A Négy Elem Irányítója •P.P.•

Part Twenty-Seven

Vérző orral keltem fel. Quentin már eloltotta a kezét, égésnyomok látszódtak rata. Most idegesen beszél valakinek. Miután rájöttem, hogy Edithnek beszél felálltam majd tettem felé egy lépést. A férfi észrevette hirtelen tett mozdulatomat és felém fordult fején Edithel.
-Felejsd el, kislány.- mondta majd elém állt és vállamnál fogva lelökött a földre. Nehezen vettem a levegőt. Szemeim nehezek voltak, akár csak a kezeim. Csak néztem ahogy elpusztítja a várost. Hirtelen Quentin melletti ablak betört és bejött valaki a lyukon. Az a valaki Pókember ruhát viselt. Quentin elém állt, hogy takarhasson.
-Add ide Edithet!- mondta magabiztosan Pókember.
-Különben mi lesz? Csak egy gyerek vagy aki eltévedt és azt hiszi, hogy hős lehet. De téved.- mondta halál nyugodtan az engem takaró.
-Lehet, hogy csak azt hiszem, hogy hős lehetek. Sőt az is lehet, hogy nem is leszek az soha. De Mr. Stark kiválasztott engem. És miután ő meghalt..-  Peter hangja itt negremegett. - Azután szüksége van a világnak egy új Vasemberre.- suttogta a fiú. -Lehet nem én leszek az.- kapta fel a tekintetét a padlóról. -De abban biztos vagyok, hogy ha valaki Vasember akar lenni ahoz a világ is kell ezért nem hagyom, hogy elpusztísd!- mondta idegesen a fiú majd elindult Quentin felé de megtorpant.
Csak állt ott mint egy darab fa és csak nézett. Éreztem, hogy valami más lett. Quentin illúziót használ Peternél aki valaki nagyon rosszat láthat mivel semmire sem reagál. Lassan felálltam majd remegő lábakkal tettem egy halk lépést Quentin felé. A férfi mit sem sejtve folytatta az illúziót. Még egy lépést tettem így már teljesen mögötte álltam. Felemeltem a kezemet és fejen vágtam. A teste erőtlenül csuklott össze így megszűnt az illúzió. Peter fátyolos tekintettel nézett rám.
-Olivia?- lesett hatalmas szemekkel.
-Nem maga Nick Fury. Persze, hogy én vagyok!- nyögtem nehezen majd leültem a sarokba.
-De mit keresel itt? A repülőn...- kezdte de félbeszakítottam.
-Ami felrobbant? Azon nehezen leszek.- mosolyogtam fájdalmasan. Peter elémsétált majd leguggolt és megsimogatta az arcomat.
-Köszönöm.- suttogta.
Peter mögött Quentin felállt.
-Peter..- motyogtam de nem hallotta.
Quentin kezében egy pisztoly volt.
Petert arrébb lökve néztem szembe a pisztoly csövével majd miután az eldördült hatalmas fájdalom nyilalt a hasam bal oldalába.
-Meglőttél!- kiáltottam idegesen.
-Hidd el nem neked szántam de így sikerült.- vont vállat a férfi.
-Te rohadék! - rontott neki Parker.
Kezemet a sebre szorítottam de nem sikerült elállítani a vérzést. Kezeim, ruháim sőt még lábaim is véresek voltak. Ha így folytatom sok vért fogok veszíteni.
Szaggatottan vettem a levevőt. Csak néztem a verekedő párost. Peter adott a férfinek egy pofont amitől lerepült annak szemüvege. Ilyedten kapott utánna de én gyorsabb voltam és magamhoz szorítottam.
-Add ide!- közeledett felém a férfi.
-Dögölj meg!- köptem felé és áthajítottam Peternek a szemüveget aki felvette azt és visszahívta a drónokat.
Azonban Quentin nyakamnál fogva kilógatott a lyukon keresztül.
-Add vissza a szemüveget vagy a lány esni fog!- nyújtotta a kezét  Peter felé.
Peter ilyedten meredt hol rám, hol Quenrinre. Nem merte meghozni a döntést.
Erősen megrúgtam Quentin hasát aki ettől a cselekedetemtől a földre rogyott és elengedte a nyakam én pedig zuhantam a mélységbe.