𝐒𝐄𝐕𝐄𝐍𝐓𝐄𝐄𝐍 ~ Joshua

2.3K 204 92
                                    


Amíg az ember kiskorú és a szülei mondják meg, hogy mit és hogyan kell csinálnia az szívás. Például nem sok választása van az embernek, mikor azt mondják neki, hogy pakoljon és költöznek, mert a szülője a világ másik pontján kapott állást, amit lehetetlen volt visszautasítani. Így menni kell. Elhagyni a jól megszokott környezetet, a barátokat és neki vágni egy teljesen ismeretlen országnak, kultúrának.

Apukádat a Pledis Entertainment kéri fel, hogy menedzselje a debütálni készülő új fiú bandát, így nem tehetsz mást, minthogy Szöulba költözz a szüleiddel.

Eleinte gyűlölöd az egészet és piszkosul haragszol mindenkire magad körül. Szeretted a régi életedet, az iskoládat, a barátaidat, mindent, ami nap mint nap körülvett. Az újítás, főleg ha ilyen mértékű, ijesztő és nem érezed magad elég késznek arra, hogy egy teljesen új közegbe kerülj, ahol valószínűleg te leszel a csodabogár. 

Nem csakhogy nem ismersz senkit, de a nyelvet sem beszéled és a kultúra is merőben más, mint amihez eddig szoktál. Persze a szüleid bátorítanak, hogy menni fog, de jelen esetben ez semmit sem segít. Szép lassan azonban sikerül megszoknod a helyzetet és beilleszkedned. A nyelv elsajátítása is egyre jobban megy, bár kétségtelenül akadnak vicces és kellemetlen helyzetek olykor. De mindenki mosolyogva segít és javítja ki az esetleges nyelvbotlásaidat. Még az idős, elég szigorúnak tűnő iskolaigazgató is csak egy derűs mosollyal reagálja le, amikor véletlenül letegezed. Összességében nem annyira rossz a helyzet, mint amire számítottál, bár ettől függetlenül is hiányzik a jól megszokott, biztonságos környezet és a régi barátaid.

- Este vendégeink érkeznek – mondja Anyukád, amikor az iskola után belépsz az otthonotok ajtaján.

- Kicsoda? – kérdezel vissza, miközben már a hűtőben vagy már derékig. Ha van valami, amit képtelen vagy megszokni, az a koreai konyha.

- Apád új bandája látogat el hozzánk, hogy jobban megismerkedhessünk velük – válaszol anyukád mosolyogva. Tudja, hogy mennyire megvisel a hirtelen változás, így apukáddal együtt igyekszik minél jobban megkönnyíteni a helyzeted.

- Mi is a nevük? – kérdezed még mindig a hűtőben kutakodva.

- Seventeen – érkezik mögüled Apukád válasza.

- Tizenhét? – vonod fel a szemöldököd. – Miért tizenhét?

- Mert eredetileg annyian debütáltak volna – válaszol mosolyogva.

- El se férnek annyian egy színpadon – morgod az orrod alatt, majd miután minden hozzávalót előbányásztál, elégedetten csapod be a hűtő ajtaját és állsz neki szendvicset gyártani.

- Végül csak tizenhárman debütálnak – teszi hozzá nevete Apukád.

- Mintha az sokkal kevesebb lenne – mondod fel sem pillantva a szendvics gyártásból. – Mikor érkeznek?

- Vacsorára, olyan hat óra körül – érkezik a válasz.

- Oké – mondod, majd hatalmas örömmel pusztítod el az előtted lévő szendvicset és felmész a szobádba.

A délután jóformán a házi feladatok gyártásával és némi nyelv gyakorlással telik. Alapvetően egészen megkedvelted ezt az egészet és már szívesen foglalkozol vele. Öt óra körül azonban készülődni kezdesz. Mivel semmilyen konkrétumot nem mondtak a szüleid, megpróbálsz egy hétköznapi, mégis kissé elegánsabb összeállítást összeszedni. Végül egy fekete szoknya és egy kék felső mellett döntesz. Nem is elegáns, de nem is annyira hétköznapi, pont jó. Gyorsan lezuhanyzol és hajat mosol. 

𝙆-𝙥𝙤𝙥 𝙄𝙢𝙖𝙜𝙞𝙣𝙚𝙨 𝙄. |✔Where stories live. Discover now