Chapter 58

223 12 8
                                    

Aznap este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Ennek másnap meg is lett az eredménye, ugyanis úgy néztem ki mint valami elő - halott.  Szombat lévén semmi teendő nem akadt senkinek, így tehát kénytelen voltam magamnak elterelni a figyelmemet. A bejelentést kizárólag Skylinn fogadta jól.  Hayes, Nash és én este a szobánkba vonultunk, és elvoltunk a saját gondolataink között. Lefogadom hogy ők se aludtál túl sokat. Nashel se beszéltem, hiába voltunk egy szobában.
Az éjszaka folyamán eszembe jutott pár alternatív megoldás. Azt találtam ki, hogy míg apa és Skylinn elmegy Detroitba, mi, legalábbis a fiúk közül aki akar pedig itt marad. Vagy ebben a házban, vagy ha apa el akarja adni ezt a házat akkor valami albiba menni. Az is eszembe jutott hogy alapítanunk kéne egy Magcon házat, amibe a magcon tagok összeköltöznek, és ott élnek. Erről is egészen sokat fantáziáltam. Nagyon király lenne. Ott biztos hogy sose unatkozna egyikünk se. Már már annyi kitalált vicces szituáció jutott az eszembe, hogy el is ment a rossz kedvem.
Hajnal lehetett amikor kikeltem az ágyból, és gyorsan felkaptam magamra egy  farmernadrágot, egy sima pólót, és egy meleg pulcsit,majd halkan lementem a földszintre, felkaptam a fekete bakancsom,  és elindultam egy negyed órás útra, az erdőt vettem célirányba. Még kicsik voltunk amikor apa mutatott egy faházat az erdőben, amit még ő és az akkori barátai eszkábáltak saját erejükből. Régebben gyakran jártunk ide játszani, de ahogy telt múlt az idő, elfeledkeztünk róla hogy van, és csak állt ott magában. Nos, este ez is eszembe jutott, szóval hajnalban neki is vágtam az útnak.  Gyorsan ment az idő, hamar oda is értem.

[amugy emberek

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

[amugy emberek.. Csak én vagyok annyira antiszociális hogy siman élnék itt egyedül? Mennyire klassz lenne már. 🥺 Senki aki idegesít, vagy az agyamra megy. Könyvek, friss levegő,filmek...Oké ennyi.. - szerk.]
Eléggé parányi, de nagyon hangulatos volt még így, elhanyagolt állapotában is.  Csoda hogy nem volt szétbarmolva az egész, hogy nem találták meg hülye tinik ezt a helyet.
A nagyvárosi élet után igazán jól esett egy kicsit egyedül lennem. A kis házban helyet kapott egy ócska, kopott kanapé, egy dohányzó asztal, székek. Mivel áram nem volt benne, mindenféle gyertyák, világításra alkalmas eszközök. Több féle társasjáték az egyik sarokban. Nem túl sok, de ha kipucolnánk egyértelműen többet járnék ide.  Leültem a ház előtti veranda részen. És nem törődve a kosszal, hanyatt feküdtem. Mámorító volt hallgatni azt a nyugodtságot, amit a hely idéz elő. A madarak lassan felkeltek, és elkezdtek csiripelni. Mókusok futkároztak. Mintha éppen egy mesébe csöppentem volna bele. Csak én és a természet. Természetesen (ba dum tss-szerk.) bogarak is akadtak,nem is egy. Amiket kifejezetten utálok, szóval bizonyos időközönként le kellett sepernem pár pokolfajzatot az arcomról.
Azthiszem elaludtam a nagy merengésemben. Mennyei volt ott aludni, hiába elgémberedtek a végtagjaim. Mintha újjá születtem volna. Tudom hogy furcsán hangzik, de annál is furcsább volt érezni. Eldöntöttem hogy ha egyedül is, de New Yorkban maradok, és nem költözök el több mérföldre innen,jobb munka ide vagy oda. Jövőre végzős leszek, nem akarok sulit váltani se, ott van minden barátom, és imádom a várost.
Hirtelen apró nyöszörgésekre kaptam fel a fejemet, nem messze, az erdőből jöhetett a hang. Megfordult a fejemben, mivan ha valami elmebeteg gyilkos, de a rossz gondolatokat félreseperve lépdeltem közelebb. Bakancsom alatt ropogtak a faágak, próbáltam óvatosan közeledni, akármi, esetleg akárki is legyen az. Körbenézve senkit nem láttam, majd egyre hangosabb lett a hang, egyre közelebbről hallottam. Egyszer csak észrevettem egy barna szövet zsákot, ami mozgott.  Nem tudtam elképzelni hogy mi lehet benne, óvatosan kibontottam, mert egy ráerősített madzag tartotta össze a száját. A szívem eszméletlenül dobogott, és sajnos kezdtem sejteni hogy mi rejtőzködhet a zsákban. Remegő kézzel tártam ki a zsák száját, és sejtésem beigazolódott, kiskutyák voltak benne. Óvatosan kiszedtem belőle a kölyköket. A sírhatnék is elkapott, amikor megláttam a 4 halott kiskutyát. Kettő életben maradt. Ki az a szívtelen ember aki ilyet tesz? Ha nem jövök ki, ez a kettő se élte volna túl... Ránézésre nagyjából egy hónaposra tippelném őket. Fajtára nemtudtam felismerni. Istenem... Óvatosan elkülönítettem őket halott testvéreiktől. Ő nekik elkezdtem egy medret ásni kézzel. Eszembe jutott hogy a kisházba lehet van valami elfekvő tárgy, amivel könnyebb a dolgom. Találtam egy kanalat, szóval azzal álltam neki újabban ásni. Nem túl sok idő múlva, még ástam, de már sírtam. Egyszerűen elérzékenyültem. A gyenge, de elő kiskutyáknak adtam vizet, amit még utolsó pillanatban betettem a táskámba, és milyen jól tettem. Megitattam őket, viszont ételt nem tudtam nekik adni. De a víztől is erősebbnek bizonyultak, és amíg eltemettem a többi kutyát, ők ott szaglásztak mellettem, vagy éppen lábatlankodtak. Nagyon aranyosak voltak, meg kell hagyni. Majd mikor végeztem, ittam egy kortyot az üvegből, a többi vízzel pedig kezét mostam. Legalábbis amennyire tudtam. A kettő kölyköt óvatosan felvettem az ölembe, és a mellkasomhoz raktam őket, a pulcsimmal betakarva őket. Hajnal volt, és elég csípős hideg. Haza nem vihetem őket, és nemtudtam mitévő legyek. Óvatosan beleraktam őket a táskámba, és egy kis résnyi helyet hagytam nekik, hogy levegőhöz jussanak, és bementem egy éjjel nappali boltba, ahol vettem tejet, és kenyeret, illetve műanyag tányért. Ezután gyorsan fizettem, meg szerencse hogy a táskám zsebébe találtam némi pénzt. Ma miért van ilyen szerencsém? Nem tudtam hova mehettem volna. Először is egy eldugottabb helyre igyekeztem, ami jelen esetben egy játszótér volt. Nem volt senki az utcákon erre felé. Ott előszedtem egy tányért bele tejet öntöttem és abba pedig kenyeret tépkedtem apró darabokra. Megvártam amíg a kenyér felszívja valamennyire a tejet, majd leraktam eléjük a rögtönzött ételt. Nagyon éhesek lehettek, nagyon gyorsan lefetyelték a tejet. Amíg nekik folyamatosan újratöltöttem a tányért,egy hintára ültem le, és azon kezdtem gondolkozni, mi tevő legyek most. A nap folyamán mindenképp el kell vinnem állatorvoshoz,ez tuti. De utána? Nagyon kiborulnának otthon ha hazavinném őket? Legszívesebben megtartanám őket. Mióta vágyakozok már kutya után. Lehet ez a szerencsenapom. Elvégre többségében jól indult. Leszamitva az éjszakát. Kettő kutyust meg tudtam menteni. Tudtam nekik enni venni. Lehet ez egy jel.. Lehet. Időközben csak a cipőmön éreztem egy kis nyomást, mire lenéztem, és láttam, hogy ráfeküdtek a lábamra. Felemeltem őket, majd elkezdtem simogatni a fejüket. Ahogy rámnéztek, esküszöm éreztem a hálát a szemeikben. A kutyák a legcsodálatosabb teremtmények. Ha valóban isten teremtette ezt a világot, a kutyák ötlete csakis plusz pontot érdemel.

Hűha. Sziasztok. Ismételten itt egy új rész, és be kell vallanom, hogy ez az eddigi kedvenc részem, amit írtam. Remélem nektek is elnyerte a tetszéseteket. A véleményeteket szívesen olvasom a komment szekcióban! 😊  Illetve remélem hogy mindannyian ott kint jól vagytok mostanság. Nehéz időket élünk, de egymás támogatása nagyon fontos most. Bárcsak egy kicsit összeszedné magát az emberiség, és nem csak kritizálnák egymást az emberek! Vigyázzatok magatokra, de egymásra is! ❤️ További szép estét nektek!
U. I.: MARADJANAK OTTHON. (remélem nem csak az én fejemben játszódike Győrfi Pál hangja miközben ezt mondja!)  És Mossatok kezet!!

You Know Me. /Magcon FF.😍/Where stories live. Discover now