SCARY LOVE //H.S//

40

A szemem elé lassan tárult az,hogy a Kórházban fekszek.
-Felkelt!Felkelt!-csak a mamám hangját hallottam ahogy folyton ezt mondja.
-Jobban van?-bejött egy fehér köpenyes magas férfi.Csak bólintottam.-Em nos két hétig kómában volt nagyon kevés esélyét láttuk,hogy felébred,egy kisebb fej sérülés ért és a vállát meglőtték.-motyogta.-Ne aggódjon most már minden rendben lesz.-ismét bólintottam.
A nagyin felém hajolt és engem kezdett nézni.
-Mi történt?-suttogtam alig hallhatóan.
-Mikor a reptéren voltunk egy férfinél pisztoly volt és lövöldözni kezdett,nem te voltál az egyetlen akit eltalált.Papával azonnal elhoztunk a Kórházba,az autóban sikítoztál és szinte alig voltál magadnál,a fejedet is bevágtad de mikor a Kórházhoz értünk már nem voltál ébren.-magyarázta.
-Velem mindig történik valami szar.-kezdek röhögni de ő nem.
-Itt vagyunk.-jött be papa és anya.
-Istenem,Em!-anya azonnal megfogta a kezem és egy nagy puszit adott az arcomra.-Annyira aggódtam.De boldog vagyok,hogy jól vagy.
Az itteni rokonaim mind bejöttek meglátogatni,hogy hogy vagyok mert mindenki aggódott.
Tényleg jól vagyok hiába hiszik,hogy nem.
Utálok Kórházba lenni,a legjobban mégis azt utálom,hogy most azonnal haza akarok menni.Még egy szabad napot sem töltöttem itt de nem is akarok.
Anyuval is közöltem.Nagy szerencsém,hogy az Egyetemnek nem konkrétan mondtam,hogy elhagyom az iskolát így bármikor vissza vennének.A régi életem hiányzik és most bármi áron visszaszerezném azt.
Este a Kórházi ágyon ülve mindenre rájöttem,hogy az egészet rosszul kezeltem.Mindent.Annyira gáz valakit ilyenkor felhívni de most már tudom,hogy jól fogok cselekedni.Nem haboztam és elindítottam a bizonyos személy hívását facetimeon.
Mikor egy pár csöngésre nem vette fel azt hittem nem is fogja de akkor hirtelen felvette.
-Szia.-nézett a kamerába.
-Szia.-suttogtam.
-Hogy hogy felhívsz?-motyogta miközben jobban kezdett nézni rám.-Emilia te meg hol a francba vagy?
-Kórházba de most az lényegtelen Harry mert sokkal fontosabbat akarok neked mondani annál!
-Mi van?Mi fontosabb annál?-kezdett morgolódni.
-Az,hogy nagyon szeretlek és az egészet sajnálom,buta voltam.Nem akarlak elveszíteni.
-Komolyan?
-Halálosan.-mosolyodtam el mire ő is.
-Bolond vagy,de nagyon szeretlek.-mondta komoly tekintettel.-Akkor most már elárulod,hogy miért vagy a Kórházban,mert kezdek ideges lenni.
-Hát igazából én azt hittem,hogy nincs bajom mert közbe tök álmodtam sok mindent mindegy,szóval lövöldözés volt mikor megérkeztem ide és eltaláltak aztán bevágtam a fejem azt mondták mert két hétig  kómába voltam és ja meglőtték a vállam de Harry nincs para mert tök élőnek érzem magam.-magyaráztam de az ő szemei tenyér nagyságúra nagyobbodtak.
-Most azonnal oda megyek!!!Istenem,hogy a francba hagyhattam,hogy elmenj??Miért hagytam??-csapott valamit valaminek.
-Harry nyugi jól vagyok.
-Maradj ott!Megyek és nem engedem,hogy bárki egy ujjal is hozzád érjen különben kénytelen leszek megölni.Szeretlek.-motyogta és letette.
Nevetve ráztam meg a fejemet.Most idejön és most vagyok a legboldogabb.
Most már nekem is lesz egy boldogsággal teli életem?
Nem tudom,hogy minden úgy lesz ahogy tervezem vagy ahogy éppen nem terezem de egyet tudok,hogy mindenképpen olyan életet akarok ami arról szól,hogy élek és nem arról,hogy bent ültem a kalitkába.
Mert,ha ott ülnék sosem tanulnám meg mit is jelent szeretni és elfogadni vagy elengedni.Semmit nem tudnék akkor.
De kezdem azt érezni,hogy a madárka aki bennem van elindult egy jó út fele,hogy kiszabaduljon.
Remélem nagyon tetszett ez a meglepő fordulat.
💞