c h a p t e r t w e n t y t h r e e

1.7K 186 51

L o u i s
T o m l i n s o n

– Költözz hozzám – ajkait egy lehetetlennél is szélesebb vigyorra húzta, ezzel megvillantva hófehér fogsorát. Szemeiben a remény aprócska, éppen csak pislákoló szikrája ragyogott, de ez a kevés is eltűnt, arckifejezése pedig lemondóvá változott amint meglátta rajtam, hogy nincs ínyemre a dolog. – Na, ne legyél már ilyen fancsali. Van egy tágas vendégszobám, egy kényelmes ággyal. De persze az én szobámba is cuccolhatsz – kirívóan felhúzta a szemöldökeit és egy pimasz félmosolyt küldött felém. 

– E..ez nem túl jó ötlet, Harry – ráztam a fejemet.

– Mert az jó ötlet volt, hogy összeszűrd a levet az egyik diákoddal? Ugyan Lou, ettől rosszabb már nem lehet a helyzet – sóhajtott és hatalmas tenyereivel közre fogta az én aprócska kezeimet. – Kérlek. Csak egyszer, az életben egyszer fogadd el a segítségem – tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és hüvelykujjával simogatni kezdte a kézfejem. Ajkait rágcsálva várta a válaszom, amit csak hosszas morfondírozás után voltam képes kinyögni.

– Rendben – bólintottam egyet, ami talán kissé meggondolatlan válasz volt tőlem, de Harry-nek igaza van. Ettől rosszabb már úgysem lehet a helyzet. A göndör fiú arca derültebbé vált, és - ugyan nem számítottam rá - egy szoros ölelésbe vont. Félve fontam karjaimat izmos törzse köré, és mivel jóval magasabb volt nálam, fejemet a mellkasába temettem míg ő a vállamon támasztotta meg az állát. Nem tudtam, hogy miért okozott neki örömöt az, ha hozzá csöveltem be, de tetszett az az őszinte mosoly az arcán, ami engem is hasonló jó kedvre késztetett.

– Harry...Meg fogsz fojtani – nyöszörögtem, mire kuncogva elhúzódott tőlem.

– Menjünk – kezét arcomra simította és kedvesen elmosolyodott.

– Semmi cucc nincs nálam – húztam el a számat és kínosan mustrálni kezdtem a cipőm orrát.

– Viselheted az én ruháimat.

– Minimum két mérettel nagyobbat hordasz – nevettem el magam keservesen, hisz elkerülhetetlennek bizonyult, hogy hazamenjek a saját ruháimért.

– Megyek veled, Lou.

– De téged is megütött és...

– Téged nem fog. Ott leszek, nem fog bántani. Bízz bennem – suttogta és egyre közelebb hajolt hozzám, míg végül ajkai puhán érintették az enyémeket. Szinkronban mozgattuk őket, kezeimmel Harry dús, göndör fürtjeibe túrtam. Lábujjhegyre emelkedtem, hisz a fiú magassága jóval nagyobb volt az enyémnél. Nyöszörögni kezdtem amint csókunk abbamaradt. Harry vágytól elsötétült íriszei végigmérték testem minden négyzetcentiméterét, nyáltól csillogó, csóktól duzzadt ajkain keresztül  kapkodta a levegőt. – Ha nem akarod, hogy itt az utcán tegyelek magamévá, akkor most elindulunk – pihegte, mire piruló arccal bólogattam felé.

A lábaim remegni kezdtek, amint negyed óra séta után a keresett lakáshoz értünk. Ajkaimat rágcsálva szedtem elő a kulcsot a zsebem mélyéről, s miután az apró fémet elfordítottam a zárban, félve léptem be a helyiségbe, Harry-vel az oldalamon.

Nem lepődtem meg, amikor megláttam a bőröndjeimet a lépcső előtt heverni, tele a ruháimmal és mindennel, ami hozzám tartozik.

– Már vártalak – csapta meg Zayn hangja a füleimet, amint kijött a konyhából, kezében egy pohár whiskeyt szorongatva.

– Egy perc és itt sem vagyunk, Malik – vágta rá Harry könnyen, derült hanggal.

– Remélem is. Vendéget várok, nem akarom, hogy elmeneküljön, mert még itt vagytok – a torkom összeszorult lenéző hangnemét hallva, abba pedig már bele sem mertem gondolni, hogy ki lesz az a bizonyos vendég akit vár.

Szó nélkül sétáltunk ki a házból, amit már többé nem mondhatok otthonomnak, s legalább ilyen csendben szedtük a lábainkat Harry lakásához.

A bőröndjeimet egy mélyről jövő sóhaj kíséretében engedtem el, majd lehámoztam magamról a cipőimet, a dzsekimet pedig a fogasra akasztottam.

– Érezd magad otthon. Nyugodtan szólj, ha nem találsz valamit. Bár már jártál itt – kacsintott arra az esetre utalva meztelenül játszottunk festegetősdit. Van egy olyan érzésem, hogy arra még vissza fogunk térni.

Khm...szép lakás – tereltem a témát kínosan.

– Tudom, köszönöm – vigyorgott büszkén, én pedig megforgattam a szemeimet szerénysége hallatán.

– Egyedül élsz itt? – bólintott, én pedig tovább kérdezősködtem, a már jól ismert érzékeny témájára tapintva. – A szüleid? – tekintete és arckifejezése egyaránt komorrá változott egyetlen pillanat alatt. Kíváncsian vártam a válaszra, még akkor is, hogy tudtam: egy szót sem fog szólni róluk.

– Ez az én dolgom, Louis – zárta le a témát egyszerűen.

– De...

– Nincs de! – szólt erélyesebben. – Megyek lezuhanyzom. Foglald el magad nyugodtan – sóhajtott végül és az orrnyergét dörzsölgetve sétált be a fürdőszobába, ami a hálóba nyílt.

Tehetetlenül toporogtam a nappali közepén. Nem bírtam magammal, valamit muszáj volt csinálnom. Túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy megvárjam amíg majd magától megnyílik előttem.

Meghallottam a víz folyásának hangját kiszűrődni a fürdőből, így - remegő kezekkel ugyan, de - besétáltam Harry szobájába. Valamit találnom kellett. Akár egy kép, egy név, esetleg iratok vagy akár egy telefonszám.

A helyiségben megcsapott Harry jellegzetes, bódító illata, így egy nagy levegőt vettem, hogy magamba szívhassam a fiú kellemes aromáit. A fiókokban néztem szét először, de zoknikon és alsónadrágokon kívül semmi érdekeset nem találtam. A ruhásszekrénybe be sem néztem, csak felesleges idő pazarlás. Az éjjeli szekrényhez sétáltam, és minden fiókot egyesével átnéztem, de semmi. Komolyan nincs semmilye, ami a szüleire emlékeztetné?

A szívem hevesen kalapálni kezdett a mellkasomban, hisz már nem hallottam a zuhanyrózsából kifolyó víz hangját, ráadásul Harry egyre közeledő sziluettjét pillantottam meg a párás ajtóhoz közeledni.

Ha kifutok, meghallja és észreveszi. Ha kiugranék az ablakon, az fájna, hisz minimum három rózsabokrot láttam ott befelé jövet. Végső kétségbeesésemben az ágy alá kúsztam és próbáltam minél kisebbre összehúzni magam.

Harry kilépett a fürdőből, derekán egy törölközővel, ami hanyagul volt törzse köré tekerve. Göndör, nedves tincsei kuszán keresztezték egymást a homlokára tapadva, kidolgozott, tetovált felsőtestén vízcseppek cikáztak végig. A tükör elé állva hámozta le magáról a törölközőt, s ahogy elém tárult félmerev férfiasságának látványa, kénytelen voltam beharapni alsó ajkam, hogy ne nyögjek fel. Összeszorítottam a szemeimet, mert kezeim szinte maguktól indultak meg lefelé, lüktető ágyékom irányába, én pedig képtelen voltam megálljt parancsolni nekik.

Csukva tartott szemeim miatt nem láthattam semmit, csupán Harry bariton hangja hasított a csendbe:

– Jobb, ha kimászol onnan amíg szépen mondom, baby boy.


























remélem ez a rész kellően kárpótolt titeket. 🙃♥

bubblegum bitch ×× larry stylinsonWhere stories live. Discover now