéljünk! Jobb is így! – összeráncolt szemöldökkel csuktam be magam mögött az ajtót és engedtem meg a csapot a fürdőszobában.
Reggel kilenc órakor találkoztam Beatrixal. Trix meghívott egy kávéra. Miközben kávéztunk arról beszéltünk, hogy futunk egy kört a Central Parkban. Én kettőt akartam javasolni, de Trix azt mondta, hogy nincsen most formában. – Jut eszembe! – igazította a felfogott haját. – Nem is mesélted, hogy milyen volt a céges parti! – közelebb hajolt hozzám, utána suttogva folytatta. – Tényleg ott volt Aiden Baker? Testközelben?! Ha én is ott lettem volna...
- Ott volt – suttogtam elpirulva. Életem legszebb és legszörnyűbb éjszakáját tölthettem akkor Aidennél. Elképzelni sem tudtam, hogy milyen őrültségeket beszélhettem neki amikor részeg voltam. De azóta sok dolog történt. A sors valamiért nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy mi ketten egymás mellett kössünk ki. Vajon ez később is így lesz? – De mindegy! Mikor mész körmöshöz? – fürkésztem a körmét, de Trix átlátott a szitán.
- Észrevettem, hogy akárhányszor Aiden Baker szóba kerül, te mindig témát váltasz! – kortyolt bele a kávéjába. - Miért?
- Öhm... nincsen különösebb oka! Inkább te beszélsz sokat róla! – löktem meg a kezét nevetve.
- Ugyan! Arról a pasiról millió csaj beszél – suttogta. – Nagyon sok nő rajongója van! Egy egész háremet csinálhatna magának – a kijelentése miatt köhögve félrenyeltem a kávét, és köhögve tettem az ajkamra a kávézó lógójával ellátott szalvétát. Ebbe még bele sem gondoltam. Próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de nehezen ment. Vajon hány nő pályázik Aiden ágyára? Vajon képes lenne kihasználni a helyzetet? És ha minden éjszaka más nő alszik mellette? Hírtelen ráztam meg a fejem. Butaság volt ilyenre gondolni. De még is féltem, hogy egyszer elveszítem. Egyszer már elveszítettem és elhagytam. Most közelebb került hozzám és a szívemet is újra megérintette. Istenem! Miért annyira nehéz ez az egész? Miért nem lehetek vele? Anyukám zsarolása miatt? – Hm én nagyon szívesen beállnék a sorba! Minden vágyát boldogan kielégíteném!
- Najó Beatrix Hunderburg Anastasia! Most azonnal kapd össze magad, mert vár rád két kör futás a Central Parkban! – mérgesen pattantam fel a székről és az ajtó felé vettem az irányt. A gyorsaságom miatt még láttam, hogy Beatrix elkerekedett szemekkel mutatott felém, de nem értettem, hogy miért. Ekkor hatalmas hévvel ütköztem neki valakinek. A fájdalom miatt az orrnyergemre helyeztem a kezem és oda sem nézve felsóhajtottam. – Az embernek már tényleg nem lehet jó napja?! – dobbantottam.
- Neked is jóreggelt gyönyörűm! – nem Nathan volt. Aiden Baker állt előttem. A vér megfagyott az ereimben és pislogni is elfelejtettem. Szinte lassított felvételben láttam, hogy kicsit lehúzza napszemüvegét az orrnyergére, majd mutatóujjával visszatolja. A másodpercek alatt egy kicsit hátrébb léptem, de még mindig közel álltunk egymáshoz.
- Te mit csinálsz itt? – suttogtam, miközben az emberek elkezdtek szaporán beszélgetni a hátam mögött. Csak pár mondatot értettem, mert Aiden Baker látványa teljesen sokkolt. A fekete pólója sportosan feszült a felsőtestén. A fekete futónadrágja szexi volt rajta és kiemelte azokat a testrészeit, amiket mi nők annyira vonzónak találunk. Nem gondolkoztam, hogy mit keres Manhattanban. Nem kötöttem az orrára, mert elég nagy vizet zavart a jelenléte.
- Inkább leülök. Gyere te is – az emberek szeme láttára fonta a csuklóm köré az ujjait és megindult Beatrix felé, aki egy helyben ácsorogva elkerekedett szemekkel fürkészte Aiden minden mozdulatát. – Helló! – köszönt neki, majd Aiden az ablak melletti helyre ült. Remegett a kezem és a lábam is, de muszáj volt kontrolálni a gondolataimat. Vörös arccal ültem le mellé, miközben ő kicsit lejjebb csúszott a széken és arca elé helyezte a menüt. Az emberek még mindig a nyakukat nyújtogatták és sokan mosolyogtak. Fényképet nem készítettek. Az azért durva lenne!
- Nem hiszem el! Ó Istenem! Egy asztalnál ülök Aiden Bakerrel! Valaki csípjen meg! – Beatrix vigyorogva ült Aidennel szemben, aki unottan fürkészte az arcát. – Te tényleg egy álom vagy! Azok a hatalmas nagy kék szemek! Olyan, mint a gyémánt – pislogott nagyokat.
- A barátnőd? – hajolt a fülemhez suttogva.
- A rajongód – suttogtam, miközben Beatrix a szemöldökét ráncolta.
- És te nem vagy az? – Aiden fél testtel fordult felém. Mindent Trix szeme előtt csinált. Néztem, hogy térdét óvatosan a térdemnek érinti, férfias kezét pedig az asztalon pihentette. Tudtam, hogy már nem tarthatom titokban, mert látni lehetett köztünk a feszültséget és az intimitást.
- Miért viselkedtek ilyen furán? Ismeritek egymást? – miközben kettőnk közt kapkodta a fejét, én a nyakam elé egy képzeletbeli vonalat húztam, jelezve, hogy ne folytassa mert...
- Tulajdonképen igen! Sarah négy évvel ezelőtt elhagyott engem – Aiden előre fordult és illedelmesen bólintott. Közben a szívembe taposott és a lelkemet tépte szét.
- Nem kéne felhozni a témát – sziszegtem a tarkómat piszkálva.
- Én csak válaszoltam egy kérdésre. Igaz? – biccentette oldalra a fejét. Trixtől várta a választ, de a barátnőmet annyira lesújtották az imént hallottak, hogy egyszerűen csak felváltva nézett ránk.
- Miért is vagy itt?
- Egy fotózásra jöttem Manhattanba! Nem mintha bármi közöd lenne hozzá – suttogta hallkan. Miközben az emberek kicsit elcsöndesedtek, felsóhajtottam és Beatrix felé pillantottam, aki pislogás nélkül fürkészett minket.
- Biztos vagyok benne, hogy Aiden Baker azért jött, hogy megigyon egy finom kávét! Ne raboljuk az idejét! Gyere csak! – karon ragadtam Beatrixet, aki tátott szájjal felpattant. Közben találkozott a tekintetem Aidenéval aki látszólag jól szórakozott, mert a szeme mellett nevetőráncok futottak össze. Mielőtt kiléptem volna Beatrixel a kávézóból, megálltam Aiedn mellett, aki a szemüvege mögűl fürkészett engem. – Miért csinálod ezt? - suttogtam.
- Nem tudom, hogy mire érted!
- Az előbb úgy mondtad ki azt, hogy elhagytalak mintha semmit sem jelentett volna neked az az időszak! Még mosolyogtál is közben – válaszul csak elfordította a fejét, és megigazította márkás napszemüvegét. A fejét rázta, közben állát a kezére támasztotta. – És ez nekem fájt! Túlléptél rajtam, Aiden?
- Próbálok! – pillantott felém dühösen. – Szeretnék próbálkozni! – ekkor lassított felvételben láttam, hogy egy gyönyörű magas, fekete hajú lány sétál be a kávézóba és egyenesen megáll Aiden asztala mellett. Azt még láttam, hogy a kicsi UV rózsaszín futómelltartójában és rövidnadrágjában előre hajolt és két puszival köszöntötte Aident. A könnyeimtől homályosan láttam. Még is... ki ez a lány? A lány leült vele szembe és hófehér mosolyával elkezdett mesélni Aidennek, aki napszemüvege mögűl csak bólintott, de nem mosolygott. A másodperc töredéke alatt Beatrix lépett mellém és fogta meg a kezem.
- Inkább menjünk, Sarah! - suttogta. Könnyes szemmel és összetört szívvel néztem, hogy a lány Aiden kezére csúsztatta a kezét. Nem akartam elhinni.
Fájt.
Szétszakított.
A szívembe mart.
A lelkem mélyére taposott és az utolsó reményemet is szétzúzta.
- Akkor legyél boldog! – a táskámat sírva fogtam meg és az emberek közt kisétáltam a kávézóból. Próbáltam nem törölgetni a könnyeimet, de mindent homályos foltban láttam. A járda szélén ácsorogva szívemre szorítottam a kezem és összeszorított fogakkal sírtam. -Istenem! Ez nem lehet igaz! Ő... a barátnője lenne? – pillantottam előre, miközben Beatrix szomorúan a Central Park felé húzott. És amikor azt hittem, hogy ennél rosszabb dolog nem történhet ma, be kellett látnom, hogy hatalmasat csalódtam...
Este hat órakor léptem be anyáék lakásába. Előtte hívtam apát, aki még dolgozott, de azt mondta nekem, hogy akkor náluk találkozunk. Anya nem vette fel a telefont, ezért a kulcsommal nyitottam ki az ajtót és az elkenődött sminkemet tisztogatva sétáltam be a nappaliba. Ott letettem a táskámat a kanapéra és a történteken gondolkoztam. Mindig is rettegtem attól, hogy Aiden Bakernek barátnője lesz. Sokszor felkészítettem már magam erre, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megtörténik az, amitől mindig is féltettem a szívemet. Nem voltam biztos abban, hogy a barátnője volt. Két puszival köszöntötte. Lehet, hogy csak egy ismerőse volt...de ettől függetlenül a közelében volt! Már ettől ketté hasadt a szívem. A másik dolog az volt, hogy boros poharakat láttam az asztalon. Összeráncolt szemöldökkel sétáltam közelebb és emeltem meg az üres üveget. – Anya? – a meglepettség miatt a hangom halk volt, ezért az emelet felé sétáltam. Szinte lassított felvételben láttam, hogy a lépcsők váltakoznak a lábam alatt. A kezemmel végig simítottam a korlátot és váratlan dolog fogadott amikor az emeletre értem. Kettő tűsarkú és egy vörös fehérnemű hevert a padlón. Lassított felvételben láttam, hogy ruhák jelennek meg előttem a padlón. Mit sem sejtve sétáltam anya és apukám szobája felé. Az ajtó tárva nyitva volt, ezért megtorpantam a küszöb előtt. A kezemből kiesett telefon képernyője betört a padlón, miközben a törés hangjára anya abba hagyta a nyögéseit, és az ágyon térdelve húzott magára egy takarót. A férfi, aki mögötte állt az... az Nathan édesapja volt.
És széttört minden, amiben eddig hittem.
Anya sírva tette az arca elé kezét, megigazította az ajkán elkenődött undorító vöröst rúzst. Közben Nathan apja izzadva húzta fel alsónadrágját és... és minden darabjaira hullott!
Aiden! Gyere hozzám! Húzz ki ebből a rémálomból!
( Hali! Egy kis helyzetjelentés! Előszöris köszönöm, hogy aktívak vagytok a könyvem alatt, nagyon jól esik! A fontos még is az, hogy jövőhéten ténylegesen érettségizek. Hú! Gyorsan elszaladt az idő! A fontos az, hogy jövőhéten nem tudok részeket publicálni. Szerintem megfogjátok érteni, hogy a jövőhét nekem nagyon fontos időszak lesz, már most stressz alatt vagyok. Arról is szerettem volna beszélni, hogy érettségi után a megszokottak szerint vissza fogok jönni ide és tovább zavarlak titeket ezzel a történettel! A közeljövőben szeretnék új romantikus könyvet hozni, természetesen csak akkor, ha ezt befejezem. Erről a könyvről még annyit, hogy viszonylag hosszúra tervezem (nem unalmasan hosszúra, inkább izgalmas lesz ) de nyáron szeretnék hozni egy szuper romantikus könyvet. Addigra talán befejezem ezt. Az Első találkozásnál ritkábban vagyok aktív mert nincsenek előre megírva a részek. Szóval csak ennyit szerettem volna. Jövőhéten a türelmeteket kérem mert nekem teljesen a vizsgákra kell koncentrálnom . Holnap pedig érkezik a kövi rész! :) Szép napot!