30.

168 30 6

Harry:

Hát kiderült. Megtudta. Megtudta az igazságot. És az történt, amire számítottam. Összetört. Teljesen összetört. Pont ezért nem akartam neki elmondani, mert tudtam, hogy össze fog törni. És most nem tört össze, Styles? Jobb lett így, hogy később derült ki ez az egész? De, most komolyan! Így sokkal jobban összetört, hogy nem tőled tudta meg az igazságot!

Nemrég lépett ki azon az ajtón csalódottan, amit becsapott maga után. Én azóta a nappali közepén állok, tétlenül. Azon jár az eszem, mi lett volna, ha elmondom neki? Mi lett volna, ha akkor mondtam volna el neki, miután belészerettem? Mi lett volna, ha az első napokban mondtam volna el neki, akkor, amikor még semmit nem jelentett nekem és élvezettel bántottam Őt? Mi lett volna, ha nem hazudtam volna neki?

Az, hogy ezt az egészet elkerültük volna. Talán, meg tudtuk volna rendesen beszélni ezt, és most nem tartanánk itt. De féltem, ha elmondom neki, megutál és elmegy. Bazdmeg, Styles, pont ez történt az előbb!

Ahogy ez az agyamig eljutott, magamhoz kaptam a kocsikulcsot és kiléptem az ajtón. Lesiettem a lépcsőn, majd bepattanva a járműbe, elindítottam a motort. Muszáj elmagyaráznom Lounak ezt az egészet. Meg kell próbálnom! Lehet, hogy meg tudnánk beszélni ezt a dolgot.

Az irányt Louis lakása felé vettem. Őt ismerve, ilyenkor inkább egyedül akar lenni, mintsem valakivel ezt az egészet megosztani. És csak ezt a helyet tudom, ahol egyedül lehet, szóval nagyon remélem, hogy ott fogom találni.

Egész úton a kormányt markolásztam, miközben ajkaimat téptem fogaimmal. Ezernyi kérdés járt a fejemben. Mi van, ha nem lesz otthol? Ha csak egy üres lakást fogok találni? Ha, mindent úgy találok, ahogy legutóbb hagytunk, mikor ott voltunk?

Idegesen állítottam le a motort a megfelelő tömbház előtt, majd felrohantam a lépcsőn. Lou lakás ajtaja előtt megtorpantam, majd mély levegőt véve, bekopogtam. Nem jött válasz. Kezemet a kilincsre helyeztem és lenyomtam. Az ajtó nyitva volt. Akkor biztos, hogy járt itt!

Beléptem a házba és szememet körbevezettem a lakáson. Minden úgy van, ahogy hagytunk.

-Louis? - kérdeztem, de megint nem kaptam választ.

Egy kis neszt hallottam a mosdó felől, ezért arra vettem az irányt. Az ajtó csukva volt. Egyik kezemmel lenyomtam a kilincset. Zárva van.

-Louis? - kérdeztem meg újra, de megint nem kaptam választ. - Lou, bent vagy? - nem hallottam semmit az ajtó túloldalán.

Hirtelen eszembe jutott, régen mit csinált, mikor összetört.

-Louis, azonnal nyisd ki az ajtót! - dörömböltem az ajtón, de megint nem felelt. - Louis, nyisd már ki ezt a kurva ajtót! - ordítottam. Megint semmi. Kérlek, mondd, hogy nem jöttem későn!

Eltávolodtam a mosdó ajtajától, majd lábamat felemelve, teljes erőmből az ajtóba rúgtam. A gyenge fa ajtó az ütéstől azonnal kinyílt, de olyan látvány fogadott, amire nem voltam felkészülve. Lou a falnak támaszkodva ült, maga elé bámult, míg bal csuklójából ömlött a vér, jobb kezében, pedig a pengét tartotta. Odasiettem hozzá, letérdeltem mellé, majd ujjai közül kiszedtem a fémdarabot, amit az ajtó melletti sarokba dobtam.

-Louis! Louis hallasz? - kérdeztem, de nem szólalt meg. - A kurva életbe, Louis! Miért tetted ezt?! - emeltem fel hangomat.

Felálltam mellőle, majd a szekrényhez léptem és kutatni kezdtem kötszerért és fertőtlenítőért. Nem kellett sok idő, azonnal megtaláltam, amiket kerestem, majd egy törölközőt elővéve, bevizeztem azt. Újra legugoltam Lou mellé, majd bal kezét az enyémbe vettem. Letöröltem csuklójáról a vért a törölközővel, majd a palackot vettem kezembe.

Csak Te Kellesz [Larry Stylinson] Where stories live. Discover now