33.

181 36 6

Harry:

Egész éjjel nem aludtam szinte semmit. Folyton forgolódtam az ágyamban, miközben a gondolataim nem hagytak nyugodni. Aztán úgy hajnalban kimentem a konyhába, hogy igyak egy kis tejet. Itt van. Ez a pár nap után újra itt alszik a lakásomban. Mikor megjelent a konyhában, megijedtem, de egy kis reményt is éreztem. Lehet, hogy meg tudnánk beszélni ezt az egészet. Mindent elmondtam neki, az elejétől a végéig. Azt mondta, hogy neki most idő kell. Tudom, hogy megbántottam. Tudom, hogy csalódott bennem, és minden oka meg van rá, hogy sose bocsásson meg nekem. Utálom magam. Átvertem azt a személyt, akit szeretek, de rendbe akartam hozni. Szerettem volna ezt az egészet elkerülni, de nem sikerült.

Az éjszaka folyamán a könnyek se maradtak el. Megint itt van, de nem érinthetem Őt. Nem csókolhatom, nem ölelhetem, nem érhetek hozzá. Olyan jó lenne, ha újra a karjaimban tarthatnám Őt. Ha elmondhatnám neki, mennyire szeretem és mennyire sajnálom, hogy összetörtem a szívét. Ha én lennék az, aki újra összeforrasztaná azt. Hogy azt mondjam neki ,,minden rendben lesz" és egy lágy csókkal bizonyítanám be, hogy tényleg így lesz. De nem lesz így. Nem érhetek hozzá, mert megutált. Nem csókolhatom meg, mert tartja a távolságot. Nem tehetek semmit.

Olyan jó lenne, ha még maradna pár napot. Nem sokat, csak még egy kicsit. Ha Ő elmegy, megint üresség lesz a lelkemben. Annyira hiányzik. Bárcsak tehetnék valamit, de úgy érzem, meg van kötve a kezem.

Reggel fáradtan keltem ki az ágyból. Elhagytam a hálószobát és a mosdóba mentem, ahol belenéztem a tükörbe. Szörnyen nézek ki. A szemeim puffattak az éjszakai sírástól, alatta pedig kék karikák az alvatlanság miatt. És, ugyebár fogytam is. Ezekben a napokban nem bírtam enni. Minden falat olyan nehéznek tűnt. Ha nem jöttek volna Liamék a lakásomra meglepni engem..khm..minket 4 darab mozijeggyel, már rég a korházban lennék. Nem ettem, nem is ittam. A barátaimnak köszönhetem, hogy még nem estem össze.

Megmostam az arcom hideg vízzel, majd a fürdőből kijőve, a konyhába vettem az irányt. A hűtőhöz léptem és kivettem a narancslét. Elővettem egy poharat és töltöttem magamnak egy keveset, majd helyet foglaltam az egyik széken és belekortyoltam a folyadékba. A következő pillanatban egy ajtó nyílásának a hangjára lettem figyelmes. Letettem a poharat a kezemből és vártam. Vártam, hogy megjelenjen. Vártam, hogy bejöjjön a konyhába és leüljön az egyik székre. Vártam, hogy meghalljam a hangját. De nem jött.

Szomorúan hajtottam le a fejem. Felkönyököltem az asztalra, és a kezemmel megtámasztottam a fejem, másik kezemmel pedig a poharat kezdtem el forgatni. Nem is akar látni engem. Mondjuk, ez érthető is. Legszívesebben elásnám magam.

-Szia.. - hallottam meg egy bizonytalan hangot, mire felnéztem.

Ott állt az egyik szék mellett, ami a legközelebb volt hozzá, tőlem pedig a legmesszebb. Egy szürke póló volt rajta, amiben aludni szokott és egy fekete rövid nadrág. Rajtam csak egy fehér póló és az alsóm volt.

-Szia. - mondtam halkan.

Louis leült a mellette lévő székre. Rosszul nézett ki. Az Ő szemei alatt is hatalmas kék karikák voltak és tekintetében láttam a fájdalmat. A karjaimba szeretném zárni Őt és megnyugtatni. Gondját akarom viselni, szeretni akarom Őt, de nem tehetem. És ez kibaszottul rossz érzés.

-És..hogy vagy? - kérdeztem, mert a csend kezdett kínossá válni.

-Fáradtan.. - sóhajtott.

Épp mondani akartam valamit, mikor megszólalt a telefonja. Ahogy megnézte a készüléket, nem tudtam semmilyen érzelmet se leolvasni az arcáról, majd felvette.

Csak Te Kellesz [Larry Stylinson] Where stories live. Discover now