c h a p t e r t h i r t y t h r e e

1.2K 110 43

H a r r y 
S t y l e s

*Négy hónappal később*

- Te vagy soron - motyogta Elena álmosan, miközben oldalamat a könyökével bökdöste. Darcy sírása felkavarta a szoba éjszakai csöndjét. Bele kell rázódjak az apuka szerepbe. Legalábbis egyenlőre. Az apasági teszt eredményére még legalább két-három hetet várnunk kell, de nem hagyhattam magára ezt a szerencsétlen lányt egy babával. Különben sincs más, ami tartsa bennem a lelket, csak ez a mindig mosolygó kis csöppség, akinél rendszerint éjszaka törik el a mécses. Louis-val négy hónapja nem beszéltem. Időt kért. Megadom. Elképesztően hiányzik. Már akkor hiányzott, amikor aznap este kibújt a karjaim közül, s bármiféle konkrétum nélkül otthagyott engem. 
Karjaim közé vettem Dolores apró testét, s lágyan ringatva csitítottam el. Kényelmetlenül éreztem magam a közelében. Féltem, hogy akaratlanul is, de ártani fogok neki. Nem vagyok apuka típus. Egyáltalán nem. Sőt, a gyerekek sok esetben taszítanak és megrémítenek. Ez eddig is így volt, s valószínűleg így is marad. Hogy ez Dolores esetében is így van-e, nem tudom. Meg kell még békélnem a gondolattal, hogy ez a csöppség akár az én gyermekem is lehet. Tizennyolc éves vagyok, határozottan túl fiatal egy apuka szerephez. Ha azonban ezt dobta a gép, nem fogom elhagyni a családom. Itt leszek nekik, hiába nem így terveztem a fiatal éveimet. Nem ezt akarom. Nekem Louis kell.

Elképesztően hiányzik. Ez a pár hónap egyenlőnek tűnik az örökkévalósággal. Semmi másra nem vágyom, csak, hogy végre lássam, magamhoz öleljem, megcsókoljam és elmondjam neki, hogy mindennél jobban szeretem. Tudom, időt kért. Megadtam neki, de egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy az idő múlásával eltűnnek az érzései. Ha nem is teljesen, annyira biztosan, hogy továbblépjen. 

***


Délután anya ajtaján kopogtattam. Ő és Louis bizalmas kapcsolatot ápoltak, a nem túl régi ismeretségük ellenére. Ha nekem nem is, anyámnak biztosan elmondta hová megy. 

- Harry! - nyit ajtót, s szélesen mosolyog mikor meglát. 

- Szia anya.

- Mi járatban erre? - arrébb áll, s befelé mutat, mire biccentve belépek, s követem őt a nappaliba. 

- A segítségedre lenne szükségem... Louis-ról lenne szó.

- Harry... - kezd bele a fejét ingatva. - Nem élhetek vissza a bizalmával - folytatja, hisz tudja, hová akarok kilyukadni.

- Kérlek, anya! - könyörgök, majd nagy levegőt véve belekezdek. Most, vagy soha, Harry! - Louis sokkal fontosabb nekem, mint gondolnád. Lou... a szerelmem... - nagyot nyelek, majd folytatom. - Együtt vagyunk már egy ideje, és nagyon nagyon szeretem őt. Hidd el nekem, hogy nem kérnélek, ha nem lenne fontos - anya arcán egy pillanatig átfutott a meglepettség, de negatív érzelmet nem mutatott felém a kis vallomásom után. Nagyot sóhajtva sétált el a legközelebbi komódhoz, az egyik fiókjából kihúzott egy papírlapot és egy tollat, s fejét ingatva írt rá. Átnyújtotta.

- Louis itt lakik jelenleg. Ha kérdezi, nem tőlem tudod - mondja komolyan, mutató ujját a levegőbe emelve. - És gyere vissza mindenképp. Beszélnünk kell.

- Köszönöm, anya - ölelem át, majd sietős lépekkel indultam el. Mindössze fél óra volt, míg a megadott címhez értem, mégis mintha egy örökkévalóság lett volna. Hevesen zakatoló szívvel kopogtattam az ajtón, mely csupán néhány perccel később nyílt ki. A küszöb másik oldalán egy szőke lány állt, bájos arccal, amit rengeteg sminkkel csúfított el. 

- Uhm...szia - intek. - Én Louis-t keresem.

- Hali - beharapja alsó ajkát, s feltűnően végigmér. - Szólók neki. Addig nyugodtan fáradj beljebb - kacsint, s az ajtóból félreállva biccent, hogy kövessem. - Louis! - kiabálta el magát. - Vendéged van!

- Itt vagyok, Lottie, ne ordíts kérlek - hallottam meg a panaszosan csengő hangot, alig két-három méterre tőlünk. Lou a konyhából jött ki, kezében egy pohár vízzel, amit el is ejtett, mikor meglátott. 

- Hazz...Szia.

- Szia Louis - motyogtam.

- Lotts, magunkra hagynál minket? -  fordul a lányhoz, mire ő nagyot sóhajtva elhagyja a helyiséget. - Te... Ho-hogy kerülsz ide? - kérdez.

- Beszélnünk kell - zárom rövidre a szándékom, kikerülve a kérdést. 

- Foglalj helyet - mutat a kanapéra, mire mindketten leülünk. Tartja a távolságot, és ez fáj. Nem segít a fejemben motoszkáló gondolat sem, ami folyton azt súgja, hogy Louis érzései már közel sem olyanok, mint az én el nem halványult szerelmem. - Kérsz esetleg valamit?

- Téged, Louis. Vissza akarlak kapni. Én...én hagytam neked időt, de nem megoldás, hogy néhány hónapra, vagy akár egy évre abbahagyjuk ezt, majd folytatjuk, mintha mi sem történ volna. Hiányzol. Elképesztően hiányzol - fokozom, s közelebb csusszanok, de ő hátrál. Csalódottan lesütöm a szemeim. - Nem kérem tőled, hogy most ugorj a karjaimba, mintha minden rendben lenne, mert tudom, hogy ez nem így van. Az életem egy káosz, és talán ami a legjobban foglalkoztat, az az, hogy elveszíthetlek téged. Ha szeretnéd, akkor kezdjünk tiszta lappal, de nem bírom nélküled, Louis - zárom le a mondandóm. Louis maga elé pislog, s hangtalanul tátog a rázúduló szavak hallatán.

- Harry, én nem tudok csak úgy elmenni amellett, hogy van egy gyere...

- Közel sem biztos, hogy az enyém, értsd meg! - emelem fel a hangom, mire összerezzen. - Ne haragudj. Szóval...még ha valóban én vagyok az apja annak a gyereknek, akkor sem kell Elena mellett elköteleződnöm. Rengeteg mozaikcsalád él boldog életet. Elena találni fog valakit, aki viszont szeretni, és boldoggá eheti. Emellett én is élhetem a saját életem, de mindig számíthatnak majd rám. És én veled akarom élni az életem - a szemeibe nézek, tekintetem íriszei és ajkai között cikázik. Alig láthatóan bólint, mire közelebb hajolok, és végre, hosszú kínkeserves hónapok után megcsókolom. Percekkel később hajolok el tőle, s szorosan magamhoz ölelem. - Szeretlek - suttogom.

Elhúzódik. Nem érkezik válasz.





[hi

a little bit nagyon szar lett, elnézést. igyekszem visszahozni a régi stílust ebbe a pár fejezetbe ami még maradt, hisz közeledünk a könyv végéhez :) 

love y'all]

bubblegum bitch ×× larry stylinsonWhere stories live. Discover now