-         Figyelem! Figyelem! Mindenki jöjjön közelebb a színpadhoz! – kiáltott a nézőtér felé Mrs. Dawson, ahol minden diák első órához híven álmosan punnyadt. – Először jöjjön Leonato, Messina kormányzója, a követ és, Hero, a lánya valamint a Beatrice az unokahúga! Egészen átvesszük addig az első órán, míg jön Don Pedro. Remélem a hétvégén mindenki tanulmányozta a szövegkönyvet!

Hát persze, minden szabad időmet arra töltöttem …  Kizárt, hogy én elővettem volna. A másik, minek kell már most megtanulni, mikor csak évvégén fogjuk előadni!?

-         Nos, Mr. Collins, kezdje Leonáto szövegét mondani! – a színész srác belekezdett, a monológjába.

-         „Úgy értesültem a levélből, hogy Don Pedro, Aragónia hercege, ma este Messinába érkezik!”

-         Követ!

-         „Már közel járhat. Hárommérföldnyire se volt innen, mikor előreküldött.”

-         „Hány nemest vesztettetek a csatában?”

-         „Alig valakit. Nevezetes személyt, senkit.”

-         „Kétszeres a diadal, ha a vezér ép sereggel tér meg. Úgy látom, Don Pedro igen kitüntetett egy firenzei ifjút, bizonyos Claudiót.”

-         „Igen kitüntette, mert igen rászolgált. Derekabbul vitézkedett, mint zsenge kora ígérte: bárány képében oroszlánként küzdött. Úgy túltett ő minden reményen, hogy énnekem semmi reményem túltenni rajta szavaimmal.”  - hallgatva Peter Collins és Jeremy Turner párbeszédét, mint követ és Messina kormányzója rá kellett jönnöm, hogy milyen jól áll hozzájuk a szerepük. Leonatót mindig is kissé magasabb tagbaszakadtabb, ugyanakkor férfias kiállásúnak gondoltam, pont, mint Petert, és a követ kinek jelentéktelen a szerepe, ám mégis ha meg kell szólalni vagy jó híreket mond, mint most vagy éppen ő áll elő a rossz hírrel, tökéletesen illik Jeremyre, ki általában igen csendes, de tudja, mikor kell megszólalnia. Viszont nem tudom, hogy én hogy fogok tudni Beatrice szerepébe bújni, ő másabb, mint én. Legalábbis úgy gondolom, de majd kiderül idővel.

-         Ms. Winters!

-         Igen?

-         Ön következik, kérem, jöjjön fel a színpadra! – feltápászkodtam a kényelmes puha székből s elindultam oda, ahová nem szívesen lépek. – Kezdje el a szövegét olvasni, gondolom, nem kell elmondanom, hogy milyen hangnemben!

-         Tessék? – elkerekedett szemekkel pillantottam Mrs. Dawson felé, aki csak legyintett, hogy ne várakoztassam, hanem kezdjem. Jeremy felé fordultam, s elolvastam a sorom, kissé szarkasztikus módon. -  „Mondd, kérlek, signor Handabanda is megjött a háborúból?... vagy nem?”

-         „Senkit sem ismerek ezen a néven, hölgyem. Efféle nem is akadt a seregben.” – tetetett csodálkozással nézett rám.

-         „Ki után kérdezősködsz, húgom?”

-         Hero, Leonato lánya jöjjön! Hol van Ms. Jensen?

-         Jövök már! – nagy sebbel jött fel a színpadra az én barátnőm, ki már első évtől kezdve erre várt, hogy végzősként ő is részt vegyen az eddigi legfontosabb darabjában. -  „Kuzinom a padovai úrra gondol, signor Benedettóra.” – Maggs a háttérből lépett elő, mintha tényleg csak most érkezne meg, s most kapcsolódna be a beszélgetésbe. Olyan mintha ő eltűnt volna, s helyébe tényleg Heron lépett, méltóság teljes és fennkölt és vidám volt egyszerre.  

The last act ~ Az utolsó felvonásRead this story for FREE!