Fáj még?

11. fejezet - Tudod már, hogy hova fogsz költözni?

Izgatottan figyeltem meg az elém táruló épületet. Brian háza nem volt kifejezetten nagy, falai fehérre voltak mázolva és nagy ablakok helyezkedtek el rajtuk. A férfi mellém lépett, egymásba kulcsolta a kezeinket és maga után húzott. Mosolyogva lépkedtem mögötte. Előhalászta a zsebéből a kulcsát, majd rutinos mozdulattal forgatta el azt az ajtó zárában. Beléptem a lakásba és alaposan körülnéztem. Az ajtó mellett helyezkedett el egy fogas, amin egy farmerdzseki lógott. Alatta egy komód volt, amellett pedig néhány pár cipő. Innen nyílott jobbra a nappali, ahol egy kanapé, szembe vele pedig egy tévé foglalt helyett. Ha balra néztem, akkor a konyhát láttam, ami nagyobb volt a nappalinál. Fehér bútorokkal volt berendezve, a középen pedig egy négy személyes étkezőasztal kapott helyett. A nappali és a konyha közt egy folyosó nyílt, ahol három ajtó volt. Brian végignézte ahogy kapkodom a tekintetem a lakásában, majd mosolyogva puszit nyomott az arcomra.

- Tetszik? - kérdezte, mire bólogattam. Végigsimított a vállamon és oldalról magához húzott.

- A konyhád akkora, mint az egész lakásom - állapítottam meg.

- Muszáj, hogy nagy legyen a konyhám, mert a fél napomat ott töltöm - nevette el magát. Mivel cukorbeteg volt, ezért tudtam, hogy zömében inkább magának főzött. Valószínűleg jobb volt tudni, hogy miből volt az, amit megevett. - Most, hogy belegondolok, ennem is kéne - húzott az említett helyiség felé. - Te éhes vagy? - kérdezte a hűtőben kutakodva.

- Elég késő van már az evéshez - néztem az órára, ami este kilencet mutatott. Mivel Marcus-szal is elég későn találkoztam, aztán minden elhúzódott egy picit, így nem lepődtem meg az időn. Ekkor jöttem rá, hogy én már nem fogok hazamenni ma.

- Nekem muszáj ennem, így is kihagytam egy étkezést Sophie miatt - szedett elő egy joghurtot a fridzsiderből. - Te biztos nem kérsz semmit Ellie?

- Na jó, talán egy olyat én is elfogadok - mentem bele, mire kuncogva elővett nekem is egy doboz joghurtot. Leültünk az asztalhoz elfogyasztani a vacsoránkat. Brian egész végig az arcomat vizslatta, mintha nem lett volna neki soha elég a látványomból.

- Miért nézel? - bukott ki belőlem egy idő után a kérdés.

- Még mindig nagyon szép vagy - simította meg az arcomat. - Nem minden nap lát ilyen gyönyörű lányt ez ember - bókolt, amibe belepirultam. - Mondjuk szívesen látnálak minden nap.

Tíz perccel később már a nappali kanapéján élveztük egymás társaságát. Brian lazán ült mellettem, a bokáját a térdére helyezte, a kezével pedig a vállamat karolta át. Én felhúztam a lábam és belesimultam a karjába. Hiába nem mondtuk ki, de teljesen természetesen viselkedtünk egymással úgy, mintha együtt lennénk. Mégsem mertem a barátomnak nevezni. Nem tudtam miért, de nem mertem. Talán kellett egy megerősítés, vagy akármi, ami biztossá tehetett volna benne. Marcus-szal alig két órával azelőtt csókolóztam, teljesen össze voltam zavarodva. Brian pedig még Sophie-n sem lehetett teljesen túl, hiszen alig több, mint három hónapja ért véget a négy éves kapcsolata vele. Mégis úgy éreztem, hogy teljes voltam vele és nem kellett más ahhoz, hogy boldog legyek. Odabújtam a nyakához és belélegeztem férfias illatát. Közben ő a kezét a hajamba vezette és simogatta azt. Tökéletes pillanat volt. Szerelmes voltam, jobban, mint azelőtt bármikor. És végre úgy éreztem, hogy a jó emberbe szerettem bele.

- Ellie - szólított meg halkan. Egy hümmögéssel adtam tudtára, hogy figyeltem, miközben az arcom még mindig a nyakába temetkezett. - Tudod már, hogy hova fogsz költözni? - hozta fel a témát, amire akkor a legkevésbé sem akartam gondolni. Csak egy hetem volt lakást találni, és még mindig fogalmam sem volt, hogy hova költözzek.