leány: női könnyek

les amours imaginaires

a filmek azon férfi karaktere ő,
akibe első pillantásra beleszeretnek.
flörtöl minden egyes mozdulatával
minden szempillanatban,
minden mosollyal és szemöldökráncolással.

Dávid szoborként áll, hogy csodálják
mások
szeretetéből él.

Picasso mocskos rajzai ihlették lelkét,
macskásan elnyúlik és a farkát köréd öleli.

csak rázza a fejét, szeleburdin táncolnak fürtjei.
nem tudsz másra gondolni, mint hogy megérintsd.
miért nem lehet a kiállítási tárgyakat megfogni?
miért nem lehet a Dávid szobrot szájon csókolni?
miért nem néz vissza, ha bámulunk rá?

a megtestesült kedvesség ő.
nem találsz nála előzékenyebb és barátságosabb embert.
extravagáns minden tekintetben - kapcsolataiban is.
de valahogy mindig távoli marad.
megközelíthetetlen, felfoghatatlan, bekebelezhetetlen.
kivehetetlen, mint a csillagok útja. távcső kellene,
hogy lássuk, mit akar, merről jött és hova tart.

üresebbnek tűnik bárkinél,
bár mindenki az életstílusát irigyli,
mert őt elfogadják,
mert őt mindenütt megváltóként
- hangulatmentőként - várják.
mert ő él.

mozdulatlan szobor szegény,
aki, mikor elegünk lesz belőle,
s szemére vetjük a dolgot,
mégis sír.

bár csak kőből van.

aztán a kőlábak megelevenednek.
bőg és kisétál az életünkből,
akár a Négyszáz csapás szegény legénye,
mielőtt szembefordulna a tengerrel.