Hey, Angel-(Larry Stylinson mpreg. BEFEJEZETT)

32.

Louis

Szerette bámulni Harry-t.
Már a kezdetek kezdete óta szerette nézni a fiatalabbik fiút, aki mágnesként vonzotta a tekinteteket. Csupán egy kézmozdulat, egy torok köszörülés, egy pillantás, vagy a legkisebb gesztus is, de elég volt ahhoz, hogy az emberek azonnal felfigyeljenek Harry-re. Louis sokszor volt már féltékeny annak idején, hiszen szerelmét minden lány, minden meleg férfi, vagy heteró férfi megbámulta. Végig legeltették rajta szemüket, elpirultak, a legbátrabbak pedig bepróbálkoztak szerelménél nem foglalkozva azzal, hogy Louis mellett áll és a kezét fogja. Olyankor borzalmasan érezte magát. Nem gondolta magát helyesnek, nem szerette a testét, utálta a hangját, az arcát, a szemeit és kövérnek látta magát. Szívének hatalmas ütés volt, hogy látnia kellett a helyesebbnél helyesebb férfiakat a szebbnél szebb lányokat, akik igyekeznek elnyerni Harry figyelmét.
De Harry figyelme mindig csak felé irányult. Nem foglalkozott egy bókkal sem, egy randi meghívást sem fogadott el. Érdektelenül meredt az emberekre, végül közölte velük, hogy már van valakije, már mást szeret. Louis olyankor büszke volt. Rettenetesen büszke amiért ilyen tökéletes férfi van az életébe, aki ennyire szereti és felvállalja. Harry életében mindig Louis volt a fény, Louis életében pedig Harry. Hihetetlenül erős szerelemnek bizonyult, elválaszthatatlannak tűntek.
Legalábbis az emberek így látták és Louis is ezt gondolta.
De aztán jött Camille és a kékszemű férfi többé már nem hitt a szerelemben.
Nem akart hallani Harry-ről, nem foglalkozott az ajtaja előtt kopogtató, könyörgő fiúval. Nem válaszolt a hívásaira sem az üzeneteire, aztán ezek pár hét után elmaradtak. És Harry elutazott Londonból.
Louis pedig ott maradt összetörten, egy aprócska babával a szíve alatt.
Most pedig Harry, egy évvel később mellette feküdt. Meztelenül, csupán a fehér lepedő takarta őt deréktól lefele.
Louis alsó ajkát beharapva, könyökén támaszkodva fordult oldalra, hogy szemeit alaposabban végig járassa azon a férfin aki az életet jelentette számára. Harry békésen aludt. Dús, rózsaszín ajkai kissé elnyíltak, miközben halkan hortyogott. Arcizmai nyugodtak, egy ránc sem látszódott rajt, csupán a békesség. Borostája kiütközött arcán és Louis nem tudott ellenállni a kísértésnek, egyszerűen muszáj volt. Óvatosan femelelte kezét, hogy ujjaival végig cirogassa a fiú arcát, aki egy pillanatra sem rezdült. Végis simított arccsontján, állkapcsa vonalán, anyajegyein, egészen végig mellkasán. Göndör haja csukott szemhéjaira hullott, csapzottan kissé megtépázva a heves éjszaka után.
Louis elpirult, amint észrevette a Harry nyakán lévő szívásnyomokat, és bár nem látta, de tudta, hogy a fiatalabbik háta tele van karmolás nyomokkal. Úgy, mint régen.
Úgy, mint régen..
De..
De akkor együtt voltak.
Akkor szerették egymást.
És..tudta, hogy helyes volt ez az egész mert megtehették.
De most?
Harry két napja itt alszik nála. Vigyáz a közös kislányukra akiről nem tudja, hogy az övé. Nem beszéltek meg semmit, nem beszélgettek a múltról és úgy igazán semmiről.. Aztán lefekszenek egymással, mintha ez természetes lenne.
Louis-nak ez sok volt.
Túl sok volt.
És mint egy Isteni jel, hallotta meg a bébiőrön keresztül kislánya panaszos nyöszörgését. Louis lassan tápászkodott fel az ágyról nehogy felkeltse az alvó fiút, aki továbbra is halkan hortyogott. Száját igyekezett összeszorítani, nehogy felkiáltson a fenekébe nyilalló fájdalomtól. Harry csak ritkán ismert kegyelmet (yes daddy, i will szerk.) és Louis hozzá is szokott annak idején, de egy év a göndör hajú nélkül, az mégis csak egy év.
Sietősen kapkodta fel magára az ágy mellé dobált boxerjét valamint Harry pólóját és bár tudta, hogy a másnapos alsónemű nem a leghigiénikusabb dolog más nem tudott csinálni. Kislánya felkelt ő pedig mindennél fontosabb volt Louis számára.
Darcy sírása már jól hallható volt a folyosón így hát Louis a fájdalma ellenére szinte berontott a kis szobába és csoszogott a kis ágyhoz, ahol aprócska kis babája feküdt.
-Itt vagyok hercegnőm! Apa itt van!-mosolyodott el lehajolva Darcy-hoz, hogy aztán a vörös arcú, aprócska kislányt a karjaiba vegye.
A göndör hajú kislány halkan nyöszörögve hagyta, hogy Louis bevigye őt a fürdőszobába, miközben a férfi halkan dúdolgatott egy rég hallott dalt, melynek dalszövegére nem igazán emlékezett már.
-Szépen megfürdünk utána pedig megreggelizünk. Jó lesz kicsim?-bökte meg kislánya orrát, mire az mérgesen elkapta a fejét és gügyögve csapkodta Louis vállát.
-Bal lábbal keltünk fel kicsim?-húzta fel szemöldökét a férfi, ahogyan lerakta lányát a pelenkázóra és szabadította meg a tegnap viselt ruháktól.
Darcy lebiggyesztett ajkakkal nyöszörgött és látszott rajt, hogy nincs ínyére a fürdetés. Nyűgös volt, amióta fogai nőni kezdtek, pocakja pedig egyre többet fájt. Ez a reggel pedig ismét nem az ő reggele volt.
Louis sóhajtva engedte meg a langyos fürdővizet, majd kislányát óvatosan belehelyezte a műanyag kis kádjába.
-Darcy! Ne! Apa most fáradt és nincs kedve ehhez!-sóhajtott fel, akarta ellenére felmordult.-Mondom fejezd be a mozgolódást, mert nem tudlak megfürdeni! Darcy!
A göndör hajú kislány elhúzódott apukája kezei elől, majd ajkai lebiggyedtek és ismét sírni kezdett.
-Ne, ne! Kicsim ne csináld már! Eddig szerettél fürdeni, most mi a baj?
A kékszemű férfi gyorsan lemosta a habot apró babája testéről, majd törölközőbe tekerte és szorosan magához ölelte.
-Semmi baj édesem! Nem akartam csúnyán beszélni veled. Apa nagyon nagyon sajnálja!-puszilta meg kislánya nedves hajacskáját. Aprókat rugózva sétált ki a helyiségből, be egyenesen Darcy szobájába, hogy bepelenkázza valamint felöltöztesse őt.
Egy aprócska sárga body-t adott rá, elején egy napszemüveget viselő, motoron ülő kutyával. Zayn vette még lányának annak idején és amennyire Louis utálta, Darcy annyira szerette a ruhadarabot.
Óvatosan megfésülte a göndör fürtöket, fodros zokniba bújtatta a kis lábacskákat.
-Kész is! Az én gyönyörű kislányom!-vigyorgott a férfi, majd lassan felemelte nyöszörgő babáját.