Édesanyja mindig is remek teát készített. Csak ő tudta, hogy hogyan ízesítse Harry teáját, mennyi tejjel és hány cukorral issza a meleg italt. Valahogy ő mindig eltalálta ellentétben Gemma-val, aki kiskorukban mindig ihatatlan teát készített.
-Tudod, ha nem mondtad volna, hogy Eleanor keresztlánya...azt hinném, te csináltad ezt a kislányt. Biztos vagy benne nem te vagy az apja?-biccentette oldalra fejét a lány, összehúzott szemekkel vizslatva Darcy-t, aki félősen bújt Harry nyakhajlatába.
-Ne bámuld már a gyereket!-csapta vállon Harry, mire Gemma szemeit forgatva ivott bele teájába.-Olyan vagy, mint egy pszichopata.
A lány vállat vont.
-Bocs. Csak annyira hasonlít rád! Nézd csak meg a szemeit, a száját és..
-Gemma állj már le! Ez csak egy véletlen. Ha lenne egy gyerekem, hidd el tudnék róla. Mellesleg nem is ismerem Eleanor rokonságát, hogy csinálhattam volna fel?
-Részegen elég sok hülyeséget csináltál már-vigyorodott el a lány gonoszan. Harry azonnal lesütötte szemeit, miközben élesen szívta be a levegőt. Darcy-t elfektette karjaiban, nehogy idegességében leejtse vagy valami.
-Gemma!-emelte fel hangját Anne.-Fejezd be és ne kezd el megint!
-Tényleg, hogy van Camille? Rég hallottam felőle-a fiatal lány elengedte füle mellett anyja figyelmeztetését.
Harry érezte, ha idejön újra hallgathatja múlbeli hibáit az ő tökéletes nővére szájából, aki piszkálódásban mindig is nagymester volt.
-Fejezd be..-sziszegte.
-Mégis mit? Csak megkérdeztem, drága öcsém. De mesélj csak..Louis megbocsájtott neked? Hagyja, hogy hozzáérj azok után, amiket Camilleal műveltél? Mert tudod nekem nem lenne gyomrom és...
-Kussolj! Kurvára kussolj el!-üvöltötte a fiú teli torokból. Édesanyja összerezzent ülő helyzetében, Darcy hangosan sírni kezdett, míg Gemma mosolya gonoszból gúnyossá váltott. -Semmi közöd az életemhez! Semmi jogod, hogy felhozd a hibáim és főleg, hogy beleszólj. Hibáztam elismerem! De még mekkorát! Most pedig..-állt fel hirtelen, a síró kislányt a hordozóba rakva, majd alaposan betakarta. A nyuszis táskát vállára kanyarította, míg időközben levetett pulóverét felmarkolta majd sietősen az ajtó felé igyekezett.
Már a folyosón volt, amikor édesanyja megmarkolta a karját.
-Ne haragudj rá Kicsim..ő nem..-szabadkozott. Anne mindig ezt csinálta. Amikor Harry-r bántotta az apja, vagy Gemma ellökte őt, mindig Anne kért bocsánatot a helyükben, hogy Harry ne érezze magát úgy, mint egy szardarab.
-Nem úgy értette?! Akkor mégis, hogy anya? Én erre nem vagyok kíváncsi..Szerinted most mit élek át? Szerinted nem jut eszembe akárhányszor rá nézek Louis-ra? Szerinted nem fáj? Ott van mellettem, de távol annyira kurvára távol van tőlem. Látom a fájdalmat a szemeiben és nem beszélünk róla, kurvára nem tudunk beszélni semmiről...mert ez a dolok közénk áll! Megcsaltam őt, fájdalmat okoztam neki..és most..most azt se tudom hányadán állunk életem egyetlen szerelmével! Nem akarom hallani a hibát, nem is akarok rágondolni, hogy mit tettem! Úgyhogy ne..most hagyj békén rendben? Ha pedig találkozni akarsz, kérlek hívj. Szia anya-suttogta és egy utolsó puszit nyomott Anne homlokára, majd sietve elhagyta a hotelt kezében egy üvöltő csecsemővel.

Harry az ismerős illatú autóban aztán zokogva csapott rá a műszerfalra, miközben két kézzel tépett bele göndör fürtjeibe.
De még mennyire, hogy fájt.
*
Este hét óra volt, amikor visszaért Louis lakásához.
Muszáj volt kiszellőztetnie a fejét, úgyhogy beült a város határában lévő, egyik lepukkant gyorsbüfébe, ahol barátaival régen rengetegett tartózkodott.
Jólesett a csendes vendéglőben ülni, úgy távol...mindentől.
A médiától.
A rajongóktól.
Az egész világtól.
A családjától.
Egyedül Darcy-val, aki elfeledtetett mindent a szomorú fiúval. Egyszerűen minden pillanatban mosoly ült az arcán, akárhányszor Darcy gügyögött, tüsszentett, vagy nyöszörgött egyet. Megszállotja lett a göndör hajú babának, aki most mélyen aludt a hordozóban és még arra sem kelt fel, amikor Harry megbotlott az egyik lépcsőfokban. A kékre festett bejárati ajtó előtt, mint mindig most is hatalmas levegőt vett és mivel neki nem volt kulcsa, kezét már emelte is, hogy kopogjon.
De aztán az ajtó hirtelen kitárult előtte.
Louis állt a küszöbön. Egy vékony fekete pólóban, amely borzalmasan lógott rajta, valamint egy szürke melegítő alsóban. Arca sápadt, és megvislet, szemei pirosak voltak és könnyesek.
-Add. Ide. A gyereket-suttogta vészjóslóan, mire Harry összeráncolt szemöldökkel felemelte a hordozót. Louis azonnal kikapta a kezéből, majd elsietett, valószínűleg Darcy szobájába, hogy lefektethesse az alvó babát.
Harry sóhajtva ült fel a bárszékre és várta, hogy Louis visszaérkezzen.
Pár perc múlva aztán Louis idegesen lépett elé és egy hatalmas pofont lekevert a fiatalabbiknak, aki hihetetlenkedve kapta kezét az érzékeny pontra és nézett szerelmére.
-Ezt meg miért kaptam? Megőrültél??
-Hogy én őrültem meg?! Hogy én..?! Mégis ki az a vadbarom, aki elviszi a gyereket négy hosszú órára anélkül, hogy szólna?-emelte fel hangját a kékszemű megfeledkezve alvó babájáról.
-Aludtál és nem akartalak felkelteni!
-Ez nem indok! Ez rohadtul nem egy indok! Hívhattál volna! Halálra izgultam magam!
-Aztán miért?! Velem volt nem pedig valami terroristával úgyhogy légyszíves hagyd abba ehhez nekem nincs energiám-ugrott le a bárszékről.-Elegem van ebből..
-Neked van eleged, Harry? Mégis miből?! Darcy az én felelősségem nem a tied! Az egyetlen, aki kiakadhat az én vagyok! Nem is értem, hogy egyáltalán mit keresel itt? Mit akarsz miért vagy itt? Nem volt elég? Mennyire akarsz még tönkre tenni?-a végére Louis hangja elcsuklott, angyalkája szemeiből könnyek hullottak alá.
-Hogy mit akarok?-fordult meg a fiú, felvont szemöldökkel figyelve az összetört fiút.-Azt kérdezed, hogy mit akarok? Hát nem egyértelmű?
-Mégis mi? Nem, nem tudom, mit akarsz! Azt sem tudom, hogy miért jöttél vissza Londonba, mit szeretnél tőlem?-tárta szét karjait.
Harry megrázta a fejét és már indult az ajtó felé..de aztán megtorpant.
-Na, jó-morogta, majd egy könnyed mozdulattal megfogta Louis vékony derekát, a falhoz nyomta, mire a kisebb ijedten nyögött fel. -Elegem van belőled, Tomlinson.
A következő pillanatban lehajolt, ajkait pedig erősen tapasztotta az alacsonyabbik szájára.
Csókjuk, hosszú, szenvedélyes volt, pont mint régen.
Újra érezték egymást, és ennél jobbat. Harry el sem tudott volna képzelni.
Az ő angyalkája újra a karjaiban!
Aztán a göndör hajú halkan nyögött fel, amikor Louis lábait összekulcsolta derekán, apró ujjait göndör tincsei közé fúrta, míg másik kezével a fiú nyakába kapaszkodott.
-Angyalom..-suttogta, mire Louis szégyenlősen elmosolyodott és Harry tudta, hogy ez lesz a vég.

Elveszítette kontrollt...

Hey, Angel-(Larry Stylinson mpreg. BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now