Ötödik fejezet

23 6 2

Ed tanácstalanul állt a szekrény előtt, mert akárhogy szólongatta is Envyt, a homonculus nem volt hajlandó mozdulni. A fiatal alkimista csak arra tudott gondolni, hogy valami borzalmasat művelhettek a másikkal és már a gondolattól is ökölbe szorult a keze. Végül megvakarta a tarkóját, és úgy döntött, más módszerhez folyamodik. Nem akarta erőltetni az amúgy is halálra rémült lényt, ha az önmagától nem volt hajlandó előbújni. Viszont ő is szeretett volna megfürdeni, de előtte... Ám ekkor hirtelen szikra gyúlt Ed agyában, és elmosolyodott.

– Nos, ha te nem is vágysz egy forró fürdőre, én attól még igen – mondta a fiú a tőle telhető legbarátságosabban, majd elindult a fürdőszoba irányába.

Ugyan voltak kétségei, de remélte, hogy a terve beválik. Ha Envy meglátja, hogy a fürdő semmilyen komoly veszélyt nem rejt magában, akkor talán hajlandónak mutatkozik majd az előbújásra. Az ajtót nem csukta be, már a szobában gondosan levetkőzött, majd bemászott a mostanra már kissé kihűlt vízbe. De nem volt akadály alkímiával felmelegíteni a vizet a kívánt hőfokra. Ed még a haját is kibontotta, majd állig elmerült a kellemes fürdővízben, miközben a fülét hegyezte, nem hall-e mozgást a szobából. De egyelőre egy halk neszt sem hallott, ám eltökélte, hogy vár. Habár alapjáraton kíváncsi és talán kissé túlságosan is türelmetlen volt, most tudta, hogy csak türelemmel juthat bármire is. Így bármilyen nehezére is esett nyugton maradni, ezúttal várakozó álláspontra helyezkedett.


Odabenn a szekrényben Envy a falhoz lapulva remegett. Nem mert előjönni, a fürdő túlságosan rossz emlékeket ébresztett benne. Ritkán fürösztötték meg, leginkább csak akkor, ha egy magas rangú tiszt, vagy maga a Führer látogatta meg a labort, de azok az események mindig fájdalmasak voltak. Az egyik alkalommal jéghideg, jeges vízbe merítették, amitől hirtelen nem kapott levegőt és kis híján jéggé fagyott. Talán ez is volt a tudósok terve, hogy mélyhűtött homonculust készítsenek belőle. Envy nem tudta, de nem is akarta megtudni. Egy másik alkalommal olyan forró, bugyborékoló vízbe merítették, hogy azt hitte, ott menten halálra ég. A tüdeje, szeme, szája, orra tele lett tűzforró vízzel és mikor végre kiszedték onnan, úgy érezte, a bőre is lemállik a húsáról. Ám csak égővörös lett, tele égési sebekkel. Ilyenkor persze mindig összekötözték a kezét-lábát, hogy ne tudjon elmenekülni, ne tudjon védekezni. A nyakán mindig egy bőrből készült nyakörv feszült, amelyhez egy vastag és erős pórázt szereltek, azzal húzták ki őt a vízből. De a legrosszabb csak ezek után jött, amikor szúrós, kemény sörtéjű kefével és valami habzó anyaggal kezdték lesúrolni, de olyan kegyetlen módon, hogy a bőre is lejött nem egy helyen, ő pedig üvöltött a fájdalomtól és a tehetetlenségtől. A fürdésnek nevezett kínzás után még várt rá egy újabb megpróbáltatás, ugyanis pucérul mégsem mutogathatták. A legtöbbször szűk, kényelmetlen, a testéhez tapadó ruhákat kényszerítettek rá, majd térdre kényszerítették egy meglehetősen kényelmetlen testhelyzetben, hogy úgy várja a mustrát. Bár ezek a „fürdős" alkalmak meglehetősen ritkák voltak, de mindig rettentően rettegett, ha előhozták a hatalmas dézsát, és teletöltötték vízzel. Envy ilyenkor a ketrece sarkába húzódott, vadul kaparta a hátsó falat, teljesen pánikba esett. Most ugyanezt érezte, vad pánikot, menekülési kényszert, ám mégsem moccant. Rettentően félt, ugyanakkor egy új érzés, a kíváncsiság is munkált benne. Ed is elment fürdeni, ő pedig nem hallotta, hogy a fiú üvöltött, vagy kiabált volna. A kíváncsisága végül erősebbnek bizonyult a félelmeinél, és óvatosan kikukucskált a szekrényből.


A szobában nem látott mozgást, így nagyon halkan kimászott, majd elosont az eddig ismeretlen ajtóig, amely félig nyitva volt. Lelapult, majd bekukucskált a helyiségbe, szemei pedig elkerekedtek. Egy nagy kádban Ed kényelmesen elterpeszkedve feküdt, feje épphogy kilátszott a vízből, ő maga pedig teljesen nyugodtnak tűnt. Aztán hirtelen a homonculus felé fordult, mire Envy egész testében megmerevedett.

A Hetes alanyRead this story for FREE!