Halottnak a csók

184 11 2

A felkelés nehezen ment, úgy ahogyan az is, hogy befogadóimmal szót értsek ma reggel. Szó szót követett reggelinél, s mintha a gyermekük lettem volna, a szobámba küldtek, de nem voltam a gyermekük, nem is lehetett nekik. Hiába a keménykezű szülőké a csodagyermek, ők a lágyszívű, bajor nevelési módszereiknél maradtak. De a párnak sosem lehetett gyermeke. Így kapóra jött az a nő ki minimális lakbér fejében velük maradt. Később, a lakbérem eltörlődött, mikor rájöttek arra, hogy akkor megyek ki a piacra, mikor ők azt szeretnék, s nagyon szívesen mosok, mosogatok, hogyha megkérnek rá. A reggeli utáni összetűzés után, pedig majdnem délig ültem az ágyamon, a plafont bámulva, azon gondolkodva, hogy milyen érzés is igazán a halál, milyen lehet azt megtapasztalni, de arra jutottam, hogy hiába stresszelem ezzel magamat, akkor sem biztos, hogy igazat mondott az a férfi akit... most ismertem meg. Pontosabban nem is ismertem meg, csak egy erotikus kijelentéssel karöltve távoztam elegánsan az irodájából. Mert bármennyire vagyok egy szakadt, szemét alak, ki a pénzért él, hal, árulja testét-lelkét, egy dolog még mindig ragadt belém. Az pedig a stílus. Anyám dívának nevelt, apám hercegnőnek, nagyszüleim meg az első világháború után haltak meg, mikor kitoloncolták őket házaikból. A családi hátteremen való gondolkozásomból Agnes szakított ki, Franz felesége, ki az egyik legédesebb idős nő volt a világon. Süteményt hozott nekem fel, s bocsánatot kért azért amiért "édesapám" megkérdőjelezte azt, hogy későn értem haza. A szokásosnál is később. Persze, abban aki azt tudja, hogy aggódnak értem, jogosan vetheti fel annak a kérdését, hogy talán nem tudják, hogy milyen veszélyeket rejt a szakmám. De, tudják, hogy egy prosti él velük.
A délután nyugalmát lassan átvette az este izgalma, s az, hogy míg ők elmentek aludni, Eszter lázasan készülődött a fürdőben. Befontam hajamat, hiszen az állt a legjobban, s hogyha azt bontom ki, szex közben szinte észbontó ahogyan a hanyag fonat szétomlik, rá a kerek melleimre. Az a pár pillanat a katonának igencsak csábító, míg nekem a pénztárcája tartalma az. Legalább mindenkit vonz valami. Persze, az, hogy engem a rossz, az ilyen, de egyáltalán nem voltam így nevelve. Mintagyereknek mintahogy nem vallanám magam, úgy tűrtem be bohém ingemet rakottszoknyámba, gomboltam ki a felsőbb gombokat, enyhe perverz gondolatokat hagyva a férfi fejekben. Magassarkú fekete cipőm, most kivételesen vörös rúzsom, pedig tökéletesen passzolt gyermeteg arcomhoz, fonott hajamhot, fehér bőrömhöz. S így indultam én el. Mintha egy furcsa lányka lennék, ki reggel szüleivel kedves, mintadiák, eközben pedig éjszaka mindig más férfival hál. Vicces ebbe belegondolni. Lassan tipegek az utcákon, mikor egy számomra ismerős hang szól a hátam mögül.
- Liebe! - A hatalmas férfi, ki szolgáltatásaimat kérte, egy kicsit magasabb hangon szólt hozzám, mint ahogyan szokott. Gyengéd mosoly húzódott az ajkaira, majd megragadta a vállamat, s pillanatok alatt fordított magához. Az alkohol szaga csak úgy csapta az arcomat, s ezzel meg is szegte az első szabályomat. Részeg férfiakkal nem fekszem le. S ez a nem fekszem le, még arra is vonatkozik, kinél fegyver van.
- Heil. - nyögtem oda neki, de ő nem válaszolt, viszont arca sem komorult.
Csak bámult, pillanatokig nézett le rám, a sötét utcában vékony ajkain kívül pedig csak sötét tincsei voltak az egyetlenek amiket meg tudtam pillantani. Nem tűnt igazinak, a furcsa aurája még mindig körüllengte az égimeszelőt.
- Gyönyörű vagy. - Búgta felém, majd hirtelen erős fájdalmat éreztem a vállamban.
Megmarkolta. Ami, csak azért fájt kifejezetten, mert kézfeje majdnem akkora volt mint a vállam. Gyermetegen csillogó szemekkel pillantottam fel rá, s miután egy fájdalmas nyögést hallattam, ő nem vette el a kezét. Mintha tetszene neki. Válaszolnom kell, de egyszerűen nem bírom azt kiverni a fejemből, hogy a vállam fáj. Végül szóra nyitom az ajkaimat.
- Köszönöm, Herr.
- Beindít az akcentusod.
Közelebb hajolt, mire én nem tudtam reagálni. Kétségbeestem. Hirtelen Hans szavai kezdtek visszhangozni a fejemben, s láttam ahogyan szembe kerülök a csuklyás halállal. Lehetséges, hogy az lenne a legjobb, hogyha összedolgoznék vele, nem? Lehet annyira részeg, hogyha visszamegyünk a tiszti irodába, akkor ki fog dőlni. Édes Istenem. Lehet, hogy tényleg meghalok. Lehet, hogy mindvégig ettől féltettek.
- Mondj már valamit, Liebling. Ne hagyd, hogy az a jó öreg baka magára maradjon.
Beleharapok az alsó ajkaimba, s csak egyenruháját nézem. Mély levegőt veszek.
- Nincs mit mondanom, azt hiszem. - A félelem csak sugárzik hangomból. S egyre jobban kezd, mikor a csípőmre teszi a másik kezét. Hiába sikítanék, hiába kérnék segítséget. Ő a Haza szolgája, én meg csak egy utolsó büdös kurva, aki senki, egy kibaszott senki, aki itt véreznet ki az utca közepén miután megdugták, de senkit nem érdekelne. Mély levegőt veszek. Rettegek. Egyszerűen nem bírok mit csinálni. Nem üthetem meg, fegyvere van. Az ilyeneknél minden esetben csőre van töltve. S itt jön a második szabály. Sosem szexelek azzal, akinél fegyver van.
Ő eddig kettőt megszegett.
- Én ma este már kiszórakoztam magam. - Kezdte el susogni végül, lassan elvéve kezét a vállamról, majd fonatomból elkezdte kiszedni a gumit. - Most már csak baszni akarok. Egy ilyen retek prostival mint te.
Szavai az alkoholtól voltak mámorosak, szívem pedig egyszerűen kiszállt a helyéről. Beleharaptam alsó ajkaimba, úgy próbáltam meg beszélni.
- Itt az utcán?
- Lefogadom te már csinátad a nyílt utcán, te retek lotyó. Ugye? Itt, pont ezen a sarkon, ahova pont nem világít a lámpa.
- Nem. - Rezzentem össze. Ez volt a segélykiáltásom, mi halkan szállt ki ajkaim közül. Senki sem fogja hallani. Késő van, Hétfő, az utca pedig üres. Mindenki alszik, én pedig, mint jó állampolgár rettegek a német katonától, ki meg akar erőszakolni.
- Akkor nem is fogod.
A hajszálaimat húzza ki azzal ahogyan tépi ki a másik fonatomból a hajgumit. Fáj, de szemeim még nem könnyeznek tőle, fejbőröm viszont egyre jobban ég. Régen fájt ennyire valami, talán nem is emlékszem mi. De lehet, hogy csak azért érzem így, mivel a szívem a torkomban dobog. Csapdában vagyok, egyedül. Basszameg teljesen egyedül! Meg fogok dögleni és nem tehetek ellene semmit!
- Sokkal szebb vagy kiengedett hajjal, Eszter. - Lélegezte a nyakamba, mire egy gyengéd csókot nyomott. Máskor az élvezettől rázna a hideg, most attól, hogy mit is tesz velem éppen. A csók, amit kaptam, egyre feljebb kúszik, én pedig összeszorítom a szemeimet mikor az államhoz ér.
Az ajkaimra nyomja az övéit, de én... képtelen vagyok visszacsókolni.
Agresszívan húzódik el tőlem, keze lendül, én kétségbeesetten próbálok elhajolni, de nem megy, fáj, szemeim könnyben az arcom pedig tűzben ég. Az utca visszhangzik a csattanástól, de senki nem kel fel, nekem meg egyre jobban fáj a pofon helye.
- Csókolj vissza te kurva! - Emeli fel a hangját velem szemben, de le sem tudom reagálni, a fájdalomtól égő orcámat magafelé fordítja majd megcsókolja ismét az ajkaimat. Vissza kell csókolnom, hiába az undor ami körülvesz. A nyálas, undoritó, alkohol és dohányízű ajkait kell csókolnom, egészen addig, amíg a mellem nem fáj. Megmarkolja. Kevésbé erősen, mint a vállamat, így a fájdalom még mindig az arcomban koncentrálódik. Elhúzódik az ajkaimtól.
- Mivel nem vagyok egy undorító ember, mint te, te mocskos kurva, - kezd bele mondanivalójába, miután elengedte a mellemet is.- nem itt foglak megbaszni. Gyere.
Megragadja a karomat, s húz. Én pedig nem állhatok ellent. Képtelen vagyok. Elfogadtam a sorsomat, de a fájdalom és a kétségbeesés nem szűnik. Meghalok itt, vagy ott, ahova visz. Lehunyt szemekkel imádkozom Istenhez, de minden lépésem egyre nehezebb, ő pedig rángat, mint ősember a prédáját. Sikítani tudnék, de lelő. Nem segítene senki. Csak egy prosti vagyok, egy magyar prosti, még mindig, s úgy is halok meg, hogy az emberek így fognak rám emlékezni. Ajtónyitás. Szinte bevonszol, kinyitom a szemeim, de a fény zavar. Nagyon zavar. Remegő kezeimet egy pillanatra arcomra és mellemre helyezem, s abban a pillanatban rá is jövök arra, hogy megint a tiszti irodaházban találtam magam. Ahogyan megbeszéltük. Ugyanitt, ugyanekkor.
- Hans most nincs itt. - Jelenti ki, egy kéjes vigyorral az ajkain. - Örülhetsz neki, hogyha ellenkeznél nekem, ő kevésbé szívesen lőne fejbe mint én. De én, szívesen teszek a világnak egy ilyen szivességet. Most pedig vetkőzz, te kurva.
Pisztolytartójából előkerül a fegyver mit rám szegez. Megfagyok. Le fog lőni. Minden mintha egyre sötétebb lenne körülöttem. A túlélő ösztöneim már cserben hagytak, nem tudom mit tenni, képtelen vagyok. Rettegek. Lelő, meghalok, itt vérzek el, valaki pedig holnap a hullámat szedi majd össze, takarítja fel a véremet, s senki semmit sem fog tudni arról, hogy ki vagy miért ölt meg.
- Vetkőzz, baszdmeg!
Hangja nyílként hat belém. Vetkőznöm kell. Lassan kezdem el kigombolni ingem gombját, miközben ő a ravaszon tartja az ujját. A felsőm gyorsan lekerül, ő pedig felvonja a szemöldökét.
- Meguntalak. Majd ha meghalsz én vetkőztetlek le, viszlát Eszter, te magyar luvnya.

Az első nap utánWhere stories live. Discover now