Fáj még?

13. fejezet - Haragszol még?

Puha ajkak érintésére ébredtem fel. Brian kedves, lágy puszikkal borította be az állkapcsomat. Lassan kinyitottam a szemeimet, de a fény hatására egyből össze is húztam őket. Nyöszörögtem egyet, majd megfordultam a karjaiban, hogy szembe kerüljek vele. Áhítattal végigsimított a felsőm anyagán, ami valójában az ő pólója volt. Ekkor villantak be az elmúlt éjszaka képei, mire akaratlanul is széles vigyor kúszott az ajkaimra, amit Brian előszeretettel csókolt még nagyobbra.

- Szeretlek - mondta ki a tegnap este először komolyan elhangzott szót teljesen józanul is.

- Én is téged - suttogtam sötétkék szemeibe mélyedve. Végigsimított a hajamon, ujjai beleakadtak egy tincsembe, amit aztán vígan eltekergetett. Hatalmas, szerelmes mosoly ragyogott az arcán, én pedig nem is lehettem volna boldogabb a tudattól, hogy ezt én váltottam ki belőle.

- Olyan gyönyörű vagy - motyogta az arcomat vizslatva. Annyiszor hallottam már tőle ezt a mondatot, akkor viszont mégis új értelmet nyert. Hiszen ezúttal a reggeli, csapzott, nyúzott, kócos fejemről alkotta ezt a véleményt. Attól függetlenül, hogy már tisztában voltam vele, hogy egy dögös ruhában milyen reakciót váltottam ki belőle, tudtam, hogy így is tetszettem neki. Pizsamában, leharcoltan, de persze boldogan.

- Köszönöm - nőtt még nagyobbra a mosolyom. Mióta Brian mellettem volt, azóta lett akkora az önértékelésem, hogy egy ilyen bókra ne mondjak olyasmit, hogy "Nem is, csúnya vagyok!". Ez egy olyan dolog, amit mi lányok nagyon gyakran teszünk, bár nem kéne. Már én is megértettem, hogy ha valaki szépnek lát minket, és ezt szóvá is teszi, akkor nem szabad visszautasítani a kedves megjegyzéseket. Minden lány úgy gyönyörű és egyedi, ahogy van. Nekem is csak el kellett kezdenem meglátni magamban a szépséget, erre koncentrálni, ebben pedig Briannek nagy szerepe volt. Egészséges önkép alakulhatott ki bennem a bókjai hatására. Kezét kihúzta a hajamból, és egészen a derekamig vezette le. Közelebb húzott magához, a mellkasára vont, majd a hátára feküdt.

- Hány óra van? - kérdeztem, kicsit megtörve a romantikus hangulatot.

- Nem mindegy? Vasárnap van - dünnyögte, majd a másik karját is átdobta a derekamon, ezzel még közelebb húzva forró, fedetlen felsőtestéhez.

- Várj egy picit - bújtam ki nagy nehezen a karjai közül, majd az éjjeliszekrényemről leemeltem a telefonomat. Hiába volt hétvége, tudni akartam az időt.

- Én addig beadom magamnak az inzulinomat, jó? - tápászkodott fel az ágyon, és a mellette levő fiókból elővett egy dobozt, amiből egy tűt húzott ki. Már az előző nap reggelén is volt szerencsém megnézni ahogyan ezt a feladatát végezte, de azért ismét figyelemmel kísértem a mozdulatait. Hihetetlennek tartottam, hogy az a kis tű nap, mint nap Brian életéért küzd. Ha nem lenne, akkor a cukorbetegek többségének nem sok esélye lenne. A barátom rutinos mozdulattal nyomta a tűt a bőrébe, majd emelte ki onnan. Amikor először mesélt róla, akkor még ijesztőnek tűnt, hogy saját magát szurkálja, de így, szemtanúként egyáltalán nem tűnt vészesnek a dolog. Nála ez ugyanolyan napi rutin volt, mint másnál a fogmosás. Annyira elbambultam a jeleneten, hogy észre sem vettem a telefonomat, amit még mindig a kezemben tartottam, mindössze annyi szándékkal, hogy megnézzem rajta az időt. Feleszméltem és megnyomtam a bekapcsológombot, ám a készülék nem reagált. Megismételtem a mozdulatot, de semmi eredménye nem volt. Tehát lemerült. Nyilván, hiszen egész éjszaka nem volt bedugva.

- Adsz egy töltőt? - kérdeztem Briantől, aki már visszabújt a takaró alá, onnan somolygott rám.

- Ott van az éjjeliszekrény fiókjában kettő is - mutatott a kis bútordarab felé, mire elégedetten húztam ki a fiókot. Beletúrtam a tartalmába, de a kezem kábel helyett egy kis, bársonyos tapintású, kemény valamibe ütközött. A kíváncsiságom hamar mozgatni kezdte a kezemet és kivettem a tárgyat. Meglepődve realizáltam, hogy nem mást tartok a kezemben, mint egy ékszeres dobozt. Egy kicsi, puha borítású, piros, szív alakú ékszertartót. Hirtelen felpattintottam a tetejét és azt találtam benne, amire számítottam. Egy eljegyzési gyűrűt.