Mr.Kim | +18

3K 146 5
                                    

Jungkook:

Már megint úgy néz rám. Már megint felfal a tekintetével, miközben követhetetlen tempóban diktálja a tananyagot. Szörnyen gyorsan próbálom utolérni saját magamat, miközben elernyedt csuklómat néha megmozgatom. Tudom, hogy addig fog beszélni, amíg rá nem nézek. Tudom, mert minden alkalommal ezt csinálja. Tekintetét végigvezeti egész testemen, majd újra az arcomat kezdi el méregetni. Nem mond semmit, nem tesz soha utalásokat, egyszerűen csak a lelkemig hatol minden percben. Kezem kezd fáradni, ezzel is elgyengítve engem. Hallom, ahogy feláll a székéből, majd az asztal másik oldalához sétál és ott megtámaszkodva, karbatett kezekkel figyel tovább. Úgy érzem magam, mint egy ártatlan őzike, akit a ragadozó épp most akar elkapni. Viszont ő nem. Ő sose tesz és mondd semmi félreérthetőt, amitől már a hajamat tépem, csak néz. Egy halk sóhajt eresztek ki ajkaim közül, miközben lehunyom pilláimat, majd egyenesen az íriszeibe nézek. Látom rajta, hogy kissé meglepődik tettemen, de állja a tekintetem és még mélyebbre hatol ezzel a lelkemben. Nyelek egyet, ami miatt a torkomat már szinte elfojtja az egyenruhához tartozó nyakkendő. Kezeimet az említett tárgyhoz emelem, majd lazítok rajta egy kicsit, el ne ájuljak. A diktálást már rég abbahagyta és a külső zajokat sem hallom már. Testem teljesen erőtlenül hever a széken, mintha elszívná tőlem az energiát. Szívem majd kiugrik a helyéről, arcom felveszi a jól ismert vöröses árnyalatot. A levegő is megfagy bennem egy röpke másodperce, amikor látom, hogy ajkai mozogni kezdenek, viszont semmit sem hallok. Csak nézem azokat a szépen ívelt, rózsaszínes párnácskákat. Egyszerűen nem tudok koncentrálni.

- Jeongguk. - hallom meg érdes hangját, amitől a hideg azonnal végigfut a gerincvonalamon. A szőr feláll a kezemen, majd egyből visszatérek a jelenbe. Kissé dühössé formálom tekintetemet, mert jól tudja, hogy utálom, ha a rendes nevemen szólítanak, ő mégis mindig így hív. Fejével az ajtó irányába biccent, ezzel jelezve nekem valamit, amit én csak akkor fogok fel, amikor körbenézek a teremben. Üres. Már megint üres és én észre se vettem, hogy lelépett mindenki. Nagyot nyelve pattantam fel helyemről, majd pakolni kezdtem az irodalomcuccomat. Kezeim még mindig ide-oda remegve mozogtak ügyetlenül, amit ő csak egy halvány mosollyal nézett végig. Felkaptam hátamra a táskámat, majd egy nagy levegőt vettem és elindultam az ajtó irányába. Mondj valamit! Ne hagyj elmenni! Annyira idegtépő, hogy sose mondasz semmit!

- Viszlát! - köszöntem el lehajtott fejjel és kezemet a kilincsre helyeztem. Már éppen nyomtam volna le, amikor egy kéz csattant hangosan az ajtón, közvetlen a fejem mellett. Szemeim azonnal kitágultak, a szívem ismételten hevesen kezdett el dobogni, miközben alig láthatóan ugrottam egyet. Egész mellkasa a hátamnak nyomódott, farka a fenekemet súrolta. Nyelnem kellett egyet, hogy ne ájuljak el rögtön, elég lesz majd, ha kijutok innen. Eszembe se jutottak barátaim, akik már biztosan várnak az ajtó túloldalán.

- Miért menekülsz a végzeted elől? - duruzsolta fülembe, miközben meleg lehelete a nyakamat égette. Szemeimet lehunytam az érzésre, ami annyira kellemes volt, mégis olyan bűnös. Jobb kezét még mindig az ajtóra szorította, ami miatt az erek kidagadtak az egész karján. Ajkaimat benyálaztam, mert egy jó ideje már kivolt száradva, miközben végigvezettem tekintetemet nagy tenyerén. . Hirtelen megéreztem a másik kezét a derekamon, majd egy gyors mozdulattal megfordított. Tekintetünk azonnal találkozott és én nem tudtam mit kezdeni. Elkapott a ragadozó és mostmár nincs menekvés. A karmai között tart. Próbálom heves légzésemet rendezni, amit abszolút ő váltott ki belőlem.

- Maga lenne a végezem? - kérdezem kötekedve. Teste megfeszül és kezét is lassan elhúzza a fejem mellől, viszont az lesiklik a zárhoz. Egy hangos kattanás jelzi, hogy bizony bent ragadtam vele. Szemeimet végigvezetem egész alakján, ami miatt egy kacér mosoly jelenik meg szája szélén. Közelebb hajolva hozzám, néz végig a szemembe, ezzel minden megmaradt erőmet kiszippantva belőlem. Lábaim megremegnek, de próbálom tartani magamat. Látom rajta, mennyire élvezi a helyzetet, ahogy én is, hiába vagyok a passzív fél.

𝕆 ℕ 𝔼 𝕊 ℍ 𝕆 𝕋 𝕊Where stories live. Discover now