c h a p t e r t w e n t y n i n e

1.6K 178 31

H a r r y
S t y l e s

Álltam Louis tekintetét, mely perzselően mért végig újra és újra. Ajkai kihívó, félszeg mosolyra húzódtak, tekintete hasonló csillogásban pompázott. Derekával a tanári asztalnak támaszkodott, karjait összefonta mellkasa előtt. Bizonyára mindenki felé határozottságot sugallt, de engem nem vert át. Tudtam, hogyha akár egy lépéssel is közelebb mennék hozzá, szinte hallanám, ahogy szíve hevesen kalapál a bordái között. Homlokán apró verejték cseppek cikáztak végig, kezei - alig láthatóan ugyan, de - remegtek. Törött szívét palástoló álcája kezdte cserben hagyni őt.

Szemem sem rebbent, miközben Louis pislogás nélkül mustrált. Szívesen szemeztem volna még vele, hisz ragyogó, kék íriszei felettébb nagy hatalommal bírtak felettem. Csettintettem a nyelvemmel, s egy kaján mosollyal az arcomon visszasétáltam a helyemre, lezártnak tekintve ezt az egész felfújt szituációt.

A padtársam könyöke az oldalammal találkozott, s ahogy felé fordultam, homlokáig szaladt szemöldökei tudatták velem, hogy az utóbbi percek furcsák voltak számára. Megráztam a fejem, jelezvén, hogy ejtsük a témát, majd a tanári asztal felé fordultam, ahol Louis már láthatóan felébredt a pillanatnyi meglepettségéből. Egy kínos torok köszörülés után ismét a tananyagnak szentelte figyelmét.

■ ■ ■

– Mégis hogy a fenébe gondoltad?! – kezdtem rögtön kiabálni, amint haza értünk. Hátra fordultam, így találkoztam Louis kéken tündöklő íriszeivel. Tekintete üveges volt a szemeiben csillogó könnyeitől, melyeket valószínűleg kemény, dühös hangom idézett elő. Egy kövér könnycsepp gördült le kipirult arcán, majd nagy levegőt véve elrohant mellőlem, s egészen a szobájáig meg sem állt. Nagyot sóhajtva döntöttem a hátam a hideg falnak, majd fájdalmas arckifejezéssel csúsztam le a földre, közben arcomat a tenyerembe temettem.

– Harry...? – anya jött ki a konyhából, kezeit egy konyharuhába törölgetve. Felpillantottam a kezeim mögül, s anya szemeibe fúrtam az enyéim. Tekintete kíváncsi volt, és zavarodott. 

– Úgy hívnak – motyogtam, fejemet felemelve kezeim takarása mögül. Szürkéskék szemeit unottan forgatta meg, kezeit összefonta mellkasa előtt. – Mi volt ez? – biccentett az emelet felé, ahová Louis az előbb könnyektől áztatott arccal csörtetett fel.

– Nos, ő Louis Tomlinson, a lakótársam. Nagyjából száz hetven centi magas...

– Harry! – csattant fel, ezzel a mondandómba vágva. Nyilván kérdésére nem ilyen választ várt. – Mivel bántottad?

– Mégis honnan veszed, hogy bántottam?! – emeltem fel a hangom hisztérikusan.

– Kiabálva jöttél be az ajtón, szerencsétlent levegőhöz jutni sem hagytad, ő pedig aztán sírva elrohant. Szerinted, Harry, miből gondolom? – tette fel a költői kérdést.

– Jó, lehet, hogy volt köztünk egy kis vita, és? – megrántottam a vállam, majd feltápászkodtam a földről és a konyhába mentem, remélve, hogy ezzel kibújhatok anya további érdeklődése alól, de ő lelkesen követett, tovább faggatózva.

– Mégis milyen vita? Egyáltalán ki ő? Honnan ismered, miért lakik veled? – nem figyelve rá, kivettem egy üveg vizet a hűtőből, s nagyot kortyoltam belőle. Anya kezdett egyre kíváncsibb lenni, ami semmiképpen nem jelenthet jót, hisz bármikor elszólhatom magam, és akkor lőttek a piszkos kis titkainknak. Anyám nem tud semmit rólunk, és ez az újdonsült családi béke megtartása érdekében jobb, ha így is marad.

– Csak egy haver. Azért lakik itt, mert a párjával szakítottak, én pedig bevállaltam a szállást biztosító, és a lelki szemetes szerepét – magyaráztam egy unott sóhaj kíséretében, majd a vállamra akasztottam a táskám és az emeletre indultam.

– De Harry... – szólt utánam, én azonban nem hagytam, hogy végig mondja amit szeretne.

– A-a, vége a kérdezz-feleleknek – zártam le a témát, majd végül tényleg otthagytam.

Louis szobája előtt egy nagy levegőt véve emeltem fel a kezemet, hogy bekopoghassak, válasz azonban nem érkezett. A cuccomat az ajtó elé dobtam, félve tettem a kilincsre a kezem, majd szinte remegő kacsóval nyomtam le azt. Féltem az esetleges látványtól, ami bent várhat rám. Ki tudja, lehet, hogy Louis holtan fekszik a parkettán, felvágott erekkel. Fő az optimizmus.

A mellkasomat szorító érzés hamar elmúlt, amint megpillantottam Lou-t az ablakpárkányon ülni. Kifelé bámult, karjait felhúzott térdei köre kulcsolta.

– Louis – szólítottam meg, mire felém kapta szomorú könnyektől csillogó tekintetét.

– Menj ki – motyogta alig hallhatóan. Nem törődve kérésével kezdtem lassan közelíteni kezdtem felé, mire összébb húzta magát.

– Ne csináld ezt...

– Te ne csináld, Harry. Ha ennyire távol akarsz maradni tőlem, hogy gyerekes módon átkéreted magad másik osztályba, csak hogy ne kelljen tanítanom téged, akkor ne gyere ide pátyolgatni a törött szívemet – morogta dühösen, de szomorúsága tisztán kivehető volt.

– De jövök, Louis – mondtam, s még közelebb mentem hozzá.

– Ugyan minek? – horkantott, s makacsul megtörölte az arcát.

– Mert fontos vagy nekem, érted? Hiszed vagy sem, de akkor is így van. Nagyon sokat jelentesz nekem, Lou. El sem tudod képzelni mennyit. Csak egy kevés külön töltött idő is elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire hiányzik, hogy a mindennapjaim része légy. Képtelen vagyok nem rád gondolni. Folyamatosan te jársz a fejemben. A mosolyod, és a mézédes csókjaid. A gyönyörű kék szemeid, és az édes nevetésed. Az érintéseid, melyekkel odavarázsolod azokat a fránya pillangókat a gyomromba. Érted már, baba? Ezért vagyok itt. Mert megtörténik az, amiről már évekkel ezelőtt lemondtam, most pedig elbasztam és szeretném helyrehozni. Szeretlek, Louis, és sajnálom. Sajnálom, hogy miattam vagy most ennyire padlón. Sajnálom, hogy miattam hullatod a könnyeid, és sajnálom, ha bármivel is megbántotta... – belém fojtotta utolsó szavaim, ahogy vékony ajkait az enyémekre illesztette, s egy lassú, mégis annál érzelemdúsabb csókban forrt össze velem.

– Én is szeretlek – mosolyodott el halványan.

Szemei könnyesek voltak, de ezúttal a boldogságtól. Haja csapzott volt, arca kipirult, ajkai duzzadtak.

S számomra így volt a leggyönyörűbb.

bubblegum bitch ×× larry stylinsonWhere stories live. Discover now