Kilazított nyakkendő

102 11 2

Az ajkai. Azok az ajkak mikről álmodoztam már, mik befúrták a képzelgéseimbe magukat, meglátogattak magányos éjszakáimon és szavakat suttogtak felém, átfogóan, halkan. Eszembe juttatta azt a pillanatot, mikor már elfelejtettem kislány lenni, s a péknek a fiával csókolóztam a falubéli tölgyfa alatt. Akkor is ugyanez a felfűtöttség járta át lelkemet, mintha életünk utolsó pillanatait éltük volna meg együtt. S most itt vagyok, felnőtt fejjel simítom hátra az össze-zselézett tincseit, mit mindig a mai birodalmi divat szerint fésül hátra. Szíveink, éltető szerveink egymásnak adtak szerenádot, miközben ő, a szenvedély hevében próbált egyre közelebb húzni magához.
A pillanatnak élni, olyan dolog, mit csak a költők űznek, hogy legyen miről írniuk. De, abban a minutumban jöttem rá, hogy ez mekkora badarság volt tőlem az, hogy ez járt a gondolataimban. Abban a szent pillanatban, mikor elhúzta tőlem az ajkait, majd az arcát, s végül egész testét. Tovább akartam élni azt a percet, hiszen a karjaiban semmi gondot nem találtam akkor, így teljesen megfeszült a testem, s az autó egyik tükréből bámultam, ahogyan vissza igazgatja a haját, nagyon hozzáértően, szálanként. Tényleg ennyire lennék bolond és fiatal, hogy elhiggyem, örökre engem fog csókolni? Hogy engem fog szorítani a karjaiban, mindig, minden áron, s minden eddig tett bűnömet meg fogja bocsátani, mint a pap, ki most kezdett Isten szolgálatába állni? A bugyuta érzéseim közepette, pedig megjelent a mennyei manna, mit úgy ittam volna, ahogyan azt kellene, de nem tudtam rá koncentrálni, hiába mondta hangosan, artikulálva.
-Sajnálom. - mély sóhaj. - Egy kicsit elengedtem magamat.
Egyszer egy könyvben, mit kezeim közt fogtam, azt a mondatot véltem felfedezni, mire vétek lenne nem emlékezni. A férfiak szeretik a megértő nőket. De hogyan lehetnék megértő, hogyha többet akarok? Hans értsd meg, nézz rám, vesd rám boldog pillantásod még egyszer utoljára, olvass a gondolataimban, ahogy eddig tetted, hallgass a szívedre, hátha most valami okosat mond!
S én, bolond nem válaszoltam.
-Inkább, visszaviszlek.
A szó szoros értelmében nem akartam volna önmagammal élni, ha nem ad még egyszer olyan mézédes csókot, olyan nektárt, mitől fellángolt az egész testem. Gyengéden simítottam meg a vállát, s amennyire az ülés engedte, közelebb húzódtam hozzá. Beleszippantottam a levegőbe, s ellenállhatatlanul ízléses kollagénján és a szenvedélyen kívül nem éreztem semmi mást. Lehunytam hosszú, feketére festett pilláimat, hagytam, hogy kezem nyugodtan elkalandozzon, még szövettel fedett, izmos mellkasán. Elhaló nyögés szűrődött ki pengevékonyra szorított ajkai közül, én pedig, ahogyan hajtott a rossz vérem, a fülébe súgtam.
-Mi az, talán nem tetszik?
-Túlságosan is.
-Igen, vagy nem? - húztam el tőle aggódóan kézfejemet, mire ő, az övével megfogta.
-De igen, Eszter. Tetszik. Szeretem hogyha hozzám érsz.
-Én is szeretem, hogyha te érsz hozzám. - motyogtam el, kislányos zavaromban, majd félre is pillantottam. Önmagam paródiájaként ültem az autóban, én voltam az örömlány aki zavarban volt a szex gondolatától.
-Akkor... - búgta felém, fülem mögé tűrve kócos hajamat. - Adok még egy csókot, rendben?
Bólintottam, ő pedig közelebb hajolt. Olyanok voltunk mint a gyermekek. Ártatlanul váltottuk a csókunkat, pedig egyikünk sem volt prűd. Tudom, hogy hogyan ismerkedtek meg vele, hiszen magához rendelt. Le akart velem feküdni, de beszélgetésbe fulladt az akkori terve, s most, mindketten megkaphatjuk azt amiért eddig könyörögtünk. Egymás testét.
Észre sem vettem az idő múlását, csak akkor mikor az ölébe húzott, s halkan búgta felém, hogy esetleg nem nyom-e a kormány. Válaszoltam volna, hogy más nyom, de nem tudtam. Bólogattam, miközben teljesen elkényelmesedve gombolta ki az ingemet. Minden egyes gomb után belemélyedtünk egymás tekintetébe pár másodpercig, ő pedig, folytatta tovább. Majd hirtelen, nem volt rajtam felső. Cirógatni kezdte a melleimet, mintha ki akarná csalogatni őket a melltartómból, mint egy kígyóbűvölő. Az egyszer biztos, hogy engem megbűvölt. Szabad kezeimmel nekiálltam egy kicsit kilazítani a nyakkendőjét, mi egyenruhája fontos része volt, hogy egy kicsit szabadabban lélegezhessen, majd egy apró csókot hintettem a nyakára. S még egyet. Éppen a harmadiknál jártam, mikor egy hangos nyögés tört fel belőlem, s realizáltam azt, hogy a szoknyámat rég feltűrte, combfixemen pedig már áthaladt a keze.
Az alsóneműmet teljesen félrecsúsztatta, hogy pár perccel késöbb könnyebben tudjon hozzáférni, én pedig, jó asszony módjára, már ki is csatoltam az övét. Kicsit feljebb próbáltam magam húzni, hogy éppen annyi helye legyen, hogy a nadrágját lejjebb tolja, de ismételten elvesztem a pillanat hevében és az Ő égszínkék tekintetében és lemaradtam. De annyira, hogy ismételten egy hangos nyögés rázta meg az autót, s a szabadban élő madarak csendjét. Hans sokkal halkabb volt, mikor először végigsimított tagjával a virágomon, de másodjára már együtt sóhajtottunk. Majd belém hatolt.
-Jó így? -susogta akár a szél, bele a fülembe, én pedig beleharaptam alsó ajkaimba. A libabőr futott végig a hátamon, érezve, ahogyan a férfiassága megtölt, s válasz nélkül, elhaló nyögések közepette mozogni kezdtem rajta.
Először csodálta a látványt, a melleimet simogatta, hozzáértő kezekkel, közelebb húzott magához, amennyire csak helyzetünk engedte, derekamat fogta és a hajammal játszadozott. Én pedig, gyorsítottam a tempón. A lábaim szinte görcsbe rándultak attól a hatalmas adag adrenalin és extázis keverékétől amit kaptam, alig bírtam magammal. Néhol a hajába markoltam bele, csak azért, hogy a következő pillanatban a bőr ülést tépjem. Éreztem, ahogyan lassan elkezd lüktetni bennem, de ez nem tágította attól, hogy még egy utolsó kedves csók keretében fejezzük be a légyottunkat, majd egy fél pillanat alatt húzta ki belőlem tagját egyik kezével, a másikkal pedig engem próbált tovább izgatni a csúcsig. Hátradöntve a fejemet sikítottam a nevét, miközben ő szuszogta az enyémet, s együtt tettük be a hetedik mennyország kapujába a kulcsot. Lélegzetvételünk egyre csak lassult, Ő pedig egy édes, szerelmi táncra invitálta az ajkaimat, minek nem tudtam ellentmondani. S mikor elváltunk, kihúzódszkodtam öléből és visszaültem oda, ahonnan ezt az egész rövid, de annál izgatóbb utazást elkezdtük. Nem szólalt meg még pillanatokig, de elég volt hallani azt, ahogyan légzőgyakorlatokkal próbálja helyrehozni hangos szuszogását.
-Gyönyörű vagy.
-Köszönöm, te is.
Itt teljes erejéből nekidőlt az ülés hátuljának.
-Tudod, amit mondtam, azt tényleg komolyan gondoltam. Én ezt szeretném. Szeretnék veled együtt elmenni valahova.
-De hát, most is itt vagyunk, valahol. - feleltem bután miközben az ingemet próbáltam visszaerőszakolni magamra.
-Egy olyan helyre akarlak elvinni, ahol még sosem voltál. Ahol, élveznéd az életet és bármit meg tudnék neked anni.
-Én már most is élvezem! - csattantam fel, gombolkodás közben. - Addig minden jó, amíg mellettem vagy!
S ebben a pillanatban, részeg énem rájött, hogy mit mondott, elvörösödött az arca, míg Hans, csak nevetett.
-Akkor melletted is maradok.
-Ígéred?
-Igen.
-Akkor jó.
Csendben maradtunk, ő letisztította a nadrágját, már amennyire tudta, majd megint a haját kezdte el igazgatni, én pedig a sminkemet. Nárcisztikusságunk végét jelezte az, hogy rájöttünk arra, hogy besötétedett.
-Késő van, vissza kellene mennünk.
Se szó, se beszéd, indult is az autó, velünk együtt, én pedig még csodáltam a tájat, addig amíg csak tudtam, hiszen nem sokkal később visszaértünk Rosenheim unalmas, romantikus épületeihez.
-Tudod, mindig irigyeltem azokat az embereket akiknek van pénzük. Nekünk sosem volt gyermekkoromban. - bólintott, hogy folytassam. - Először nem is akartam prostituált lenni, de azt mondták, hogy sok pénzt keresnek. Főleg mostanában. Eleinte volt egy stricim, de mikor elkezdődött a háború behivatták és meghalt.
-Sajnálom.
-Nem kell. Egy féreg volt. -itt felnevettem. - Ebből az egészből csak azt akartam kihozni, hogy nekem is van félretett pénzem, szóval nem kell neked fizetned majd mindent, remélem ezt tudod.
-De én mindent meg akarok neked adni. Mert megérdemled. Nem érdekel, hogyha te ezt nem akarod. Én kötelességemnek érzem.
Azt meg sem tudtam tőle kérdezni, hogy miért, már be is fordultunk a kapun, ahol Jürgen patkányképe fogadott minket. Meglepően gusztustalan volt, ennyire közelről, de nagyon artikulált szóval valamit biztosan mondani akart mindkettőnknek. Ki sem szálltunk az autóból, ő már rohant felénk, paprikavörös arcán kidülledtek az erek, úgy rikácsolt, fülsüketítő hangján.
-Minden csupa vér! Fent az erkélyen! Az erkélyen minden véres! Jaj, édes Istenem, hogy történhet ilyen! - rimánkodott, mire Hans közelebb lépet hozzá.
-Szedje össze magát, katona! Mi történt?
-Otto! Jaj, micsoda szörnyűség!
- Mi történt Ottoval? - pattantam ki az autóból én is.
-Öngyilkos lett!

Az első nap utánRead this story for FREE!