tegnap » 𝟏𝟓 𝐃𝐖𝐂 ft. stucky

v. szupermarket

━━━━━━━━━━━━

és ez mi?

 ━━━━━━━━━━━━

- Hová jöttünk?

Bucky csodálkozva pillant fel a hatalmas, neonos kivilágításra a szupermarket fölött. A késői órában szinte bántotta a szemét az erősen fénylő felirat, ami már messziről hirdette a Food Bazaar nevét.

Este kilenc óra körül lehetett, az októberi nap már rég lebukott, a parkoló szinte teljesen üres volt, csak néhány vásárló tért be az éjjel-nappal nyitva tartó szupermarketbe. Steve beparkolva az üzlet elé leállított a motor búgó hangját, és hátramosolygott a derekát átkaroló Buckyra.

- Imádni fogod, hidd el - tűrt egy a copfjából kiszökött, az arcába lógó tincset a másik füle mögé - Gyere - szállt le a motorról, és megragadta Bucky kesztyűs kezét - Látod? Manapság így néz ki egy szupermarket - mutatott a kivilágított üzletre - Régen még nagyon más volt.

- Nem emlékszem - motyogta Bucky.

Stevenek a szíve szakad meg minden alkalommal, amikor ezt hallja Bucky szájából, de igyekszik úgy tenni, mintha nem történt volna semmi.

- Majd fogsz - húzta maga után a bevásárlókocsikhoz, és a dzsekije zsebéből előhúzva egy kis érmét kihúzott egyet a hosszú sorból.

- Ez mi? - vonta fel a szemöldökét Bucky, aki automatikusan összerezzent a csörgésre.

- Bevásárlókocsi. Ebbe... - kezdte magyarázni Steve, de benne ragadt a mondanivaló.

Bucky ugyanis, mielőtt a másik folytathatta volna, belemászott a hangosan zörgő kocsiba, és lábát kilógatva döntötte hátra a fejét, és nézett fel a meglepetéstől szóhoz sem jutó Stevere.

- A kocsik nem azért vannak, hogy beleüljünk? - zavarodott össze Bucky Steve csodálkozó arcát látva.

- Mi? Nem, vagyis de... Tudod mit? Maradj csak - rázta meg a fejét vigyorogva Steve, és nekifeszült a bevásárlókocsinak.

Az hangosan zörgő kerekkel indult meg a fotocellás ajtó felé, ami halk surrogással nyílt szét előttük. Bucky tátott szájjal, és csillogó szemmel pillantott hátra Stevere, aki rámosolyogott. Nem is olyan régen volt, hogy ő is ilyen ámuldozva nézte a 21. század technológiáját.

A boltban uralkodó világosság éles kontrasztja volt a kinti sötétségnek, és a különféle csomagolások színkavalkádja vidámmá varázsolta az egészet. A fehér csempe még a nap vége felé a fényesen csillogott, a magas polcokon pedig ott csücsült a mindenféle termék. Bucky alig bírta kapkodni a fejét a sok új dolog felé, akkor lendülettel pattant ki a bevásárlókocsiból, hogy az kis híján felborult, Steve csak az utolsó pillanatban tudta megfogni.

A zörgésre persze a boltban lézengő néhány vevő és az eladók is azonnal odafordultak. Voltak, akik elmosolyodva pillantottak a kisgyerekként a gyümölcsös pulthoz rohanó Buckyra, voltak akik nem ismerték fel őket, és értetlenkedve pillantottak a két hatalmas férfira, és voltak, akik rosszalló tekintettel motyogtak az orruk alatt valamit a huligánokról. Steve csak bocsánatkérően rájuk mosolygott, és odalépett a szivárvány minden színében pompázó gyümölcsöket bámuló Buckyra.

- Ezeket felismered, Buck? - karolta át a vállát kedvesen Steve.

- Ühüm - bólintott kicsit bizonytalanul, majd megakadt a szeme az egyik felső polcon pihenő dobozon - Az mi?