Jeon JeongGuk tartozása

1.3K 93 15
                                    

Életemben nem írtam még E/3-ban szóval nézzétek el :/

A teremben csönd és fojtott levegő uralkodott. A bírák kifáradva dőltek hanyatt székükben, hisz most zártak le egy igen nagy hangú tárgyalást. Csak az hallatszódott, ahogy az emberek elhagyják a termet sírva, összeborulva, mivel a tárgyalás nem úgy sűlt el, mint ahogy azt eltervezték és szerették volna. Az óra is halkan kattogott a nyomasztóan szürke és megviselt falon, amire már igazán ráfért volna egy festés az évek során.

- Van-e még kint valaki? - szólalt meg a bíró, kérdezve segédjét.

- Egy fiú áll kint. - felelte meglepődve, amikor visszatért a terembe.

- Hívd be akkor! - parancsolt rá a magasabb rangú és az alacsony segéd, azon nyomban betessékelte a kint ácsorgó srácot. Az említett lassan közelítette meg a bírói széket, ahol a mindent eldöntő ember foglalt helyet. - Mi a gond fiam? - kérdezte kimérten az idősebb. A tizenéves fiú nagyot sóhajtott bánatában, de nem mert felnézni. Lehajtott fejjel kezdett el beszélni, ezzel megtagadva a szemkontaktustól az idősebbtől.

- Túl nagy a gond uram. - felelte szomorkás hangon a barna hajú. Körmeit piszkálta hátul összefogott kezein, miközben magában összefoglalta mondandóját. Hangja lágyan szólalt meg a csendes teremben, ami a bírák szívét is egy pillanatra megenyhítette. De kik is ők, hogy ennyitől már együtt érezzenek? Nem ez a munkájuk. A fiatal barna hajú kabátja zsebéből előhúzott egy levelet, melyet aztán ki is bontott és a bíró elé vitt.

- Egy végzés! - futtatta át tekintetét a sorok között a mogorva ember - Jeon JeongGukot félévnyi fogházbüntetésre ítélik, amit a mai napon kell megkezdenie.

A fiatal fiú szomorúan bólintott egyet és kissé félénken tincsei közé vezette ujjait, hogy az arcába lógó fürtöket füle mögé tűrhesse. A levegőt nehézkesen vette, hisz annyira ideges, hogy legszívesebben elfutna és soha többé nem nézne vissza.

- Ma kaptuk egy hete a fellebbezést. Ön hozta meg uram az ítéletet és hát a törvény az törvény. Így hát itt vagyok, hogy letöltsem a fél évet. - motyogta zavartan a 19 éves fiúcska.

A bíró szúrós szemekkel meredt a fiatalra, majd tekintetével a kollégákra pillantott, akik szintén a fiút nézték. "Hogy lehetne ez a fiú bárkire is ártalmas?" gondolja magában, majd egy hatalmasat sóhajt. "A törvény az törvény" hajtogatja folyamatosan.  Az óra kattogása ezekben a percekben fülsüketítően hat a teremben tartózkodó alakokra.

- Rendben. Akkor kérem kísérjék Jeon JeongGukot a fogházi felügyelőhöz. - szólal meg kimérten az asztal mögött ülő, amire a fiú felkapja fejét. A segéd óvatosan vállon ragadja, miközben a barnának ajkai megremegnek. Mintha mondani akarna valamit, de inkább nem teszi. Úgy gondolja nincs erre szüksége, hisz neki már úgyis mindegy.

- Talán mondani szeretnél még valamit? - hajolt rá asztalára az idősebb, hogy jobban megfigyelje a szégyenlős gyereket.

- Semmi...Semmi, csak tetszik tudni én Taehyung vagyok. Kim Taehyung. - felelte visszahúzódóan. - JeongGuk a párom volt. Ma temettük lassan két hete. - felelte gombóccal a torkában. Ingjét igazgatta frusztráltan és vissza-vissza gondolt a szörnyű pillanatra, amikor párját egy vértócsában találta meg a nappali közepén.

- Akkor nem is te vagy elítélve? - mozdított egyet szemüvegén a bíró.

- Ó istenem. Hát miért én lennék? - szólalt meg Taehyung.

- De hát akkor minek jössz ide, te bolond? - kérdezte ismételten mogorván a rangidős. Furcsállta is, hogy egy ilyen ártatlannak tűnő lélek, mit is akarhat egy ilyen rendelettel.

- Hát az úgy volt, hogy JeongGuk orgazdaságot követett el a rossz társasága miatt, amibe nemrég keveredett bele szegény. A temetés után érkezett a levél, miszerint köteles letölteni a fél évét fogházban. Sajnos ő ezt már nem élhette meg. - motyogta a gyerek egy könnycseppet elmorzsolva. Ezután csak úgy eleredtek könnyei, így mondandóját is nehézkesen folytatta. - Amikor rátaláltam holttestére, ahogy karjából már csak csöpögött a vér és szemeit is már örök álomra csukta úgy gondoltam, hogy...

- Mit gondoltál gyerek? - kérdezte a bíró, miközben az ő szemei is bekönnyesedtek. Rég nem találkozott ilyet tiszta szívű és jó lelkű gyerekkel, mint Taehuyng.

- Azt gondoltam, hogy legyen meg a teljes nyugalma a mennyországban. Szerettem volna minden tartozását kifizetni, amire még mindig gyűjtök. Nem szerettem volna, ha bármilyen formában adóssága marad, amit ő nem tudott elintézni. - mesélte a barna. A bírák egymásra néztek mosolyogva. "Milyen naív" gondolták magukba. A bíró arca is meglágyult a hallottak alapján és apró kendőjével már szemét törölgette.

- Jól van fiam.. - szólt szelíden - hanem megállj csak, most jut eszembe... - csapta széles tenyerét homlokára, mintha valami pont most jutott volna eszébe. A kisebbik érdeklődve emeli rá tekintetét és vártja, hogy az ősz ember folytassa. - Nagy tévedés van a dologban. Igen, igen... Hibás írást küldtünk ki neki. - a fiatalabb kíváncsi szemei hatalmasra nyílnak a hallottak után. Szíve repes az örömtől, miszerint párja nem is volt bűnös. Ajkán egy kisebb ajakgörbület jelenik meg, ahogy felfogja, nem kell letöltenie a JeongGukra kiszabott büntetést.

- Eredj haza Taehyung! Tisztellek és becsüllek a hatalmas szíved miatta. Bárcsak minden ember ilyen tiszta lelkű lenne, mint te magad vagy. - simított a fiú hajára a mindig morcos kedvében járó öreg, aki most elérzékenyülve tekintett le a kisebbre. - Mostmár akkor tudod, hogy JeongGuk ártatlan volt.

- Tudtam én eddig is. - suttogta a fiú maga elé, miközben tenyerét szívére szorította és felfelé tekintett a plafonra, ezzel jelezve szerelmének, hogy bízott benne.

𝕆 ℕ 𝔼 𝕊 ℍ 𝕆 𝕋 𝕊Where stories live. Discover now