01.

646 56 7

  "we don't have to be ordinary..."

Emlékszem az első alkalomra, amikor találkoztam vele. Nem hiszem, hogy normálisnak lehetett azt mondani, mert nagyon nem volt az. De azt hiszem, mi nekünk ez jutott; hogy a legfurcsább pillanatokat kapjuk meg. Erről pedig el tudom mondani, hogy mi szuperül megoldottunk mindent, mert még mindig egymás mellett vagyunk. Hét hosszú éve és még mindig emlékszem az összes közös pillanatunkra is, legyen az jelentéktelen semmiség vagy egy hihetetlen kaland.

Nem terveztünk semmit sem az elején. Úgy voltunk vele, hogy majd lesz, ami lesz és mi kihozzuk belőle a legjobbat. Csak két fiatal voltunk, akik tapasztalatlanok voltak az érzelmek terén, de az élet adott már nekik pár pofont és egy utolsó lökésként egymásba zuhantunk. Életem legszebb zuhanásának tudom be, aminek a vége az ő karjai voltak.

- Pam, megyek dolgozni, majd este jövök - kiált nekem még vissza az ajtóból Shawn. - Vigyázz magadra!

- Te is! - szólok vissza sietve, mielőtt hallom az ajtó csukódását. Mondtam volna még neki azt is, hogy szeretem, de meglehet válasz nélkül maradtam volna a tegnap este után.

A kapcsolatunk újabb mélypontban van, ami már egyre hosszabb időt ölel körbe. Eddig is voltak kisebb semminek sem nevezhető veszekedéseink, de a mostaniakat már nem tudom ennek nevezni. A tegnap esti vacsoránk is ezzel telt, hogy szépen elvitatkoztunk, míg végül bezárkóztam a fürdőszobába, Shawn meg összetört pár dolgot a konyhában.

Szeretném azt hinni, hogy minden rendben van vagy, hogy majd lesz, de érzem, amint csúszik ki az utolsó lehetőség is a kezemből. Shawn a mindenem, a kezdetek óta és elképzelni sem tudom már az életemet nélküle. Tudom, hogy ő is így érez, csak azt nem értem, hogy akkor miért tesszük ezt egymással. Az ismeretségünk óta fel kellett készülnünk mindenre, mert nem voltunk egyszerű esetek. Talán ez miatt is keltettünk fel egymás érdeklődését túlságosan mélyen. Minden egy pénteken kezdődött.

Emlékszem egy június huszonkettedikei nap volt és éppen egy randira voltam hivatalos, amire nem szívesen mentem el, de elveszítettem egy fogadást és ez lett a büntetésem. Justin - a randipartnerem -, maga a nyálas, csöpögős fiúk csoportját erősíti és igazi úriemberhez méltóan értem jött fél hétre egy hatalmas virágcsokorral a kezében. Jól nézett ki külsőre, ezzel nem tudtam vitatkozni és már egy ideje próbált randira hívni, amit elutasítottam egészen a fogadásom veszteségéig. Így kötöttünk ki egy moziban, kezemben egy nagy doboz pop-cornnal és a jegyekkel sétáltam a lefoglalt helyünk felé. Mivel premiervetítés van, számítottam arra, hogy telt házat kapunk, így meg sem lepődtem a rengeteg emberen, akik között úgy átkellet esnem, hogy bejussak a helyemre.

- Már megbocsáss, de ez az én helyem - rúgok bele egy srác lábába, miután leellenőriztem, hogy tényleg odakotnyeleskedett az én számomhoz. Mivel elmélyülten beszélgetett a mellette ülő lánnyal, csak haragos pillantással kapta rám a fejét a rúgás után. - Az én helyemen ülsz - ismételtem meg magam, mert nem nagyon erőltette meg magát, hogy arrébb rakja a seggét.

- Igazán? - húzza ördögi vigyorra az ajkát és hátradőlve tovább figyelt engem. Csak megforgattam a barna szemeimet és igyekeztem nem ráönteni a kezemben tartott kukoricát.

- Igen, szóval légyszíves ülj a te helyedre, mert lassan kezdődik a film - Justin jófiúhoz méltóan próbálta kezelni a helyzetet, de ez az idegen csak felhúzott szemöldökkel mérte végig a gyereket, majd felnevetett.

- Milyen hősies kis Rómeód van - néz vissza rám, nem adva több tekintetet a mögöttem álló fiúnak.

- Akkor most szépen fogalmazva - sóhajtok fel, mert lehetetlennek tartottam ezt a helyzetet. - Megtennéd, hogy felemelnéd az én helyemről a seggedet és letennéd egy olyan helyre, ami nem akadályozza más dolgát? Az sem érdekel, ha az utcán van helyed, amúgy is csoda, hogy befértél az ajtón az arcodhoz képest. Szóval, tűnés! - meglegyintettem a kezem, hogy végre csináljon valami hasznosat is, de ez sem hatott. Elértem azt, hogy tetőtől talpig végigmérjen, majd az ajkát megnyalva ismételtem a szemeimbe nézett és egy furcsa csillogás suhant rajta át.

ᴏɴʟʏ ʏᴏᴜ | ✔Where stories live. Discover now