c h a p t e r s e v e n

2.1K 198 65

L o u i s
T o m l i n s o n

Zayn telefonja hangos csörgéssel jelezte, hogy ideje felébrednünk. Egy cseppnyi életkedvem sem volt a mai naphoz. Nem csak a Harry-vel tartandó délutáni korrepetálás aggasztott, hanem úgy...minden. Nem volt kedvem kibontakozni Zayn karjai közül, s aztán bemenni dolgozni egy olyan helyre, ahol senkit sem érdekel, hogy én miről magyarázok. Gondterhelt sóhajok szakítják félbe a mondanivalómat nap mint nap. Unott arccal néznek felém, tekintetükből sugárzik az unalom és a megelégelés. A kicsengő hangja égi áldásként töri meg a nyomasztó hangulatot, de alig negyed óra szusszanás után kezdetét veszi a következő tanóra - legjobb esetben - Harry osztályával. Ez valahogy mindig ad egy kis löketet nekem, hisz az a negyvenöt perc amit vele kell eltöltsek, általában nem unalmas. Valamivel mindig eléri, hogy az adrenalin szintem a plafonig szökjön. Legyen az egy apró, mégis sokat mondó gesztus ami tömérdeknyi mocskos gondolatot indít el a fejemben, vagy esetleg egy konkrét célzás, esetleg kijelentés amivel kerek perec tudatja velem, hogy milyen felém irányuló szándékai vannak. Az ő szavai bennem is különféle képzelgéseket indítanak el, bármennyire is helytelenek azok.

– Jó reggelt LouLou – Zayn kellemes, álmos hangja a gondolataim közé száll és így eléri, hogy rá koncentráljak.

– Jó reggelt Zaynie – rámosolygok, majd egy puszit nyomok puha ajkaira, s ezt hamar csókká mélyítek. Az egyik lábamat átdobom a derekán, majd a csípőjére ülök. – Mennyi időnk van még? – pihegem.

– Sajnos nem elég, baby.

– Akkor ma késni fogok – jelentem ki egy huncut mosoly kíséretében, majd ismét Zayn ajkaira tapadok.

■ ■ ■

– Jó reggelt, osztály! Elnézést a késésért – kiabálom túl a hangos ricsajt, amint nagyjából tíz perccel később mint kellet volna, belépek a terembe. A tanári asztalra teszem a dolgaimat és körülnézek a teremben. - Hol van Harry és Cathrine? 

– Nem tudjuk, tanár úr. Csengetés előtt láttuk őket utoljára.

– Jó – sóhajtok. – Majdcsak betoppannak valamikor – motyogom magamnak, majd kiosztom a többieknek a dolgozatokat. – Akit puskázáson kapok, attól elveszem és értelem szerűen beírom az egyest. Had ne kelljen megint elismételnem, írtatok már dolgozatot, tudjátok a szabályokat. Kezdhetitek – biccentek, majd leülök a helyemre.

Az ajtó kivágódik, majd Harry és Cathrine lépnek be rajta, kipirulva, pihegve.

Most csak szopatnak, igaz?

– Styles, Pierce! Nem lehetne az ilyen ügyeket szobán intézni és nem az iskolában?

– Lehetne, de minek vinném haza, ha dugn...

– Csend! Hagyd abba, üljetek le a helyetekre és kezdjetek neki a dolgozatnak. A késést beírom. Még egy ilyen és repültök az igazgatóiba!

– Rendben. Legközelebb majd kimegyünk a kocsimba és ott csináljuk, jó? – mondta Harry flegmán, majd átkarolta Catherine-t és leültek a helyükre.

Valamilyen szinten rosszul esett a dolog, hisz tegnap Harry még nekem csapta a szelet. Nem szeretem az olyan embereket akik bábuként játszanak másokkal, ez a göndör viszont pontosan ez a fajta. Külsőleg legalábbis egyértelműen ezt mutatja, de én biztos vagyok benne, hogy valójában nem ilyen. Csak jobban meg kéne ismernem őt. Hisz minden rosszban van valami jó és jelen esetben Harry a negatívum, amiben biztosan rejtőzik pozitívum is, amit én előbb vagy utóbb, de meg fogok találni.

A telefonom megrezzent a farzsebemben. Körülnéztem a teremben, s mivel mindenki a feladatlapot vizslatta, nyugodtan halásztam elő a készüléket.

Harry: Esküszöm próbálkozom a tetves feladatokkal, de csak arra tudok gondolni, hogy hány felé módon tudnálak magamévá tenni azon a tanári asztalon egészen addig amíg az egész tested remeg és az én nevem sikítod.

Harry: *Heló.

Harry: Helót akartam. Szájbakúrt önjavító.

– Styles! Jöjjön velem! – kiabáltam rá és az ajtó felé indultam. Hatalmas vigyor jelent meg ajkain, szemeiben pedig egy huncut csillogást véltem felfedezni.

Boldogan állt fel a padjából és hasonló hangulatban követett engem. Megálltam az ajtó előtt és dühös tekintettel fordultam felé:

– Egyáltalán hogy gondoltad? Hogy került a számod a telefonon névjegyzékébe? Mi a francot művelsz? – förmedtem rá.

– Hát...játszok – kuncog. – Beírtam a számom a telódba, ha esetleg unatkoznál.

– Mióta tegeződünk?

– Most óta. De most tényleg ez érdekel a legjobban? Miközben olyan sok mást tudnánk csinálni? Tudom, hogy tetszett az üzenetem. Látom, hogy tetszett – korrigál és ágyékát az enyémnek nyomja. – Te is akarod. Én is akarom. Nem értem, hogy miért nem tettük még meg.

– M...mert csak – motyogom. – Délután várlak. Ne hagyd otthon a matek cuccod – terelem a témát, lezárom a beszélgetést és ott hagyom őt az ajtó előtt.

Tévedtem. Ebben a srácban semmi jó nincs.



bubblegum bitch ×× larry stylinsonWhere stories live. Discover now