Nem akarom nagyon húzni a story-t mert a Halál ereklyéi nagyon hosszú, Emily és a többiek meg addig élik az életüket Weasley-knél. Nem mennek sehova. (Vágjátok?) Sooo. Élvezzétek az irományom :"D.
- Potter visszatért a Roxfortba! - rohan be Mr Weasley.
- He? - ez volt az én reakcióm.
- Hogy mi? - került mögém Sworx.
- Oda megyünk. Ti is jöttök. - kacsint Mr Weasley.
- Benne vagyok. Kicsit berozsdásodtam. - nyújtózkodik Annie.
- Ebből már nagy valószínűséggel háború lesz - mondták együtt a Weasley ikrek.
Egy ideje az idősebb Weasley-k is nálunk gyülekeznek, ők is velünk tartottak.
- Hopponállás? - kérdem izgatottan, bele kortyolva a reggeli teámba.
- Repülünk. A Roxfortba csak Dumbedore tudott hopponálni - mosolyog Fred.
Szegény Dumbledore... Ott se lehettem a temetésén.
- Ó télleg' - ejtem ki így.
Értelem szerint én a tűzvillámomon ültem, az ikrekkel mentem külön úton, mert miért ne?
- Umbridge miatt nem tudtunk kviddicsezni utolsó évben - sóhajtok
- Verseny a Roxfortig? - kacsint George.
- Utol se értek - húzott bele Fred.
- Elbízod magad! - azonnal utána mentem.
Sokáig egymás mellett haladtunk, George is felzárkózott, végül az utolsó egy két percben előre törtem. Isteni érzés volt érezni, ahogyan a levegő az arcomhoz csapódik. Pár pillanatra elfelejtettem a jelenlegi helyzetet. El engedtem a kezemmel a seprűnyelet, majd stabilan kitártam a karjaim. Megpillantottuk a Roxfortot. Azt a csodálatos épületet. Dementorok vették körbe, mi a többiek segítségével varázslattal bejutottunk, haladtunk a nagyterem felé, összefutottunk Potterékkel. Egy látványos belépővel beléptünk a nagyterembe. Mindenki ámult bámult.
"Nohát, nem haltak meg?"
"GYőz az igazság!"
"Tudtam, hogy nem nyírhatják őket ki őket ilyen könnyen"
Ezeket a mondatokat hallottam a diákoktól, jól esett. Erőt adtak. Az adrenalin áramlott bennem, olyan fenomenális érzés. Ezt a körülöttem álló emberek észrevették. Ugyanis a szemem kék színben "izzott".
Az ikrekkel felmentünk az egyik toronyba. Én full vidáman haladtam előre. Végül kikönyököltünk. Csodálkoztunk a látványban, amit a halálfalók okoztak.
- Jól vagytok? Emy? Freddy? - kérdi George.
- Voltam már jobban is. - húztam balra egy mosolyt.
- Jól vagyok - hallottuk Fred válaszát.
- És te? - fordultunk Georgie felé
- Jól.
Elmosolyodott.
- Min töröd a fejed Weasley?
- Mutassunk nekik valamit?
- Ó, azt? - kérdünk vissza kórusban Freddel.
Mindketten seprűre ültek. George mögé ültem, jó magasra fel szállt.
- Égessünk el párat. Öt másodperced van, hogy eltűnj innen.
- Ügyesen.
Megcsókolt. Pár röpke másodpercig eszembe jutott, hogy ez lehet az utolsó. Kicsordult egy könnycsepp az arcomon.
- Nyugalom. Életben maradok - suttogta.
- Ajánlom Weasley.
Leugrottam a seprűről.
Elfelejtetted?
Animágus vagyok kisanyám.
És mi a patrónusom?
Egy magyar mennydörgő.
Át alakultam. Mivel repülni tudtam, tüzet kezdtem okádni a halálfalókra. Valamelyik kivédte, valamelyik nem. Valamelyik belehalt, valamelyik sem. Az ikrek tűzijátékokkal bombázták őket, hogy megsebesüljenek. Nyerünk egy kis időt legalább Potternek.
Ezek nagyon sokan vannak. Az átkok is sorjában jöttek. Fred alattam körözött. Vettem a jelet, visszaváltoztam emberré. Kicsit félve zuhantam, talán élveztem, míg valaki el nem kapott. De nem Fred. Ted volt az.
- Úr isten Ted! Meg ijesztettél.
- Szia Emy. Még most is bámulatos vagy.
- Elég a bókokból. Honnan szereztél seprűt? Várj. Ez az én tűzvillámom.
- George adta oda nekem, hogy mentselek meg.
- De Fred - néztem le.
Nem láttam sehol. Ugye nem? Nem halhat meg! Torokom szakadtából ordítottam egy "NEM NEM NEM"-et. Sírni kezdtem. Meg akartam menteni.
- Ha így kapálódzol le ejtelek süsü!
Csak reménykedni tudtam, hogy túléli...
Leszálltunk a földre. Harcolni kezdtünk, Ted elszakadt tőlem, az idősebbik Sworx-el összefutottam.
- Sworx - öleltem át - Ez az egész borzasztó! Annie? Klaus?
- Biztonságban. Nyugodj meg, nem lesz semmi bajuk.
Két átok érkezett felénk. Nagy valószínűséggel Avadakedavra.
- Annak idején használtad nem?
- Próbáltam.
- Akkor hasznosítsd. Avadakedavra! - motyogta Sworx.
Zöld fény jött ki a pálcájából. Az én pálcámat pedig kiütötték a kezemből. És ami ennél borzasztóbb. Egy harmadik halálfaló rálépett és eltörte. Aljasul nevettek. Bizonyára nem tudják kivel állnak szemben. Klechery Emily-vel. A job kezemet az előttem álló támadó felé tartottam a kék aurámmal fojtogatni kezdtem, végül feladta.
- Figyelmetlen vagy! - rivallott rám az idősebb Sworx.
Lelassult minden. Egy átok közeledett felém, valami más, de éreztem a gyilkos szándékot. Ez azt hiszem Piton elvéreztető átka. A nálam egy évvel idősebb fiú elém ugrott. Telibe találta az átok. Előttem csuklott össze. Ordítottam ismét. A körülöttem lévőket öntudatlanul is eltaszítottam magamtól, aki megölte Sworx-ot meghalt. Beszéltem a Mardekáros társamhoz.
- Sworx. Miért? Miért?- sírtam.
- Élned kell. Nem halhatsz meg, mert te vagy Klechery Emily. Az egyik legerősebb varázsló.
- Neked is!
Nagyon bántam, hogy nem figyeltem oda Potterre, amikor erről a könyvről magyarázott. Benne volt az ellen varázslat is.
- Fogd ezt - nyújtotta apálcáját.
- Nem adhatod fel! - fogtam az arcát. két kezemmel.
- Mond meg Daniel-nek, hogy sajnálom.
- Nem adhatod fel! - csorogtak a könnyeim.
Egy mosolyt villantott.
- Jó legyél. Vigyázz Danielre.
- SWORX!!!!!!! - ordítottam
Lehunytam a szemeim. Voldemort hangja vízhangzott a fejemben. Gyűlölöm. Mindennél jobban.
Sworx lehunyta a szemeit. Dühös lettem, a pálcáját kivettem a kezéből.
- Sokat jelentesz nekem - beszélek már a testének.
Felkaroltam. Zokogva cipeltem a főbejárat felé. Miattam halt meg. Mert én szerencsétlen vagyok. De a szavai ott zengtek a fejemben "Nem halhatsz meg, mert te vagy Klechery Emily. A legerősebb varázsló, akit ismerek."