c h a p t e r t w e n t y e i g h t

2.3K 181 63

H a r r y 
S t y l e s

– Anya?! – emeltem fel a hangom, amint megpillantottam a küszöb előtt ácsorgó nőt, egy hamiskás mosollyal az arcán. Ami talán a mégjobban meglepett, az mögötte lévő bőrönd volt.

– Szia Harry – motyogta halkan. 

– Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem érzelemmentes arckifejezéssel. 

– Én...szóval, a segítségedre lenne szükségem – felelte félénken, lesütött szemekkel, mire én felhorkantottam. 

– Idejössz két év elteltével, mintha semmi nem történt volna, és még a segítségemre vársz? Na ne nevettess – ráztam a fejemet hitetlenkedve.

– Kérlek, Harry. Szükségem van rád.

– Nekem is szükségem volt rád. Mégis otthagytál a lehető legnagyobb pácban, pontosan akkor, amikor leginkább szükségem volt a támogatásodra. S te akkor hol voltál? A csávód palotájában tengetted a napjaid, ügyet sem vetve rám. Könnyű szerrel lemondtál rólam, és apám gondjaira bíztál – karjaimat a mellkasom előtt kereszteztem, és a föld felé szegezett fejjel szorítottam össze a szemeim, ahogy az elmúlt két év emlékei sorjában felvillantak a fejemben. 

– É..én csak jót akartam neked.

– Mivel? Azzal, hogy lemondasz rólam és átadsz valaki olyannak, aki hallani sem akar felőlem? Gondolhatod milyen vendégszeretet fogadott ott – nevettem fel keservesen. Anya csendben meredt maga elé, lábával a tornác padlóján dobolva. Megesett a szívem szemei reményvesztett csillogását látva, így félre álltam az ajtóból, s egy hangos sóhaj után e szavakat intéztem felé: – Negyed órát kapsz. Gyere.

Ajkai egy apró, hálás mosolyra húzódtak, s egy halk 'köszönöm' után átlépte a küszöböt. A nappali felé biccentettem, mire őt követve a kanapéra telepedtünk. 

– Mesélj, hallgatom – szóltam komoran.

– Robin-ról lenne szó...

– Jellemző – vágtam közbe, és megforgattam a szemeim. Anya szólásra nyitotta a száját, de ekkor Louis vágtatott le a lépcsőn. Szemei vörösek és duzzadtak voltak, arca sápadt. Jól látható volt, hogy dúlnak benne az érzelmek. Anya megszeppenve, csendben nézett végig a feldúlt férfin, aki már az ajtó felé igyekezett.

– Hova-hova? – kérdeztem, mire megrántotta a vállait. Ránk nézett, s egy kis pillanatnyi sokk után anyához lépett, és illedelmesen bemutatkozott neki.

- Üdv. Louis Tomlinson - nyújtotta apró kezét, amit a nő gyengéden megrázott.

– Anne Twist. Harry anyukája – Louis nagyokat pislogva próbálta felfogni az elhangzott szavakat.

– Örülök, hogy megismerhettem – ennyivel lezárta a beszélgetést, majd szipogva felvette a cipőjét. – Oh, és Mrs.Twist...

– Igen, Louis?

– A fia egy seggfej – vágta oda, majd kilépett az ajtón, hangosan becsapva azt maga után.

– Ez...mi volt? – tagolta anya a szavakat. – Ki ő, Harry? 

– Semmi közöd hozzá – vágtam rá.

– A fiam vagy! Igenis van közöm hozzá! – emelte feljebb a hangját, mire én is hasonlóan tettem: 

– A fiad, akiről két teljes éven keresztül elfeledkeztél! – kontráztam. 

– És megbántam, Harry! Ha tudnád mennyire bánom, hogy nem voltam veled! Hogy egy olyan embert választottam helyetted, aki folyamatosan bántott engem! – hangja halkabb lett, s elcsuklott, szemeiből pedig kiszabadultak a könnyei. – Szeretném helyrehozni. Tényleg nagyon szeretném. De ehhez szükségem van az együttműködésedre. Tudom, hogy haragszol rám. Megértem, jogosan. De Harry, az anyád vagyok. Nem csinálhatod ezt egy életen keresztül – fejét lehajtva sírt tovább. Zokogástól remegő testét látva, s kétségbeesett szavait hallva minden haragom elszállt. Karjaimat szorosan köré fontam, ő pedig édesen belebújt az ölelésembe. 

– Most már mondd el, amibe belekezdtél, anya – kezemet az arcára simítottam, így letörölve a könnyeit.

– Robin-nal egyre többet veszekszünk, Hazz. És...ez azzal jár, hogy egyre többet bánt engem. Testileg és lelkileg is. Nem bírom már tovább. 

– Ugye megmondtam, hogy hiba ez a kapcsolat? – sóhajtottam. 

– Szerelmes voltam, Hazzy. Az érzéseim teljesen elvakítottak, te is tudod – bólintottam. – Nézd, én...tudom, hogy hatalmas pofátlanság amit kérek tőled, de...nem lehetne, hogy itt maradok nálad egy kis ideig? Ígérem, elmegyek amint tud...

– Shh – vágtam közbe. – Természetesen maradhatsz – halványan elmosolyodtam.

– Köszönöm – suttogta és egy puszit nyomott a homlokomra. Hiába az a kegyetlen két év, a saját anyámat így látni, ennyire összetörve, szívszaggató. – Na, elmondod nekem, hogy ki volt ez a férfi?

– Csak a...lakótársam – hazudtam. Túl korainak tartottam anyát beleavatni a részletekbe.

Hisz még csak azt sem tudja, hogy meleg vagyok.

■ ■ ■

Louis órái mindig különlegesek valamiért. Így volt ez ma is, hisz nem aludt otthon, és az éjjel magára öltött valami olyan álcát, melyben azt láttatja, hogy a szíve épségben, és...gyűlöl engem. A tanóra alatt folyamatosan dobál a csípős megjegyzéseivel. 

– Szóval, a mai felelőnk...Harry Styles – pillantott felém egy pimasz, félszeg mosollyal az arcán. Összeszűkített szemekkel sétáltam ki. Pontosan tudja, hogy bukásra állok és nem tudok semmit. Ráadásul a korrepetálásaink is elmaradnak már egy ideje.

– Nem tudok semmit. Leülhetek, vagy raboljam az idejét? – köptem oda flegmán a szavakat, melyeket Louis nem hagyott annyiban:

– Talán ringyókkal való ágytorna helyett tanulni kellett volna, nem gondolod, apuci?   























köszönöm szépen a segítséget a részhez, sarah_queen13

bubblegum bitch ×× larry stylinsonWhere stories live. Discover now