Taehyung:
- Mina ha beleesel a vízbe nem szedlek ki! - kiáltom kishúgom után, aki önfeledten szaladgál a medencék között. Anya megkért, hogy vigyem el ma Minát a fürdőbe, hogy apával tudjanak romantikázni, ugyanis ma van a 20.házassági évfordulójuk. Hogy repül az idő.. Mina természetesen nagyon örült ennek, én kevésbé. Egyszerűen irtózom a mély víztől és inkább csak napozni szoktam, hogyha elmegyünk valami strandra. Viszont most ez volt a legmegfelelőbb ebben a hatalmas melegben és Mina is örült neki az öt éves fejével. Természetesen azonnal a pancsolókhoz mentünk, hogy kitudja csapkodni magát. Lepakoltam a cuccainkat egy nyugágyra, majd a vállamra hanyagul dobott törölközőt is letettem a székre. Bekentem magamat naptejjel, majd Minát is, hisz nem lenne valami kellemes, ha leégnénk.
Mikor kész lettünk, hiperaktív tesókám már bele is csobbant a vízbe. Halványan elmosolyodtam, majd lefeküdtem a napozó ágyra és onnan figyeltem rá. Néha elpillantottam és így legalább volt esélyem meglesni a félmeztelen fiúkat. Maximum ez miatt élvezem a strandokat. Nem vagyok perverz, de meleg létemre elég nagy élmény egy félmeztelen fiúkkal teli helyiség. Szemeim felé helyeztem mancsomat, hogy kicsit árnyékoljam a szemem. Ezután felpillantottam arra a helyre, ahol a vízimentősök szoktak lenni és a nyál összefutott a számban. Szemeit sajnos nem láttam, mert a napszemüvege takarta. Sípja lazán lógott a nyakában, miközben a strand logójával ellátott piros póló fedte mellkasát. Kicsit perverzen elmosolyodtam, ahogy elképzeltem mennyire izmos is lehet hasfala. Végigmértem tetőtől talpig és én mondom nektek ez a fiú egy álom pasi. Szinte egy megalkotott koreai Ken baba.
Egy idő után Minára pillantottam, aki a vizet kanalazta a vödörbe. Halkan elnevettem magamat, majd visszanéztem a fiúra. Nem tudtam, hogy mit néz, de az biztos hogy a feje pontosan az én irányomba volt fordítva. Gondoltam az előttem lévő medencét nézi, így ugyanúgy bámultam, mint az előbb. Elmosolyodott féloldalasan, kicsit pimaszul, ami miatt majdnem szívinfarktust kaptam. Előre hajtotta fejét, majd elhúzta napszemüvegét orrára. Teljesen a szemeimbe nézett, továbbra is szemtelenül mosolyogva. Baszki ez észrevette, hogy bámultam. Ijedten pattantam fel, hogy kiszedjem Minát a medencéből és a strand egy másik térfelére menjünk. Sikítva kalimpált lábaival és elakart menekülni, viszont szerintem én sokkal jobban elakartam menekülni. Főleg most, hogy MINDENKI minket nézett.
- TAE!! HAAAGGYJJJJ! JÁTSZANII AKAROOK! - vértyogott megállás nélkül. Sóhajtva tettem vissza a földre, ő viszont futni kezdett előlem. Azonnal utána eredtem, hogy utolérjem, de a kanyarban rosszul léptem és megcsúsztam. Egyenesen beleestem az úszó medencébe, ami srégan volt a pancsolóval. Pont ezért utálom a mély vizeket. Teljesen átvette a testemet a pánik és most én kezdtem el kapálózni a vízben. Köhögni kezdem, de folyton visszasüllyedtem a víz alá. Még kicsi koromban történt velem egy hasonló szituáció, ahol apa mentett meg. Mondjuk most nem volt itt apa, hogy megmentsen. A tüdőm megtelt vízzel és kezdtem feladni a reményt. Érzékeltem, ahogy hatalmasat csobban mellettem a víz, majd valaki megfogta a derekamat és felvitt a víz felszínére. Fuldokolva köhögtem erősen kapaszkodva a fiúba, lábaimat is köré csavarva. Kicsit remegtem a félelemtől, hisz tényleg ezt mondanám a legrosszabb rémálmomnak. A fiú kifektetett a betonra, oldalamra fordítva. Hangosan köhögtem ki magamból a vizet, Mina meg csak zokogott mellettem és a nevemet mondogatta. Amikor a fiú elém térdelt, ismételten elsápadtam. Az a srác volt, akivel az előbbi percekben "szemezgettem".
- Jól vagy? Hallasz? - kérdezte aggódva és kinyitotta nagyra szemeimet.
- Jólh vahgyok. - kapkodtam kicsit a levegőt és visszahunytam szemeimet.
- Bátyó! Sajnálom! Sajnálom!! - mondta sírva Mina. Lassan felültem csurom vizesen, ő pedig azonnal átölelte a nyakamat és hangosan sírt a nyakamba bújva. - Azt hittem meghaltál! - szipogott halkan. Halványan elmosolyodva simogattam haját és hátát.
- Megmondtam neked, hogy örökre a tesód leszek. Sose hagylak magadra, szóval erről ne is álmodj. - pusziltam hajába. Elhajolt tőlem, majd összedöntötte homlokunkat és összepiszézte orrainkat. Nálunk ez egy szokás. Így szoktuk kifejezni, mennyire szeretjük egymást. Ezután megéreztem a hátamon egy törülközőt. A tudat, hogy a srác mellettünk állt, csak kikészített. Nagyon szánalmasnak éreztem magamat, hogy komolyan majdnem megfulladtam 18 évesen egy úszó medencében.
- Nagyon köszönöm. - pillantottam fel rá kicsit szégyenkezve, miközben Mina továbbra is ölelt szorosan.
- Ez a munkám. - mondta kedvesen mosolyogva. Nagyon helyes volt és totálisan az esetem. Vártam, hogy megjelenjen mellette a csinibabája, ez viszont nem történt meg. Pedig a filmekben általában ilyenkor jelennek meg a tökéletes Barbie babák.
- Akkor is köszönöm. - álltam fel húgommal a kezemben és mosolyogva néztem rá - Esetleg valahogy ténylegesen is meghálálhatnám..? - kérdeztem kínosan. Mit nem adnék egy ilyen pasiért, mégha csak a barátom is lenne.
- Egy jégkrémet elfogadok Tae. - mosolyodott el pimaszul, én pedig hevesen bólogatva tettem le Minát majd gyors, de óvatos léptekkel mentem vissza a nyugágyamhoz. Kivettem a pénztárcámat és siettem is vissza izgatottan. Mina már a fiúval kuncogott és láttam, hogy nagyon jól elvannak. - Leváltatom magamat. Addig várjatok itt. - pillantott rám, majd eliszkolt és kis időn belül egy nála kicsit magasabb fiúval tért vissza, aki szinte azonnal fel is mászott a székbe, majd onnan nézte a medencéket. Ezután elindultunk a kajás standok felé. Mina mindkettőnk kezét szorogatta. Máris ilyen jóba vannak?
- Jungkookie! Te is a fiúkat szereted? - kérdezte felhőtlenül a tesóm és azt hiszem eddig tartott a jó kedvem.
- Kim Mina! Ilyet nem illik kérdezni! - szorítottam meg kicsit a mancsát és kínosan néztem fel ezek szerint Jungkookra.
- Semmi gond. Tudod Jungkookie a fiúkat és a lányokat is szereti. - borzolta össze szabad kezével Minus haját, én pedig a kelleténél még jobban elvörösödtem. Felnézett rám, majd szélesen elmosolyodott.
- Akkor Taehyungie neked lehet Jungkookie a barátod és akkor sokszor találkozhatunk majd hármasban. - mondta vidáman a legkisebb. Hogy ennek miért nem áll be a szája?! Minden vágyam, hogy hármasban találkozgassunk. Jobb ötleted nem volt kedves tesókám?
- Jól hangzik. - kuncogott Jungkook, én pedig meglepetten néztem rá. Azt hittem majd nevetségesnek találja az ötletet, mint én. - Szóval Taehyung a neved? - kérdezte szemeimbe pillantva, mintha nem tudná. Szerintem Mina elég sokszor elmondta az elmúlt 10 percben. Bólintottam egyet alsó ajkam rágcsálva. - Én Jeongguk vagyok, de jobban szeretem a Jungkookot. Persze ezt csak a barátaimnak engedem meg, meg talán a kukkolóimnak. - folytatta egy szélesebb mosollyal. Zavartan pillantottam el róla, majd beálltunk a jégkrémesnél a sorba.

YOU ARE READING
𝕆 ℕ 𝔼 𝕊 ℍ 𝕆 𝕋 𝕊
Fanfiction|| TAEKOOK♡ || Rövid, egy részes sztorikat fogok ide posztolni. Ha érdekel olvasd el💜