-Figyelsz te rám?- csapott idegesen az asztalra Mr. Blackwood mire én ilyedten kaptam fel fejem a füzetem lapjai közül.
-Persze, persze- igazítottam meg hajamat majd a tanár barna szemeibe néztem.
-Akkor mi volt a kérdés?- kérdezte közben kihúzta magát, összefonta karjait mellkasa elött majd szemüvege alól lesett rám.
-Hát az, hogy...- gondolkoztam mert, igazából halvány lila gőzöm sem volt, hogy mit kérdezett.
-Menj az igazgatóhoz!- ordított rám én pedig cuccaimat összeszedtem és kimentem a teremből.Az iskola folyosóján egyedül tartózkodtam. Rajtam kívül mindenki a saját óráján ült. Befordultam az egyik sarkon majd megálltam az igazgató irodája elött.
-Én aztán be nem megysek!- jelentettem ki és elindultam haza.
•
Queensben élek a nevelőszülőmmel. Az igazi szüleim elhagytak amikor véletlenül felgyújtottam a házat. A saját kezemmel.
Idegesen tarppolok fel az öreg lépcsőkön. Csak lefelé nézek, előre minek úgysem jön senki.
Amikor a második lépcsőfordulónál jártam nekem jött valaki így elestem.-Úristen minden rendben?- jött oda a személy majd kezét nyújtotta felém. (lel ez rímelt~iró)
-Ja persze- lökten el a kezét és őt kikerülve elindultam újból felfelé.-Várj én is arra megyek!- kapta össze cuccait majd utánnam sietett.
Ahogy mellémért én csak egy szemforgatással jeleztem, hogy egyedül is simán elérem a lakásomat.-Láttalak ma a suliban.- kezdett bele amiből rögtön tudtam, hogy ma nem egyedül megyek haza.
-Az jó.- próbáltam lerázni de nem ment.
-Olivia Faye vagy. Igaz?- nézett rám menet közben.
-Nem, én Thanos vagyok!- jelentettem ki szarkasztikusan a gonosz nevét mire neki lefagyott a mosoly az arcáról.
-Ezzel ne viccelj!- mondta miközben odaértünk az ajtómhoz.
Elkezdtem előkotorni a kulccsomómat majd belehelyeztem a zárba és elfordítottam. A zár kattant egyszer-kétszer de végül megadta magát és beengedett.
-Hát akkor szia!- mondtan és beakartam csukni az ajtót de ő ezt magakadályozta azzal , hogy odatette jobb kezét.
-Te nem akarod tudni a nevem?- kérdezte közben idegesen kémlelt engen. Barna haja a feje tetején kócosan helyeszkedett el.-Nem, túl élem ezt a tudatlanságot, Peter Parker!- mosolyogtam rá mire neki is egy aranyos mosoly jelent meg az arcán.
•
Péntek este van és egyedül gubbasztok a kanapén. Kate, a nevelőanyám még nincs itthon. Ajtócsapódás majd egy kis káromkodás. Érdeklődve léptem a földön fetrengő Kate mellé.
-Szia!- mosolyogtam rá.
-Ó, szia drágám! Milyen volt a napod?- kérdezte közben összeszedte a szétgurult termékeket.
-Aránylag jó.- rántottam vállat majd felvettem egy doboz bombont.
-Nem úgy volt, hogy mellőzöd a csokit?- húztam fel jobb szemöldökömet.
-De, de Maynek ma van a névnapja- mondta majd lepakolta a cuccokat és folytatta.
-Áthívott minket.- közölte a tényt és már rajta is volt a cipője./Itt az új történet, remélem tetszik!/
YOU ARE READING
A Négy Elem Irányítója •P.P.•
Fanfiction• Ez a történet a Pókember: Idegenben film alapján játszódik, néhány változtatással.• Olivia Faye különleges képességgel bír. Tudja irányítani a négy elemet. Ezt a képességet az ősi őrzőktől kapta, akik amikor már túl öregek let...