Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Mágikus nővér (előzmény)

„A Napisten világossága átvezet minket még a legsötétebb, leghidegebb éjszaka végtelennek tűnő labirintusán is!

„Ha csak addig hiszel a Napban, míg látod az égen, elveszel az éjszakában.

„Hitünk által jutunk egyre magasabbra."

„Átok nem létezik, csak ármány, vagy kordájából kiszökő varázserő!"

18 éve...

Hatalmas volt a tömeg a fényárban úszó Naptemplomban, mágusok, harcosok, látók és hétköznapi emberek egyaránt odabent gyülekeztek. Semajetek éneke töltötte be a hatalmas főhajút, hárfák lágy pengésével, szisztrumok ritmusos csörgésével kísérve. Tömjén és szerecsendió illata szállt a levegőben, az oltárra áldozatként készített friss gyümölcsök, fűszerek és balzsamos olajok illatával keveredve. A nap főpapja, Maged Szekhemré, és húga, a főpapnő, Iréne Szekhemré épp a déli istentiszteletet tartották főistenük, Amon-Ré szent napján. A főpapnak sötét, vállig érő, egyenes szinte éjfekete haja, egyenes orra és világító, mentazöld szemei voltak, húga hasonlóan nézett ki, ám az ő haja egész a derekáig ért.

Maged gyermekei, a tizenkét éves Írisz, és a vele egyidős Mahado rögtön az arany és kék öltözéket viselő papság mögött foglaltak helyet. Kétpetéjű ikrek voltak, Írisznek fekete haja laza fonatban pihent a hátán, ám kék szemei élelmesen csillogtak. Mahadónak ellenben apjához és nagynénjéhez hasonlóan zöld szemei, ám barna, rövid haja volt. A lány édesanyjuk kék szemeit, a fiú barna haját örökölte.

Édesanyjuk, Nawa Meritnéith boszorkány volt, s még régebben, hat éves koruk körül hagyta el a családot. Nawa aznap órákig vitatkozott édesapjukkal, ami egyre szenvedélyesebb veszekedésbe fordult, majd fogta magát, és búcsú nélkül lelépett. Sem Maged, se Iréne nem voltak hajlandóak a gyerekek számára magyarázattal szolgálni. Mahado és Írisz máig nem értették miért hagyta magukra őket, ám a közös trauma közelebb hozta őket egymáshoz. Nawa hirtelen távozását követően Iréne vette át az anyjuk szerepét a családban, egy időre hozzájuk is költözött. Bár jelenleg már egy hónapja legújabb udvarlójával, az ember és építész Antef Ptahhoteppel lakott.

A testvérek izgatottan néztek össze, apjuk ugyanis beszédet tartott. A főpap a hívek elé sétált, földig érő, arannyal hímzett királykék palástja az általa imádott Napisten tekintélyét és dicsőségét sugározta.

– A Nap felkel, a nép felemelkedik, szól az ősi mondás – fogott bele beszédébe Maged, lágy basszusa betöltötte az egész teret. – Ám ha csak addig hisztek a Napban, míg látjátok az égen, elvesztek az éjszakában! Hisz Amon-Ré fénye nem csak az égen világít, a lelketekben is kell, hogy égjen! Sokszor érezzük úgy, hogy összecsapnak felettünk a sötétség hullámai, ám a Napisten világossága átvezet minket még a legsötétebb, leghidegebb éjszaka végtelennek tűnő labirintusán is!

Mahado és Írisz, mint legtöbbször, most is kíváncsian hallgatták apjuk beszédét. Ez volt az a része a szertartásnak, amit még gyerek létükre sem találtak unalmasnak és értelmetlennek.

– Ha csak addig hiszel a Napban, míg látod az égen, elveszel az éjszakában – suttogta Mahado nővérének. – De arról soha sem beszél, hogy mit is jelent pontosan elveszni az éjszakában!

– Mert az mindenki számára más és más – suttogta vissza Írisz tudálékosan. – Az éjszakában való elveszés egy metafora az élet nehézségeire és kihívásaira! Ha nem hiszünk, akkor a problémáink legyőznek minket, de ha hiszünk, akkor Amo-Ré átsegít az akadályokon, és a sötétségből újból a fénybe jutunk. Vagyis a boldogtalanságból a boldogságba!