Fáj még?

19. fejezet - Nem a te hibád, oké?

Az ágyon fekve filmeztünk. A fejem Brian mellkasán volt, karommal átöleltem meleg testét. Az ő keze a derekamat simogatta, néha puszit adott a fejemre. Valami hülye vígjátékot néztünk. Azt a fajtát, amiben minden szituáció abszurd, a karaktereket elvitték a végletekbe, és minden nagyon hangos. Dehát, pont ettől volt vicces. Éppen egy izgalmas jelenet ment, ami végül olyan nagy poénnal zárult, hogy hirtelen kiszakadt belőlem a nevetés. A hátamra gördülve röhögtem, már fájt a hasam, folyt a könnyem, a barátom pedig ezen szórakozott. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Brian felettem van, két oldalamon támasztotta magát mellettem. A könnyeimtől még homályosan láttam, és még mindig visszatarthatatlan vigyor volt a fejemen.

- Édes vagy - mondta, mire két kezem közé fogtam az arcát és lehúztam magamhoz egy csókra. Ezután már fogalmam sincs, mi történt a filmben.

Arra ébredtem, hogy Brian mocorgott mellettem. Csukott szemmel visszahúztam magamhoz, mire elkuncogta magát. Ismét próbálkozott, de nem hagytam elmenni.

- Szívem, mennem kell dolgozni - szólt reggeli, rekedtes hangján. Erre csak nyöszörögtem egyet és kinyitottam a szemem. - Jó reggelt - simította meg az arcom, mire felkúsztam hozzá és megcsókoltam.

- Neked is - suttogtam, mert többre nem volt erőm ilyen korán. Egyébként furcsállottam, hogy felkeltem a morcogásra, mert alapból sosem szoktam.

- Ha már úgyis fent vagy, reggelizünk együtt? - dobta be az ötletet.

- Persze - bólintottam lelkesen. Csak hétvégenként szoktunk együtt enni reggel, ezért különlegesnek számított ez a helyzet.

- Csak még előtte felöltözöm - kelt fel az ágyról, ami azt jelentette, hogy nekem is ezt kellett tennem. Miután, mint minden reggel, beadta magának az inzulint, a szekrényhez lépett és elővett egy bordó, hosszúujjú inget. Felém fordult, majd maga elé tartotta a válfát. - Szerinted jó lesz?

- Nem is tudom - nézegettem a ruhadarabot, majd odaléptem az akasztóhoz, és keresgélni kezdtem. A kezembe akadt egy világoskék ing, amit még sosem láttam Brianen. Elvettem tőle a másikat, és ezt adtam a kezébe helyette. Egyből fel is vette, én pedig begomboltam neki, csak hogy csapatmunka legyen a dolog. Megigazítottam a gallérját, majd félreálltam, hogy lássa magát a szekrényajtó belsején található tükörben. Elmosolyodott, de mosolya ködös volt, mire felvontam a szemöldököm.

- Még Sophie-tól kaptam - mondta, majd az arcomat fürkészte reakcióra várva. Talán ki kellett volna akadnom, amiért megtartotta, vagy egyből levetetni vele, de legalábbis egy kicsit féltékenynek kellett volna lennem. De nem voltam. Nem is tudom miért, de nem zavart a dolog.

- Nagyon jól áll - bókoltam őszíntén, majd a mellkasához bújtam, és kettőnket bámultam a tükörben. Kis testemhez képest hatalmas karjait körém fonta, amivel felgyűrte a pólót, ami rajtam volt. Amúgy az ő pólója volt.

- Nem is zavar? - kérdezte bizonytalanul. Úgy tűnt, hezitált rajta egy darabig, mire megkérdezte.

- Nem igazán - vallottam be, és úgy is gondoltam. - Téged igen?

- Nem, túl vagyok rajta - szorított magához erősebben. - Mostmár az fog eszembe jutni erről az ingről, hogy neked mennyire tetszik - adott egy puszit a fejem búbjára.

Mivel Brian sietett a munkahelyére, egészségtudatos felnőttekként csokigolyót reggeliztünk. Mondjuk legalább cukormenteset, természetesen. Reggeli közben szóba jött anya, mire hiányozni kezdett. Rég találkoztam már vele. A barátom is azt mondta, hogy hiányolja. Szerencsére ők ketten nagyon jól kijöttek egymással. Még azután is, hogy az első találkozásuk elég hülyére sikeredett. Amikor az első randink előtt anyám megvárta, hogy bemutatkozhasson neki. Milyen kínos volt. Milyen régen volt... Végül megbeszéltük, hogy áthívom vacsira. Mire végeztünk a reggelivel, Brian már késésben volt, ezért rekord idő alatt fejezte be a készülődést. Ki akartam kísérni, de ahogy kiléptem a küszöbön megcsapott a hideg levegő, ezért tovább inkább nem mentem. Ettől az érzéstől mindig elfog a karácsonyi hangulat. Kaptam egy csókot, majd az ajtóban állva figyeltem, ahogy a barátom elhagyja a környéket.