Tűz és víz

68. Vita és pánik reggele

- Ki az már? - téptem fel az ajtót ingerülten, mert egészen fölhúztam magam azon, hogy nem találtam azt a nyavajás korrektort. Fáradt arccal meredtem a belépő Shawnra, aki mikor meglátott, elmosolyodott.

- Szia - lépett hozzám, és egy gyors mozdulattal átölelt. 

- Öhm, neked is jó reggelt! Korai vagy - tettem hozzá, érzékeltetve, hogy máskor csak reggelinél találkozunk, tekintve, hogy ő a lehető legtovább alszik. Miután becsuktam mögötte az ajtót, kimerülten ültem le a kanapéra. Tök jó, most keltem fel, de már kimerült voltam. Na jó, inkább felhagytam a korrektor keresésével. Ilyen az arcom, kész, ez van. A mai hajnal után senki nem róhatja fel nekem, hogy hogy nézek ki!

- Nem nagyon tudtam aludni - felelte lazán, miközben megvonta a vállát, és leült mellém. 

- Amúgy tényleg, hogy van a fejed? Nagyon vérzett - érdeklődtem, miközben sajnálkozva elhúztam a számat. 

- Semmi különös, a nővér összevarrta, ahogy Jack fejét is - válaszolta természetesen, mintha az embernek minden nap betörne a feje. 

- Akkor jó, örülök neki, hogy jól vagytok - mosolyodtam el. 

- Te - kezdett bele óvatosan, és én már tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. - Az a Bill gyerek mit keresett ott? - bökte ki végre. 

- Ő csak jókor volt jó helyen - ráztam meg a fejem hitetlenkedő, csalódott mosollyal. Értettem én, hogy meg akar védeni Billtől, de vajon jó ötlet ez még akkor is, ha igazából Bill az, aki megvéd engem? 

- Will is pont jókor volt jó helyen, igaz? - kérdezett vissza keserűen. 

- Will soha nem védett meg engem! Nem mentett meg semmitől! Bill pedig igen - szűrtem ki a fogaim között.

- Ez nem jelent semmit. Nem bízhatsz meg benne Lena. Az ikertestvére - hangsúlyozta ki az utolsó mondatot. 

- Tudod, lehet nem ez alapján kéne megítélnünk őt - fejtettem ki az én nézőpontom. 

- Akkor mégis mi alapján? - kérdezte gúnyosan. 

- Talán meg kéne ismerni először, és csak utána - kezdtem bele, de ő félbeszakított. 

- Lena, ne akard megismerni őt! Csak ezt az egyet kérem, hogy tartsd magad távol tőle! Bántani fog! - szólalt fel hevesen. 

- Hadd döntsem el én, hogy kit ismerek meg - emeltem fel a hangom, mert ettől már aztán tényleg felment bennem a pumpa. Én hányszor mondtam neki, hogy Will bántott és meg akart erőszakolni, ő nem hitt nekem soha, csak mikor a saját szemével látta azt. Én miért hinném most el neki, hogy Bill gonosz? Majd hiszem, ha látom. 

- Saját magadra hozod a bajt - háborodott fel. 

- Ha úgy lesz, akkor majd átvészelem egyedül! Van már benne tapasztalatom - vágtam rá csípőből. 

- Nem hiszem el, hogy te most arra az esetre célozgatsz - felelte hitetlenkedve. Úgy látszik eljutott hozzá az üzenetem. - Tudod jól, hogy - itt muszáj volt félbeszakítanom.

- Te most komolyan azért jöttél át hozzám reggel, hogy erről beszéljünk? Pont ma reggel? Tudod milyen fontos nekem ez a nap, és ezzel nyitod a reggelem - ráztam meg a fejem dühösen. 

- Muszáj volt erről beszélnem veled, egész éjjel nem hagyott nyugodni! Kizárt, hogy Bill véletlenül volt ott!

- Shawn, én ma képtelen vagyok azon gondolkodni, hogy miért volt ott! Hát nem érted, mi kezdődik el a mai nappal? Hogy mit jelent ez nekem? - néztem rá ingerülten. Mert az azért már több a soknál, hogy én mától fogva az emberek és a bukott angyalok háborújának képviselője voltam, a "kiválasztott", ez meg itt azzal nyaggatott, hogy Bill miért volt tegnap a folyosón. 

- Értem én, de azt hittem, ettől még semmi nem változik meg közöttünk. Úgy látszik tévedtem - válaszolta komoran, és elhagyta a szobát. Én pedig fogtam egy díszpárnát, és beleüvöltöttem. Jól kezdődött a reggel.

--------------

Mint az a menzán kiderült, szerencsémre Clar és Jack már elmondták a többieknek a sztorit, szóval nekem már nem kellett elmesélnem. Mondanom sem kell, mindenki óvatosan beszélt csak hozzám, kerülve a kényes témát. Továbbá láthatták, hogy Shawn és köztem sincs minden rendben, ezért egy idő után inkább hagytak, hadd iszogassam csöndben a kávémat. 

Mikor vittem vissza a tálcámat, öntudatlanul is elkalandozott a tekintetem. Végigfutott a szemem az ebédlő összes asztalán. Mígnem megakadt a szemem valakin. Bill is pont engem nézett, és mikor találkozott a tekintetünk, mind a ketten egyszerre kaptuk félre a fejünket. Lesütöttem a szemem, és miután letettem a tálcámat, a padlót fikszírozva siettem vissza az asztalunkhoz.

---------------

Akkor kezdett úrrá lenni rajtam a pánik, mikor a sulirádióban bemondták, hogy minden diák az első óra kezdetekor legyen a bálteremben, mert fontos bejelentenivaló van. Legszívesebben elrohantam volna a mosdóba, és egy wc fülkébe bezárkózva vártam volna meg amíg lecseng ez az egész. Mint a régi szép időkben, mikor így lógtam el a tesi órát, vagy a "mókás" vetélkedőket. Akkor még csak egy arc voltam a tömegben, akinek a hiánya jóformán senkinek nem tűnt fel. De most nem tűnhettem csak úgy el, hisz mit gondoltak volna rólam az emberek, ha már az első kihívás elől megfutamodtam volna? Sőt, ez is csak nekem volt kihívás. Más biztos könnyedén kiállna az egész iskola elé.

Végül is csak állnom kell, meg se kell szólalnom - ez a gondolat nyugatott meg egyedül. Nem nagy ügy. Az egyetlen feladatom, hogy ne ájuljak el. Jézusom, tényleg, mi van ha elájulok? - ijedtem meg a gondolatra. Hisz stresszhelyzetben kétszer akkora az esély arra, hogy felmondja a testem a szolgálatot. 

- Hé, nyugi, nem lesz semmi para - zökkentett ki a gondolataimból Clar, aki a maga módján próbált nyugtatgatni. Megjegyzem, kevés sikerrel.

- Mi van ha, mi van ha sztrókot kapok? - kerekedett el a szemem a felismeréstől, hogy mennyiféle módon halhatok meg az egész iskola előtt. - Ha elpatkolok, akkor amúgy ki veszi át a helyem? Van valami "pót-kiválasztott" vagy mi? Erről miért nem beszélt nekem senki? - hadartam el kétségbeesett fejjel. Megjegyzem, még mindig az ebédlőasztalnál ültünk, lévén, jobb dolgunk nemigen volt. Így hát láttam azt is, hogy a mellettem ülő Shawn arca kissé megenyhült sanyarú helyzetem láttán. 

- Nyugi, senki nem fog sztrókot kapni - tette az alkaromra a kezét Clar megnyugtatóan. 

- Amúgy is, ha kinyúlsz, Ruka téged is feltámaszt, mint engem - röhögött fel Dia. Kínosan nézett körbe, mikor senki nem nevetett vele együtt. Csupán meglepődött és letaglózott pillantásokat kapott válaszul. És akkor leesett neki. - Ó - komorult el. - Upsz, asszem elfelejtettem, hogy ezt a sztorit nektek el se meséltük - húzta el a száját zavartan, és felváltva nézett rám, Markra, és Shawnra. 

- Most elmesélsz mindent - jelentette ki Lyssa, aki a leggyorsabban kapcsolt, és elkerekedett szemmel meredt rá.