A Duna vize

135 13 8
                                                  


Megkeseredett a szájában az alkohol lángoló íze, ahogy újra húzott egyet a vodkás üvegből

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Megkeseredett a szájában az alkohol lángoló íze, ahogy újra húzott egyet a vodkás üvegből. Szemei könnyesek voltak, feldagadtak. Égő arcát csak a hídon átsüvítő késő esti szél hűsítette kissé. Geréb mindent gyűlölt maga körül, de legjobban magát gyűlölte. Bár lehet csak az alkohol beszélt belőle.

Boldog estének kellett volna lennie, önfeledten kellett volna ünnepelniük. Elvégre leérettségiztek, elballagtak, ma pedig végre kiderültek a felvételi eredmények. Felvették, mindenkit felvettek, még Csónakost is. A fiú akkorát füttyentett, mikor megkapta az SMS-t, hogy két háztömb beleremegett, ablakostól, mindenestül. Minden jól ment. A felszínen legalábbis. A víz tükre simán hömpölygött, miközben épp csak kellemesen fodrozódott, de a mélyben vad hullámok keringtek. A Duna is ilyen.

A Tisza bezzeg, már ránézésre örvényesebb, kevesebbet hazudik, őszintén többet láttat magából, mint bárki. Geréb úgy gondolta ő inkább ilyen. Őszinte, és ettől lett szar alak. Vagy csak megártottak neki a földrajz tételek, de inkább ezt választotta, mint a biológiát vagy a fizikát.

Nem hazudtolta meg magát, amióta áruló lett, úgy is viselkedett, a többiek pedig tudták. Ő Geréb, benne nem kell megbízni, mert szeszélyes, akár egy örvényekben hömpölygő folyó. Igen, igen. Oda még lehet átúszod vissza már nem biztos, és akkor elnyel végleg és végérvényesen. Dezső gondolatai kezdtek összefolyni.

Nem tudta volna megmondani, hogy az alkohol vagy a mérhetetlen bánat volt az oka, esetleg a gyűlölet, ami a lelke legmélyéről fűtötte fel a testét. Elemi erővel szaladt át rajta a harag épp, mint a szesz. Lángolt minden, az egész világ égett, még a víz is. Geréb pedig pláne. Botladozva lépdelt a Szabadság hídon, és épp azt kereste: a szabadságát. Mikor nem kötik gúzsba az emberi érzelmek, se az övéi, se másokéi. Rajta kívül nem járt arra egy teremtett lélek se.

A többiek tudták ezt. Ő pedig épp ezért nem értette. Nem volt áruló, mert soha nem hazudott arról, hogy áruló. Egy ideig titkolta ez igaz, de miután kiderült, már nem volt mit letagadnia. Ettől lett őszinte és becsületes, attól a pillanattól, hogy lebukott. És büszkén viselte, méltósággal, és őszinte megbánással, amit tényleg érzett. Nem értékelték. Ami egyet jelentett azzal, hogy őt sem értékelik.

Húzott az üvegből, és csuklott kettőt. Megveregette öklével a mellkasát, valami nyomta, szúrta bent. Kellemetlen volt, frusztráló, azonban már pont leszarta. Kezdte nem érdekelni, amit a teste közölni szeretett volna vele. Hallgass el te is, hallgasson el mindenki.

Valahogy eljutott a híd közepéig, még csak el sem esett menet közben. Mérhetetlenül büszke volt magára, hogy ezt így sikerült kiviteleznie. Bizonytalanul, remegve ült fel a híd korlátjának szélére. Lenézett a vízre, hiába uralkodott az éjszakai sötétség, így is jól látta, hogy alacsony volt a vízállás. A Duna kellemesen nyugodtnak tűnt és feketének. Táncoltak a vízen ugyan a város fényei, de azok is oly békével, ami Gerébben csak még jobban feltüzelte a tehetetlen haragot. Boka jutott eszébe. A Duna Boka volt.

A Duna vize | PUF fanfiction |Where stories live. Discover now