30. fejezet

15 1 0
                                                  

- Hagiwara Sadamoto főfelügyelő vagyok.

- Fujita Goro – hajtotta meg a fejét Saito a férfi előtt, ahogy besétáltak a hadsereg központi táborába.

1977. május 18-án a Satsumába tartó hajó kifutott a tokiói kikötőből. Az utolsó éjszakáján otthon Saito még a szokottnál is sokkal rosszabbul aludt. Előtte, a vacsoránál beszélt Tokiónak arról a találkozásról az emlékműnél, elmondta, mit tudott meg a Yukimura birtok vizéről, és ahogy a felesége arca kissé kisimult, a tekintetébe pedig költözött egy kevés remény a férfi másnap reggeli távozásának gondolata mellé, azt várta, nyugalommal hajthatja majd le a fejét. Tévedett... amint lehunyta volna a szemét, azonnal eszébe jutott valami. Töprengett a másnapon, töprengett Saigo Takamorin, az ígéretein, a múlton, a jelenen, a jövőn... ezerszer végigjárt köröket futott le újra, ezerszer feltett kérdések ragadták meg, és pihenésre képtelenül, álmatlanul bámulta a szoba plafonját.

Végül azokban az órákban aludt el, nagy nehezen, amikor az éjszaka a legsötétebb... Tokio homloka a vállának ütközött, ahogy a nő félálomban kinyúlt felé, és átölelte a mellkasát. Szinte soha nem aludtak így, de a felesége mintha megérezte volna, hogy szüksége van az érintésre, megnyugtatta és ellazította ezzel a mozdulattal. A korai órákban, mikor elhagyta a házat, és elindult a kikötő felé, még óvatosan félretolta a hátsó szoba ajtaját, hogy vessen egy utolsó pillantást Tsutomure is, aki békésen aludt, még rúgdalózni sem rúgdalózott álmában. Saito hitt benne, hogy életben marad, bízott ennyire magában, és nem akarta megszegni az egy évvel korábban adott szavát... de szinte biztos volt benne, hogy mire visszatér Satsumából, alig ismer majd rá a gyermekre.

A hajóút – bár rengeteg férfi utazott együtt, különböző korcsoportokból és tapasztalattal – megdöbbentően csendesnek bizonyult. Vagy a fegyelem, vagy a személyes problémák elérték, hogy mindenki a gondolataiba merülve, némán, vagy legfeljebb fojtott hangú beszélgetéseket folytatva várja, hogy az amerikaias stílusú, fémmel erősített favázas vitorlás elérje a célját. Saito a rendőrségi egyenruha jellegzetes sötétkékjén túl kiszúrta a személyes testőrségek tagjainak változatos öltözékét is, és sokszor könnyen meg tudta különböztetni az egyes társadalmi osztályok viseletének apró különbségeit. Saigo lázadói ellen sokakat gyűjtöttek össze... a fiatal Meiji császár nyilvánvalóan szerette volna megszilárdítani a hatalmát, és a délen kibomló káosz ebben nem segítette.

Saigo csapatai ugyan Kagoshimában kezdtek összegyűlni, de először nyugat felé, Miyazaki irányába haladtak, így ez a város vált a császárt szolgáló seregek állomásává. Saito is itt találkozott először a közvetlen felettesével, Hagiwara Sadamotóval. Főfelügyelői rangot viselt, és ugyancsak a rendőrség kötelékébe tartozott, így a férfi korábban már hallotta a nevét, de nem adódott lehetőségük személyesen megismerkedni. Keménykötésű, magas figurának tűnt, kissé nyers természettel, olyan embernek, akikkel Saito könnyen megértette egymást, de egyúttal volt valami furcsán meghunyászkodó a viselkedésében... az egykori szamuráj meggyőzte magát, hogy csupán a saját zavaros érzései miatt alkot ilyen véleményt.

- Sokat hallottam magáról. Az egykori Aizu tartományt szolgálta, nem igaz?

- Mondhatjuk, igen.

- Jó látni, hogy nem mindenki tart a lázadókkal, aki még a kardot részesíti előnyben.

Saitót elfogta a heves vágy, hogy megszakítsa a beszélgetést, de szerencsére, mielőtt meg kellett volna szólalnia, Hagiwara folytatta.

- A csapata százhét főből áll. Kihívás lesz hatékonyan kezelni őket, veteránok és fiatalok is akadnak köztük.

- Közelharcosok?

Nyomok a hóbanWhere stories live. Discover now