13.

302 40 11

"but when you call me baby,
i know i'm not the only one..."

Mi vagyunk a tenger, ami két végletbe torkollik. Van, hogy aszályt szítunk kiszívva minden energiát a kapcsolatunkból pitiáner témák miatt, amit teljesen felnagyítunk. Vagy cunamit eresztünk közénk, amit nem lehet megállítani. Olyan nagy sebességgel sodor el minket, hogy a kezünk, ami eddig kitartóan szorította a másikat egy pillanat alatt robbant szét. A víz teljesen beborított minket és fuldokoltunk a saját végzetünkben.

Most melyik a jobb? Aszály, ami kiszárít minket, vagy a cunami, ami elsodor másik vizekre? Miért ezt a kettő szempontot kaptuk, amiken csak szörfözgetünk, mintha nem is lenne más megoldásunk? Miért nem álltunk meg a szárazföldön és ástuk volna be a gödröt? Miért ereszkedtünk a mély vízbe, amiből nem tudunk kievezni? Én már régebben adtam egy figyelmeztetést, hogy nem tudok úszni. Ez az ár meg túl nagynak bizonyult, hogy te Shawn, a mentőövemként szolgálj.

Vagy ha ennyire vágytunk a vízre, miért nem választottuk a nyugodt pillanatát? Amikor a napfény megcsillan a víztükör felszínén, a sirályok repkednek a világoskék ég alatt és csak egy-két kisebb hullám van, ami nem okoz számunkra semmi veszélyt. Annyira szépen hangzik, nem igaz? Mi ezt érdemelnénk meg. De úgy látszik ez alkalommal a cunami nyert.

Az ötödik tanácsadói megbeszélés, avagy az árvíz beindítója. Mert ez az óra megérdemli ezt az alcímet még ha húsz percet is vett igénybe az egész. Most ismételten keresnünk kell a hibást, hogy mégis ki tehet erről az egészről. De ez alkalommal én nem vagyok szerepjátékos, mert ezt te indítottad el Shawn. Hogy hol kezdődött azt én sem tudom, de hogy hogyan ért véget? Na, azt egyikünk sem akarta, de megtörtént.

Szóval köszönöm, Shawn.

Köszönöm a párkapcsolati tanácsadós óráknak.

Köszönöm Claudiának és az eszement ötleteinek. 

Köszönöm magamnak, amiért képes voltam bevállalni a mély vizet.

Végül köszönöm Patricia és a pióca énedet.

Az ötödik tanácsadói óra. Már meg kellett volna szoknom, hogy sosem megy e körül minden zökkenőmentesen, de túlságosan is élveztem, ahogy a partról indultunk szembe a cunamival, ami megállíthatatlanul közelített felénk. Ha az ember boldog, akkor ezt meg nem nagyon veszi észre. Én meg még bőven a szülinapom hatása után voltam és tényleg úgy éreztem, hogy most már minden rendben van.

Mert tényleg így volt. A mai napig. Ahogy Shawnnal kézen fogva mentünk Claudia irodája felé, egy tökéletes órának elébe nézve, ahol már megtudtuk volna beszélni minden gondunkat. Az is esélyes volt, hogy megoldást találtunk volna ezekre. De itt a mi lett volna, ha pofátlanul beletolakodik a képbe.

- Mi folyik itt? - kérdezi meg Shawn elsőként, amikor beléptünk az ajtón. A hangulatom másodpercek alatt váltott át teljesen az ellenkezőjébe, ahogy Patricia fejét megláttam. Ezen a napon pont az ő jelenlétére nem számítottam, ahogy Shawn sem. 

- Ne haragudjanak, hogy nem figyelmeztettem önöket, hogy a mai óra első felében Patricia is csatlakozni fog. - Claudia továbbra is hozta a mosolygós formáját, ahogy felvázolta nekünk ezt a hihetetlen ötletét. Kár, hogy ezt csak ő tartja ennyire fenomenálisnak.

- Ugye ez csak valami vicc? - kérdezem meg én is, mire valóságosan is felfogtam, hogy mi történik. Patriciáról nem vettem le a szemem, aki csak elfoglalatoskodott a körmeivel és unott képet vágva nem foglalkozott a körülötte zajló történésekkel.

ᴏɴʟʏ ʏᴏᴜ | ✔Where stories live. Discover now